Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

kedd, szeptember 26, 2006
01:34
 
Kurva jó


Nem tudok rá találóbb kifejezést: kurva jó. Fábri Péter író hozzászólása a Népszabadságban. Piroulok, hogy önálló fogalmazás helyett már megint másolok, de nem tudom megállni. Tessék:


Ti vagytok az én problémáim


Ti vagytok az én problémám, honfitársaim, akik most teljes erkölcsi felháborodással kéritek ki magatoknak, hogy egy politikus – tizenhat év óta elsőként – bevallotta, hogy hazudott.

Ti ugyanis nem szoktátok bevallani. Nemcsak az igazságot, de az adót sem szeretitek bevallani. Pontosabban az adóalapot. Márpedig mi más volna az adóalap, mint az igazság egy fajtája? De ti elfogadjátok, ha azt mondják nektek, hogy csak számla nélkül kapjátok meg, ami jár, és elfogadjátok a szerelőtől, ha azt mondja, számla nélkül olcsóbb lesz. Hogy ilyenkor a szerelő becsapja az alkalmazóját, és ti a szerelővel együtt az adóhatóságot, ez valahogy nem szokott erkölcsi felháborodást okozni a lelketekben. Nem mentek tőle az utcára. Mit szerelő? A jó nevű világcég rendezvényének szervezője, aki számla nélkül fizeti ki a díszkivilágítást. A polgármesterjelölt és egész kampánycsapata, mert számla nélkül fizet a kampányrendezvény szervezőjének.

Ti vagytok az én problémám, mert ti akkor mentek az utcára, amikor valaki véget akar vetni ezeknek a mindennapi hazugságoknak. És saját magán kezdi.

Ti vagytok az én problémám, mert az egészségügyi járulékot sem szeretitek befizetni. Zenész barátom büszkélkedik vele. Elmagyarázza, hogyan lehet ezt törvényesen csinálni. Nemcsak a szégyentől, de a felháborodástól is ég az arcom. Ugyanis az illető rendszeresen igénybe veszi azt az egészségügyi szolgáltatást, amelyért évek óta nem fizet be a közösbe egy fillért sem. Én pedig, aki vigyázok az egészségemre, és például nem dohányzom, mint ő, viszont sportolok, mint ő nem, én befizetem. Ezek szerint helyette is. Barátom tőlem lop, engem károsít meg. Vajon a Kossuth téri tüntetők közül hányan fizetik be korrektül az egészségügyi járulékukat? De azért ingyenes egészségügy, az ugye, legyen?

Ti vagytok az én problémám, mert büszkén töltitek le ingyen a jogvédett zenét az internetről a számítógépetekre, amelyen persze jogtalanul másolt programok futnak. És úgy érzitek, rendes, becsületes polgárok vagytok. És baleknek néztek engem, mert az én gépemen nem fut illegális program, és pénzért veszem a CDket. Elhitetitek magatokkal, hogy a lopás nem lopás, pedig az. És a szellemi tulajdon ellopása (amely, jobb, ha tudjátok, köztörvényes bűncselekmény) a tárgyi tulajdon ellopásának előszobája. Ez teremti meg azt a közeget, azt a hangulatot, amelyben egyre többen érzik úgy: ezt is szabad. Ez még nem bűn. Menjünk egy kicsit arrébb, ez sem bűn. Ez sem. És így megy ez, mások autójának felborogatásáig és felgyújtásáig.

Apropó, autók. Autótulajdonosként a közös térből lopjátok el azt is, ami nem jár nektek. Olvasom a Népszabadságban a bölcs esztéta ragyogó cikkét a politikai válságról. És nem tudom elfelejteni, hogy nemrég az orrom előtt szállt ki a kerékpárúton parkoló kocsijából. Ő ezt nem tekintette bűnnek. Amikor megkérdeztem, miért csinálja, azt mondta, nem tudott máshol megállni. Én abban a kerületben lakom. Nem könnyű parkolót találni, de azért mindig sikerült. Ez a nagyon okos és sok szempontból tiszteletre méltó ember például nem gondolja, hogy minden téren tisztelnie kéne mások jogait. Ugyanis a kerékpárosnak is van olyanja, amit a KRESZben úgy neveznek: útjog.

Ti vagytok az én problémám. Például a tulajdonostársaim a házban, ahol élek. Csupa rendes ember. De közülük néhányan mégiscsak kereskedelmi mennyiségű csomagolóanyagot hajigálnak a közös kukába, amitől az ürítés után félórával már tele is van. És délután hazajövünk, és ömlik a szemét a lábunk előtt. Nem tudom, ki teszi, de itt lakik velünk. És nem szállíttatja el a szemetét. Talán a boltok valamelyikéből küldik ide az öszszes papírt? A pizzástól jön a számolatlan mennyiségű pillepalack? De hiszen emennél vásárolok, amannál eszem. Kedves, rendes polgárok. Pedig ők azok. Ti vagytok azok, honfitársaim.

Ti vagytok az én problémám, ti mind, akik úgy tesztek, mint ha a politika valami tőletek független dolog volna. Akik tisztességes kereskedőként áruljátok a verekedéshez használt eszközöket. Ti, akiknek a kutyái a járda közepére szarnak. Ti, akiktől Budapest kutyaszaros járdáin nem férnek el a gyalogosok (ti magatok sem, ha kiszálltok a kocsitokból). Ti, akik kerékpárosként elütitek a gyalogosokat a járdán.

Ti vagytok az én problémám, ti, akik büszkén blicceltek a BKV járművein, azután fel vagytok háborodva, ha az ellenőr rajtakap. A BKVt szidjátok és a polgármestert, és egy pillanatra sem jut eszetekbe, hogy ilyenkor talán illene csöndben maradni.

És persze ti vagytok a politikusok is. A kerületi képviselő, aki a fejem fölött eladja a padlásteret, pontosan harmadanynyiért, amennyiért nekünk, a ház tulajdonosainak nem adta. Itt lakik a közelben. Egy közértbe járunk. Ti vagytok az az országgyűlési képviselő is, aki felszólít, hogy ne fizessünk adót. Vajon ez után a kijelentése után is fel fogja venni az én adómból finanszírozott képviselői fizetését?

Ti vagytok az én problémám, ti, akik egyre több szót mondtok ki, amit rendes ember nem mond, ti, akik viccesen cigányoztok és zsidóztok, ti, akik könnyedén rágalmaztok meg és tesztek tönkre tisztességben megőszült embereket. Hogy nem ti rágalmazzátok meg őket? És amikor pletykaként továbbadjátok a rágalmakat, mit csináltok?

Ti vagytok az én problémám, akik nem takarítjátok el a házatok elől a koszt, ti, akik ott álltok azok mögött, akik ezen az elmúlt héten legalább százezer forintot vettek ki a zsebemből azzal, hogy lezuhant a majdani nyugdíjam alapjául szolgáló megtakarításaim értéke, és akik több százmillió forint közvetlen kárt okoztak abban a közvagyonban, amely az enyém is és a tietek is.

És amelyből ti így vagy úgy, naponta loptok.

Szégyelljétek magatokat. Nem tudom, hányan vagytok. De közületek mindazok, akikre a fenti felsorolásból akár csak egy bekezdés is illik, részesei annak a hazugságnak, amely a mostani válságba vitt.

Hagyjátok abba.

Címkék:


vasárnap, szeptember 24, 2006
23:43
 
„...tűzött oda csillagot is...”


Emlékszem, '88-ban vagy '89-ben – valószínűleg március 14-én este – milyen szeretettel, micsoda öntudattal és büszkeséggel varrtam-férceltem a saját kokárdámat. Mennyi minden kavargott a nem egészen húsz éves fejemben: eszmék, célok, és olyan ideák, mint haza, szabadság, összefogás, béke...

Ennek vége, ezt is elkúrták, négy éve, amikor kampányidőszakban pártjelvényt csináltak a kokárdából.

Ma senkin nem látok kokárdát – ma nem ez a trendi. A négy évvel ezelőtti, iszonyatosan független főpolgármester-jelölt felszólalt a Kossuth téren (nem tudom pontosan, hogy az egykori MSZMP Politikai Bizottságának tagjai előtt vagy után, nem tudom pontosan, hogy a székházostromot magára vállaló szervezet vezetője előtt vagy után), és kiosztotta az aktuális házi feladatot: az új viselet a fehér szalag, de legalábbis fehér ruha, mindannak, aki (bla-bla-bla). Ma este ennek megfelelően Igazmondó Szent Viktor már fehér szalaggal a mellén próbálta belefojtani a műsorvezetőbe a számára kellemetlen kérdéseket.

Na kérem. Két megjegyzésem van.

FLAME ON
Egyrészt az hagyján, hogy kokárdát soha az életben nem tűzhetek többé a mellemre, mert az ország egyik fele (ééérted, nem?! „az emberek”!) lenyúlta – de a ruhatáramat nem vagyok hajlandó lecserélni. Van egy rahedli fehér pólóm, nyaralás előtt is vettem három újat: nagyon kényelmesek, szeretem őket. A kurva életbe, hogy ezt is lerángatná rólam ez a koronaúsztató, Torgyán doktorral soha-semmi-szín-alatt-össze-nem-fekvő társaság!
FLAME OFF

Ez volt az egyik megjegyzés.
A másik megjegyzés egy vers. Verbőczy Antal írta, ha minden igaz, valamikor a hatvanas években. Két sora miatt jutott eszembe, de álljon itt az egész.


Koordináták és plakátok


ha volt ének elénekelték
ezek a ritmustalan sorok
a térenácsorgásunk hangjegyei
egy himnusz utáni csendben
mikor Bob Dylan, Corso s a többiek
már bedobták a közösbe
az egyes szám első személyt

történelmi évszámok szélességi-hosszúsági fokok
bonyolult koordinátáiban
állunk a nagyvárosok terein
vitatkozunk kompromisszumokról
vitatkozunk róluk kik ebéd után vonulnak
a Század ablaka alá
divatos protest-songokat fütyörészni
s felirat nélküli táblákról vitatkozunk
és a forradalomról
a forradalomról amelyről tudjuk:
   a társadalom szükségszerű, gyökeres megváltozásának
   nagy korszaka, amelyben a társadalom egy alacsonyabb
   rendű társadalmi-gazdasági alakulatból egy magasabb
   rendű társadalmi-gazdasági alakulatba fejlődik át.

félünk a nagy szavaktól
s ha gallérjainkon látott
virágszagú jelvényekre gondolsz
hát tűzött oda csillagot is
az én atyám a te atyád a miatyánk
nem kötnek kényszerű barátságok
programunknak a zónaidő sem akadálya
néha Piaf is lejön
ilyenkor egy dalt énekel a szerelemről
a szerelemről mely emlékeink mellékutcáin
áldozatát cserbenhagyva továbbrobogott

élesre töltött percek kivégzőosztaga előtt
így állunk itt a nagyvárosok terein
történelmi évszámok szélességi-hosszúsági fokok
bonyolult koordinátáiban
karikás szemű és tépett plakátok díszletei közt

Címkék: , ,


 
Apropó


Advanced önsorsrontóként nézegetem a „Magyar Szíenen” (alias Hír TV) összefoglalóját a heti eseményekről. Épp Lendvai Ildikót mutatják, amint bemutatja a nagyérdeműnek a Fideszből és a Fidelitasból egyaránt kipicsázott úriembert (aki a történtek dacára nem lép vissza a választásokon), amint kockakőnek látszó üres sörösdobozzal kínálgatja a rend őreit. A pártatlan tájékoztatás minderről: „Az MSZP folytatja a támadást a Fidesz ellen.”

Apropó. Volt egy vicc hajdanán, úgy a 30-as évek második felében. Kommentár nélkül tálalom, íme:

Hatalmas pánik a berlini állatkertben: egy tigris valahogy kiszabadult a ketrecből! Mindenki sikoltozik, főleg, amikor azt látják, hogy a tigris kiszemelt magának egy egyedül ácsorgó, a félelemtől megdermedt ötéves kislányt, és szemlátomást egy pillanaton belül ráveti magát és ízekre tépi. Ekkor hirtelen kiválik a tömegből egy férfi, és halált megvető bátorsággal ráugrik a tigrisre. Leteperi, lefogja, és mindaddig tartja, amíg az ápolók oda nem érnek és el nem kábítják a bestiát.

Leírhatatlan ováció, mindenki a hőst ünnepli. Ki tudja, honnan, pillanatokon belül előkerülnek a fényképezőgépek, mikrofonok. Faggatják a férfit, aki szerényen és zavartan mond pár szót „elemi kötelességről” és hasonlókról. Egy újságíró végül fölteszi a kérdést:
– Uram, volna szíves bemutatkozni, hogy az olvasóink név szerint is megismerhessék korunk hősét?
– Kohn Sámuel vagyok – feleli a férfi. Azonnal döbbent csönd támad. Mindenki visszahúzódik, és két percen belül kiürül a tér. Másnap hatalmas szalagcímekkel jelennek meg az újságok:

EGY VÉRSZOMJAS ZSIDÓ ALJAS MÓDON MEGTÁMADOTT EGY VÉDTELEN TIGRIST!

Címkék: ,


csütörtök, szeptember 21, 2006
13:56
 
Rázott agy


Két jól megpakolt hajléktalanszatyornyi borítékot kellett fölvinni tegnap az irodába az utcáról, konkrétan a főnököm kocsijából, úgy délelőtt 11 óra tájban. Lehajoltam, megmarkoltam a szatyorfüleket és fölálltam, a főnököm közben lecsukta a csomagtartó tetejét...

...Néhány papírzsebkendő összevérezését követően ledőltem egy kicsit az irodában, de zúgott a fejem, émelyegtem, aztán szédülni is kezdtem, ráadásul a szomszédban házat építenek. Úgyhogy hazamentem taxival (számla az iroda nevére), és elsötétített szobában pihengettem egy jó darabig; úgy este fél nyolc tájban már ebédelni is mertem, és ügyes voltam, mert még csak nem is hánytam ki aztán. Ma meg jöttem dolgozni. Nem azért, mert nem zúg a fejem (zúg), nem is azért, mert nem vagyok dög fáradt (dög fáradt vagyok), hanem mert munka van. Szarul hangzik, nagyon prózai, de attól még muszáj. Nem akartam cserben hagyni a kollegáimat, noha a doktor néni simán fölvett volna betegállományba egész hétre.

Kíváncsian várom, lesz-e polgárháború vagy sem. Hogy őszinte legyek, én nem ragaszkodnék hozzá, bár a jelek arra mutatnak, hogy sokakat egyáltalán nem aggaszt ez a lehetőség. Az mindenesetre kicsit megnyugtató – most olvasom –, hogy a Fidesz elnapolta a szombati nagycirkuszt. Szubjektív véleményem szerint 1993 óta ez az első felelős döntésük.

Nagyjából elkészült az új Öt Kenyér-honlap. Eszméletlen mennyiségű melót raktunk bele. Én is, de elsősorban az a barátom, aki a tényleges kivitelezést végzi.

Ami a poszt-ötkenyeres dolgokat illeti: vagyunk heten, akik keddenként rendszeresen összejárunk imádkozni. Jó, és azt hiszem, egyre jobb lesz. Mind kevésbé érzem feladatnak, és meg tud történni az, ami az Öt Kenyérben gyakorlatilag évek óta nem (vagy csak nagyon mértékkel) fordult elő: hátra dőlök a széken, és feszültség nélkül képes vagyok töltődni. Úgy tudom egyébként, hogy a néhai közösség másik fele is éli a világát, találkoznak rendszeresen, szervezik magukat. Hogy milyen néven, arról nem hallottam semmit.

A Wikipédiáról mégsem tűntem el teljesen, és azóta begyűjtöttem magamnak ott néhány embert, aki bőszen utál. De írtam néhány épkézláb cikket vagy cikk-részletet, olyan témákban pl., hogy sakk, szentség, szent, no meg Verbőczy Antal. Szívesen foglalkozom ilyesmivel, ha épp ráérek, csak nagyon frusztrál, amikor jön egy-két tudálékos, agresszív barom, és lebarmol, nagyjából olyan kaliberű érvekkel, hogy amit írok, az hülyeség, nem is úgy van, nézzem csak meg az Ablak-Zsiráfot.

Sokat kell még fejlődnöm személyiségileg, hogy az ilyeneken ne basszam fel jobban az agyam a kelleténél. (Ja, apropó: meg az olyanokon sem, hogy valaki azért akarja leváltani a miniszterelnököt, mert az csúnya szavakat mond, a szégyentelen. Hiába, az ilyen szemforgatásra hajlamos vagyok nagyon rosszul reagálni.)

Címkék: , , ,


szerda, szeptember 20, 2006
01:32
 
Gyurcsány teljes beszéde


A balatonőszödi Gyurcsány-beszéd, vágatlan szöveggel, a Gyurcsány-blogból idézve. Baromi hosszú, de érdemes végigolvasni, tanulságos.

[...] Nos, úgy döntöttem, hogy azt a szöveget, ami nekem rendelkezésemre áll, szó szerint, változatás nélkül közzéteszem. Tudom, hogy vannak benne olyan mondatok, amelyek jó sok muníciót adnak az ellenzéknek. Tudom, hogy ki is fogják ezt használni. Lelkük rajta. Nekem az országra kell tekintettel lennem. Nemhogy nem hátrálok, de ezek után még határozottabban képviselem azt a politikát, amiben hiszek. Szenvedélyesen, mint eddig. Jöjjön a szöveg, úgy, ahogy az eredeti, a frakcióülésen készült hivatalos hangfelvétel alapján rendelkezésre áll.

"Az amit el tudtam nektek mondani itt egy órában, sőt talán több is volt, mint egy óra, az természetesen nem az egész politikánk. Az természetesen nem képes magába foglalni egy sor dolgot, amelyet meg kell tenni és nem képes visszaadni az egyébként szükséges kommunikációnak azt a sokrétűségét, ami kell a sikerhez. Ezzel együtt is a figyelmeztetést és a tanácsokat ez ügyben köszönjük szépen.

Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel. Hogy a maga biztosság mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik a nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt. És egyszerre kell megpróbálni előre vinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre.

Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk. Nincsen ennyi kapacitásunk. Az az igazság, hogy csak reggel 7 órától éjjelig dolgozik az egész csapat és hiába, egy pont után nem lehet szélesíteni. Nem tudjuk 12-15 embernél többen körül ülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel, minisztériumi emberekkel, meg szakértőkkel. Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van gyerekek.

Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk a szakmai politikai egységet, mint soha ebben az elmúlt években. Vagy talán sose. Természetesen mindaz, amit tudunk, az anyagaink kidolgozottsági foka hagy maga után kívánnivalót. Igen. Igazatok van. Pontosan tudjuk mi azt, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe. Mikor azt mondjátok nekem, hogy vigyázzunk oda, mert hát az Alkotmánybíróság vissza küldhet dolgokat, tudjuk mi ezt. Nem baj, hogy mondjátok, de higgyétek el, tudjuk. Egy nagyon szűk csapat dolgozik Petrétei Jóska mögött – mert hogy nem engedhetjük be a minisztérium egészére ebben a fázisban még – öt-hat-hét ember. Reggeltől éjszakáig. A szó legszorosabb értelmében. Hogy nehogy baj legyen. Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt. És én magam, amit korábban egy évig nem tapasztaltak tőlem, az elmúlt egy hónapban talán háromszor kezdtem el üvöltözni és kiabálni, nem bírva mindennek a feszültségét a tárgyalásokon. Nem a kollégákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, hogy húzzatok már a p….ba ezzel. Gyerünk előre.

Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan fölépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobban a tempót. Ez a helyzet. Közben meg meg kell állapodni még a szabad demokratákkal, mert még miniszteri problémák – ismeritek.

Nézzétek. A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kib….ott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni(?), azt tudom nektek mondani. Nem tudunk még hetekig elemezni gyerekek, nem tudunk. Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazítás legyen, hogy szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek. Elemezgethetek még egy pár hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk és azt mondják, hogy ők már elemezték. Magyarország le van írva. Ezért annak az előrebocsátásával, hogy amit csinálunk, az messze nem tökéletes, nem tudok nektek B verziót mondani.

Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben Kornaitól Bokrosig, Békésitől Surányiig, Vértestől a jó ég tudja kicsodáig, azokkal végigbeszéltük, végigszenvedtük, végigüvöltöztük. És azt is meg kell mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy ötlettel találkozunk. Hű, a hétszázát neki. És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak. Vessünk ki ingatlanadót mindenkire. Tudjátok, hogy mennyi jön be ingatlanadóból, ha minden ingatlant megadóztatunk, ami 5 millió forintnál drágább? Alacsony értékhatárt mondtam, nem 100 milliót, ötöt. És egyébként még odaadjuk még az önkormányzatoknak azt az 52 milliárdot, ami a kommunális adóból bejön, mert akkor azt oda kell nekik adni, már most az ő bevételük. Az egésznek az egyenlege kevesebb, mint 20 milliárd forint. Oda jön hozzám Magyarország talán legbefolyásosabb üzletembere, Demján Sándor. Hatalmas nagy hanggal, hogy: Ferikém olvasom a Sárközi-tanulmányban, hogyha minden háttérintézményt bezárunk, akkor 700-800 milliárd forintot fogunk megtakarítani. Mondom: Sanyikám, normális vagy te? Hát legalább te tudhatnál számolni, áldjon meg a jó Isten. Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkba, akkor már nincsen megoldása. Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.

Általában sok kritika van, hogy a rendszer nem eléggé kerek, nem eléggé konzisztens, mindenkinek van ötlete, hogy akkor mit vegyünk ki belőle, hogy a maradék konzisztensebb legyen és máris éppen csak harmadannyi pénz van, mint amennyit össze kell szedni. Ja? Úgy én is tudok konzisztens lenni. Ja, úgy én is tudok konzisztens rendszert. Csak az a problémám, hogy nem 50 milliárdot kell összeszedni, hanem, nem mondom meg, hogy mennyit. Hát ez a baj. Ráadásul mindezt valahol úgy kell megtenni, hogy amit akarunk csinálni hosszú távon, azt ne keresztbe verje.

Gyerekek. Nem vagyunk tökéletesek. Egyáltalán nem. Nem is leszünk. Nem tudom nektek azt mondani, hogy minden rendben lesz. Azt tudom nektek mondani, amit mondtam az utolsó egy évben. Hogy ami tisztességgel megcsinálható, ami a tehetségünkből kitelik, mert nem játszunk különleges meccseket, mert az energiáinkat nem arra fordítjuk, hogy egymással szarakodjunk, mert nincsenek külön érdekek, amik egyébként nem bírná ki közöttünk a nyilvánosságot, mert nem valamit akarok veletek elintézni.

Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes nagyjából programot adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást. Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem. Nagy munka van, tisztességes munka van egymás között. Muszáj megcsinálni. Nem beszélek az Új Magyarországról, a fejlesztésekről, határon túli magyarokról, egyházakhoz fűződő kapcsolatról és még ezer dologról, mert a nagyhoz képest ma nem ez a legfontosabb. Mindegyikben érdemi, jelentős és mély javaslataink lesznek. Egyik-másik meglepetést is fog okozni. De az egészhez képest, amit el kell döntenünk egymás között, nem ez a legfontosabb. Reform, vagy bukás. Nincs más. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.

És akarok most egyetlenegyszer mondani nektek három percet. Ezt legfeljebb még egyszer fogom elmondani nektek. Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt. Imádtam. Életem legjobb része volt. Most az adja, hogy történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, én személy szerint. Egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot? Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, b….a meg. Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért. Egzisztenciát lehet még találni sokat.

Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom. Ne vágjátok mindig a képembe. De csak azért érdemes. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni. Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással megcsinálni. Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogyha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha. De csak azért érdemes csinálni, hogy hozzányúljunk a nagy dolgokhoz. Elmagyarázni és majd hosszú bizottságokban ücsörögni és majd új munkabizottságot tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha egyetlenegy törvényben nem tudunk megállapodni, mert újra csak azok a kompromisszumok születnek meg, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fönnmaradjon, ami eddig volt. Mert minden más sérti valakinek az érdekét. Ahhoz másik madám kell. Ez az én imádatomat nem fogja megváltoztatni, egyáltalán nem. Én nem fogok naponta fölállni. Volt ilyen minisztere Horn Gyulának is, aki mindig le akart mondani. Volt ilyen miniszterelnök elődöm is, aki állandóan elmondta, hogy ő, hogy én nem ilyen pasi vagyok. Amíg van benne erő és megyünk előre, addig igen, és egyszer meg nagyon csöndben elmegyek. Nem érdemes másért. Mindenki döntse el magában, hogy 4-500 ezer forintért csinálja a dolgot, ami kurva fontos, különösen, ha az embernek már egyébként nincsen más szakmája, csak ez, tudom én. Hogy képes-e az elmúlt 15 év összes történetén fölülemelkedni és megkötni új ……ket, vagy azt gondolja, hogy ez is egy olyan négy év lesz, hogy á, francba, túléltük az eddigit is, most is túl leszünk. Volt már elég miniszterelnökünk, hát ezen a pasin is túl leszünk majd. Mi úgyis maradni szoktunk. Lehet. És azt is mondom, hogy ez egy legitim érvelés, és nem is bánt, egyáltalán nem, egyáltalán nem. Van ebben a frakcióban nem egy miniszterelnöknek alkalmas ember. Én azt mondom, hogy vegyen mindenki nagy levegőt, igyon kurva sok bort…

(A leírt szövegben itt kazettacsere miatt törés van, az eredetit nem tudom rekonstruálni – Gy. F.)

…nem tudtunk megállapodni egymással. Mert ha mind a százkilencven ugyanazokat a mondatokat mondja, mint amit az elmúlt években mondott, akkor ugyanúgy nem fog történni semmi, mert ugyanúgy nem tudunk megállapodni. Bassza meg, ugyan nem értek egyet, de elengedem. Először csinálják. Máskor meg azt, ….. engedje el, hogy hadd csinálhassák. Az nem reform, hogy a többiek változzanak meg. Az nem reform, hogy egyébként kiállunk és mondjuk a népnek a mantrát. Az a reform, hogy hajlandóak vagyunk mi is egy sor ponton átértékelni mindazt, amit eddig gondoltunk és tettünk. Ehhez képest az első hónapoknak a dolga, a kiigazítás dolga, az csak szimpla kényszer, be kell valljam. Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani a francba. A megoldásunk biztosan nem tökéletes, igazatok van, biztosan nem, csak nem tudunk jobbat. Olyat, amiben meg tudunk állapodni a szakma nagy részével, akivel el tudjuk fogadtatni a piacokkal, el tudjuk fogadtatni a koalíciós partnerrel. Nálunk, akik nálunk ezt egy páran a tetején csinálják a Bélától a Veres Janiig, a Kiss Pétertől az Ildikóig, Szekeres Imrétől a Hillerig, meg mondjuk velem, nagyjából elhisszük, hogy körülbelül jó. Mert ezeknek kell, mindnek el kell hinni. Egyedül, külön-külön tudunk mást is, csak nem külön-külön vagyunk, hanem ott ülünk tizenegynéhányan az asztal körül, és el kell fogadni.

Én azt gondolom, hogy meg lehet csinálni. Azt gondolom, hogy lesznek konfliktusok gyerekek, igen, lesznek. Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek. Csak, csak akkor lehet végigcsinálni, hogyha a lényegben, a lényegben hisztek és a lényegben van egyetértés. Kikerülni a konfliktusokat önmagunk között, megijedni attól, hogy egyébként sértünk érdekviszonyokat, akkor nem szabad elkezdeni, nem szabad. Semmihez nem ragaszkodom. Úgy nem igaz, hogy én ahhoz ragaszkodom, hogy van egy valami a fejemben, hogy annak kell lenni az egészségügyben, annak kell lenni a …. Dehogy. Én ezeket a beszélgetéseket szervezem, mediálom, nyitom ki a pasikat, hogy mondják el, hogy mi van bennünk. Nem diktálom. Nem igaz. Ha diktálom, akkor, amikor le akarnak lassulni és nem akarnak megállapodni, hogy gyerünk, a hétszázát neki. Ezt tartom a dolgomnak. És ha megállapodtunk, akkor ne engedjem, hogy lelassuljanak. Nem arról szól, hogy nekem van egy Á-tól Z-ig megírt forgatókönyvem Magyarországra és azt mondom, hogy ki fogom belőletek verni. Egy francot! Van Á-tól Z-ig forgatókönyvem, hogy hogyan lehet a szocialistákban ott lévő hihetetlen energiát arra fölhasználni, hogy az országot megváltoztassák, hogy tegyék már bele, hogy legyenek már úrrá végre a kishitűségükön, meg a régi igazságaikon. Arra van. Aztán amikor nem bírom, akkor meg kiabálok egyet. Nincsen személyes sztorim ebben az ügyben, egyáltalán nincsen. Nagy dolgot kaptam ettől, amit az elmúlt másfél évben csinálhattam. Az a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni. Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával? Vagy C változat: nem történik semmi. El lehet még így egy darabig lébecolni. Persze, hogy bonyolult az egészségügynek a dolga. De hát amelyikünk bemegy egy egészségügyi intézménybe, tudja, hogy hazugságok sokaságára épül. Persze, hogy az oktatásban borzasztón nehéz bármihez hozzányúlni. De igen, azt látjuk, hogy nem egyenlően osztja a tudást széjjel. Valamelyikötök mondta, az mégis csak – talán az Arató Gergő – azért mégis csak a legnagyobb igazságtalanság, kérem szépen, hogy a magyar oktatási rendszer egyik oldalról a köztünk lévő társadalmi különbségeket fölerősíti, nem gyengíti, aztán meg szegregál is. Hát ez az igazi nagy probléma, ez a nagy gond. És az a nagy gond, hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatás, kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek. Hát ehhez képest nem az a botrány, hogy ki kell fizetni 3 százalékonként. Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen. Mi meg ezt nem merjük kimondani, és be vagyunk szarva, hogy azt mondjuk, hogy egyébként a 7 százalékot akkor tessék fizetni. Ne áltassuk itt egymást. Ez az igazi botrány. Az az igazi botrány, hogy akiről a Laci beszél, az ő cigány embereinek, annak tized olyan jó minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem. És mióta az anyám, az anyámnak ismerik a nevét Pápán és Gyurcsány Katusnak hívják, azóta neki is jobb jut, a kurva életbe! Nem tudta, hogy mi történt. Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom: egy lószart, mama. Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet. Ez botrány. Hát ehhez képest, társadalmi értelemben a vizitdíj semmi. Az nem botrány, az kényelmetlen politikailag, meg kifizetni. Mert politikailag lehet neki súlyos következménye. De őszintén szólva ez a következmény legfeljebb bennünket érint, ha idióták vagyunk. A társadalmi következménye, az meg mindenkit érint. Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől.

De hölgyeim és uraim! Ez egy pár száz embernek, meg a családjának, meg az ismerősének a problémája a miénk. De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni. Mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni. Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket oldani. Egyébként pedig épp az az elmúlt négy évnek a tapasztalata, épp az Horn Gyula kormányzásának tapasztalata, hogy nem abba szoktak belebukni emberek, hogyha valamit csinálnak, meg ha nem csinálnak. A francba is, mibe is akkor? El kell indulni. Tudni kell, hogy mit akarunk csinálni. Irtózatos lesz az első pár év, persze. Teljesen érdektelen, hogy 20 százaléka a lakosságnak fog ránk szavazni. Tavaly nyáron az utolsó nyolc évben először a 100 emberből a Szonda szerint csak 18 mondta, hogy ránk fog szavazni. Tavaly nyáron, gyerekek! Egy évvel később nyertünk. Mi lenne, ha nem az egymás közötti faszkodás miatt veszítenénk el a népszerűségünket, hanem mert csinálunk nagy társadalmi ügyeket. És nem probléma, hogy elveszítjük akkor egy időre a társadalom, a támogatásunkat. Aztán majd visszaszerezzük. Mert majd megértik. És el lehet majd menni vidékre nyugodtan, hogy megcsináltuk, a hétszázát. Nem lett mindenkinek jobb? Igazuk van. De neki, meg neki, meg neki, meg kollégiumok épültek ebben a nyüves országban végre újra. Erről szól a politika. Nem arról, hogy melyikünkből lesz kerületi polgármester, mégis hány darab helyettese lesz. Fontos az is, tudom én, nem vagyok naiv. De nincs benn az ország első száz legfontosabb ügyébe. És mi döntjük el, hogy melyikkel foglalkozunk, mi. És az ország azt gondolom, hogy megérdemelné, meg mi magunk is, hogy ilyen dolgokat csináljunk.

Szóval azt tudom nektek mondani, hogy álljunk meg, csináljuk meg. Sok igazságotok van a figyelmeztetésben, a féltésben, a részletek ügyében. Csak azt tudom mondani, hogy nem fogok játszani semmilyen játszmát sem így, sem így. Tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de… Ahhoz énszerintem én nem köllök. Ahhoz más kell. És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról.

Gyerekek!

Mit? Kell még valamit mondanom, Ildikó?"”

Címkék:


kedd, szeptember 19, 2006
11:59
 
Elkúrták


Hajnali fél négyig néztem a tévét. Már amelyiket lehetett. Iszonyú volt az a pillanat, amikor az m1-en megjelent a monoszkóp, az m2-n meg sötét lett. Végtelenül el vagyok keseredve, függetlenül attól, hogy mi lesz a továbbiakban tüntetéssel, kormánnyal, választásokkal. Amit Szili Katalin mondott, az teljesen igaz: ez az ország már nem az, mint ami tegnap vagy tegnapelőtt volt. Nem vagyok az a kifejezett máriás lelkületű valaki, de volt, hogy megkérdezték tőlem, mit gondolok arról, hogy Szent István hajdan fölajánlotta Magyarországot a Szűzanyának. Én erre éveken keresztül azt mondtam, nem mint érvet, nem mint bizonyítékot, hanem csak mint körvonalazatlan jó érzést: amikor lezajlott a rendszerváltás, itt is, a környező országokban is, Magyarország volt az egyetlen, ahol ez gyakorlatilag vér nélkül ment végbe. Volt néhány tüntetés, néhány őrizetbe vétel, de nem voltak tömeges sérülések, lángoló autók és épületek.

Eddig.

Nyilván nem a tegnap éjszaka határozza meg a mariológiai állásfoglalásomat. De ez a jó érzés, ez a büszkeség a múlté. Igaz, az elmúlt években fokozatosan kirabolták, kifosztották a magyarságtudatomat, az azzal járó kisebb-nagyobb büszkeségeket. Apránként az összes nemzeti jelképet bemocskolták a melldöngető, nacionalista, kirekesztő, kereszténynek nevezett hőzöngéssel – nekem mind kevesebb maradt. Tegnaptól már az erőszak nélküliség tudata sem lehet az enyém. Lassanként a költők maradnak nekem, a verssorok – azokat nem akarják elvenni tőlem. Nem csoda – legtöbbjük valószínűleg soha nem is hallott olyasmikről, hogy „Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”

„Ötvenhat! Ötvenhat!” – ordították az MTV székháza előtt, miközben törtek-zúztak mindent, amihez hozzáférhettek, bentről pedig elvittek mindent, ami mozdítható. Emlékszem, mesélte apám még sok évvel ezelőtt, hogy '56-ban ott voltak az utcán a betört üvegű kirakatok, és az emberek semmihez nem nyúltak hozzá. Vagy ha mégis elvittek pl. valami élelmiszert, az árát letették a kirakatba, az áru helyére. – Egy faszt ötvenhat! – hördültem fel.

Hogy hazudtak Gyurcsányék? Hát persze. Jelentkezzen, akinek ez új infó volt! Jelentkezzen az, aki abban a hiszemben él, hogy a poltikában (bármelyik oldalon) az igazmondás kurrens árucikk! Jelentkezzen – és somfordáljon el szemlesütve, sírjon egy sort a saját naivitása fölött. Nem az derült ki vasárnap, hogy bárki is hazudott: az derült ki, hogy valakik erről beszéltek. Ugyanaz a helyzet, mint a homoszexualitással: nem az a baj a környezeted számára, ha buzi vagy, hanem az, ha ezt kimondod, és ezzel kezdeniük kell valamit.

Keresztény MagyarországNéztem a tévét, a kőhajigálásokat, a védekező, csóri rendőröket, a lángokat, és azon tűnődtem: Na, szép: itt vannak az igaz magyarok, itt a keresztény oldal! És ezek után nézzek a nem hívő ismerőseim szemébe, és magyarázkodjak: igen, én kereszténynek mondom magam, de nem, ennek ellenére én nem szoktam épületeket felgyújtani; az én megoldási stratégiám között nem szerepel, hogy kővel törjem be emberek fejét. Ez nem megoldás semmire, semmikor: ha százszor, ezerszer is hazudtak akárkik, akármit.

Valami megváltozott, valami orvosolhatatlanul összetört ezen az éjszakán. És ez mindazok felelőssége, akik hetek, hónapok és évek óta tüzelték-tüzelik a népet. Mindenkiben vannak pusztító indulatok – ez hozzánk tartozik, akár tetszik, akár nem. De jaj annak, aki a nagy varázsló kisinasának szerepében az elcsent varázspálcával olyan erőket szabadít rá a világra, amelyeket aztán nem tud megfékezni.

És ez történt. Lehetett látni, lehetett sejteni – és lehetett reménykedni, hogy nem történik meg. De megtörtént.

Elkúrták. Nem kicsit: nagyon.

Címkék:


kedd, szeptember 05, 2006
12:25
 
Megint vers; ezt történetesen én írtam

Kései exegézis


[a zsoltár:]
       virrassz az éjjel
       bátor harcos
       hajnalban indulj az Úr hegyére
       dicsérd hárfával tízhúrú lanttal
       takard el arcod
       mert szent az Úr

[a kommentár:]
       ha félálomban
       de harcra készen
       a megfelelő magasságba mégy
       hangerő kérdése
       ujjaid közén véletlen se lásd meg
       anyádat lent a rák zabálja szét

Címkék: , ,


hétfő, szeptember 04, 2006
14:03
 
16 év


Érdekes, hogy J.A. is tizenhat év elteltével vette észre, hogy meghalt az anyja. Akkor írta a Kései siratót, meg ezt is itt:


Ajtót nyitok


Ajtót nyitok. Meglódul lomhán
a főzelék fagyott szaga
és végigvicsorog a konyhán
a karmos tűzhely. A szoba

üres, senki. Tizenhat éve
ennek, mit sosem feledek.
Viaszkos vásznu konyhaszékre
ültem, nyafognék, nem lehet.

Értem, hogy anyám eltemették,
de nincs és nyugtalan vagyok,
ezt nem értem. Felnőtt lehetnék.
(A mosogatótál ragyog.)

Nem fáj, de meg sem érinthettem,
nem láttam holtában anyám,
nem is sirtam. És érthetetlen,
hogy mindig így lesz ezután.

Címkék: ,


 
Update


Mielőtt valaki azt hinné, hogy teljesen elfeledkeztem a blogomról: hát nem.
Hagyományosan: kopipészt, vers, apám-féle, aktuális hangulatomat tükrözendő. Tessék:


Erről a napról


amit elmondhatnék erről a napról
nem lenne versbe való
ezért ez a nap is
kikerül a dögtemetőbe

hiába áltatom magam
vírusokkal fertőzött a reggel
öncsalásból épült minden itt

nem versbe való mondom újra
s mesékben utazó fiú
zabáltatom a menekítő griffet
nem versbe való nem
jelez a test nélküli üres tekintet

Címkék: ,




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta