A harmadik és negyedik szemcsepp között megkérdeztem a mosolygós nénit, hogy hány műtétet csinálnak egy nap. Azt mondta, ma pl. 39 szemet. (Érdekes ez, hogy szemben mérik a dolgot, nem emberben, de hát a saját munkámban én is szerződésekben gondolkodom, még akkor is, ha egy ember vesz fel több kölcsönt.)

Rövid számolgatás után szöget ütött a fejembe, hogy ezt a 39-et sehogy sem sikerül elosztanom kettővel, így rákérdeztem, hogy ez hány olyan pácienst jelent, akinek csak az egyik szemét műtik. Kiderült, egyedül vagyok így. A mosolygós néni gumisapkát húzott a fejemre, hogy hatalmas loboncom nehogy a szemembe hulljon, és kalucsnit a cipőmre, hogy össze ne dzsuvázzam a műtőasztalt.

A doktorbácsi – ránézésre tán egy-két évvel fiatalabb nálam – roppant kedves volt, és nem mellesleg jóképű is. Szóval a klinika megtette a hangulatjavító intézkedéseket. (Bár amikor a műtét előtti utolsó vizsgálat során a egy doktornéni felvetette, hogy amíg én bet vagyok, addig a barátnőm esetleg kiválthatná a szemcseppet, azzal nem tudtam mit kezdeni.) Tehát a doktorbácsi elkezdte buzerálni az elérzéstelenített szememet: kisbaltával vagy valami hasonló célszerszámmal eltakarította az útból a szaruhártyát. Ahogy magyarázta közben: „Fölcsavarjuk a szőnyeget, mint buli előtt a szőnyeget, hogy szabad legyen a táncparkett... Így ni... Most még ki is söprünk, és jöhet a buli...”

Tényleg semmit nem éreztem az egészből. Aztán jött a buli, abból meg pláne nem éreztem semmit. Gyönyörű, színes fényfoltok táncoltak a szemem előtt. Olyan volt az egész, mint egy lézer show. Dehát elvégre jogos, az is volt. Már épp kezdtem élvezni a dolgot, amikor mondták, hogy keljek föl, kész is. Az egész műtét nettó ideje (inkluzíve a szőnyeg fölcsavarását) volt kb. vagy 2 perc. Kaptam egy ideiglenes kontaktlencsét, nem azért, hogy lássak vele, hanem hogy amíg visszahámosodik a szem, addig csökkentse a fájdalmat. Azt mondták, ma este kezd majd fájni, és három napig rossz lesz (szúrás, ilyesmik). Kb. 10 napig még homályos látás, aztán javul, és úgy egy hónap múlva lesz tökéletes.

Úgyhogy most itthon vagyok, többnyire napszemüvegben. Közben idelpoakdotam a géphez, és lehunyt jobb szemmel pötyögöm a jelen posztot, Tomi nem nagy örömére. Aggódik, hogy ne legyen bajom. Kivett mára szabadságot, vitt és hozott Bercikével, aztán csinált finom ebédet, meg holnap is fog. Jó nekem vele. Immár több mint 6 éve. Hétfőn ünnepeltük meg magunkat egy kínai étteremben.

Szép az élet, még akkor is, ha jelenleg csak fél szemmel van rálátásom.

Címkék: Szemműtét

---