Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

kedd, június 19, 2007
09:17
 
Az Elvevő oroszlán esete (Tóth Mari nélkül)


Mint arról tegnap beszámoltam, a hétvégén telezabáltam magam sült kacsával. Fernandel felidézte az általam írottakat: „...mivel az elfogyasztott étel mennyisége nemcsak hogy elég, de jelentősen több is, mint amennyit a józan ész diktálna; de hát otthagyni, hát azt ugye mégsem!” – és a következő megjegyzést fűzte hozzá:

„...némi diszkrepanciát vélek felfedezni fent idézett szavaid és a Meghagyókat-Elvevőket illető látásmódod között.”

A felvetés teljesen jogos, az ellentmondás azonban látszólagos. Ezt nem védekezésként írom, hanem a fogalomtisztázás szándékával. (Azért örülök amúgy az ilyen megjegyzések nek, mert miközben végiggondolom őket és válaszolok rájuk, legalább én magam megértem, miről is beszélek.)

Az ellentmondás érzetét szerintem a következő okozza. Miután megismeri az ember az Elvevő és Meghagyó szavakat, kialakít magában egy idealizált elképzelést. Eszerint a Meghagyók „jók”: önzetlenek, mértékletesek, nemes lelkűek, tiszta szívűek stb. Ezzel szemben az Elvevők „rosszak”: önzőek, mohók, rosszindulatúak, alantasok stb. Egy Meghagyó (pl. egy oroszlán) kizárólag annyit vesz el a természettől, amennyire szüksége van, a többit meghagyja.

Ez a szembeállítás azonban így sántít. A Meghagyó oroszlán nem azt csinálja, hogy az illendőség határain belül fogyaszt a leölt antilopból, utána akkurátusan megtörli a száját, és az etikett szerint néhány falatot a tányérján hagyva párhuzamosan egymás mellé, jobb mancs felé helyezi az evőeszközöket. Ellenkezőleg: felfalja (mondjuk) a fél állatot, degeszre zabálja magát vele, amíg moccanni sem tud. A másik felét pedig nem teszi el környezettudatosan, hanem veszni hagyja, és legközelebb (amikor ismét egy fél antilopra vágyik), új áldozatot választ, és meglepő módon ismét egy egséz antilopot öl le, nem egy felet. És ettől ő még simán Meghagyó oroszlán.

Egy Elvevő oroszlán ezzel szemben a következőt csinálja. Bekeríti magának a szavannát, és azt a magáénak deklarálja. Az összes antilop onnantól kezdve az övé. Ha valaki más is antilopot szeretne enni, akkor hajlandó neki eladni valamennyit az antilopcsordából. Amennyiben azonban az illető nem hajlandó fizetni az antilopért, csak megenni akarja, akkor megöli, azon a jogcímen, hogy megvédi a magántulajdonát. Az Elvevő oroszlán emellett komoly és verejtékes munkába fog (olyan munkába, amely teljesen ismeretlen és érthetetlen a Meghagyó oroszlán számára) annak érdekében, hogy az antilopcsordája minél nagyobb legyen. Tehát amellett, hogy kiirt mindenkit, aki az antilopjaira (az ő antilopjaira! pályázik), minekutána az antilop füvön él, az Elvevő oroszlán kiirtja a fákat és bokrokat azért, hogy minél nagyobb területet tudjon füvesíteni. Ezzel párhuzamosan kiirtja az összes nem-antilopot, aki ugyancsak a fűre (az ő füvére! pályázna.

E folyamat (vagyis az antilopállomány megnövekedése) eredményeként az Elvevő oroszlán családja megszaporodna. Egy ideig tovább növelné az antilopok mennyiségét (további vetélytársak kiirtásával), de aztán kinőné a szavannát. A következő lépés tehát az lesz (ahelyett, hogy birtokba veszi a szomszéd szavannát is, majd a mellette levő dzsungelt is (antiloptenyésztés céljára megfelelően átalakítva). Az ott élő oroszlánokat és a többi ragadozót pedig ráveszi arra, hogy vegyenek részt az antilopok (és egyéb jószágok) tenyésztésében, mivel a ragadozók számára ez az élet egyetlen helyes útja. Azon ragadozókat pedig, akik nem akarnak alkalmazkodni ehhez az újfajta, felfoghatatlanul fáradságos életmódhoz, „primitívnek” bélyegzik, olyanoknak, akik nem fogják fel, mi az egyedül helyes valójában. Ezért – mivel az egyetlen helyes út ismerete kötelez – irgalmatlanul kiirtják őket, a maradékukat pedig rezervátumba kényszerítik. Ezt könnyűszerrel megtehetik, hiszen nyilvánvaló létszámbeli fölényben vannak, elvégre nemcsak az élelemkészletük határáig gyarapodnak (mint rajtuk kívül minden más faj), hanem korlátlanul.

Az élelemül szolgáló antilopokat és egyéb jószágokat ezenközben továbbra is kulcsra zárva őrzik; az őrzés és elosztás műveletével pedig külön oroszlánokat bíznak meg, olyanokat, akik amúgy nem vesznek részt a tenyésztés munkájában. Így aztán az antilop élelemből árucikké válik, és kialakul mind a hierarchikusan szervezett gazdaság (a csúcson néhány, az antilopállomány egésze fölött disponáló oroszlánnal, alul pedig azon oroszlánokkal, akik a tenyésztés gyakorlati robotjában fáradoznak azért, hogy megszolgálják a napi betevő antilopszeletüket), mind a hierarchiát és a gazdaságot védelmező katonaság. Vagyis az oroszlánok a civilizáció útjára léptek.

A robotoló oroszlánoknak persze nem tetszik, hogy az őrző-védő oroszlánok és az uralkodó oroszlánok úgy jutnak hozzá a létfenntartásukhoz szükséges antilopmennyiséghez, hogy gyakorlatilag a napot lopják. Világosan felismerik, hogy akár fordított is lehetne a szereposztás. E felismerés aztán evidensen vezet a tulajdonviszonyok önkényes átrendezésére tett kísérletekhez (lopás, rablás, gyilkosság, korrupció), valamint az elnyomó és elnyomott oroszlánok tényleges és rendszeres helycseréjéhez (forradalmak, ellenforradalmak, ellen-ellenforradalmak és állandósult háborúk révén).

Ez a fajta társadalmi szerveződés természetesen együtt jár egy olyanfajta életmóddal, amely százezer és millió évekig ismeretlen és elképzelhetetlen volt: olyan fokú népsűrűséggel, amelyben az egyes oroszlánok mozgástere végletesen leszűkül. Ennek egyik következménye az oroszlánok fokozott ingerlékenysége és neurotizálódása lesz, a másik következménye pedig a fertőző betegségek hihetetlen (és korábban ugyancsak ismeretlen mértékű) pusztítása.

Jogos kérdés, hogy miért beszélek továbbra is oroszlánokról, amikor fentebb arról írtam, hogy az oroszlánok a ragadozóknak szánt élet „egyetlen heyles útját” rákényszerítették a többi ragadozóra. Nos (túl a fogalmazás leegyszerűsítésén) azért, mert a totalitárius antiloptenyésztés gyakorlatának átvételével fokozatosan felszámolódott minden lényegi különbség az oroszlánok, tigrisek, medvék, cápák, farkasok és rókák népe között. Noha milliónyi vonatkozásban továbbra is eltérőek (kinézetben, viselkedésben, szokásokban stb.), a legalapvetőbb kérdésben (abban, hogy milyen módon jutnak hozzá az ennivalójukhoz), teljesen homogén kultúrává váltak.

...Amikor pedig a kisoroszlán megkérdezi anyukájától, hogy „Mama, miért van ez a sok rossz a világban?”, oroszlánmama csak azt tudja válaszolni: „Azért, kicsikém, mert az oroszlánok gyarló teremtmények...”

[...]

A rezervátumokban pedig (amelyeknek lakóit prehistorikus kuriózumként mutogatják a látogatóknak), az a néhány maradék oroszlán elégedetten éli világát. Nagyjából ugyanannyian vannak, mint a rezervátumba kerülésükkor voltak. Néha megharapják ugyan egymást, néha vetélkednek egy-egy antilopért. De nem viselnek háborút sem egymás ellen, sem az antilopok vetélytársai, sem az antilopokat tápláló fű vetélytársai ellen. A táplálék megszerzése érdekében továbbra is naponta egy-két órát loholnak a zsákmány nyomában, és nem foglalja le őket a tenyésztés verejtékes munkája napi 8 (vagy 12) órában. Ha egy ilyen „primitív” oroszlán ma elejt egy antilopot, akkor – ugyanúgy, mint egymillió évvel ezelőtt – fölfalja a fél állatot, degeszre zabálja magát, amíg mozdulni sem tud, a maradékot pedig továbbra is veszni hagyja. Legközelebb, amikor ismét egy fél antilopra vágyik, új áldozatot választ.

Vagyis az antilopok elosztásának, a világ igazgatásának egész problematikáját nem veszi el erőszakkal Isten (vagy az istenek vagy a természet) hatásköréből, mondván, hogy ő tudja, mi a jó és mi a rossz, hanem továbbra is meghagyja Isten (vagy az istenek vagy a természet) hatáskörében.

Címkék:


Hozzászólások:


Mellekesnek tuno megjegyzes, de csak annak tunik, mert igenis fontos, hogy a maradek felantilop sem vesz karba, dehogy is, a szavanna tehetsegtelen vadaszai, dogevoi, madarai fogyasztjak, es ha betartjak azt az illemszabalyt, hogy elobb eszik az allatokkiralya ( elvevoterminologia, persze)akkor azegvilagonsemmi konfliktus nem szarmazik ebbol, sosem tamad a jollakott oroszlan a falatozo sakalokra, ha megoly konnyu preda is.



Néha látszólag haszontalan dolog az amit egyes állatok degeszrazabálás után müvelnek. Például Kanadában megfigyelték, hogy ha a medvék és farkasok jóllaknak a bövizü folyókon felfelé úszó lazacokból, még kidobálnak a partra belölük jó néhányat. Egyetlen medve akár több száz lazacot is kidobhat, ami már-már úgy néz ki, mintha pazarolna és tobzódna mint a ma embere. A kutatók aztán rájöttek, hogy az állatok eme magatartásának köszönheten a sok rothadó lazac miatt dúsan trágyázott a talaj és ez az oka a különösen buja partmenti erdöségeknek.



Azt hiszem, burokban élek, a környezetemben főképp közalkalmazottak, illetve nonprofit szférában dolgozók vannak. Csak mostanában (korom hajoltával) enyhül kicsit a naivitásom, és látok közelről igazi elvevőket, akik tényleg életüket adj/ták az elvevés élményéért (még csak nem is az eredményének élvezéséért). Egy elvevő számára pedig éppoly érthetetlen a meghagyó életforma, mint a meghagyónak az elvevő. Fura, én korábban azt hittem, hogy ez felszínes moralizálás (miszerint a koporsónak nincs zsebe), csak mostanában érzem át, hogy a probléma valóságos, és nem csak a közlegelők társadalmi problémájaként, hanem az egyéni életben is.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta