Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szerda, június 27, 2007
11:37
 
„Szilárd a véleményem; kérem, ne zavarjon össze tényekkel!”


Őszinte ámultattal figyelem néha az emberi psziché azon képsségeit, ahogy minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközt latba vetve próbálja óvni saját integritását. Ha kell, megmásítva a tényeket, ha kell, csupán relativizálva vagy figyelmen kívül hagyva őket. Ha felmutatnak nekünk ötven adatot, amelyből legalább negyvenöt újszerű, fontos, releváns, megrázó, megdöbbentő, cselekvésre késztető stb. – akkor felszabadult boldogsággal kapaszkodunk bele abba az ötbe, amely történetesen annyira nem izgalmas, vagy legalábbis ad némi játékteret olyan értelmezéshez is, amely nem kényszerít bele abba, hogy felemeljük a seggünket a bársonykanapéról.

Időnként elfog az irigység (bár gyakrabban a riadalom), amikor találkozom mások kikezdhetetlen magabiztosságával. Ha valaki mond nekik egy állítást, azzal, hogy „ez fontos”, akkor két eset lehetséges. Vagy ők is azt mondják, hogy „igen, fontos” (ha ez nyilvánvalóan belátható az adott állításról), vagy pedig, ha nem látható be nyilvánvalóan, akkor azt mondják: „nem, ez nem fontos”. Egyszerűen nem szerepel a lehetséges válaszok gyűjteményében a tisztázó visszakérdezés: „Én nem látom a fontosságát – de érdekel, hogy szerinted mitől fontos.”

Mondom: néha irigylem ezt a magabiztosságot, többnyire azonban szorongással tölt el, ha találkozom vele.



A kérdéses könyvből idézett adatok, mint írtam: fejezetcímek. Nem a levegőben lógnak, nem önmagukban érdekesek, hanem az utánuk következő (forrásokkal ellátott) tanulmányokkal, amelyek a blikfangos címekbe kiemelt adatokat visszahelyezik a kontextusba, értelmezik, körüljárják, más adatokkal vetik össze, trendeket mutatnak fel stb.

Manipulatívak ezek az állítások? Ó, hogyne. De ennek felismeréséhez nem kell túlzottan megerőltetni az intuitív képességeinket, és ha felismertük, nincs okunk, hogy büszkék legyünk a szemfülességünkre – tekintve hogy maga az alcím tájékoztat egyértelműen arról, hogy a könyv az olvasó világlátása megváltoztatásának szándékával íródott.

Nézzünk egy-két címet, amelyet a kommentekben kifogásoltak, megkérdőjeleztek, bagatellizáltak stb. Természetesen nem másolom ide a tanulmányok szövegét, még csak nem is kivonatolom őket, de az adatok mögötti egy-két további adatot vagy összefüggést megemlítek.

A világ lakosságának egyharmada háborúban áll.
A forrásul szolgáló, a háborúkat évente jegyzékbe foglaló Ploughshares projekt listájára olyan fegyveres konfliktusok kerülnek fel, amelynek során a harcokban legalább 1000 ember meghalt. 2002-ben a világon 30 ország 37 fegyveres konfliktusát jegyezték fel; ebből 37 polgárháború volt. Szudánban több mint húsz éve van folyamatos polgárháború; a civil lakosság tíz százaléka (négymillió ember) menekültként él a saját hazájában. A Kongói Demokratikus Köztársaságban 1998 és 2002 között több mint hárommillió áldozata volt a háborúnak; a belviszályokba legalább hat másik ország belekeveredett. A fegyveres konfliktusok jelentős részében a cselekvő felek ún. nem állami tényezők – velük kapcsolatban értelmezhetetlenekké válnak olyan fogalmak mint szerződés, megállapodás, fegyvernyugvás, tárgyalás stb. A mai háborúk zöme (szemben a régebbi korokkal) nem valamilyen célért (terület- vagy erőforrás-szerzés) folyik, hanem önmagáért: maga a háború az, ami egyrészt öngerjesztő üzleti vállalkozás, másrészt marginalizált csoportok propagandaeszköze. Lehet, hogy mindezeket rajtam kívül mindenki mindig is tudta – számomra bőségesen jelentett újdonságot.

Az átlagos brit városlakó naponta akár háromszázszor is kamera elé kerül.
Természetesen ebben az adatban nem az az érdekes, hogy brit, amerikai, svéd, svájci vagy épp magyar – hanem a trend. Érdekes az az adat, hogy a kamerák felszerelésének indokául szolgáló bűncselekmények száma egyáltalán nem csökkent a kamerák miatt (inkább átkerült a be nem kamerázott régiókba). Érdekes adat, hogy a monitorok előtt ülő ember figyelme átlagosan 20 perc alatt csökken elfogadhatatlan szint alá. Érdekes, hogy a totalitárius diktatúrák lebontása után csaknem két évtizeddel rezignáltan vesszük tudomásul, hogy olyanok szereznek, őriznek használnak fel rólunk mindenféle adatokat, akiknek mi erre nem adtunk felhatalmazást; úgy kezeljük a magánszféránk ismétlődő, durva megsértését, mintha ez az élet természetes velejárója lenne.

Percenként két ember hal meg autóbalesetben.
Önmagában ez az adat is semmitmondó. Két másik adattal kiegészítve azonban elgondolkodtató (már akinek, nekem igen): egyrészt a balesetek 70 %-a a fejlődő országokban következik be. (Vajon miért?) Másrészt a Harvard Egyetem és a WHO előrejelzése szerint a 2020-ra várhatóan a közúti baleset lesz a harmadik leggyakoribb halálozási ok. A mai adatokat tekintve a 15 és 44 év között korosztályban máris a második leggyakoribb halálozási oknak számít (első helyen az AIDS áll).

Címkék: , , ,


Hozzászólások:


Nem szép, amit mondandó vagyok, ám az életösztön diktálja: Én nagyon igyekszem csak olyan problémákkal foglalkozni, amelyek megoldásában legalább egy fikarcnyi reális részem lehet.

Tehát TÖRŐDÖM embertársaim érzékenységével, magánemberként, és a szakmámban is. Szelektíven gyűjtöm a szemetet, nem öntök sósavat a lefolyóba, gyógyszert a szemetesbe, egyszóval igyekszem nem károsítani emberi és fizikai környezetemet.

NEM TÖRŐDÖM azonban az autóbalesetek számával, a kamerák mennyiségével, a halálozási statisztikákkal, de az afrikai éhinséggel sem. Mert a tényeket megváltoztatni e területeken nem tudom, e tények viszont erősen megváltoztatnak engem: Nevezetesen szorongok, félek, sírok, megdöbbenek, rosszul alszom, ha komolyan veszem, hogy mennyi baj van a vilgában, amiben én csak egy pici pont vagyok.

Úgyhogy én az "írástudók felelősségének" egy (nem is kis)darabját megtagadva továbbra is a magam szakmáján, családján, magánéletén belül szeretnék foglalkozni a világ dolgaival. Egy-egy nehezebb napon, amikor sok krízisben lévő emberrel találkozom, bizony még ezt is éppen elégnek érzem.

De tisztelem azokat az embereket, akik messzebbre látnak.



Magabiztosság ide vagy oda, még mindig nem világos a háborúsdi, hogy ebből a 37 polgárháborúból (amelyben ugye nemzetközi konfliktusok a nevéből eredendően nem lehetnek benne), hogy jön ki a kétmilliárd.



Balázs, már egyszer idézted Nietzschét, hogy mit ad egy hordó bor és egy palack szennyvíz. Ha 50 állításból 5 vitatható értékű, akkor az egész halmaz hitele meginog.
Továbbá, szerintem nem azt könnyű fölismerni, hogy az 50 mondat manipulatív, legfeljebb csak azt, hogy provokatív.

Konkrétabban is.
1) A lakosság kamerákkal való megfigyelésének tényét nem vitattam, nem is kívántam elbagatellizálni. A dolog mértékét vitatom, és ez a mérték teszi manipulatívvá az állítást.
2) Az autóbalesetekre azt mondtam, szomorú (nyilván az elbagatellizálás jegyében). Hogy a 70 % miért a fejlődő országokban következik be, arra csak halvány tippem van. (Pl. mert még nem alakult ki a szükséges közlekedési kultúrájuk). Hanem kíváncsi lennék, ezen a területen mit kell tennem, hogy úgy érezzem, fölemeltem a seggem a bársonykanapéról.
Végezetül. Hiányolod a tisztázó visszakérdezést (Én nem látom a fontosságát – de érdekel, hogy szerinted mitől fontos), pedig ott van az. Csak annyira magától értetődő, hogy az ember (legalábbis én) nem bocsátja előre minden alkalommal.



Ja, igen, épp ez a seggem-a-bársonykanapén-érzés, amit baromira utálok. Az "úristen-merre-halad-a-világ" típusú állítások (l. pl. idézett könyv) engem, a fogyasztói társadalom aktív tagját (mert az vagyok addig, amíg el nem megyek mauglinak egy tanyára - és ezzel már sok értelmiségi fuccsolt be...) az önző barom pozíciójába helyeznek, és kényszert érzek, hogy győzködjem magam (keresem az érveket), miszerint nem is vagyok lélektelen elvevő.

Én ugyanúgy nem választottam a fogyasztói társadalmat, mint ahogy az afrikai éhező sem az éhezést.

Kivonulhatnék a társadalomból, hogy ne fogyasszak, de magammal vinném a másoktól kapott tudásomat is, meg sem próbálatnám, mint most, azt mások érdekében felhasználni. ÉS itt kéne hagynom a legtöbb embert, akit szeretek, a kultúrát (ami szintén a fogyasztói társadalom integráns része!!!!), amihez ragaszkodom. És erőlködhetnék egy olyan tevékenységgel, amihez nem értek, és amihez nem fűlik a fogam, és szinte biztos, hogy baromi rosszul csinálnám.

Tényleg Balázs, akkor most szerinted mit kezdjünk ezekkel az általad is idézett információkkal?



Nagyon foglalkoztat engem ez a kérdéskör, nem tudom a töprengést abbahagyni. És a töprengés tárgya még mindig a saját felelősségem (iiletve általánosabban az egyéni felelősség) kérdése. Tényleg, hogyan kéne engem megrengetnie ezeknek a tényeknek? Hogyan kéne szerinted/szerintetek ahhoz viszonyulnom, hogy pl. olyan sokan, és egyre többen halnak meg AIDS-ben? Mit csináljak?? Mit gondoljak?? Mit tegyek ellene? Mit tehetek azon kívül, hogy nem élek promiszkuus életet, hogy nem kábítószerezek, stb. És ha mindezeket folyamatosan megteszem (pontosabban nem teszem meg), akkor mennyiben számít, hogy mit gondolok e statisztikai adatról? Sőt, mit számít, hogy tudok-e róla egyáltalán?
A kérdésem valódi kérdés, bár kétségkívül provokatív. Valóban érdekel mások véleménye, és jó érvekkel hagyom magam meggyőzni, ígérem.



számomra abban áll az egyéni felelősség, hogy nem dughatom a fejem homokba, hogy annak ellenére, hogy nincs hivatásom harctéren halottakat összeszedni, még tudnom kell róla, hogy háború dúl, ezzel a tudattal kell feküdjek, ezzel a tudattal kell kelljek, mert ha megtanulom becsukni a fülemet, szememet, mert ha a békés mikroklímámat megtanulom megvédeni minden zavaró hírtől, világégéstől, természetikatasztrófától, vagy csak a ténytől, hogy a civilizácionk gonosz és önző, akkor azt sem veszem észre, ha a szomszédomat minden este félholtra verik az ablakom alatt. Ezért nem válasz nekem, ha valaki azt mondja, "nem foglalkozom a politikával, nem érdekel a politika, nem is akarok hallani róla",mert ez a gyermekinemtudás, szemettenyérreleltakarás megengedhetetlen a haláltáborok óta, ahová milliok orra elott vittek milliokat.
De ezek nem érvek, érzések. Érveim nincsenek, bocsánat, Eszter.



Eszter, éppoly gyengének, kétségbeesettnek és szerencsétlennek érzem magam mint Te amikor felteszed azeket a kérdéseket. Keveset tehetünk csak, szinte semmit, de egyet azonban mégis, mégpedig azt, hogy tisztán lássunk. Hasonlatos ez ahhoz mint amikor egy beteget hoznak a kórházba, aki lázas, félrebeszél, rosszul érzi magát, hány, és még folytathatnám az általános szimptómák felsorolását. Az egyik orvos azt mondja, nincs ennek komoly baja csak elrontotta a gyomrát. Egy másik is odajön, ránéz és azt mondja, lehet napszúrást kapott, nézzétek hogy mennyire leégett az arca. A harmadik szalmonellára gyanakszik míg a negyedik vakbelet kiállt.

Nos pont így nézünk ki mi is amikor arról tanakodunk, hogy miért van éhínség a Földön? Miért esnek egymás torkának békés nációk? Miért a növekvö kriminalitás és miért bomlik fel minden második házasság? Ha a betegnek csak napszúrása van, elég ha hüvös, árnyékos helyre viszik és borogatással lehütik, de ez nem fog segíteni rajta ha vakbele van. Ha vakbélgyulladása ven akkor azt ki kell venni, de ez nem fog segíteni azon aki szalmonella mérgezésben szenved. A tünetek ugyan megegyezöek lehetnek, de az okok teljesen mások. Rossz diagnózisból kiindulva a rossz gyógymód a beteg halálához is vezethet. És mi van ha sem nem gyomorrontás, sem napszúrás, vakbél vagy szalmonella, hanem sugárfertözéssel hozták be a beteget, amire senki sem gondolt.

Itt van egy történelmileg is zsákutcába jutott tévhit a proletariátus vezetöszerperéröl. Sokáig szentül azt hittük, ha a világ proletárjai egyesülnek, akkor az emberiség bajai is megoldódnak majd mert a termelöeszközök azok tulajdonába kerülnek, akik dolgoznak velük. Valószínüleg tévedés lehetett. De akkor mit tegyünk? Erre a kérdésre nehéz, söt lehetetlen válaszolni a pontos okok és az egyértelmü diagnózis hiányában.

Tehát amit tehetünk, hogy mielött mütöbe visszük a beteget, hogy kivegyük a vakbelét vizsgáljuk meg a rendelkezésünkre álló eszközökkel. Figyeljünk tehát oda azokra, akik olyan tehetséggel rendelkeznek, hogy képesek feltárni a betegségünk nyilvánvaló okait, hogy ezen ismereteket meghányva-vetve el tudjuk dönteni merre, hova tovább?



Nem, Asszam, bocs, nem értek egyet. Tartok tőle, hogy ha az ember a kataklizma (háború, éhinség, stb.) víziójával kel-fekszik, akkor elveszti azt a biztonságérzetet, hogy vannak dolgok, amiért érdemes erőfeszíteni. Én inkább gondolom, hogy az az egyénnek az a felelőssége, hogy észrevegye a maga mikrokörnyezetében azokat a (szakmai és magánéleti) feladatokat, amelyekben hatóereje van, és hogy azokban cselekedjen. Ha tudnám is, hogy miért van annyi balesetes halál (ami annak felel meg a te példádban, hogy mitől hány a beteg), akkor sem tudnék mit tenni a baleseti halálozás csökkentésére (a beteg meggyógyítására) egyebet, mint hogy a gyerekemet megtanítom közlekedni (szólok egy orvosnak), mert nem vagyok közlekedésbiztonsági szakember (avagy a te példádnak megfelelően orvos).



Bocsánat az előző megjegyzésemben összemostam, amit Sztefano és Assam írtak.
Assamnak az a része szól, hogy a "kataklizma víziója", Sztefanonak meg az, amit a "hányós beteg"-ről írtam.



Maris tettel a balesetihalalozas statisztika javitasaert, ha orvost hivsz a balesetes melle, ha a gyerekedet kozlekedni tanitod, errol van szo!



Oscar Wilde: "The Importance of Being Earnest" ('Bunbury')
Third Act; Lady Bracknell:
"This noise is extremely unpleasant. It sounds as if he was having an argument. I dislike arguments of any kind. They are always vulgar, and often convincing."
Üdvözlettel:
Tapsifüles


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta