Birtalan Balázs naplója: Zsiráftánc, némileg konkretizálva

Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” – Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

péntek, július 13, 2007
13:12

Zsiráftánc, némileg konkretizálva

"mondjuk azt sem értem, h mi a zavaró a travikban, v bárki másban, mi zavaró abban, h mások mások, más a véleményük, másh öltözködnek, viselkednek stb" – írja Csaktom. És a válaszkommentem olyan hosszúra kezdett nyúlni megint, hogy inkább lesz belőle önálló poszt. Tessék.

Amennyiben számomra zavaró a fenti „nem értem” állapot, akkor e zavar megszüntetésére létezik adekvát eszköz.

Ha valakit zavar az, hogy én – akármiben is – „más” vagyok, akkor több lehetőségem van arra, hogy az ő zavarára reagáljak.

Sakálnyelven (M. B. Rosenber elnevezése a zsiráfnyelv ellentétére) – amely a kultúránkban kevés kivétellel mindannyiunk anyanyelve – ilyesféleképpen reagálhatok:

– Egyéni szoc probl, ha zavar; oldd meg!
– Jellemző a szűklátókörűségedre.
– Engem is zavar benned egy csomó minden.
– Hát, én nem dicsekednék azzal, hogy ilyen inteleráns vagyok...
– Hogy jössz ahhoz, hogy zavarjon?!

Az erőszakmentes kommunikáció más úton jár. Először is fenntartás nélkül elfogadom, hogy a zavartság, amit a másik megél, autonóm érzés. Nem vitatom a jogosságát: ahogy írtam korábban, értelmetlen egy érzés jogos vagy nem jogos voltáról vitát nyitni. Ha zavarja, akkor zavarja, és ez ugyanolyan tiszteletre méltó emberi érzés, mint a szerelem vagy az éhség vagy a rettegés. Ugyanakkor célra vezető lehet tisztázni, hogy vajon biztos, hogy az érzés, amit megél, arra a „zavar” a legjobb szó? Nem lehet, hogy pl. félelmet él meg? Vagy csalódást? Vagy elkeseredést? Vagy fásultságot? Vagy dühöt? Vagy szégyent?

Másodszor megpróbálhatom vele tisztázni azt, hogy amikor azt mondja, hogy „az én másságommal” van baja, akkor konkrétan mire gondol. Az ember soha nem a másik lelkét vagy személyiségét vagy szándékait észleli, főleg nem a puszta létét, hanem egyes megnyilvánulásait vagy megnyilvánulások bizonyos mintázatát. Tisztázó kérdésekkel deríthetem ki, hogy mi is zavarja valójában. A hanghordozásom? A szóhsználatom? Az öltözködésem? Valamely visszatérő gesztusom, amelyről én magam talán nem is tudok (mivel pont a vakfoltomra esik)? – Ez a lépés azért fontos, mert az ember nem azonos egyetlen vislekedésével sem. Tisztázható, hogy részéről a nemtetszés nem a lényem egészének, nem az egzisztenciámnak szól, hanem valamely konkrét megnyilvánulásomnak. És sokkal jobb startpozíció bármely kommunikációs folyamatban, ha a felek tudják, hogy nem egymás megsemmisítése és betonba döngölése a tét.

Ahelyett, hogy – profi sakálként – fixálódnék abban a pozícióban, hogy „márpedig nekem jogom van ehhez a megnyilvánuláshoz, és ha ezt nem fogadod el tőlem, akkor engem nem fogadsz el”, inkább továbblépek. Azt próbálom megérteni, hogy az a bizonyos konkrét viselkedésem benne milyen szükségletet talál el, amely ezáltal nem elégül ki. Ehhez lehet, hogy végig kell tippelni az egész Maslow-piramist, hogy egyáltalán ő maga tisztába jöjjön, mire is van szüksége. Nyugalomra? Biztonságra? Elfogadottságra? Ennivalóra? Önmegvalósításra? Tiszteletre? Pihenésre? – Ezek (és ezer más) mind-mind létező emberi szükségletek, amelyekben csaknem valamennyien osztozunk. Hol él meg vajon az illető hiányt (amelytől aztán úgy érzi magát, ahogy érzi), amikor az én adott viselkedésemet tapasztalja?

Zsiráftánc Ha idáig eljutottunk (valószínűleg nem egy körben, hanem ismételt közelítési kísérletekkel), akkor jó eséllyel eltávolodtunk a moralizálás és vádaskodás pozíciójától (amelybe pl. én helyezkedtem a J'accuse...! c. posztommal). Itt már föl lehet tenni azt a kérdést, hogy részemről milyen alternatív megnyilvánulást találna olyannak, amely segítene neki abban, hogy az a bizonyos szükséglete kielégüljön.

Ha erre van valamilyen javaslata, akkor nálam pattog a labda, hogy amit kér, azt én teljesíthetőnek érzem-e. Erre (is) írtam, hogy az EMK nem elvtelen kompromisszumokat követel. A zsiráf nagyon erős állat. Halálosat tud rúgni, ha akar – csak épp nem akar. De nem is oson el behúzott nyakkal, hogy „bocsánat, hogy élek”. Ez sakálmegoldás.

Ha számomra a másik fél által kért megoldás nem elfogadható, akkor megmondom. És megpróbálom feltárni neki, hogy bennem milyen érzések és szükségletek vannak, amelyek kielégítésére az általa kifogásolt viselkedéshez folyamodom. Időnként lehet, hogy megkérem: ismételje meg a saját szavaival, hogy mit is mondtam az imént. Nem azért, hogy szívassam, hanem hogy kiderüljön: valóban ugyanazon a térképen mozgunk. És ha nem azt mondja vissza, elismétlem, esetleg más szavakkal. Ha pedig ő mond valamit érzésekről, szükségletekről, kérésekről, akkor én adok időnként visszajelzést:

– Abból, amit elmondtál, én azt hallottam ki, hogy... Jól értettelek?

És jogom van ahhoz, hogy ne értsem jól: ha nem azt hallja vissza tőlem ilyenkor, amit ő mondani akart, akkor pontosít, újrafogalmaz stb. A kommunikáció már rég nem abban a dimenzióban zajlik, hogy „kinek van igaza” vagy ”jogos-e az az érzés, hogy...” vagy „ normális és tisztességes ember gondolkodhat-e úgy, hogy...” – mert mindezek irreleváns, öncélú, a kettőnk közös céljához közelebb nem vivő kérdések. A dimenzió, amiben jelen vagyunk, az pontosan ez, hogy „a kettőnk közös célja” – hogy ilyen egyáltalán létezhet.

A mindkettőnk által elfogadhatónak tartott megoldás sokféle úton születhet meg. Lehet, hogy amennyiben ő megérti a valódi szükségleteimet, akkor a korábban zavaró viselkedésem már nem fogja zavarni.

Amikor nyolcadikos koromban apám a törött karom miatt kocsival vitt be a kórházba, keresztülment egy záróvonalon, hogy gyorsabban odaérjünk. Nulla másodpercen belül lemeszelték. Apám rám mutatott – én falfehér voltam –: Kórházba viszem a srácot – mondta. – Rendben, menjen – felelte a rendőr.

De az is lehet, hogy amikor szembesülök az ő szükségletével, akkor ahhoz viszonyítva a magamét nem fogom olyan fontosnak tartani, és frusztráció nélkül tudom feladni a problematikus viselkedést. Az is elképzelhető, hogy a szükségletünket ugyanolyan fontosnak fogjuk gondolni a továbbiakban is – de rájövünk arra, hogy a kérdéses viselkedés nem az egyetlen lehetséges útja az adott szükséglet kielégítésének, hanem közös gondolkodással és nyitottsággal találhatunk olyan új, eddig rejtve maradt megoldást, amely ugyanúgy kielégíti az én kérdséses szükségletemet, őt viszont egyáltalán nem zavarja.

A zsiráftánc oda-vissza lépegetésekből áll a megfigyelés – érzés – szükséglet – kérés mezőkre osztott táncparketten: mind az én térfelemen („Amikor azt tapasztalom, hogy... akkor úgy érzem, hogy... mert arra van szükségem, hogy... ezért meg tudnád-e tenni, hogy...?”), mind a partner térfelén („Amikor azt tapasztalod málam, hogy... akkor vajon úgy érzed, hogy... mert arra lenne szükséged, hogy... Azt szeretnéd-e, hogy én...?”).

Természetesen az EMK sem az élet egyetlen helyes útja. Érdekes módon ugyanez vonatkozik erre, mint a Daniel Quinn által leírt társadalmi szerveződési formákra: nem az a kérdés, hogy egy út helyes-e: az egyetlen releváns kérdés, hogy hatékony-e abban, hogy elvezessen a kívánt célig.

A zsiráftánc hatékonyságát a magam részéről sokszor tapasztaltam az elmúlt egy év során. Beigazolódni látszik (ebben is) az NLP egyik alapgondolata:

– Ha mindig azt teszed, amit mindig is tettél, akkor mindig azt fogod kapni, amit mindig is kaptál. Ha valami mást akarsz kapni, tegyél valami mást!

Címkék: EMK, Kommunikáció

Hozzászólások:

Névtelen szerint:

rendben, értem, h nem kérdőjelezem meg átélt érzései tartalmát, azt, h zavarhatja a másságom (félhet tőle, nem értheti, ízléstelennek találhatja stb)

azonban bizonyos esetekben ez nem hiszem, h közelebb vinne egy konszenzusos álláspont kialakításához

szándékosan választok szélsőséges példát: ha nem teszel különbséget érzések és igények között, akkor megértheted egy gyilkos indokait is. ő is ember, neki is vannak érzései, van oka a cselekvéseinek, őt is anya szülte, éhes és fáradt stb

nyilván őt is meg lehet érteni

ez a megértés azonban nem visz közelebb egy igazságosságról folytatott elvi vitában ahhoz, h konszenzusos álláspontot alakítsunk ki. ha egyúttal azt is gondolom, h a fizikai erőszaknak nem lehet nem fizikai erőszak oka, akkor azt is gondolom, h az elkövető (nyilván: számomra elképzelhető) indokai nem elégségesek

azt hiszem, vmi ilyesmit gondolok arról is, ami ádámot zavarja

a buzimenetnek most szombaton két szervezőelve volt, az egyik, h a menetelők a melegházasság engedélyezését kívánják, a másik, h emléket állítanak egy utcai lázadásnak. ha ezen kívül bárki vmi mást is kifejezett, az elég nyilvánvaló módon az ő egyéni véleménye volt. ezek közül az egyéni vélemények közül bizonyosakat tarthat balázs ízléstelennek, mások más véleményeket sértőnek

ez azonban nem lehet indok sem korlátozáshoz, sem a nemtetszésünk vmilyen hivatalos formában történő kifejezéséhez (pl a szervezők elhatárolódnak bizonyos megnyilvánulásoktól), sem a felvonulás szervezési módjának olyan változtatásához, ami a kifejezhető egyéni vélemények sokféleségét bármilyen módon csökkentené

lehet, h korlátolt a fantáziám, de én csak egy útját látom az öltönyös-jólfésült, elfogadom a társadalmi nemi szerepek külsődleges konvencióit megjelenés reprezentáltsága növelésének: ha többen jönnek el a felvonulásra az öltönyös-jólfésültek

péntek, július 13, 2007 3:25:00 du.

Névtelen szerint:

Balázs, miközben tökéletesen egyetértek azzal, amit mondasz, közben végletesen nem. Ugyanis - és ezt sokszor tapasztalhatjuk a magánéletben is - az általad felvázolt egyeztetés, megbeszélés csak akkor működik, ha mindkét fél egyetért abban, hogy kb. mi a probléma, és hogy szeretnének arra egy közös (együttműködő) megoldást. Ha csak az egyik együttműködő, a másik viszont (le)győzni akar, akkor ez a dolog tökéletes kudarcra van ítélve. Sőt, talán mondható, hogy ez egy fogoly-dilemma helyzet. Az együttműködő szándékú végzetes hátrányba kerül(het) érzéseinek feltárásával.

Mondok egy való életből vett példát:
férj: "Kisajátítod a gyereket, engem a közelébe se engedsz"
feleség: "Édesem, nagyon sajnálom, hogy így érzel, én egyáltalán nem akarom kisajátítani, sőt, örülnék, ha többet lennétek együtt. Mit tehetnék, hogy jobban érezd magad?"
ferj: "Te tényleg ennyire hülye vagy?! Hát ne sajátítsd ki a gyereket, bazmeg!"

Tartok tőle, hogy a "buziverők" nemigen akarnának a travikkal, vagy a melegek bármyle csoportjával közös megoldást együttműködve kidolgozni.

Ettől még igazad van Balázs. Csak nekem nincsenek már illúzióim. Sem magán-, sem közillúzióim. Talán örülnék, ha lennének.

péntek, július 13, 2007 4:25:00 du.

Balázs szerint:

Csaktomnak: A gyilkosos 3 db bekezdésedet nem értem. Nem azért, mert nem akarom, hanem egyszerűen nem jön át nekem, mire szeretnél utalni.

Azt, hogy korlátolt lenne a fantáziád, nem gondolom -- egyszerűen azt hiszem, bár tévedhetek, hogy nem vagy motivált arra, hogy empatikus legyél azokkal, akik -- jelenleg -- csak a korlátozásban vagy az elhatárolódásban látnák kielégülni a maguk szükségletét. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ha fontosnak tartanád magad számára, hogy megértsd őket (nem úgy, hogy jóvan, nincs is kockafejed, hanem valódi empátiával), akkor találnál alternatív megoldást is.

Eszternek: Amit a feleség szájába adtál, az nem zsiráful volt, hanem sakálul. A sakál kétfélét tehet: vagy kifelé fordítja a füleit, vicsorog és ordít -- vagy befordítja a füleit, behúzza a farkát és bocsánatért esedezik. Egy lehetséges zsiráfválasz (a tánc első lépésével, a viselkedés konkretizálásával) pl. ez lehetne: "Arra gondolsz, hogy mindig én mondok neki esti mesét?"

Ami a hatékonyságot illeti: Rosenberg könyvében le van írva idézetként annak a nőnek az egyes szám első személyben előadott története, aki éjszakai műszakban dolgozott egy hajléktalanszállón vagy min; egyedül volt, és bejött egy vadállat, aki késsel fenyegette és úgy akarta megerőszakolni. A nő kétségbeesésében csak azt tudta csinálni, hogy megpróbált vele zsiráfnyelven kommunikálni. És az agresszor elengedte. Mondjuk kirámolta a szállót -- de a nőnek nem esett baja.

Rosenberg rendszeresen mediátorként működik közre komoly konfliktusokban: "problémás gyerekek" iskolájában, börtönlázadásoknál, rendszeres gyilkosságokba torkolló faji ellentéteknél, közel-keleti háborús övezetekben stb. És azzal, hogy kibillenti a feleket a fixációikból, és lefordítja a vádakat és sérelmeket érzésekre és szükségletekre, nagyon nagy hatásfokkal képes orvosolni a konfliktusokat.

Szóval ez nem egy íróasztal mellett kitalált (és ott tesztelt) teória.

péntek, július 13, 2007 7:12:00 du.

Névtelen szerint:

még vmit szeretnék elmondani ezekről a konfliktuskezelési módszerekről: korántsem lehetséges minden elvi szembenállást feloldani, sőt ez nem is szükséges. vannak olyan szembenállások, melyek értékválasztásra, meggyőződésre, hitre vezethetők vissza. ezekben a konfliktusokban nyilvánvalóan nem lehetséges konszenzusos eredményre jutni

már utalt rá balázs az előző blogbejegyzésében, h "A melegfelvonulás esetleges travitlanítása azóta vitatéma, amióta van melegfelvonulás. Hihetetlen indulatokat képes elszabadítani ez a kérdés, pedig teljesen egyértelmű (számomra legalábbis), hogy abszolút igazság itt nem létezik, nem létezhet." ezt én is így gondolom, csak más mértékben: nemcsak abszolút igazság, hanem bármilyen konszenzus sem elképzelhető. nem azért, mert nem elég empatikusak egymással a vitázók, hanem mert elvi szembenállásról van szó

és ez korántsem meleg téma. némi leegyszerűsítéssel a társadalmi változások szorgalmazói két táborra szoktak szakadni: a konszenzuskereső reformpártiakra és a konfliktuskereső forradalompártiakra. a cél közös, de a cél eléréséhez vezető út, a leghatékonyabbnak ítélt cselekvés nem. és soha nem lehet eldönteni, h "kinek van igaza", még utólag sem. értelmetlen az a kérdés, h széchenyinek (reformpárti) v kossuthnak (forradalompárti) volt igaza. mert tudjuk, mi az, ami megvalósult és annak mi lett az eredménye, de nem tudjuk, mi lett volna, ha más valósul meg

mi következik ebből? az, h nem gondolom, h nekem igazam van ádámmal szemben. talán más az értékválasztásom, más a személyiségem stb. ugyanakkor, és ez a konfliktus forrása, egyszerűen egymás mellett elmenni sem tudunk. a két út ugyanis egyszerre nem megvalósítható. nyilvánvaló, h aki konfliktusokat vállal, az csökkenti a konszenzusok lehetőségét és fordítva. minden konszenzus csökkenti a társadalmi szembenállás erősségét. még azt is megértem, ha komoly frusztrációt okoz sok melegnek a tevékenységem, hiszen a saját szemszögükből úgy látják: ártok az ügynek. széchenyi pl beleőrült ebbe a frusztrációba

annak viszont különösebb értelmét nem látom, ha ádám nekem v bárki másnak, aki nem az ő módján "agressziómentes", h az ő agresszióértelmezését használjam, a jóhiszeműségét vonja kétségbe

péntek, július 13, 2007 7:54:00 du.

Névtelen szerint:

a gyilkosos példámmal azt szerettem volna mondani, h term mindig mindenkinek vannak indokai, mindig minden cselekvés lefordítható szükségletkielégítésre, érzelmekre stb csakh a konfliktusok a legtöbbször nem kétszereplős játszmák, mint a szőnyeges példádnál

vannak olyan szükségletkielégítések, mint pl a gyilkosság, amely esetében társadalmi konszenzus van arra vonatkozóan, h elfogadhatatlan. és ez a konszenzus éppen azt a fajta "megértést", egyéni megbocsátást, a másik emberi motívumainak hatása alá kerülést hivatott kizárni, amire a konfliktuskezelésed épül

én ilyen szükségletként kezelem a homofób félelem indukálta gyűlöletcselekményeket, ide értve a társadalmi kirekesztés minden formáját

péntek, július 13, 2007 8:25:00 du.

Balázs szerint:

Ha jól értem, arra gondolsz, hogy -- játékelméletileg fogalmazva -- a "társadalmi változások előidézése" c. játékot soha nem tiszta, hanem kevert stratégiával játsszák. És ha jól értem, azt is mondod, hogy ez így van jól: azok, akik társadalmi evolúcióban, és azok, akik társadalmirevolúcióban gondolkodnak, együtt hozzák létre hosszú távon a társadalmi változásokat -- még akkor is, ha rövid és középtávon szemlátomást egymás ellen dolgoznak.

Jól értem, hogy erre gondolsz? -- Ha igen, akkor ebben egyet tudok érteni veled. Azt tenném csak hozzá, hogy a történelemből tanulva a fent említett "egymás elen dolgozást" föl lehet ismerni és értékén lehet kezelni. Vagyis mindkét módon gondolkodó eljuthat(na) oda, hogy a másikra úgy tekintsen: "Szerintem végletesen ártalmas az ügynek, amit tesz -- de nem vonom kétségbe a jóindulatát, a szándékait. Ezért partnerként tekintek rá és tisztelem a tevékenységét -- ha annak tartalmával határozottan szembenállok is."

Azt hiszem, én ilyen attitűdöket szeretnék látni magam körül: nem mellesleg a politikában is. Amikor az ellenzéket nem ellenségként kezelik, és eltérő megoldási stratégiáját nem elvetemültségnek vagy ostobaságnak tekintik -- hanem "eltérő megoldási stratégiának".

A történelem pedig közben végzi a dolgát.

A gyilkosos példádból én úgy értem, hogy te a gyilkosságot tekinted egy kvázi "gyilkolási szükséglet" kielégítésének, amelyre azt mondod, hogy ez megérthető ugyan, de a társadalmi konszenzus alapján nem elfogadható. És ugyanezt a példát alkalmazod a "homofób szükségletek" kielégítésére is, amelyet ugyanígy nem tartasz elfogadhatónak.

Ha jól értettem, mire gondolsz, akkor szeretnék hozzátenni egy terminológiai pontosítást. Számomra értelmezhetetlen a "gyilkolási szükséglet" vagy "homofób szükséglet" fogalma. Mind a gyilkosságot, mind a homofób megnyilvánulásokat konkrét viselkedésnek tekintem: olyan viselkedésnek, amely mögött valamilyen szükséglet áll, s amlynek kielégítésére az egyén épp ezt a megoldást választotta.

Egyetértek abban, hogy társadalmi konszenzus alapján a gyilkosság nem elfogadható viselkedés, a homofób cselekmény pedig nem lenne szabad, hogy elfogadható legyen. De a mögöttes szükséglet (ami bármi lehet, amiket felsoroltam a posztban: nyugalom, biztonság, elfogadottság, ennivaló, önmegvalósítás, tisztelet, pihenés és ezer más) az teljesen emberi és teljesen elfogadható.

A különbség a gyilkoló és nem gyilkoló ember között az, hogy ugyanazon A inputra különböző B outputokkal reagál. A különbség ilyenkor a szoftverben van: az egyes emberek személyiségében. Beleértve a konkrét, tárgyi ismereteket (pl. arról, hogy egyáltalán lehetséges más válasz is a(mentális vagy fizikai) erőszakra, mint az erőszak. És beleértve a pszichés kondíciót: az önismeretet, az érzelmi érettséget, a szociális jártasságokat stb.

Csak hogy tiszta legyen, miről beszélek és miről nem: aki az út széléről épp bedobni készül egy Molotov-koktélt, azzal ott és akor nyilván nem lehet leállni empatikus párbeszédet folytatni. Akit meggyilkoltak, az meg van gyilkolva, és nem fogja feltámasztani az illetőt a gyilkossal szembeni empátia. Ez igaz és tudom.

Amiről én beszélek, az elsősorban a prevenció. A nevelés. Generációk kihalnak és új generációk születnek. Aki ma az út szélen hajigál és éjszaka melegekre vadászik csuklyában -- annál valószínűleg (bár nem biztos, mert a személyiség az élet végéig változhat!) baszhatjuk az empatikus próbálkozásokat. Én azonban mindig azokra a gyerekekre és fiatalokra gonolok ilyenkor, akiknek ma, most formálódik a személyiségük. Akiknél még nincs beégetve, hogy egy adott A inputra kizárólag gyilkossággal és/vagy homofóbiával lehet válaszolni.

szombat, július 14, 2007 12:49:00 du.

Zea szerint:

Nő vagyok és a témát tekintve heteró.
De mivel a közelmult vagy még a jelen felkavarta e témát megérteni szeretném a lényeget.
Hogy mire jutottam?
Nos: arra a valamikori őskorban nagyon számitott az emeberi szaporulat akár törzsről akár kialakuló nemzetségről volt szó.
Innen eleve még az önkielégitést is (onánia) tiltja az akkori vallás nemhogy az olyan xexuális érdeklődést ami a népesség szaporodás ellen hat.

A vallások kereszténység muzulmán iszlám egyszerüen a Izsák törzsi elvek mentén épiti fel hitrendszerét és igy bűnné válik minden ami ellenkezik e felfogástól.
Vegyük észre a vallás az ókór politikája ami mai napig is él.

Ma már a népességrobbanás nem indokolja a xexuális magatartás feltétlen utánpótlást szaporitó követést de az évezredes beidegződések a tudatban bizony még sok problémát okoznak e téren is.
Egyáltalán csodálom hogy a betegen született nyomorék csecsemőket élni hagyják...bááár a tajgetosz téma sokkal későbbi találmány és hamarabb kiiktatódhatott a gondolkodásból.

Üdv Zea.

Kedves BB ha már idetetted a szül adatodat bocsi de megnéztem és mivel asztrológus vagyok (is) pontosan látom azt az alapmottivumot ami a másság megéléséhez vezetett. Bár valószinü genetikailag soha nem találnak magyarázatot de a léleknek NINCS NEME! Ja és kora sincs.

szombat, július 14, 2007 1:40:00 du.

csaktom szerint:

igen, pontosan erre gondoltam a társadalmi változások előidézése kapcsán :) talán csak annyit tennék hozzá, h asszem nem könnyő eljutni addig: abból, h sztem a másik cselekvése ártalmára van az ügynek, korántsem következik, h a másik ártani akar az ügynek. az "ártalmas" ítéletem ugyanis a saját világképemben, helyzetértékelésemben értékválasztásomban gyökerezik, és ha ezt az ártalmas ítéletemet kérem számon a másikon, akkor a saját világképemet, helyzetértékelésemet, értékválasztásomat kérem rajta számon

mindezt a buzimenetre vetítve: a buzimenet megvalósulása tipikus kevert stratégia, márcsak abból következően is, h több ezer ember több ezer féle akarata hozza létre, akik között nyilvánvalóan vannak evolúció- és revolúciópártiak is. ebből következően sztem mindenki hibát követ el, aki az egyik stratégiának megfelelő változásokat szeretne elérni a buzimenetben, még akkor is, ha ezt arra hivatkozva szeretné elérni, h "kiegyensúlyozza" a kétféle stratégiát

ádám helyzetértékelése úgy szólt, h a buzimenet jelenleg csak revolúciópárti megbotránkoztató, az pedig nem fontos, h a buzimenet eredete szerint egyértelműen revolucionista. csakh én ezzel szembeállíthatom az én helyzetértékelésemet, és azt mondhatom, h egy tisztán revolucionista buzimenet úgy nézne ki, h barikádokat emelünk az andrássy úton, felgyújtjuk az út szélén parkoló autókat és utcai harcokkal próbáljuk megértetni a társadalommal, h néhány százezer ember jogfosztott helyzete komoly társadalmi probléma. ah ez az első buzimenet alkalmával történt

ehhez képest az, h néhány buzi a seggét rázza egy teherautó platóján, angolkisasszonyok babazsúrja

v lehet mondani, h a magyarok döntő többsége szerint, akár ebben a blogban is, a buzimenet túlságosann megbotránkoztató, provokatív. ezzel szemben minden nyugati buzi, aki ott volt a buzimenetben most szombaton, és vannak néhányan, arról számol be, h a buzimenet elviselhetetlenül kicsi, szürke, visszafogott volt. h túl sokan voltak, akik hétköznapi ruhában, szemlesütve végigoldalogták a menetet

de ugyanígy vita tárgya lehetne, h mi a buzimenet célja, az-e, h bemutassuk, milyenek a buzik a mindennapokban? sztem ennek ellentmond, h a buzik hétköznap nem masíroznak az andrássy úton, tehát maga a helyzet, h bátorság kell a buziság vállalásához és szükség van külön megmutatásra, önmagában nem hétköznapi. tetszik v sem, a buzimenet a buzimenetet reprezentálja, és nem a buzikat

szombat, július 14, 2007 4:43:00 du.

Megjegyzés küldése

<< Vissza

Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene