Ad hoc hittani fejtágító
Majdnem kommentként, aztán végül csak privátban, meg lettem róva: hogyaszongya, az internet amúgy is tele van mindenféle baromsággal, minek tömöm tele a blogomat is. (Lásd: igaz_katolikus@e-mail_nincs.húúú) Úgyhogy egy darabig próbálok nem kopipésztelni. Pedig lényegesen könnyebb úgy. Sokan szakdolgozatokat és komoly publikációkat is ily módon gyártanak, nemcsak holmi blogot.
Amúgy olyan hihetetlenül sok újság nincs. Túl vagyok a közvetlen életveszélyen (cf. múlt hét); úgy látszik, itt a tavasz meg a Húsvét. Ez utóbbival kapcsolatban egy közérdekű tájékoztatás: a Húsvét nem két napból áll, úgymint sonkazabálós vasárnap és locsolkodós-bebaszós hétfő (szerintem). Tavaszünnep ugyan valszeg mindig és mindenhol volt (ahogy télünnep is), de a Húsvét kifejezetten keresztény cucc (ahogy a karácsony is). Azzal, hogy keresztény, értelemszerűen nem a zsidóságot akarom megtagadni; a kereszténység mint jelenség nemcsak hogy értelmezhetetlen, de kifejezetten értelmetlen lenne a zsidó gyökerek nélkül. Szóval keresztény Húsvét: ez pedig nem két nap, hanem...
A) 8 napig tart. A katolikus liturgiában Húsvét nyolcadáról beszélnek, azaz Húsvét vasárnapját is beleszámítva nyolc napról. Tehát a mai nap nem „Húsvét utáni csütörtök”, hanem vagy „Húsvét hetének csütörtökje”, vagy pedig (ami még pontosabb) „csütörtök Húsvét nyolcadában”.
B) 50 napig tart. Az ötven görög szóval pentekosztész. E szóra ismerhetünk rá a „pentekosztalista” jelzőben, amelyet magyarra úgy fordítunk: pünkösdista. A húsvéti idő ugyanis Pünkösd ünnepéig tart, vagyis a Húsvét utáni 50. napig. Húsvéthoz hasonlóan Pünkösd is zsidó ünnep volt: eredetileg valamilyen korai aratóünnep, majd (ahogy szakralizálták) a szövetségkötés ünnepe. És ezen a zsidó ünnepen történt meg a kinyilatkoztatás beteljesedése: miután a Fiú visszatért a világból az Atyához (vagyis befejezte küldetését), elküldte/elküldték a világba a harmadik isteni személyt, a Szentlelket „hogy befejezze Krisztus művét a világban és mindeneket megszenteljen” – ahogy az egyik liturgikus szöveg fogalmaz. (Figyeljük meg: nem „mindenkit”, hanem „mindeneket”. Isten szeretetét nem sajátíthatja ki az ember: az áthatja az egész teremtett világot.) A Szentlélek kiárasztásával megvalósult, hogy Isten teljes valóját átadja a világnak. Nincs több „mondanivalója”; az első Pünkösd óta a mi dolgunk, hogy a már kimondott isteni üzenettel tudjunk kezdeni valamit: hogy integráljuk az életünkbe vagy idegenkedve elfordulunk tőle. E döntéstől függetlenül a teológia úgy fogalmaz, hogy az első Pünkösd óta (üdvtörténetileg) az ún. utolsó időkben élünk. Vagyis a teremtett világ elmúlásáig és az Istenben való beteljesedésig (amit hívhatunk Krisztus második eljövetelének, parúziának, végítéletnek, világ végének vagy akárminek) nem lesz „lényegi változás” az üdvrendben. A finisben vagyunk, lassan kétezer éve.
C) Örökké tart. Húsvét Krisztus feltámadásának az ünnepe. És ahogy a szívekben örökké tart az ünnep, úgy tart örökké a feltámadás valósága is. Jézus feltámadásával megkezdődött az egész világ újjászületése: beléptünk az örök Húsvétba, az örök tavaszba.
Hm...
Nem kéne elbaszni és örök fagyhalált csinálni belőle...