Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

hétfő, november 27, 2006
12:41
 
Nem szoktam hozzá...


...hogy gyerekkori barátaimról (akikkel rengeteget dumáltunk, játszottunk, marháskodtunk, veszekedtünk és kibékültünk, vagy tíz éven keresztül) egyszer csak azt tudjam meg mandínerről, hogy meghaltak, valamikor az elmúlt pár évben.

Nem szoktam hozzá, és nagyon rosszul viselem.

:,-(

Címkék: ,


hétfő, november 20, 2006
23:35
 
Apám nem magyar...


...én pedig érzéketlen tahó vagyok. Ha valaki mindezt nem tudná.

A dolog úgy történt, hogy 1988-ban Sárváron, a diákköltő-találkozón összebarátkoztam Botonddal. Ő egy évvel fiatalabb nálam. Rokonszenves volt számomra kezdettől fogva (mint öntudatos nemhívő számára), hogy noha tudtam róla, hogy katolikus, laza, jó humorú srác. Mivel hozzám hasonlóan ő is budapesti gyerek, sokat találkoztunk később is, többször berúgtunk közösen, egymás verseit dicsérve, szóval jó barátság volt. Amikor nem egészen egy év múlva megtértem és készültem a beavató szentségek felvételére, szinte evidens volt, hogy őt kérem fel, legyen a bérmaapám. Elvállalta. Szorgalmaztam akkoriban a közös imádkozást, de ezek nem nagyon akrtak összejönni – ő inkább a kereszténység társadalmi dimenzióival volt elfoglalva: plébániai közösség, cserkészet stb. Számomra ezek idegen dolgok voltak, de kapcsolatunkat ez nem befolyásolta.

Aztán én szemináriumba mentem, ő meg nem. Aztán én eljöttem a szemináriumból; coming outoltam neki – ez különösebben nem zavarta. Vagy nyolc éve nem láttuk egymást. Megnősült, tanár lett, két lánya van, mint az iWiW-profiljából is látszik. Az ismételt regisztrációm után bejelöltem, visszaigazolt, és küldött egy üzenetet, miszerint mi van velem. Megbeszéltük a ma esti találkozót. A sörözőbe menet már észrevettem a magyar címeres kitűzőt a kabátján, de nem zavart különösebben, hiszen kimondatlanul is tudott volt számomra, hogy Botond azért nem az a tőről metszett ballib.

Sörözés közben lefutottunk néhány általános kört a „ki mit csinál” témában (a magánéletemre nem volt kíváncsi, semmit nem kérdezett felőle). Én meg, amúgy per tangentem, bekérdeztem:

– Na és politizálsz?

Felcsillant a szeme: Mi az, hogy! Témánál voltunk, az este további része ezzel telt. Kettős identitású, mint kiderült, mert párttag mind a Fideszben, mind a KDNP-ben. Járt a Kossuth térre, és megkönnygázazták október 23-án. Erre idéztem az ősi igazságot, hogy aki kurvának megy, az ne nyögjön, ha basszák, és rákérdeztem, hogy úgy egész őszintén: miután végignézte, hogy mi történt Budapesten bő egy hónapon keresztül, 23-án reggel, miközben kötötte a cipőjét, föl se merült benne, hogy itt esetleg balhé lesz? De igen, mondta, mert tudja, hogy milyen geci a hatalom, és hogy az országban posztkommunista diktatúra van. És hogy olvastam-e az őszödi beszédet. Mondtam, hogyne, mind a kettőt. Mi az, hogy mind a kettőt, kérdezte; nem tudta, hogy az ominózus második beszéd az nem egyetlen, hanem második beszéd volt. Az nem számít; a lényeg az, hogy miért nem takarodik el az az ember, aki annak az Apró Antalnak az unokáját vette el, aki...

...Ezen a ponton csöndesen elborult az agyam, és megkértem, ugyan, magyarázná el, mitől nem fasizmus az, ha valakinek a társadalmi szerepvállalási lehetőségeit relevánsan határozza meg az, hogy neki, de főleg a párjának kik voltak a felmenői. Nem magyarázta el, de az idő és a sörök előrehaladtával mind gyakrabban hangzott el szájából a „büdös kommunisták” szintagma mindenkire, akinek bármi köze volt bármihez is, differenciálatlanul. Mondtam:

– Én ugyan nem voltam KISZ-tag sem, de nagyanyám jó eséllyel III/3-as volt. Ebből következik, hogy én nem vállalhatnék szerepet semmilyen pártban?

– Következik – mondta Botond, aki volt KISZ-tag, de szégyelli. Miért, kérdezte, szerintem nem ciki pl. Mengele fiának lenni?

– Szerintem nem – feleltem, és ez a legmélyebb keresztény meggyőződésem. Hosszasan idéztem forrásaimat: hogy az Újszövetség felülírja azt a törvényt, hogy ha az atyák eszik a szőlőt, a fiak foga vásik el belé. Hogy arra, aki simán letagadta, hogy akár csak ismerné Jézust, ma úgy tekintünk, mint az első pápára. Hogy a keresztény kinyilatkoztatás legfontosabb írásai a levéresebb szájú keresztényüldözőtől származnak, attól, aki az első vértanú meglincseléséhez asszisztált. Az evangélium világ- és emberképében egyszerűen nem lehet (NEM LEHET!) érv, hogy kinek milyen szennyel terheltek a tegnapjai.

Hasztalan. A válasz ismételten a büdös kommunistákról szólt, azokról, akiknek el kéne takarodniuk, meg a fiaikról, lányaikról. Ő ugyan nem akasztana senkit, mondta, de megérti azt, aki igen, viszont nyugodjak meg, mert apámat mint egykori MSZMP-tagot semmiképp sem akasztanák fel – vagy ki tudja... Ama bizonyos december 5-i népszavazás kapcsán jött elő, hogy aki nemmel szavazott, az nem magyar, aki meg nem szavazott, az egyszerűen érzéketlen tahó. Az én magyarságom is simán megkérdőjeleződött, de azért kiderült, hogy nem vagyok én becstelen (szemben a legtöbb bolsevistával), csak buta és ostoba.

– Hát, ennél intelligensebbnek gondoltalak –mondta Botond. Minden érvemre, kétségemre, ellenvéleményemre megvolt a válasz, hogy miért ostobaság: leginkább a bolsevista propaganda szólamait ismételtem. Amikor szóba jött a az antiszemitizmus kérdése, természetesen kikérte az egész jobboldal számára az antiszemitizmussal való vádakat, és elmondta, hogy apai-nagyapai ágon történetesen tán benne is van némi zsidó vér.

– Annyi azért sajnos nincs, hogy bekerülhessek vele a médiába, höhö – tette hozzá, kampós alakban simogatva orrát.

Borzasztó volt számomra ez az este. Amikor a két és feledik sör után kiment a mosdóba, pánikszerűen kifizettem mindkettőnk sörét, mert véletlenüls sem akartam, hogy akár egy fillérrel is az adósa maradjak. Amikor visszajött, kérdezte, mennyivel tartozik, mondtam, hagyjuk, majd nyolc év múlva, ha találkozunk...

– Örültem, hogy láttalak – mondtam búcsúzáskor – de annak nem, hogy hallottalak... – Bunkóság volt talán, de kimondtam, ami a lelkemen volt. Elvégre mit lehet várni egy érzéketlen tahótól.

Itthon Tomi azt mondta, hogy a füstös söröző ellenére nincs dohányszagom, de ennek ellenére pánikszerűen mentem zuhanyozni. Büdösnek éreztem magam, tisztátalannak.

Így zajlott ma esti találkozásom a bérmaapámmal, ad maiorem Dei gloriam.

Címkék: , , ,


hétfő, november 13, 2006
21:52
 
Ha...


...1996-ban nem hagyom ott a pszichológia szakot, akkor már vagy öt éve diplomás pszichológus lennék, sőt, azóta megszerezhettem volna a szakvizsgát is, és a pszichoterapeuta titulus szerepelhetne most a névjegyemen. Ha így történt volna, akkor az alábbi dokumentumnak formális relevanciája is lenne. Nem így történt – ezért csak simán örülök neki és büszke vagyok rá, abban a reményben, hogy a tanultakat azért fogom tudni hasznosítani mások javára.


2006/5

Igazolás




Igazolom, hogy Birtalan Balázs az Integratív Pszichoterápiás Egyesület 200 órás NLP képzését sikerrel teljesítette. Három esetet bemutatott. Képzését sikeresnek minősítem.
OKEV nyilvántartási szám: 07-0522-03. Sorszám azonosító: 00890020


Budapest, 2006-11-13


[IPE bélyegzője]


Dr. Daubner Béla
elnök, kiképző


Címkék: ,


csütörtök, november 09, 2006
12:27
 
iWiW


Ha az ember egy regisztráció törlése után újra regisztrál, akkor az reregisztráció?

A bemutatkozásban ezt írtam:

Ismerősnek azt tekintem, akivel kölcsönösen el tudunk mondani egymásról legalább 3-3 összefüggő (és releváns) mondatot. Nem foglak visszaigazolni csak azért, mert valaha egyszer egymás lábára léptünk az iskolai büfében.

Címkék:


szombat, november 04, 2006
13:20
 
Les fleurs du mal


Asszem, ezért a posztomért megint nem fognak egy néhányan szeretni.

A halottaimon gondolkodtam ma reggel, és a halottakról való megemlékezésen mint olyanon, valamint a ma délutáni fákláys, mécseses, egyszálvirágos programokon.

Anyám 16 éve halt meg, augusztus 4-én. Viaskodom az emlékezéssel, felejtéssel. Augusztus 4-én, nagyjából minden második évben kimegyek a temetőbe. Márciusban is eszembe jut, hogy ki kéne menni, a születésnapján, de olyankor hideg van; anyák napján is megfordul a fejemben, de mindig van valami más.

Anyai nagyanyám 17 éve halt meg, október 4-én. Onnan tudom, hogy aznap Szent Ferenc napi miséről mentem haza. Elég sok évet töltöttünk együtt, számszerűen sok emléket fel tudok idézni, bár évről évre kevesebbet.

Apai nagyapám 1983-ban halt meg. Húsvét napján, de erre csak apám egy verséből emlékszem. Van róla néhány képem, és tudom, hogy volt, hogy tegeztem, aztán csókolomoztam, aztán megint tegeztem.

Anyai nagyapám 1977-ben halt meg, egy szerdai napon. A szerda az megvan, és úgy rémlik, ősz volt. Őrzök róla néhány sztereotip emlékképet, a tatársapkájáról, meg arról, ahogy elkérte tőlem keresztrejtvény-fejtés közben „a törlőgumit, amit a rossz diákok radírnak hívnak”.

Apai nagyanyám meghalt a születésem előtt, valamikor 1966-ban. Néhány mese él bennem róla.

Megesik, hogy számot vetek a gyökereimmel, ilyenkor többnyire rácsodálkozom a tér-, idő- és helyzetbeli távolságokra. De a gyász érzése, az emelkedett lelkület nem indul fel bennem ilyenkor. halottak napján, a szervezett gyász emléknapján eszem ágában sincs temetőkbe mászkálni, annál is kevésbé, mert magamtól anyám sírja (kolumbáriuma) az egyetlen, amit megtalálok.

1956. november 4-én valamit levertek Magyarországon. (Hogy mi az a valami, arról érdemes elolvasni az Indexen A tehetetlen halott c. írást.) Fél évszázaddal ezelőtt. A mai emlékezők java részének nulla saját élménye van a történtekkel kapcsolatban. A spontán gyász, az érzelmek spontán felindulása ilyen aspektusban számomra elképzelhetetlen. Általában értelmezhetetlen számomra az intézményesített emlékezés fogalma, így minden nemzeti ünnep is. (A liturgia, mielőtt valaki szóvá tenné, az más: intézményes ugyan, de nem puszta emlékezés, hanem megelevenedő realitás.)

Miért nincs gyásznap a tatárjárás emlékére vagy a mohácsi csatavesztés évfordulóján? Miért nem pirosbetűs nap a nándorfehérvári diadalnak, Buda visszafoglalásának, ill. a Rákóczi-szabadságharc kirobbanásának évfordulója? – Azért, mert ezek az események leginkább arról szólnak, amik, vagyis önmagukról, beágyazva a történelembe. Nem lehet teletömni őket áthallásos, aktuálpolitikai üzenetekkel, nem lehet felhasználni őket jelen célok érvényesítésére, igazolására. Túl messze vannak: önmagukban tiszták, dicsők, tragikusak – és mint ilyenekre, nem tartunk igényt.

Budapest utcáit ma ellepik az állítólagos emlékezés virágai. Nekem sajnos mind szilárdabb meggyőződésem, hogy ezek a virágok a romlás virágai: a gyűlöleté, a meg nem bocsátásé, a hataloméhségé és az erőszaké.

Címkék: , ,


csütörtök, november 02, 2006
10:57
 
Halottak Napja, Élők Napja
 
Gyújtanak-e gyertyát értünk az ÖRÖKLÉTŰEK?
Van-e ÉLŐK NAPJA?
Átutaznak-e a SEMMI VIZÉN letekinteni ránk?
Mi elmegyünk.
Mi megyünk, míg lábunkból kifogy a lépés,
míg van út NINCSEINK felé.
Elmegyünk, áldjuk az őszi
napfényt, ha eső, ha köd, mert áldhatunk.
Fenyőág, krizantém, fagyöngy. És a mécsesek...
Reszketnek a léleknyi fények. Reszketünk.
Jönnek-e hozzánk így, szeretettel, lesz-e ki jöjjön,
lesz-e hová?
Hát óvjuk, tesszük szélvédett helyekre, lángjon, segítse
haza, segítse az éppen-élőt, mert minden mi van,
milliomodszor is újravirágzik innen, hol már nincs joga
a szónak, s csillagokra szóródnak a miértek.
Ezek a tisztaság percei.
Ma, itt, HALOTTAK NAPJA VAN.
Látjátok feleim... s voltunk bár Istentől bármi távol,
itt reszketünk mind, miként a sok kis mécs világol,
...por és hamu...



(Birtalan Ferenc)

Címkék: ,




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta