Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

csütörtök, április 06, 2006
13:59
 
Verselemzés


Azon tűnődöm, hogy tartozom esetleg némi magyarázattal a blog olvasóinak, miért is írtam én kb. 16-17 évesen a minap felidézett Tenyérjóslat c. verset. Mitől támadhattak olyan félelmeim akkoriban (a '80-as évek közepe táján), hogy „sziklát keres új fészkének a sas”? Átlapoztam a korabeli kézirataimat, és tényleg nem találtam a verset, így a pontos dátumát sem tudom. Nem akarom a post hoc, ergo propter hoc hibáját elkövetni, de van egy-két kósza emlékem azokból az évekből, amelyek biztos, hogy összefüggenek a vers keletkezésével.

Elöljáróban annyit: árulkodik a neveltetésemről, hogy antiszemitizmussal és rasszizmussal nagyon sokáig nem találkoztam. Általános másodikban jött egy cigány kislány az osztályba, és a többiek elkezdtek csúfolódni meg utálkozni a háta mögött, hogy „fúúúj, cigány jár az osztályba!” Amikor otthon én is rákezdtem, hogy „fúúúj, cigány jár az osztályba”, akkor Apa leültetett, és kb. másfél órát beszélgettünk arról, mi az, hogy cigány, meg mi az, hogy előítélet, meg ilyesmi. Onnantól kezdve föl sem merült bennem, hogy bárkivel szemben averziót tápláljak magamban a származása miatt. Ez ilyen egyszerű.

Aztán találkoztam idővel a zsidóság fogalmával is, elég speciális kontextusban. Szeretnék idézni egy passzust a Tudatmódosítók c. oldalamról. Íme:

Apám Valóban c. verse kapcsán találkoztam Peter Weiss nevével, és – emlékezetem szerint – az általános iskolai ballagás utáni nyáron olvastam el A vizsgálat c. drámát.

„A német drámaíró leghíresebb dokumentarista darabja, az 1965-ben született tizenegy énekből álló oratórium, a németországi Auschwitz-per (1963–1966) jegyzőkönyveinek felhasználása alapján készült. A darab egy törvényszéken játszódik, a vádlottak padján – saját nevükön – az auschwitzi koncentrációs tábor egykori személyzete, orvosok, kihallgató tisztek, őrök stb. ülnek. A tanúk a tábort túlélt egykori foglyok, illetve a tábor néhány német alkalmazottja. Rajtuk kívül még a vád és a védelem képviselője, valamint a bíró szerepel az előadásban. A darabban nincs cselekmény és színpadi utasítás, csak a bírósági procedúrában megszólalók hangját halljuk. Az egyes énekek a tábor poklának újabb és újabb köreibe vezetnek alá. A névtelenül szereplő tanúk, a táborban egykor nevüktől megfosztott foglyok szenvtelen monotóniában, harag és neheztelés nélkül részletezik a velük történteket. (...) Ebben az egységes és összefogott lüktetésben halljuk a táborba való megérkezésről, a szelekcióról, a tábor politikai osztályán folyó kínzásokról, a tömeges kivégzésekről, a szívbe adott fenolinjekciókról, az éhségcellákról, a gázkamrákról, a krematóriumokról szóló emlékezéseket is. Általuk a mérhetetlen szenvedéseken túl az egész tábor működéséről és struktúrájáról is pontos képet kapunk. De Peter Weiss oratóriuma nem is annyira az auschwitzi láger, mint inkább a húsz évvel később lefolyt per drámája. A szigorú szerkezetbe zárt, versbe szedett emlékezésekben az író »költészetté tudott emelni olyan anyagot, amely addig nem számított költőinek« – mondja a darab fordítója, Vas István.” (Tiszóczi Tamás)

Itt kezdődött a zsidósághoz, holokauszthoz és napjaink antiszemitizmusához való furcsa viszonyom. Ennek mibenlétét nehezen tudnám meghatározni. Beszélgetések során – definíció helyett – ezzel a fordulattal szoktam érzékeltetni attitűdömet: noha meleg vagyok, zsidó nem vagyok, mégis sokkal jobban felháborít és megvisel, ha zsidózást hallok vagy olvasok, mint ha buzizást. Miért? Nem tudom. De az antiszemitizmus el nem viselése kiirthatatlanul beépült a személyiségembe.


Ki szabad ám nevetni, de kamaszként a fejemben valahogy úgy álltak össze a dolgok, hogy a rasszizmus és az antiszemitizmus a múlté: a néger rabszolgaságot eltörölték, 1945-ben pedig fölszabadították a koncentrációs táborokat. Soha nem találkoztam olyasmivel, hogy zsidózás.

Aztán gimnazistaként valami megváltozott. Akkoriban (1984-85-ben) játszották a Karpov-Kaszparov sakkvilágbajnoki páros mérkőzést, amely mindenféle előzményeivel és utózmányaival még a nem sakkfanatikus közvélemény figyelmét is fölkeltette. Volt nekem egy osztálytársam a gimnáziumban, aki már elsős korunkban mesterjelölti szinten sakkozott – vele beszélgettünk sokat a sakkról, többek között a két játékos esélyeiről. Én Kaszparovnak drukkoltam, ő Karpovnak. Erről jól el lehetett vitatkozni, igen ám, de egyszer kiderült: azért utálja Kaszparovot, mert az zsidó.

Döbbenetes volt. Nagyon jó haverok voltunk a Tibivel, kedves, jóindulatú srác volt – és akkor egyszerre valami olyasmit mondott, amitől hirtelen nem tudtam, hol vagyok: föltámadt a múlt? visszarepültem negyven évet? Hát mi van itt?! Auschwitz után létezik még olyan ember, akinek a szájában szitokszó az, hogy zsidó?!

Felháborodtam, de elsősorban is: nem értettem – és ez a nem értés metafizikai szintű szorongást generált bennem. Ezt a szorongást ma is őrzöm, bár akkoriban egy időre még alábbhagyott. Eltelt körülöttem pár zsidózásmentes év, aztán uccu, jött a rendszerváltás.

1989-ben, ha valaki még emlékszik, az obligát kávéházi vitatéma az volt, hogy a két „nagy” közül melyikre kell voksolni: az MDF-re vagy az SZDSZ-re. Nemigen láttam át akkoriban a különbséget: sokakhoz hasonlóan csak azt tartottam fontosnak, hogy történjék meg az állampárt leváltása; naiv módon azt hittem, mindenki ugyanúgy jót akar mindenkinek, csak van, aki egy kicsit máshová helyezi a hangsúlyokat. Ilyenformán kellemes csevegésnek szántam, amikor akkori munkahelyemen, a könyvesboltban, egy kevésbé forgalmas őszi délelőttön megkérdeztem Marci nevű, velem egyidős kollegámat (egyébként egy aránylag ismert író fia), hogy ugyan, kire fog szavazni majd tavasszal: az MDF-re vagy az SZDSZ-re? – Az MDF-re – mondta magától értetődően. – És miért? – tettem fel a következő kérdést. – Azért, mert ha az SZDSZ alapítana kormányt, túl erős lenne a Parlamentben a zsidó lobby – közölte velem olyan evidenciával, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk.

Köpni-nyelni nem tudtam. Hogy Tibi évekkel ezelőtt lerohadtzsidózta Kaszparovot? Nagyon rosszul érintett, de hát gyerek volt, nem is volt tétje a dolognak; folyósói locsifecsiben, csak ha önmagamra nézek vissza, tudom, mennyi baromságot hord össze az ember gimnazistaként! Na de azóta felnőttünk! Rendszerváltozásra készülünk: itt komoly, politikai döntést kell hozni, komoly, politikai érvek alapján!

Zsidó lobby?!

Van ilyen? Létezik? Ez „komoly, politikai érv”?! Számít bármit, hogy ki zsidó és ki nem?! Hát hiába szállt az égre a füst hatmillió elégetett ember után? Semmit nem tanultunk belőle? Ugyanolyan ostoba, begyepesedett fafejek vagyunk, mintha mindez meg se történt volna? (És akkor még nem találkoztam azzal a nézettel, amely szerint mindez meg se történt!) Mi lesz ezzel a világgal? Mi lesz velünk?! – Innentől a folyamat önjáróvá vált bennem, és máig az, hiszen 1989 számomra csak tegnap volt.

Hát valamikor e két esemény: az első felháborodás és a négy évvel későbbi riadalom közti időben született az a bizonyos vers.

Címkék: , , ,


Hozzászólások:


" a függetlenségemet meg akarom őrizni....
Hogy továbbra is leírhassam, ami a meggyőződésem.
Hogy miért?
Mert nem hiszek a lélek halhatatlanságában. Nem hiszek a túlvilágban. Mert csak egy életem van, s ha azt elrontom, mindent elrontok. Ezért igyekszem úgy élni, mintha volna Isten, aki majd ítél fölöttem, akinek el kell számolnom."
/Debreczeni József: Tíz kérdés Elek Pistához, Népszabadság, 2006. április 4./

Csak látszólag kapcsolódik nehezen e néhány sor a bloghoz. Nekem igazolás: Nem volt és soha sincs hiába minden. Nincs választás, csak az önmagunk előtti tisztességben maradásunk.
béefá



Miért kell egy eszmerendszert - például a fasizmust - a legszélsőségesebb megnyilvánulásai (Auschwitz) alapján megítélni? Azokat a dolgokat a háború, a mindkét oldalon felszított fanatizmus idején követte el néhány szélsőséges!!! (A másik oldalon a kommunisták és az angolszászok - pl. drezdai bombázás - mit csináltak?) Miért feltételezed, hogy mi ma ugyanezt akarjuk? Fizikailag mindössze néhány tucat embert kell megsemmisíteni (Zoltai Gusztáv, Soros György, Pető Iván, Spiró György, Konrád György...), a többieknek elég egy törvény: Zisdó származású ember Magyarországon médiában többet nem dolgozhat, közéleti tisztséget nem tölthet be, nagy magánvagyont nem szerezhet!! Ez teljesen elég, még kivándorolniuk sem kell, talán a saját szerveikben még önkormányzatuk is lehessen!! Én csak ennyit akarok az én Magyarországomon... Éljen a Vezér! Orbán Viktor ezeréves Magyar Birodalmában a FIDESZ és a hadsereg, az iskola és a család együtt fogja majd nevelni a magyar embert, a tiszta magyar paraszti faj sarjait, mentesen az idegenek, a zsidók, a romák befolyásától, a liberális demokrácia rothadt, kaotikus, kozmopolita atmoszférájától... együtt fogja kiformálni azt az idealista, népben-nemzetben-közösségben gondolkodó, tiszta családi életet élő, keményen dolgozó embertípust, amely a nemzeti újjászületés záloga! Éljen a Vezér!



"Die Fahne hoch!
Die Reihe fest geschlossen,
SA marschiert,
mit ruhig harten Schritt!
Kameraden geschossen Reaktion und Rotfront
Marschieren im Geist
Im unseren Reihen mit"



Kedves "Fideszes" néven ventiláló ismeretlen!

Azt írtam magamról a posztomban, hogy naiv vagyok -- nem pedig azt, hogy debil. Gyakran cserben hagy az intuícim és elragadnak az indulataim, de "Én csak fölszéllel vagyok bolond; de ha délről fú, én is megismerem a sólymot a gémtől." Más szóval: többnyire jó érzékkel meg tudom különböztetni az igzai bunkót az ál-bunkótól, az igazi antiszemitizmust a provokációtól.

Bal-liberálisként határozottan úgy gondolom, hogy az országnak szüksége lenne arra, hogy jelen legyen a palettán egy normális, higgadt jobbközép (mondjuk ellenzékben ;-)), Orbán Viktornak pedig el kéne takarodnia a halál faszára a politikából, mondjuk focizni vagy kolbászt tölteni.

Erősen gyanítom, hogy -- legalábbis ez utóbbi kérdésben -- valójában te is ezt gondolod. A magam részéről produktívabbnak, de ami talán ennél is fontosabb: tisztességesebbnek érzem az ilyesmit nyíltan kimondani, nem pedig a kommentedhez hasonló inszinuációkkal provokálni az antiorbánista érzelmeket. Barátilag mondom: hidd el, az ilyen gyönge hamisítvány többet árt, mint használ.

Persze mentségedül szolgálhat az életkorod, ami (tippem szerint) úgy 15 és 17 között lehet valahol.



ennek a felét se gondolod komolyan ugye? ez neked a demokrácia amit az mszp-d művel? vagy a liberális politika amit az szdsz majmol? inkább egy hatalmas káosz, ami remélem mielőbb megszűnik velük együtt.



bocs de ez nagyon ványadt és lerágott csont: melegek, zsidózás, bár van egy hiány érzetem még nem hozakodtál elő a cigány gyűlölettel, illetve ennek elítélésével, ezt még meg várom.



Drága kedves Névtelen, nem tudom, tudsz-e róla, de egy három évvel ezelőtti poszthoz kommentelsz, amit a kutya sem olvas már, ha véletlenül föl nem dobja neki a Google.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta