Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

hétfő, május 14, 2007
11:51
 
Kellemetlen


Az Izmael-oldalon olvastam a múlt héten a Kellemetlen igazság c. dokumentumfilmről. Tegnap aztán megnéztük Tomival a Tabánban. Őszintén szólva Al Gore-ról korábban csak annyit tudtam, hogy egy időben volt az algóré meg az elnökjelölt. Arról fogalmam sem volt, hogy környezetvédelemben utazik.

A filmről a Port.hu-n ez olvasható:

Al GoreAz emberiség egy ketyegő időzített bombán ücsörög. Ha a Földön dolgozó tudósok túlnyomó többségének igaza van, csak tíz évünk maradt, hogy megakadályozzunk egy óriási katasztrófát, amely egész bolygónk klímarendszerét örvényszerű pusztítássá változtatja, extrém időjárást, árvizet, aszályt, járványokat és halálos hőhullámokat szabadít ránk, nagyobbakat mindennél, amit valaha megtapasztaltunk. Ezt a katasztrófát mi magunk fogjuk előidézni.

Ez a film szenvedélyes és lelkesítő alkotás egy emberről, akinek feltett szándéka, hogy eloszlatja a globális felmelegedést övező mítoszokat és téveszméket, és a megelőzés érdekében tettekre buzdít. Az Egyesült Államok volt alelnöke, Al Gore a 2000-es választási vereségből felocsúdva életét újfent annak szentelte, hogy segítsen a bolygót megmenteni a maradandó változásoktól. Ebben a gondolatébresztő, döbbenetes alkotásban Gore és az ő „utazó globális felmelegedés műsora” vicces, lebilincselő, és kertelés nélkül közölni akarja a felkavaró igazságot a világméretű vészhelyzetről az átlagemberekkel, mielőtt még túl késő lenne.
2005-ben Amerika átélte fennállásának legrosszabb viharos időszakát, akkor úgy tűnt, ez a csúcspont, és Gore kíméletlenül vázolja a szörnyű helyzetet. Ezenközben tanúi lehetünk Gore személyes útjának is: az idealista egyetemista felismeri a közelgő környezeti katasztrófát; az ifjú szenátor szörnyű családi tragédiát él át, és ez megváltoztatja világlátását; a férfi, aki majdnem elnök lett, de ehelyett visszatért élete legfontosabb céljához, és meg van győződve arról, hogy még van idő változtatni a dolgokon. Többé nem engedhetjük meg magunknak, hogy a globális felmelegedést politikai kérdésnek tekintsük: ez a legnagyobb morális kihívás, mellyel globális civilizációnk szembenéz.


Örülök, hogy láttam a filmet: elgondolkodtató. Az „elgondolkodtató” szó azt jelenti, hogy nem csupán bólogatásra késztet, hanem tényleges továbbgondolásra. A tényekkel vitába szállni nem lehet. A tények azonban nem csupán egyféle módon rendszerezhetők.

Al Gore valóban szépítés nélkül mutat rá a tünetekre, és arra is, hogy a tünetek milyen további tüneteket fognak eredményezni záros időn belül. „Gondoljanak arra – mondja anank kapcsán, hogy az Antarktisz és Grönland elolvadó jege miatt Dél-Amerika Ázsia jelentős része víz alá kerülhet –, hogy milyen megterhelést jelent százezer bevándorló. És most képzeljék el ugyanezt százmilliós nagyságrendben...”

Éppen e nem-szépítő hozzáállás miatt visszás tapasztalni, hogy az egész rendszere mindemellett nem lép túl az Elvevő paradigmán. Izmael az egész civilizációt egy pedállal hajtandó, csapkodó szárnyú repülőgéphez hasonlítja, amelyet tízezer éve lelöktek a szikláról, és azóta azt hisszük, hogy repül, holott soha nem repült, hanem (gyorsuló ütemben) zuhan – mert egyszerűen a konstrukció alkalmatlan a repülésre. És minél gyorsabban zuhan, mi annál inkább biztatjuk magunkat, hogy „nem baj, sokszor voltunk már bajban, legfeljebb most egy kicsit gyorsabban kell pedáloznunk”.

Al Gore a filmben a gyorsabb pedálozásra buzdít. És a konkrét javaslatok valóban mind helyénvalóak: lehetőség szerint járjunk gyalog vagy biciklivel, ha nem megy, akkor tömegközlekedéssel, ha nem megy, akkor használjunk kisfogyasztású autót; cseréljük le az izzóinkat energiatakarékos égőkre stb. Amiket nem sorol fel, de úgyis tudja mindenki, szintén jogos: preferáljuk a helyben készült árut (ezzel indirekt módon csökkentve az áruszállítás mértékét és a vele járókörnyezetszennyezést); törekedjünk a szelektív hulladékgyűjtésre; zárjuk el a vízcsapot fogmosás közben stb. Erre mind szükség van.

Az azonban naiv elképzelés, hogy a (mindig is) zuhanó repülőgép mindettől végre szárnyra kap majd. Nem kap. Ezt a repülőgépet nem megmenteni kell, hanem kiszállni belőle. Átszállni egy olyanba, amely összhangban van a természet törvényeivel. Az egyik legmasszívabb tévhit, hogy „a természet a mi oldalunkon áll”. Hát nem. A természet pártatlan, és meglehetősen konzervítív. A törvénymódosító javaslatok biztos, hogy egytől egyig elbuknak. És buknak vele azok is, akik a benyújtással töltik az idejüket.

„A világot nem régi gondolkodásmódú emberek fogják megmenteni új programokkal. Ha a világ egyáltalán megmenekül, akkor új gondolkodásmódú emberek fogják megmenteni – programok nélkül” – ez a B története konklúziója.

Mindazonáltal, ami a tünetek komolyságát és összefüggéseit illeti, az Al Gore-filmet mindenkinek ajánlom. Arra feltétlenül jó, hogy rámutasson a saját felelősségünkre.

A te felelősségedre. Ha te nem mented meg a Földet, nincs, aki helyetted megmentse.

Címkék: ,


Hozzászólások:


Lenne egy kérdésem, de előtte hadd szögezzem le, hogy
1) nem cinizmusból írom, amit írok,
2) akárhogy is, a dolog nem mentesíti az embert a felelősség alól,
3) nem kötelező a világot a Biblia szemszögéből nézni, és a más szemszögből nézve valószínűleg nincs igazam.

Szóval, nem ad-e némi derűlátásra okot a globális felmelegedés jelensége? Arra gondolok, hogy a dolgok láthatóan az Apokalipszis forgatókönyve szerint zajlanak. Sosem látott mértékű háborúk és betegségek. A folyók megmérgezve. Az állatok harmada kihalt. A csillag leesett a Földre (atomfegyver). Egyre gyötrőbb hőség. És így tovább. Vajon akkor nem lehet-e remélni, hogy közel a megváltás?



"Vajon akkor nem lehet-e remélni, hogy közel a megváltás?"

A keresztény teológiai paradigma szerint az ember megváltása megtörtént kétezer éve. Tehát ez befejezett tény.

Ami a Föld megváltását illeti: az majd akkor következik be, ha az Elvevő civilizáció eltűnik róla. Az más kérdés, hogy ma e civilizáció az emberiség 99.99%-át teszi ki. Úgyhogy ha jelen állapotában eltűnik, az hozzávetőlegesen egyet jelent a homo sapiens eltűnésével.

És hogy ez közel van-e? Úgy gondolom, hogy igen.



1) Természetesen nem akarom száz meg száz teológusnál jobban tudni. Képzelni úgy képzelem, hogy az ember megváltása 2000 éve csak elkezdődött, és a - mondjuk így - utolsó ítélettel teljesedik be.

2) Ami a Föld megváltását illeti, úgy érzem, megfogalmazásod nem tükrözi a hitnek azt a rendszerét, amelyhez tartozónak vallod magad. Más szóval, keresem szavaidban a bizodalmat egy Felsőbb Hatalomban, aki végül megakadályozza, hogy diszkónak használjuk bolygónkat, diszkónak, amit szét is verünk a végén.



Ad 1.) Ezek részben terminológiai, részben megközelítésbeli problémák. Az egész kereszténységre igaz és jellemző a "már igen" és a "még nem" feszültsége, paradoxona. Az Isten Országa már köztünk van, de még imádkozunk az eljöveteléért. Az utolsó idők már elkérkeztek, de még várjuk őket. A megváltás már megtörtént, de még nem mutatkozott meg. Stb.

Ad 2.) A keresztény ókorban felbukkant egy nézet, az ún. apokatasztaszisz, magyarul "végső helyre állítás". Ez a nézet arra vonatkozott, hogy Isten az idők végén helyre állítja majd az egész világ eredeti épségét, vagyis mindazt, amit az emberiség valaha elkúrt. Ez nagyon szép és nemes gondolat, de érdekes módon az egyház soha nem azonosult vele: mindig elvetette mint eretnekséget. Isten nem egy univerzális pillanatragasztó, amit minden szakadáshoz és töréshez automatice előrángathatunk. Az egész keresztény ember- és világképben döntő szerep jut az ember felelősségének. Isten az embernek nem kijátssza a szabad akaratát, hanem épít rá, miközben maximálisan tiszteletben tartja. Ez pedig azt jelenti, hogy -- echte katolikus tanítás szerint -- az ember képes arra, hogy keresztülhúzza a mindenható Isten számítását. Képes arra, hogy végérvényesen elbassza a Földet, meg arra is képes, hogy végérvényesen a kárhozatot válassza önmagának.

Nyilvánvalóan mindkét képesség megvalósulása olyan, ami ellenkezik Isten elképzelésével a világról és az emberről.



Tisztelem és becsülöm Al Gore munkásságát ám pontatlanságai helyenként zavaróak. Akit netán érdekelne, blogomon három pontban foglaltam össze az ellenérveket.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta