Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

péntek, június 23, 2006
14:33
 
Én és a melegfelvonulás


A Pride fórumában taglalják a felvonulni vagy nem felvonulni kérdést. Isten ments, hogy megint belemásszak valami elmebeteg vitába, de egy hozzászólás erejéig én is beleszóltam. És mivel jobb ötletem nincs, arra jutottam, hogy akár le is blogolhatom ugyanezt. (Figyelem: másodközlés!)

TEHÁT:

FelvonulásNem mintha bárkit is érdekelne, de azért idepötyögöm, miért nem megyek az idén felvonulni, és nem mentem már se tavaly, se tavalyelőtt. Noha 1993-tól kezdve részt vettem a nyilvános hepajokban (97-től term. a felvonulásban).

Annak idején, az ősidőkben, a felvonulás társadalmi-poltikai demonstráció volt, némi bulihangulattal. Azt, hogy "társadalmi-poltikai demonstráció", nemcsak úgy lehetett megtudni, hogy az érdeklődő elmélyülten tanulmányozta a vonatkozó netes és nyomtatott irodalmat. Ellenkezőleg: a "tömeg" (kezdetben kétszáz, később kétezer fő) tele volt táblákkal, transzparensekkel, amelyek vagy explicite jogokat követeltek, vagy pedig konkrét, ill. szimbolikus formában a melegekkel szembeni diszkriminációra hívták föl a figyelmet. Egy csomó aktivista ment a tömegben, akik szórólapokkal, traktátusokkal látták el mind a bámészkodókat, mind magukat a felvonulókat. Emellett persze ott voltak a sminkek, boák, "rózsaszín bőrtangák" stb. -- de vitán felül állt, hogy a felvonulás alapvető és explicit (!) szándéka a jogegyenlőség biztosítása. Ez abban az évben volt a legnyilvánvalóbb (afair, 1999-ben), amikor az útvonal a Parlament mellett vitt el, és a program amrkáns részét képezték a Kossuth téren való felszólalások, ill. a petíció átadása az ogy. illetékesének (valami altakarítónő-helyettesnek, vagy minek, de ez az ogy-t minősíti, nem a szervezőket).

Aztán az történt, hogy 2002-ben az Alkotmánybíróság betett a melegmozgalomnak: megsemmisítették a leglátványosabb, leggecibb jogszabályt, a Btk. 199.§-t, amely egészen addig, kvázi metaforaként, mint cseppben a tenger, kifejezte az egész mozgalom létjogosultságát. Az AB-határozattal azonban a "Nagy Ellenség" megszűnt létezni -- és ezzel együtt megszűnt a melegfelvonulások explicit társadalmi-politikai demonstráció jellege.

A 2003-as felvonuláson, kezemben az Öt Kenyér táblájával, szokásom szerint közben körbenéztem, hogy elolvassam a többiek tábláit is. Nem voltak táblák. Az egész menetben egyetlen tábla volt, az is az én kezemben. Megszűntek a táblák, a transzparensek, az ismeretterjesztő szóróanyagok. Maradt a smink, a boa (igen: megmaradt az öltöny, a farmer, a póló stb. is), és az a fajta hangos zene, amit speciel nem szeretek. Semmi bajom azokkal, akik szeretik, de én már húsz évvel ezelőtt se voltam "bulizós típus". Nem, mert csak. Mert én ilyen vagyok.

És 2004-ben végiggondoltam: ha az egész felvonulás -- látható megnyilvánulásait tekintve -- a bulizásra redukálódott, akkor mi a fenét keresek én ott, amikor ez a műfaj pontosan olyan idegen tőlem, mint a Bp-parádé. És életemben először otthon maradtam. Nem holmi elitista felülemelkedettségből, hanem mert úgy gondolom: ez a hangszer már nem az a hangszer: ezen én nem tudok játszani. Játsszanak rajta azok, akiknek illik az egyéniségükhöz.


Korrekció: Közben megnéztem: A Parlament előtti demonstráció nem 1999-ben, hanem 2000-ben volt.

Kiegészítés (inkluzíve önfényezés): Azon a bizonyos Parlament előtti demonstráción az történt, hogy a jelenlevők mind álarcban érkeztek, majd egy szónoklat közben, a direkt felhívásra – némi performance-jelleggel – mindenki egyszerre levette az álarcot. Az egész megmozdulás üzenete az volt, hogy nincs szükség rejtőzködésre, vállaljuk el önmagunkat, jogunk van a saját arcunkkal, saját egyéniségünkkel jelen lenni a világban. Az egész azévi fesztivál mottója ez volt: LE AZ ÁLARCOKKAL!

Az önfényezés pedig abban áll, hogy az egész álarcosdi eredetileg tőlem származik, az én ötletem volt. Még egy évvel korábban, a '99-es felvonulás végén, a a büfében vetettem föl Mocsonaki Lacinak (aki már akkor is a Háttér vezetője volt), és csodák csodája, sikerült átvinni az ötletet.

Címkék: ,


kedd, június 20, 2006
11:12
 
Fogolydilemma


Hazudnék, ha azt mondanám, teljesen apropó nélkül, de alapjában véve mégis főleg közhasznú, ismeretterjesztő tevékenységként idézem föl a klasszikus játékelméleti alaphelyzetet. Aki ismeri, örülhet neki, aki nem ismeri, elgondolkodhat rajta. A tálalás Mérő László fogalmazásmódját és gondolatmenetét követi.

A sheriff már hosszú ideje hidegre akar tenni két bankrablót. Teljesen biztos, hogy ők a tettesek, csak éppen bizonyítani nem tudja. Az egyetlen esély, hogy vallomást vasal ki valamelyikükből. Egyszer rámosolyog a szerencse: elkapja mindkettőt egy csúnya gyorshajtásért. Habozás nélkül berakja őket egy-egy cellába, hogy egymással még véletlenül se válthassanak szót. Majd bemegy az egyikhez, és így szól:

– Pontosan tudod, hogy mi a helyzet. Nagyon szeretném már lezárni ezt a bankrablásos ügyet, de rászorulok valamelyikőtök beismerő vallomására. Ha segítesz megoldani ezt az ügyet és vallasz, a társadat bevarrjuk 10 évre, téged pedig holnap kiengedlek. De ez csak akkor áll, ha ő nem vall. Hiszen ha ő is vall, akkor a te vallomásod már nem sokat ér. Ez esetben mindketten 5 évet kaptok. Ha egyikőtök sem vall, akkor viszont rosszkedvű leszek, és azt a kis gyorshajtást nagyon szigorúan fogjuk venni: 1–1 évet kaptok érte. És hogy tudj róla: a társadnak ugyanezeket a feltételeket szabtam. Egymással természetesen nem beszélhettek. Gondold meg jól, hogy vallasz-e vagy sem. Holnap reggel itt leszek a válaszért – egy órával később szabad lehetsz.

Képzeld magad a fogoly helyébe! A képhez hozzátartozik, hogy a másik fogoly alkalmi tettestársad volt csupán, semmilyen érzelmi szál nem fűz hozzá. A döntéshozatal során egyetlen szempontod, hogy minél előbb szabadulj: A kérdés: Vallasz vagy sem?

A probléma: a döntésed csak a másik fél döntésének ismeretében nyeri el értékét, ez az ismereted azonban hiányzik. Ha valaki nem vall, azt a továbbiakban nevezzük kooperálásnak (hiszen kimondatlanul is együttműködik a másikkal), ha viszont vall, azt versengésnek (elvégre a vallomásával a másikat próbálja szívatni). Hogy is néz ki a kép? Négy lehetőség van.

A) Én vallok – ő vall: nekem 5 év – neki 5 év.
B) Én vallok – ő nem vall: nekem 0 év – neki 10 év.
C) Én nem vallok – ő vall: nekem 10 év – neki 0 év.
D) Én nem vallok – ő nem vall: nekem 1 év – neki 1 év.

Mit mond a logika?

Először is: Ha a másik vall (verseng) és
a) én is vallok: 5 évet kapok,
b) én nem vallok: 10 évet kapok.
Tehát ha a másik vall, én jobban járok, ha vallok (mert 5 év jobb, mint 10).

Másodszor: Ha a másik nem vall (kooperál) és
a) én vallok: 0 évet kapok,
b) én sem vallok: 1 évet kapok.
Tehát ha a másik nem vall, én jobban járok, ha vallok (mert 0 év jobb, mint 1).

Vagyis akár verseng a másik, akár kooperál, én mindenképpen versengek.

A másik fogoly ugyanolyan logikus, mint én, és ugyanígy gondolkozik. következésképpen mindketten versengeni fogunk (vagyis vallunk) – és kapunk 5–5 év sittet. Holott ha mindketten kooperálunk, 1–1 évvel megúszhattuk volna.

Ez a fogoly dilemmája.


Tökéletes megoldás persze nincs. De attól még érdemes gondolkodni rajta egy sort. Főleg annak, aki abban az illúzibóan ringatja magát, hogy a logikus válaszok egyúttal mindig jó és releváns válaszok is.

Címkék:


vasárnap, június 18, 2006
11:33
 
Álom ma hajnalban


Épp vége a terápiás órának, amely – érdekes módon – egy körúti, utcára nyíló üzlethelyiségben van. Az ajtóban búcsúzkodunk a terapeutámmal, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel (!). Azt mondja barátságosan, kicsit viccelődve:
– Majd zavard be hozzám anyádat! – Ez némileg rosszul érint, mert már a múltkor is volt valami hasonló megjegyzése, és már akkor is emlékeztettem arra, amiről egy elég hosszú terápiában csak illene tudnia. Némileg pikírten válaszolok, bár közben kicsit zavarban vagyok, hogy az ember megengedhet-e ilyen hangvételt a miniszterelnökkel szemben:
– Nem zavarom be, mert anyám még mindig meg van halva, és ezt a tevékenységét már elég régóta csinálja, mint említettem többször...
– Ja, igen, ezt mindig elfelejtem – feleli ő, a zavar legkisebb jele nélkül.
– Esetleg utána kéne menni, hogy mi az oka az ellenállásodnak – húzom el a számat, aztán vagy másik álom jön, vagy fölébredek.


Pénteken majd megbeszélem Dáviddal, akire egyébként ez a felületesség egyáltalán nem jellemző.

Na húzzunk bele, drága barátaim!

Címkék: ,


péntek, június 16, 2006
20:41
 
Két párbeszéd


1.

Egy fárasztó héttel a hátam mögött, a Mammutban szürcsölöm a jégkásámat. Jólesik a melegben, és aranyosan odakínálom Tominak:

– Kérsz? – Tomi, ugyancsak egy fárasztó héttel a háta mögött, nagy szemeket meresztve visszakérdez:
– Miért, nem jó?


2.

Egy szituáció, amelynek a kínos, megalázó voltát a heterók – a legtoleránsabbakat is beleértve – soha a büdös életben nem fogják maguktól felismerni.

Tomival (a fenti jégkását követően) épp egy nagy, felemelő élményt élünk át: életünk első, közös hitelét készülünk fölvenni – egy fényképezőgépet veszünk meg, 10 havi részletre. A hitelügyintéző néni (HÜ) veszi föl az adatokat.

(rutinszerű fásultsággal): Családi állapota?
Én (hirtelen zavarba jövök): Hm... Miből lehet választani?
(minden bizonnyal épp hülyének néz): Házas? Nem házas?
Én (megkönnyebülten): Mondjuk, hogy nem házas...
(visszatalálva a szabványos ügymenethez): Rendben... Szóval egyedülálló.
Én (félhangosan és megalázottan): Aha...

Címkék: ,


kedd, június 13, 2006
02:03
 
Altató 1.0


Azért 1.0, mert létezik belőle 1.1 is. Annak a szövege a diktafonomon található, a diktafonom meg épp nem található, legalábbis itthon.

Minekutána megreklamáltatott (teljes joggal), hogy rég blogoltam, valami poszttal muszáj előrukkolnom. Úgy gondoltam, hogy közreadom azt az altató szöveget, amely sok nehéz éjszakámat könnyítette meg, főleg a lakásfelújítás horrorisztikus időszakában. Az alábbi idézet nem kopipészt. A gépen megtaláltam hangfájlt, lejátszottam, és – hihetetlen teljesítménnyel, ugyanis nem vagyok az élőszó utáni gépelésre szocializálva – lepötyögtam. Direkt a blogom olvasói számára. Na.

Miről is van szó?

Amikor 1995-ben felvételiztem az ELTE pszichológia szakára, megvettem a Pszichológiai erőpróba c. felkészítő csomagot, amelyben az obligát tesztkönyv mellett volt egy relaxációs kazetta is. Ennek az egyik oldalán nappali, tanulás előtti agyserkentő szuggesztiók voltak, a másik oldalán egy kifejezetten elalvás előtti szöveg. Nemigen derült ki a kazettáról, de arra tippelek, hogy Bagdy Emőke andalító hangja suttogott a fülembe hosszú heteken keresztül. Ennek egyik hatása az lett, hogy fölvettek az egyetemre (a bentmaradásra és végigcsinálásra vonatkozó szuggesztiók nem voltak a kazettán), másik hatása, hogy a szöveg számos mondata mindmáig a fülemben van, azzal a hanglejtéssel, ahogy bő tizenegy esztendeje hallottam.

Tavaly, amikor ráizgultam a diktafonomra, úgy döntöttem, elég szarul vagyok ahhoz, hogy összerakjak magamnak egy altatót: főleg a régi, megmaradt mondatokból, de kiegészítve más fordulatokkal is. Aránylag gondos munkával írtam meg a szöveget, amelyben tehát szerepelnek mondatok az említett kazettáról, de van pár motívum a Stanford Hipnotikus Szuszceptibilitási Skála névre hallgató standard hipnózisindukció szövegéből (a még a gimnáziumi időkben kvázi-bibliámul szolgáló Mészáros-könyvből ollózva), felismerhető benne a klasszikus agykontrollos agymosás is (a „napról napra, minden szempontból...” kezdetű duma – mindez a saját kötőanyagommal összeolvasztva.

Az 1.1-es verzió (amelyet most nem tudok idézni) fel van turbózva a tanfolyamon hallott szuggesztiókkal: a KIP-ből kölcsönzött, kifejezetten a gyógyulást célzó folyamatinstrukciókkal. Az alábbi első változat ennyivel szegényebb. De aki akarja, magnóra mondhatja magának, és álmodhat tőle szépeket.



Este van. Elérkezett az alvás ideje. Engedem, hogy elöntsön a fáradtság és kiterjedjen bennem. Távolodnak a nap eseményei... zajai... feszültségei... izgalmai. Leteszem a mai nap gondját. Átadom magam a közeledő álomnak. Csitulnak fejemben a kavargó gondolatok. Minden leülepszik, minden a helyére kerül.

Izmaim jólesően elernyednek. Elernyed a lábam... a lábfejem. Elernyed a karom... a kézfejem... az ujjaim. Testemnek minden izma ellazul. És ahogy testemnek minden izma ellazul, úgy lesz az álmom is egyre mélyebb és mélyebb. Végtagjaim elnehezednek. Érzem, ahogy testem mind jobban... mind súlyosabban belesimul az ágyba. Az egész testem nehéz. Ólomnehéz. Az izmaim lazák és ernyedtek... Lazák és ernyedtek. Ellazul a derekam... a hátam. Ellazul a hasam. Belső szerveim simaizmai ellazulnak. Ellazul a vállam... a nyakam. Elsimul a homlokom, megnyugszik a szemhéjam, elernyed az arcom és az ajkam. Lassan és egyenletesen lélegzem... lassan és egyenletesen. A szívverésem is lassú, egyenletes... lassú, egyenletes. Mélyen, jólesően alszom. Pihentető, gyógyító, felszabadító álommal. És minden szóval... és minden kilégzéssel... egyre mélyül és mélyül az álmom.

Lelkem mélyének erői az alvás ideje alatt is munkálkodnak. Megőrzik, rendezik, felépítik mindazt a jót, amit az elmúlt napból tanultam, s amit a jövőben felhasználhatok, magam és mások gazdagítására. Mind jobban elmosódnak a határvonalak. Tágul a tudat. Érintkezésbe lép a tudattalannal. Egész bensőmet átjárja a nyugalom. És egész bensőmet átjárja az érzés, hogy „napról napra, minden szempontból, mindig jobban és jobban vagyok”.

Egyre mélyebben és mélyebben... mind mélyebben és mélyebben alszom. Az álmomból pontosan annyira fogok visszaemlékezni, amennyire szükséges. Nyugodtan és pihentetően alszom végig az éjszakát. Reggel, a kívánt időben frissen, erősen és jókedvűen ébredek majd. De most alszom. Békésen alszom. Semmi sem zavarja álmomat.

Címkék:


kedd, június 06, 2006
14:52
 
Profán pünkösd


Amióta kiléptem az Öt Kenyérből, a formális vallásgyakorlatom a nulla felé konvergál. Ilyen világi pünkösdöm utoljára 1988-ban, a megtérésem előtt volt. Ezt nem dicsekvésből írom, csupán tényként közlöm.

Csütörtökön betévedtem egy könyvesboltba, és amint nézegetem a kínálatot, hallom ám, hogy egy vevő érdeklődik egy könyv iránt: a Medicina kiadásában jelent meg, Hipnózis – hipnoterápia a címe. Mondta az eladó néni, hogy nincs, nekem azonban több se kellett. Másnap (pénteken) gyorsan megkerestem a neten, és tényleg van ilyen könyv, most jelent meg. Sok fejezet, mindegyiknek más a szerzője. Az „integratívok” mondjuk csak módjával képviseltetik magukat benne, de a Magyar Hipnózis Egyesület vezetősége és tagsága gyönyörűen leképződik a szerkesztésben. A nyitó tanulmány írója a „nagy öreg”, a néhai Mészáros István, a másodiké az örökös tiszteletbeli elnök, Bányai Éva. Utóbbi immár harminc éve, hogy bevitt egy óriási balegyenest a hagyományos hipnózisfelfogásnak: egy véletlen tapasztalat alapján rájött, hogy a hipnózis messze nem „részleges alvás”, ahogy azt két évszázadon keresztül gondolták (többek között Pavlovval súlyosbítva), hanem speciel kifejezetten felfokozott aktivitással is lehet hipnózist előidézni. Az aktív-éber hipnózist azóta már magától értetődően szerepeltetik világszerte minden pszichológia tankönyvben.

Szombaton továbbképződtem adatbáziskezelésből; most már nincs mese: záros időn belül le ke kell tennem az irodai asztalra az ügyszám-nyilvántartó programot, miután az egyszemélyes tanfolyamomat János finanszírozta.

Szombat délután Tomival elmentünk a budaörsi Decathlon sportáruházba, és beszereztük a nyaraláshoz szükséges úszógatyát, békatalpat, buvcsiszemcsit (ezt a szót én találtam fel, és olyan borzalmas, hogy büszke vagyok rá), valamint vízipipát. Ez utóbbi arra jó, hogy lehet rajta keresztül levegőt venni, kivéve, ha belemegy a víz. Utóbbi esetben megfullad a felhasználó. Beruháztunk továbbá futócipőbe, valamint (nem röhög!) súlyzóba. Ez utóbbi komoly elszánás eredménye, de úgy látszik, a súlyzó birtoklásának puszta tudata végzetes következményekkel járt: tegnap óta úgy fáj a hátam, hogy legszívesebben folyamatosan ordítanék. (Tominak már napok óta fáj, ő sem tudja, mitől. Tegnap produkáltunk egy mókás jelenetet: spontán meg akartuk ölelni egymást; kitörő lelkesedéssel elindultunk a szoba két sarkából, és két másodperc alatt lelohadt a tempó, majd a derekunkat tapogatva úgy támolyogtunk tovább egymás felé, mint két reumás vénasszony: ahogy az a nagykönyvben meg van írva.)

Vasárnap voltunk Apánál; ez aktuális volt, mert – noha majd' mindennap beszélünk – utoljára a kórházban találkoztunk. Este pedig el kellett vinnünk egy kocsit valahova. Ez úgy történt, hogy mentünk két autóval, és jöttünk eggyel (Bercikével). Ami azt jelenti, hogy (életemben először) egyedül vezettem Budapesten. Másnak nyilván nem nagy szám az ilyesmi, de nekem izgalmas volt, s minekutána személyi sérülés nem történt, vagyoni kár nem keletkezett, sikerélményként könyveltem el a történteket.

Hétfőn a főprogram a marinírozott hal volt. Előző este ugyanis a TV Paprika műsorán láttuk a készítését. Én egyszer már ettem ilyet, és emlékeztem, hogy finom, Tomi viszont simán rosszul lett a látványtól. Amikor viszont közöltem vel, hogy „márpedig finom”, akkor tájékoztatott róla, hogy oké, ezexerint holnap ilyet fogok készíteni neki. Hát készítettem. Ez így mondjuk túlzás, mert együtt csináltuk (szerencsére minden volt hozzá otthon), de megcsináltuk. Tomi teljesen odavolt, hogy milyen jó illata van a sült halacskának, és szörnyülködött, amikor gusztustalanul beleplaccsantottuk a hagymás-paradicsomos salátalébe. Aztán három óra pácolódás után nekiálltunk kajálni, és – dicséretére legyen mondva – maximálisan fölülemelkedett az előítéletein. Nagyon finomra sikeredett, mindkettőnk teljes megelégedettségére.

Címkék: , , ,


péntek, június 02, 2006
11:49
 
Áldemokrácia, avagy hogyan szedjük meg magunkat


Hogyan keressünk 2.000.000,- Ft-ot? Nagyon egyszerű. Ismertetem a meggazdagodás Mitnyan György-féle receptjét.

1. lépés: Bulizd be magad képviselőként konzervatív színekben egy önkormányzathoz.

2. lépés: Terjessz be egy mocskos, bunkó, hímsoviniszta javaslatot arra nézve, hogy az önkormányzatnál szabályozni kell a nők ruhaviseletét: térden felül érő szoknyát az és csak az a kolleganő hordhat, akinek „olyan szerencsés, hogy teljesen tökéletes lábakkal rendelkezik” – vagyis akire, ha ránézel, föláll a pöcsöd.

3. lépés: Várd ki türelemmel, amíg az emberi érzés minimumával rendelkező nagyközönség valamelyik tagja felháborodásában ír egy glosszát, amelyben a te ízlésed helyére a sajátját állítja, a női lábak helyére pedig a te fejedet.

4. lépés: Sértődj meg szíved mélyéről, és pereld be az illetőt, kétmillió forint nemvagyoni kártérítést követelve, azzal, hogy milyen kibaszottul beletiportak az emberi méltóságodba.

5. lépés: Bízz abban, hogy az isssszonyatosan független bíróság vagy olyan logikai nívón áll, mint a fagolyós számológép, és a szatíra műfajáról megállapítsa, hogy „igen, létezik olyan, van is létjogosultsága” viszont „az inkriminált cikk nem szatíra – azért, mert csak”.

6. lépés: Zsebeld be a lóvét, és röhögj jóízűen, tele pofával, nemcsak a palira vett újságírón, hanem – immár jogerősen felmentve – az általad szarrá alázott „nem tökéletes lábú” nőkön is.




Áldemokrácia. Ahogy a tévében mondta valaki pár éve egy bukott per után: ebben az országban büntetlenül és gátlástalanul lehet zsidózni – de ha valakiről azt állítod nyilvánosan, hogy zsidózott, akkor elítélnek becsületsértésért.

„Moslék-ország, hajh, cudar ország...”

(Karinthy Frigyes)

Címkék:




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta