Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szerda, május 31, 2006
13:00
 
Nem engem lőttek le


Az irodánk a 2. emeleten van. A földszinten van az a bankfiók, ahol kb. másfél órája fegyveres rablás történt. Onnan tudtuk meg, hogy szirénázás volt, jött a rendőrség, a mentő, most pedig már itt vannak a tűzoltók is, mert állítólag bomba volt a tettes szatyrában. Az egész környék le van zárva: déli 1 óra van, és ehhez képest döbbenetes csönd, semmi forgalomzaj.

Kimentem az erkélyre körülnézni, hogy mi van – valaki felüvöltött az utcáról, hogy tűnjek el onnan.

Nem engem lőttek le, az egyik áldozat viszont életveszélyes állapotban van. Alkalmasint én is lehetnék a helyében. És bűnösnek érzem magam: mint aki jogtalanul lett felmentve egy olyan ügyben, ahol valaki mást jogerősen halálra ítéltek.

Címkék: , ,


szombat, május 27, 2006
20:15
 
Életjel


Nemcsak nem posztoltam napok óta, hanem a megválaszolatlan leveleim is gyűlnek. [Gábor, Lina: nyugi: fogok írni!] Pörögnek körülöttem a dolgok.

Egyrészt futok, azóta is, mindennap. Illetve egyik nap, amikor zuhogott, akkor nem volt kedvem bevállani a tüdőgyulladást, így itthon tornáztam meg hasiztam meg helybenfutottam, 25 percet. Aztán ma mondta Joe, hogy ezt így azért nem kéne: az izmoknak is kell a regenerálódás [kurva fáradt vagyok: ezzel a szóval legalább egy percet bíbelődtem, hogy tényleg van-e ilyen, és így írják-e], úgyhogy csak kétnaponta fussak. Arra is kaptam tippet, hogy milyen beosztással.

Lacinak tegnap volt a diplomakoncertje. Két nehéz darabot vezényelt: az egyik Szarzynski Completoriumából a 6. tétel (Nunc dimittis), a másik Kocsártól a Mégis mondom Damion c. darab. Nagyon drukkoltam neki, és jól is csinálta. Hogy a beugró zenészek némelyike béna volt, az más lapra tartozik. :-/

A nagy újság (mármint annak, aki még nem olvasta Tomi blogjában): megyünk nyaralni. Méghozzá külfödországba, konkrétan Göröghonba, még konkrétabban Zakynthos szigetre. Két hét, tengerpart, repülő – vagyis csupa olyan, ami eddig még nem volt az életemben. Nagyon izgulok, várom, és persze félek is tőle, úgyhogy az érzelmek teljes skálájával készülök a vakációra. :-) Kell még venni búvárszemcsit, vízipipcsit meg tengerjáró cipcsit. (Ez mind semmi; az elmúlt hetek egyik nagy tapasztalata az volt, hogy Peti az energiatakarékos izzót encsitakcsiként, a csavarhúzót pedig csavihuzi néven emlegette.)

Dáviddal dolgozunk rendesen; véleményem szerint egyre kevesebbet hárítok, és egyre mélyebb régiókba engedem be őt, meg persze magamat is. Ezzel párhuzamosan pedig befejeződött a hipnózisképzés. Több tanítási alkalom nem lesz, csak szupervíziók, majd augusztustól kezdve. A mostani hétvége (a péntek és a szombat) ennek jegyében telt el. A mai képzés utolsó demonstrációjánál pedig én voltam a bemutatás tárgya, vagyis Béla velem csinált egyéni hipnózist. A laktóz-intoleranciámmal ültem ki eredetileg, de amikor elkezdtük megbeszélni, hogy mivel dolgozzunk, akkor végül a refluxomat választottuk, mert mindent összevetve, az kínoz jobban és többet. Érdekes tapasztalat volt, és persze visszaigazolódott, hogy bőven van még dolgom a saját, tényleges pszichoterápiámban. Ez a hír mondjuk nagyon nem rendített meg...

Egyszerre egy rakás könyvet olvasok, már megint. A Vak Izrael c. regényt, amely egy vak, zsidó, meleg, kiégett költőről szól, aki az izraeli jobboldali politika élvonalában nyomul. A katolikus dogmatika lexikonát, amit már két éve kinéztem magamnak, és most végre megvettem. (Ha valakit érdekel a különbség a gratia habitualis sanctificans és a gratia actualis adiuvans között szóljon, szívesen megírom mailban. ;-) ) A Stirlitz-dosszié c. opuszt; igen: ez valóban A tavasz tizenhét pillanata, az a bizonyos Stirlitz-cucc. Megvettem pár hete az utcán valami valakitől, kétszáz forintért. Időnként rámjön, hogy antifasiszta könyveket olvassak; a nívó másodlagos. 1998 tavaszán Laci meglátta a kezemben Gideon Hausner Ítélet Jeruzsálemben c. könyvét. Kérdezte, mi az; mondom: az Eichmann-perről szól, a per főügyésze írta. Mire Laci, a maga cinizmusával: – Mi van, készülsz a választásokra...?

Na igen.

Címkék: , , , ,


hétfő, május 22, 2006
21:56
 
Tomi kérte...


...hogy blogoljam le, mert ez annyira rossz. Kérése parancs. Az történt, hogy nézegettük a neten a lehetséges és lehetetlen nyári úticélokat. Ennek kapcsán voltam szíves elereszteni az alábbi zseniális szösszenetet:

TEGNAPELŐTT LMTEM ÉN.
TEGNAP LMTÉL TE.
MALMŐ.


Én kérek elnézést.

Címkék:


péntek, május 19, 2006
11:28
 
Vágósúly


A hétfői futás után kedden és szerdán is futottunk Tomival. Tegnap meg egyedül futottam, mert Tomi ötkenyerezett, aztán meg (lassan mondhatom: hagyományosan) mikivikiztünk, éjszakába nyúlóan. A futástól persze kifulladok, de jólesik. A baj csak az, hogy újra elkezdtem reflektálni a kövérségemre.

Persze voltam én időnként kövér kisgyerekként is (pl. amikor a gyomorszájszűkület miatt fejre állt az egész anyagcserém). Apám sem az a tipikus egyszálbélű valaki, úgyhogy volt kitől örökölnöm a hízásra való hajlamot. De ifjú éveimben (amelyek eltűntek, akár az erdőben a vadnyom) soha nem gondolkodtam el azon, hogy az embernek van olyanja, hogy testsúly, és hogy ez problémát tud okozni. Ha visszanézem a régi fényképeket, úgy látom, hogy egész vállalható alakom volt. Amikor azonban 1998-ban leszoktam a cigarettáról, kb. két hónap alatt meghíztam. Tudom, hogy ez se nem egyedi, se nem szükségszerű, de így történt. A baráti körömben voltak olyanok, akiket minden bizonnyal beoltottak tapintat ellen, és miután hosszabb ideig nem találkoztunk, elkerekedett szemekkel mértek végig, és jókedvűen paskolták meg a hasamat: „Nahát, Balázs, hogy meghíztál!” – Kurva rosszul esett, és akkoriban kezdett kialakulni bennem egy félrekapcsolás, amely szerint az énképem negatív korrelációban áll a testsúlyommal. Kevésbé nagyképűen ez azt jelenti, hogy minél inkább azt tapasztaltam, hogy nem tudom kontrollálni a súlyomat, annál inkább összezuhant az önbecsülésem. (Súlyosbítva ez azzal, hogy a meleg húspiacon a versenyképesség szempontjából nagyon is releváns, hogy az embernek mik a parái).

Aztán nekiálltam fogyókúrázni. Ilyen módszerrel meg amolyannal. Volt, hogy valami tuti recept alapján egy hétig csak tojást zabáltam. Máskor meg füvön és zabon éltem. Majd jött a Herbalife korszaka. Volt, hogy nem ittam sört, volt, hogy nem ittam semmilyen alkoholt. És mindez kiegészítve itthoni tornával, főleg hasizással. Ez a szó a következőképpen keletkezett:

Tomi egyszer épp torna közben hívott telefonon. Lihegtem, térdig lógott a nyelvem. Kérdezte, hogy mi van, és mondtam, hogy tornázom. – „Mit tornázol?” – kérdezte. Mit lehet erre mondani? A közlendőm az lett volna, hogy „mindenfélét, de főleg hasizom-gyakorlatokat végzek”. Ebből azonban, hiperventilációm közepette, annyit sikerült kinyögnöm: „Hasizom...” Tomi meg dög volt, és kapásból visszakérdezett: „Hasizol? Aaaaaranyos...!” :-)

Szóval lefogytam. Aztán meghíztam. Megint lefogytam, megint meghíztam. Da capo al fine. A fél életemet a mérlegen állva töltöttem – szörnyűséges. És amikor már épp kezdtem volna megbékélni magammal, hogy a fölös 20 kilómból sikerült leadnom mondjuk 15-öt, és egész emberszabású kezdek lenni – akkor mindig belefutottam valami rég nem látott jó ismerősbe, aki, mint fent, elkerekedett szemekkel mért végig, és megeresztette az obligát jópofizást: „Nahát, Balázs, hogy meghíztál!” – Anyád.

A lakásfelújítás során, amikor kidobtunk öt köbméter kacatot, megszabadultam a mérlegtől is. Régi volt, pontatlan, úgyhogy nem kár érte. De Tomi azóta sem engedte, hogy újat vegyek. Meg akart kímélni a fölösleges frusztrációtól. Már régen megmondta, és azóta is sokszor, hogy nem a súlyomért szeret, és amíg átér, ha meg akar ölelni, addig nincs baj. Úgyhogy volt egy aránylag boldog évem, amikor nem azzal kellett szaroznom állandóan, hogy mikor és mit ehetek (és főleg mennyit), hanem nyugodtan kajáltam, azt, akkor és annyit, amit, amikor és amennyit kívántam. A hasam persze nőtt, de nem zavartattam magam. Egy ideig.

Csakhogy az utóbbi időben elkezdtem magam ismét rosszul érezni. Egyrészt a tudattól, hogy mekkora nagy marha állat vagyok már megint, másrészt a túlsúly fizikailag is visszaütött, pl. a fölerősödő refluxban. Úgyhogy elkezdtem a futást, és idővel talán jön hozzá a kiéheztetés is. Már a gondolatát is utálom. Korábban egész bizakodó voltam a várható eredményt illetően. De hétfő óta, amikor először voltam futni, egyszerűen reménytelennek látom a helyzetet: szubjektíve sokkal nagyobbnak tűnik a hasam, mint egy héttel korábban.

Akkora, hogy el se fér egy blogbejegyzésbe. :-(

Címkék:


szerda, május 17, 2006
16:40
 
Szépirodalmi továbbképző


Az imént kaptam egy linket, és (ismételten égő gyomrom ellenére) nagyon jót vidultam az ott találtakat olvasgatván. Ezennel közreadom. Szerző ismeretlen (számomra). Nem tudom, mióta terjed a neten, de hadd terjedjen tovább.


A gyerekdal

Boci, boci, tarka
Se füle, se farka
Oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni.




Balassi Bálint-os változat

Búm, kínom, énekem nyílnak mind végtelen
árvaságban,
Mint gyermek tehénnek bánatja temérdek
tarkaságban.

Olyan lehetetlen élnem szeretetlen
nálad nélkül,
Minthogy az borjúcska legyeket elhajtsa
farka nélkül.

Cupido vad lángja, szerelem fullánkja
kínoz régen,
Friss rügyként feslenem, kegyelmes Istenem,
minek nékem ?

Immár csak vergődöm, idegen erdőkön
bújdosnom kell,
Engedj már öltöznöm, más földre költöznöm,
hol foly sok tej.



Csokonai Vitéz Mihály-os változat

Bőgicsélő tarka lényke,
Szívemet lakó tehénke,
Ah, miért lettél ily nehéz?
Faldogáló kicsi szádtól,
Harmatgyöngyös orrocskádtól
Vidor kedvem mért enyész?

Odahagytam borozásim,
Feledém víg torozásim,
Míg te éltetőm valál,
Pegazomról leugortan
Csak terajtad bocigoltam,
Nem csaldosott a halál.

Ám miolta nyögdegélnek
Érzeményim, már az élet
Lillám néllkül mi nekem?
Bibe nélkül mi a porzó,
Szomorú kis bocitorzó,
Fülevesztett szerelem?



Berzsenyi Dániel-es változat

Hol kószáltanak hajdani borjaink?
Zengő hangjuk a múlt berkein elhagyák,
Nem szól nélkülük itt víg Philoméla sem,
Csak bús oszibogár zönög.

Eltűnt szép fülük, és könnyű Zephyr lehén
Lágyan lengedező díszük is elveszett,
Így dőltek le Bizánc tornyai egykoron,
Így múland el a gloria!

Oh, így korcsosul el a régi, nemes fajunk,
Tündér myrtusi mind sorra lehullanak,
Oh, a farkahagyott, foltosodó idő
Minden díszt lelegel hamar.

Nem tér meg Ganyméd, s Bacchusi hű nedű
Szomjú szánkba talán már sosem ömledez,
Csak nyúlós tejeket tölt poharunkba majd
Éltünk égi pohárnoka.



Arany János-os változat

Pettyes bikaborjú, két fajta szülötte
Legel a pataknál, szél zúg körülötte,
Hej, biz'fület ímhol elhullata farkat,
Öntözi a mezőt piros színű harmat.

Elbődül a jószág, vérben szeme fordul,
Csóválna: hiába, nem kél köd a porbul;
Tudna csak beszélni – rogyván szive, lába, –
Ilyesféle szókat forgatna magába':

„Ó! mennybeli Isten mi végre születtem,
Mit ér a pataknál legelni fületlen,
Bőgvén haza sorsát mit ér ma ha dallom,
Ha ő sose' hallja, - ha én sose' hallom?”

Így jutna borongván mélyebbre a gondban,
Arrébb cica árnya iramlik azonban,
„Ez volt! hiszen ez volt: bosszú tava nyelj el!”
– Bajsza feketéjén megcsillan a tejfel.



Ady Endré-s változat

Álltam a pusztán, álltam, állván,
Kérődzve, bőgve, búsan, árván,
Mikor, hahó,
Rámtörtek csülkös kis zeuszok.

„Hej, szájas kis töpörtyű-borjak,
Mi kéne, hé, rátok tiporjak?
Ahol a Tej,
Oda szaladnánk lakni mi is?

Rátok dől e rozoga pajta,
S én ősi, szent, keleti fajta,
Én féljek, én?
Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?

Nem holmi senkik tarka fattya,
A Mammon volt anyám ükatyja,
Hej, piszkosok,
Nekem aranyból van a fülem.”

És kacagtam, rengett a Puszta,
Fülét, farkát gyáván behúzta
S futott, hahó,
Futott a csülkös boci-sereg.



Kosztolányi Dezső-s változat

Ti csak nevettek rajtam, kis bolondon,
Röhögve durván és kuncogva halkan,
gonosz mosollyal gúnyolódva rajtam,
hogy zümmögő neszekre semmi gondom,
mert nincs fülem se farkam,
s úgy állok itt e harmateste dombon,
mint régi hősök vérező porondon.
De gőgöm rég a semmiségbe varrtam,
s arany-szelíden, mint egy árva pálca,
dac nélkül én a képetekbe mondom,
hogy messze Párizs, s jaj, oly messze London,
s hogy minden játszi tarkaság csak álca.

Bármerre tartunk, úgyis ugyanarra.
Oda, hol kancsal éltem elfelejtem,
s búját mindenki elbocsátja helyben,
hol ép farokkal bőg a méla marha,
s csak fürdőzünk az édes, égi tejben.

Címkék: ,


hétfő, május 15, 2006
20:53
 
Uccu



– Ahol tágas, ott egyenes – súgta Csalavér a családnak, s ahányan voltak, annyi felé szaladtak. Mackó úr Csalavérnak ragadt az inába, s nem győzött kiabálni:
– Állj meg, te gézengúz, állj meg, te semmiházi!
– Álljon meg maga, Mackó úr, magát senki se kergeti – vigyorgott vissza futtában Csalavér.
– A fickónak igaza van – hökkent meg Mackó úr, s megállt egy pillanatra, hogy a hálósapka csücskével megtörülje verejtékes homlokát.
El is tűnt ezalatt Csalavér, mintha a föld nyelte volna el.


(Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér)


Ma este voltunk futni Tomival. Régóta terveztük, hogy elmegyünk együtt futni vagy úszni vagy kondizni vagy akármi. Tomi azért, mert csak (vagy ha nem, majd bekommenteli, hogy nem), én meg azért, mert megint kezdek olyan kövér disznó lenni, hogy már lötyög bennem az egóm, pedig az se kicsi.

Szóval futottunk. Nem sokat, olyan 20–25 percet, de jó volt. A végére hellyel-közzel kiköptük a tüdőnket, de utána pici levezető séta, zuhany, Martini-koktél jéggel (fúúú, ez már gusztustalanul amerikaifilmesen hangzik!), és beraktuk sülni a tejfölös csirkecombot a sütőbe. Igen, tejfölös. Ma beszéltem a belgyógyásszal telefonon, és azt mondta, hogy kezdjem el egyesével visszarakni a tejtermékeket az étrendembe, és figyeljem meg, hogy mit bírok, mit nem.

Most sül a csirke, hamarosan eszünk. Itthon vagyunk, lefáradva, de felfrissülve. És együtt. És jó nekünk.

Ma este jól érzem magam.

Címkék:


vasárnap, május 14, 2006
21:41
 
Földön, égen zeng az új dal: ifjúság...


Pénteken 4-kor Dáviddal azzal indítottunk, hogy max. 7 perc, amíg átbeszéljük az esettanulmányomat. Nagyon megdicsért, és mellesleg rámutatott néhány terminológiai, stilisztikai stb. hibára... Aztán egyszer csak 4:50 lett, és én rohadt frusztrált lettem. Azért, mert nagyon készültem erre az alkalomra, hogy most aztán igazán mélyre megyünk – ehelyett meg szakmai kérdésekről fecsegtünk. Ami nagyon jó volt, nagyon hasznos, nagyon fontos, csak éppen nem terápia. Induláskor megkérdeztem Dávidot, hogy véletlenül nincs-e még egy szabad órája. És nem röhögni: volt. 6-kor. Úgyhogy ezek után elbasztam még egy bő órát, és 6-kor visszamentem hozzá („Nahát, milyen régen találkoztunk!” – mondtuk szinte egyszerre az ajtóban, mert mi ilyen viccesek vagyunk.)

A hónapban úgyis kimaradt egy alkalom, úgyhogy anyagilag nem buktam a dolgon. És mit tesz Isten: tényleg mélyre fúrtunk. Olyan mélyre, hogy aztán este lementem a pincébe, és a legmélyebb zugból fölhoztam azt az ezerszer lecelluxozott zacskót, amire hajdan (bő tíz éve) még Emil írta fel, hogy „A MAMA DOLGAI” (annyira utáltam ilyesmivel foglalkozni, pár évvel anyám halála után). Fölhoztam, és péntek este, ill. szombat egész nap átnéztem (-olvastam) több száz képeslapot, levelet, verset, amelyek családon belül, anyai ágon íródtak. A legrégebbi 1943-ból származik, nagyapám írta Törökszentmiklósról Marosvásárhelyre nagyanyámnak, aki akkor már egy éve a felesége volt. A levél magázó formában íródott.

Voltak képeslapok, amelyeket anyám kb. 10 évesen írt a szüleinek a kórházból (a Pető intézetről van szó, csak az ötvenes években úgy hívták, hogy „a Terápia”; anyám ott volt vagy két évet), miszerint remekül érzi magát, már egyáltalán nem is fáj a lába, de vasárnap majd vigyenek be neki szappant, mosószappant és citromot. Egy másik levélben örömmel újságolja, hogy a Pető doktor bácsitól kapott egy tábla csokoládét, mert fölemelte a rosszabb lábát. A felét, írja, elosztotta a többiek között, a másik felét félretette, hogy majd látogatáskor odaadja Anyunak, Apunak és Gabinak (az öccse, a nagybátyám).

Első osztályos írásfüzetek („Lenin meghalt. Az egész világ munkásai gyászolták. Most a bölcs Sztálin vezeti a nemzetközi munkásmozgalmat.”), amelyek címlapján ott szerepelnek a felhívások: „Jó tanulással ötéves tervünk teljesítéséért!” és „A tanulás fegyver az imperializmus ellen!”.

És egy csomó levél, ide-oda: a lányok levelei pasizásról, a fiúk levelei lányokról (érdekes: nem „csajozásról”) – és levelek 1957-ből Bécsből, majd Brazíliából, hogy „annyira sajnálom, hogy nem volt időnk elbúcsúzni, de rengeteget gondolok rád”.

És számtalan megnyilvánulás arról, hogy anyámat mindig, mindenki nagyon szerette.

Nagyon felkavaró időutazás volt; teljes regresszióba kerültem tőle. És azt hiszem, van mivel folytatni Dáviddal jövő pénteken.

Címkék: ,


csütörtök, május 11, 2006
14:57
 
Protonpumpa, medvekopter, meg ilyesmik


2×40 mg Nexium: ezt szedem immár több mint egy éve a refluxomra. Ez egyrészt duplája a normális adagnak, másrészt a normális adagot is csak max. két hónapig szokták adni. Ehhez képest én meg (lásd fent). A Nexium egyébként protonpumpa-gátló szer (ami baromi komolyan hangzik, és továbbá fogalmam sincs, mit jelent), de az utóbbi időben, úgy veszem észre, nemigen gátolja a protonpumpálást. Konkrétan: ég a gyomrom. Ma már két Rennie-t megettem, ami, ugye, mezei savcsökkentő. Mit tesz Isten: továbbra is ég a gyomrom. Ez pedig hozza magával a régről ismert tünetet, nevezetesen a mellkasi (szívtáji) görcsöket. Úgyhogy köszi szépen, jól vagyok.

Tegnap este, mintegy három órás munkával, elkészítettem életem első igazi esettanulmányát (vagy legyek szerényebb: esetleírását), életm első igazi klienséről (természetesen álnévvel), akivel közös megegyezéssel lezártuk a terápiát. Komoly emberi és szakmai kihívás volt: mind a heti találkozásokat, mind az utólagos reflexiót illetően. Összeségében nyugodtanmerem sikerélménynek nevezni.

OFF
A kurva életbe meg, mindjárt megvadulok, úgy ég a gyomrom!
ON


Apa meseregénye, amelyből én írtam bábjátékot, és amely eddig A raktármanó és a Sárga Vasalódeszkák címet viselte, hosszas agyalás után elnyerte végleges címét. Mind a könyvnek, mind a darabnak a címe ez lesz: Megindul a medvekopter. A nagy hír pedig, hogy a darab bemutatásával egyidejűleg ki fogják adni a könyvet is. Azt hiszem, ez nagyon klassz dolog lesz, örülök neki. :-)

Ja, és egy viccesség. Vasárnap teszkóztunk Tomival, televásároltuk Bercike csomagtartóját. És minden szarnak, szinte még a papírzsebkendőnek és a DVD-nek is megnéztük az összetevőit, hogy nincs-e benne véletlenül tejcukor. Hogy, hogy nem, odakeveredtünk a tejporokhoz is. Mondok, nézzük mán meg, nem-e létezik-e laktózmentes tejpor-e. Merthogy szegény lestrapált gyomrom nagyon nem örül a napi 2–3 deci üres kávénak. (Kipróbáltam bele a rizstejet és a kókusztejport. Majd ha valakit nagyon fogok utálni, annak is fogom javasolni, hogy igya úgy a kávéját.) Az elmúlt egy hónapban, amióta kiderült a tejcukorérzékenységem, egyszer sem merült föl bennem, hogy normális élelmiszereket áruló normális boltban esetleg lehet normális tejport kapni, amely nem tartalmaz tejcukrot.

Hát jelentem: van ilyen tejpor! Tartalmaz tejfehérjét meg növényi miabánatokat meg állományjavítót meg nemtommégmit – de laktóz nincs benne. Soha nem találnátok el, hogy hívják ezt a speciális készítményt.

Completa.

Címkék: , ,


kedd, május 09, 2006
23:43
 
Meta-poszt, avagy leblokkolva


Ez most meta-poszt lesz, mert a blogolásról szól. Máskor is előfordult már, hogy nem blogoltam, de a keddi nem-blogolásnak megvan a maga belső, logikus története.

Délutánra végeztem az irodai szörnyűségekkel, s mivel Tominak más dolga volt este (a két hónappal és 2 nappal ezelőtti névnapjára Steoboytól ajándékba kapott színházlátogatást abszolválta nevezett Steóval együtt), volt időm ücsörögni még az irodában, semmit, avagy valamit téve. Úgy gondoltam, ebbe belefér a blogolás is.

Beizzítottam a bloggert, ott virított előttem a Create Post ablak – és vagy másfél órát szenvedtem a gép előtt, amíg végül is nem írtam semmit! Nem tudtam kiizzadni magamból egyetlen értelmes és megosztható mondatot sem! Megrázó élmény volt. Miközben rengeteg gondolat (gyakorlatilag szerkezetkész, pusztán leírásra váró esszék sokasága) van a fejemben, eközben nem tudok egy nyamvadt bejegyzést összehozni!

Feltúrtam az irodai gépen lévő saját mappámat, hogy rossz szokásom szerint hátha találok valami konzervet, de semmi. Egy csomó minden van megírva félkészre, de vagy túl szakmaiak, vagy nagyon kidolgozatlanok ahhoz, hogy leblogoljam őket.

Az itthoni gépen a Dokumentumok\Balázs\Teológia\Summa mappában található egy Tézisek.doc nevű fájl, amely aktuálisan és fellengzősen a Szellemi végrendelet címet viseli. Jelenleg 27 számozott bekezdésből áll; ezek többsége nem hosszabb egy-két mondatnál. Az egész szöveg előtt a következő bevezető található:

Ha meghalok vagy cselekvőképtelenné válok, és akad olyan hülye, akit ezek után is érdekel, mi mindennel nyuvasztottam az agyamat és a lelkemet, annak kiindulásképpen ajánlom az alanti (időközben vagy megírt és kifejtett, vagy ennyiben maradt) téziseimet:

[...]

No igen, ezek a gondolatfoszlányok, amelyek szinte kivétel nélkül teológiai kérdéseket vetnek fel (és időnként válaszolnak meg) elég fontosak számomra ahhoz, hogy megosszam őket. Ugyanakkor túlzottan is a szívem/agyam legmélyéről származnak. Némelyiket majd' egy évtizede hurcolom, dédelgetem, és mindig várom az ALKALMAT, amikor majd össze tudom szedni a gondolataimat, hogy megírjam, úgy igazán. Nem összecsapva, nem fölskiccelve, hanem úgy, hogy tényleg azt a világosság-élményt (vagy szorongást vagy megnyugvást vagy békét) legyen képes átadni, amit én éltem át, amikor felötlött bennem. Basszam el őket egyegy hevenyészett blogbejegyzésben, amelyet aztán soha ember nem fog megtalálni? – Lehet, hogy ezt kéne tennem, de erre nem vagyok képes. Önző vagyok? Beképzelt? Nyilván.

...Hát így történt, hogy ma (azaz most már tegnap) nem írtam a blogomba, és így született poszt helyett a jelen meta-poszt.

Címkék:


szombat, május 06, 2006
11:42
 
Torta, terepautó, konyhaszék


Szerdán, a hasmenésem örömére, este tortát zabáltam, nagyobb mnnyiségben. Ez úgy történt, hogy Linával már hosszabb ideje esedékes volt egy tortaevés. Amko is kiderült rólam, hogy laktóz intolerancia, akkor Lina, úgy is, mint kreatív, felujjongott, hogy tök jó, akkor sütht nekem tortát, ti. az megoldható teljes mértékben tejcukor nélkül. Laktózmentes tej, ~ tejszín, ~ akármi – úgyhogy csak az időpontot kellett fixálni. Ezt szerda estére sikerült. És hogy azért mégse egyedül kelljen elbánnom egy egész (btw. csokis-gesztenyés-meggyes piskóta) tortával, az értekezletet kibővítettük: értelemszerűen Tomival, valamint Miki-Vikivel. Gátlástalanul kipletykáltunk mindenkit, olyan igazi príma, szégyentelen módon. És ha már ott voltunk, egyúttal kölköszöntöttük Linát, mert épp szülinapja volt. (Vicces konstelláció, amikor a szülinapozó társaság tortával tömi a fejét, amely tortát az ünnepelt készített valaki másnak.) A torta nagyon finom volt; a maradékot elhoztuk, és – mivel szerencsére nekem jobban ízlett, mint Tominak – másnap az egészet magamévá tettem.

Csütörtökön, amíg Tomi Öt Kenyérben volt, én itthon terepautóztam valakivel. Pénteken pedig – két hét kihagyás után – Dávid terepautózott velem. [Gyk.: terepautó = terápia, nagyon frappáns, haha.] Dávidnak úgy fogalmaztam, hogy az a határ, ami a tudat és a tudattalan között (valószínűleg nincs, de tételezzük fel munkahipotézisként, hogy) van, elkezdett egészen elvékonydni, hártyaszerűvé, átjárhatóvá válni. Az állatok és mindenféle lények elemi erővel akarnak kiörni az erdőkből, pincékből, barlangokból, és mindegyikkel lenne valami dolgom. Mondtam Dávidnak: ha aktuálisan úgyis arra vagyunk szerződve, hogy én szabadon ventilálok, ő meg hagyja, akkor ebbe az is belefér, hogy ha ő nem akar engem hipnotizálni, legközelebb juszt is megcsnálom, hogy magamtól transzba megyek, „oszt' jó napot” – vagyis elkezdem mondani a megjelenő képet. Azt mondta búcsúzáskor, hogy ne dumáljak erről, hanem csináljam végre. Asszem, fogom is; tök jó, hogy egy csomó okos dolgot megbeszéltünk már a pszichoterápiáról: lassan talán ideje lenne csinálni is a terápiát.

A fenti „ne mondjad, csináljad” mondathoz van egy anekdota a hatékony lelki gondozásról. Laci nagyanjya falun él, nagy dumájú öregasszony, olyan szabad szájú, hogy hozzá képest én szende ibolyka vagyok. Amikor a szomszéd Pista bácsinak meghalt a felesége, az öreg nagyon elkeseredett, és elkeze modgatni a faluban, hogy ő bizony megöli magát. A mami aztán nagyon ráunt erre, és rászólt az öregre: – Ne mondjad, bazmeg, csináljad! – Az öreg pedig megfogadta a tanácsot, hazament, és a padláson illendő módon fölakasztotta magát.

A dolog morbiditásához hozzátartozik, hogy a Pista bácsi hátrahagyott cuccait a szomszédság elcapcarázat, és így történt, hogy mi, itthon a konyhában éveken keresztül olyan székeken ülve vacsoráztunk, amelyek egykor az (általunk egyébként nem ismert) öregé voltak. Úgyhogy a mami intuitív krízisintervenciója nemcsak hatékonyan és véglegesen oldotta meg a tartós szuicid fenyegetettséget, hanem a család szempontjából még direkt költséghatékonynak is bizonyult.

Tegnap egyébként a kiderülés napja volt. Tomi tudta valakiről már korábban, hogy meleg, aki még annál is korábban tudta Tomiról, hogy meleg, csakhogy az illető azt nem tudta, hogy Tomi tudja, hogy ő meleg, és azt sem tudta, hogy Tomi tudja, hogy ő tudja, hogy Tomi meleg. Aztán tegnap tisztáztak mindent, és kiderült, hogy az illető olvassa a blogomat, és mindent tud rólam (asziszi, a kis naiv!); ezúton is köszöntöm őt szeretettel. :-)

Címkék: , , ,


szerda, május 03, 2006
13:35
 
Nyúzott vagyok


Igazságtalanság! Nekem senki nem mondta, hogy a vadas az tejföllel készül! Nagy nehezen kiválasztottam a kínálatból (nagy nehezen, mert szinte mindenben van tej vagy sajt), és erre kiderül, hogy ez is tejfölös. :-( Nem mondom, hogy nem esett jól, mert nagyon finom volt. De ma reggel olyan hasmenésem lett, hogy ihaj. már otthon is, ami hagyján, de indulás után is. A 49-esen már éreztem, hogy messze van Újpest, ezért nem szálltam le a Kálvin téren, hanem továbbmentem az Astoriáig, és pánixerűen bevettem magam a Burger Kingbe, ahol egy roppant hangulatos félórát töltöttem a klotyón. Közben még SMS-t is küldtem a kollegámnak, hogy felejtse el azt, hogy én időre beérjek.

Aztán fogorvos. Vagy két és fél éve nem jártam már nála, és most sem azért mentem, mert elementáris erővel tört fel a szívemből a vágy iránta. Törni tört, de nem fel, hanem le, és nem a vágy, hanem a bal felső hetesem egy darabja, még másfél hete. (Hallott már valaki olyat, hogy valakinek a szusiba beletörik a foga?!) – Kértem időpontot, mára kaptam, meg is csinálta, és majdnem összehánytam a rendelőt. Hihetetlenül rosszul tűröm, ha a nyelvemhez vagy a szájpadlásomhoz hozzáérnek valami kütyüvel.

Most itt ülök, elzsibbadt pofával, még mindig zuborgó hassal, éhesen.

Ez nem az én napom.

Címkék: ,


hétfő, május 01, 2006
23:01
 
Keressetek és találtok


Sok mindenre jó a statisztika. Egy megfelelő adathalmazból rengeteg minden következik. És rengeteg minden nem.

Az blogomban elhelyezett kód (Site Meter) nemcsak azt mutatja, hogy hányan nézték az oldalt, hanem azt is, hogy milyen linkről kattintottak ide. Nyilván egy csomó találat van Tomi blogjából és azon barátaim oldalairól, akik megtiszteltek azzal, hogy belinkelték a blogomat. De számos kattintás adódik a Google találataiból. Az emberek keresgélnek, a legváltozatosabb keresőkifejezésekkel – és mgesik, hogy valaki nálam köt ki. Aki nem tudná, annak azért elmondom: ha a keresőbe több szót írnak be, akkor a találat lehet „hamis” is: lehet ugyan, hogy a beírt szavak szerepelnek ugyan az alodalon, de több száz sor távolságra, és megesik, hogy semmi közük egymáshoz. A kereső mégis találatként hoza ki. Innentől kezdve a felhasználó döntésén múlik, hogy a megjelenő kétsoros ismertető alapján klikkel vagy sem.

Az alábbiak kivétel nélkül tényleges klikkelések voltak. Két napon keresztül összegyűjtöttem, hogy milyen keresőkifejezéseken keresztül jutottak el a jelen oldalra. A kifejezéseket betűhíven másolom ide, ábécé-sorrendben. Elgondolkodtató, hogy milyen képet rajzolnak ki rólam. És hogy az így kirajzolódó fantomkép mennyire fedi a valóságot: az igazi Trebitsch – akarom mondani, az igazi Birtalan Balázs – jellemét, világát, érdeklődési körét, gondolatait.

Ezt a kérdést nem óhajtom itt megválaszolni. Ehelyett íme, a szavak:


55 zsoltár vázlat
A homoszexuálisok helyzete a társadalomban
birtalan
csülkös bableves
domi atya szent anna
drogosok naplója
egy nikotinfüggő naplója
egyház öt parancsa
Endreffy Zoltán
frodó naplója
halálos bűn
homoszex
imasarok
Jánosa Domokos
Jézus+önkielégítés
katathym imagináció
Köcsög buzik baszhatjátok
közösség+organizmus
laktóz mentes diéta
legalja.hu
mágikus képek
meleg film
parancsolt ünnepek
petanqe
semjén kötelező hittan
Széljegyzet fogalma
szentlélek hét ajándéka
tanúságtétel fogalma
tejcukor beteg statisztika
unatkozom. kérem a köpenyem

Címkék: ,


 
Beszél majd az utókor


...Dr. Bubóról.

Akkor is, ha nem kéne. Az előző posztban tévedésből írtam, hogy Apa hangjátékában Szabó Gyula szerepelt. Valójában Szabó Sándor volt az illető.

Bocsánat minden érintettől, meg Ursulától.

Címkék:




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta