Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

péntek, február 29, 2008
16:33
 
Bréking nyussz


Rendkívüli közlemény, hátha valaki nem tudja.

   – Hogy hívják azt a szervet, amely a víziló homeosztázisát szabályozza?
   – Hippopotalamusz.


Bocsánat, lehet folytatni a megkezdett tevékenységet.

Címkék:


kedd, február 26, 2008
14:08
 
Kint-e vagy bent


„...megdöbbenve láttam, hogy már nem vagy római katolikus - egyértelműen nem. És keresztény sem egyértelműen vagy. Mi történt veled pontosan?” – kérdezi tőlem kommentjében Miklós, és nem szeretném válasz nélkül hagyni ezt a kérdést, mert meg tudom érteni döbbenetét annak, aki aránylag szemmel tartotta, amit nyilvánosság előtt műveltem az elmúlt idők során. Annyit előrebocsátok: a helyzet azért nem tragikus. :)

Két állításomat kéne tehát némileg értelmeznem: 1.) Egyértelműen nem vagyok római katolikus. 2.) Nem egyértelműen vagyok keresztény. Ez két külön téma, és mindkettő kifejtéséhez sok-sok oldalra lenne szükségem. Azaz nem lenne, hanem (reményeim szerint) lesz: készülőben van egy könyvem, amelyben mindenről szeretnék írni, amit tudok és fontos számomra, ill. amiről nem tudok és fontos számomra. Istenről, emberről, világról, kultúráról, kommunikációról, költészetről stb. Úgyhogy ott majd bővebben, itt pillanatnyilag csak vázlatosan.

1.) Egyértelműen nem vagyok római katolikus.

A Római Katolikus Egyház egy konkrét, ha tetszik, kézzel fogható valóság a világban. A teológia különbséget tesz látható és láthatatlan egyház között. Az utóbbiba való tartozás kritériumai bizonytalanok: ahány dogmatikus, annyi helyen húzza meg a határt. Karl Rahner az anonim kereszténység fogalmának megalkotásával alaposan feje tetejére állította a megváltástant és általában a teológiát. A II. Vatikáni Zsinat pedig dogmatikai konstitúciójában mondta ki, hogy az igaz lelkű nemkatolikusok, mi több, a jó szándékú ateisták is üdvözülhetnek, „oly módon, amit egyedül Isten ismer”.

A látható egyház azonban más dolog. Teológiai dimenzióján kívül van neki intézményi, jogi dimenziója is. S mint ilyen, tiszta és világos játékszabályok határozzák meg, hogy valaki tagja-e ennek az intézménynek vagy sem (függetlenül attól, hogy a láthatatlan egyháznak tagja-e vagy sem).

Azt, hogy valaki római katolikus-e, elsősorban nem a vallásgyakorlata határozza meg, hanem az, hogy mit hisz. Ezt a hitet, vagyis a hit tárgyát a teológia fides quae creditur néven nevezi, megkülönböztetendő a hittől mint az Istenhez kapcsolódás személyes aktusától (fides qua creditur). A tényleges vallásgyakorlat csak egy lépéssel később következik: annak függvényében alakul, amit az ember hisz.

Eszerint tehát nagyon könnyű definiálni a „római katolikus”-nak mint halmaznak a fogalmát – azonban nagyon nehéz (pontosabban lehetetlen) külső szemmel megállapítani, hogy egy konkrét ember elemét képezi-e ennek a halmaznak vagy sem. Ugyanazon egyetlen definíció sokféle megfogalmazásából az egyik a következő lehet: Római katolikus az és csak az, aki hiszi és vallja mindazt, amit a Római Katolikus egyház tanítóhivatala hit és erkölcs kérdésében a tévedhetetlenség igényével előterjeszt.

A helyzet pedig az, hogy e definíció alapján én nem vagyok római katolikus. Van ugyanis a tanítóhivatal által a tévedhetetlenség igényével előterjesztett olyan hitbeli tanítás, amelyet a magam részéről nem hiszek.

Ehhez két megjegyzést fűznék. először is a tévedhetetlenség fogalmának azon értelmezésével kapcsolatban, ahogy az a katolikus egyház önértelmezésében szerepel, komoly aggályaim vannak. Nem elsősorban erkölcsi, hanem filozófiai, konkrétan ismeretelméleti aggályaim. Az a véleményem, hogy a tévedhetetlenség ilyen értelemben vett fogalma elvi lehetetlenséget takar. Ezt természetesen nem tévedhetetlenül állítom, azonban a tervezett könyvben majd bőségesen fogom indokolni.

A helyzetet tovább árnyalja (s egyben bonyolítja), hogy jelenlegi tudásom alapján azt kell állítsam: a fenti definíció alapján a „római katolikus” megjelölés valójában üres halmazt takar. Egy konkrét emberre nézve ugyanis két eset lehetséges:

a) Nem ismeri az összes olyan tanítást, amely a fenti definícióban szerepel. És mivel nem ismeri az összeset, nem is hiheti az összeset. Hinni olyasvalamiben, aminek a puszta létéről nincs tudomásunk: fogalmi ellentmondás. Ennek az egyszerű ténynek az a kínos következménye, hogy a teológiailag iskolázatlan ember, legyen bármily mély az Istenhez fűződő kapcsolata, ha egyszerűen nem tud akár csak egyetlen apró, a tévedhetetlenség igényével előterjesztett hittételről, nem lehet római katolikus – már amennyiben nem önkényesen definiáljuk a római katolikusságot, hanem a Római Katolikus Egyház saját definícióját vesszük alapul. Eszerint tehát római katolikus híveket kizárólag a jól képzett teológusok között kereshetünk.

b) Ismeri az összes olyan tanítást, amely a fenti definícióban szerepel. Ezek az emberek a dogmatika tudósai. Nekik azonban további két problémával szembenézniök. Egyfelől a definícióban „a tévedhetetlenség igényével előterjeszt” kitétel, noha kristálytisztának tűnik, valójában számos esetben meglehetősen obskúrus. Különösen régebbi szövegek esetén komoly teológia vita tárgyát képezi, hogy egy-egy pápai vagy zsinati megnyilatkozás tévedhetetlennek tekintendő-e, s ha igen, a szöveg mely vonatkozásában kell tévedhetetlenségről beszélni, és mely vonatkozásokban csupán korhoz kötött vagy stiláris elemekről. Másfelől a magasan (vagy mélyen) képzett teológusok kénytelenek szembenézni azzal a végtelenül kényelmetlen ténnyel (amely a „nagyközönség” szeme elől rejtve marad), hogy léteznek olyan állításpárok a katolikus egyház szöveggyűjteményeiben, amelyeknek mindkét tagja külön-külön kétség kívül tévedhetetlen tanítás – ugyanakkor, ha egymás mellé tesszük őket, az derül ki, hogy a két állítás logikailag kizárja egymást (contradictio). Vagyis a kettő egyszerre és ugyanon értelemben nem lehet igaz, következésképpen egyszerre nem is hihető. (Az egymást kizáró dogmákról már évekkel ezelőtt írtam egy eszmefuttatást.)

A fenti levezetésből következik, hogy senki nem lehet római katolikus. Vagy azért nem, mert nem ismeri a Római Katolikus Egyház összes tanítását – vagy ellenkezőleg: azért nem, mert ismeri.


2.) Nem egyértelműen vagyok keresztény.

Erről könnyebb, egyszersmind nehezebb is írni. Szemben a római katolikussággal, a kereszténységnek mint olyannak nem létezik egyértelmű törvényalkotója, aki tekintélyi alapon megkérdőjelezhetetlen definíciót állíthatna fel arra nézve, mi is az, hogy keresztény. A „könynebb” utat ezzel végig is futottam: mivel nem létezik egyértelmű definíciója a „keresztény” megjelölésű halmaznak, nem lehet eldönteni egyértelműen senkiről (rólam sem), hogy kint-e vagy bent van.

A nehezebb út viszont nem kicsit, nagyon nehezebb, mint a fenti levezetés. Mégpedig azért, mert bár nincsenek a kereszténységnek egyértelmű definíciói, elterjedt definíciói azért akadnak, mégpedig szép számmal. Ezek részben átfedik, részben kiegészítik, részben kizárják egymást.

Van olyan definíciója a kereszténységnek, több is, amelyek alapján soha, már a megtérésem utáni időszakban, a legbigottabban lobogó (vagy leglobogóbban bigott) koromban sem számítottam kereszténynek. És van olyan definíciója, több is, amelyek alapján valaha kereszténynek számítottam, ma viszont már nem. És azt hiszem, bár ebben nem vagyok biztos: olyan definíciója is van (vagy lehet) a kereszténységnek, amely alapján hajdan nem számítottam volna kereszténynek, ma viszont már igen.

Ezeknek a részletezése természetesen messzemenően meghaladja ennek a posztnak a terjedelmét, de úgy hiszem, magának a blognak a műfaját is. Ha Isten és a ninivei hatalmak is úgy akarják, egyszer majd el fog készülni a bevezető sorokban említett, életrajzi elemekkel gazdagon megtűzdelt könyv. A jelen felállás alapján a címe (és alcíme) ez lesz: Aszalt szilva naplementekor – kis teológiai töprengő. De lehet, hogy változni fog: elképzelhető, hogy egybe írom majd: Aszaltszilva. Komoly indokaim vannak mindkét verzió mellett. Majd meglátjuk.

Címkék: ,


hétfő, február 25, 2008
16:22
 
Pedofil fiatalok


Jót mulattam az előző poszhoz írt utolsó kommenten. Kopipészt, betűhíven, mint mindig:

God created Adam and Eve, and not Adam and Steve!! God created Adam and Eve, and not Adam and Steve!! God created Adam and Eve, and not Adam and Steve!!!

A füledt erotikájú blogotokon tovább pervertáljátok, fejlesztitek a perverz buziságotokat, amely veletek született betegség és teljesen meghatározza az életeteket!! Ezen jár a fejetek állandóan a perverz szexet gerjesztitek magatokban és a perverziótokkal megrontjátok a pedofil fiatalokat!! A nyilvános vécékben és a népligetben buheráltok perverzkedtek és perverz állatságokkal rondítjátok tele a falat. Évente egyszer pedig a buzisón (meleg büszkeség napja) egy sóműsorban parádézva keltetek undort minden becsületes állampolgárban a buziságotokkal!! Ungár Klára is buzi, Szetey Zoltán is buzi, lassan az egész ország buzi!! Minden rendes embernek hányingere van már ettől a buzivilágtól, ahol a buziságból lassan kötelező iskolai tantárgy lesz!!


Magam, valamint a füledt(sic!) erotikájú blogom olvasói nevében ezúton köszönöm az az evangéliumi útmutatást. Hősi lelkű névtelen baráunknak talán csak annyit üzennék: a buzi Szetey az nem Zoltán, hanem Gábor, ami pedig a poszt címébe kiemelt szintagmát illeti, így február végén merem borítékolni, hogy ez az év aranykoszorús baromsága. Tényleg jót röhögtem, köszi!

Címkék: , ,


vasárnap, február 24, 2008
07:39
 
Szökőnap


Isten éltesse minden Szökő nevű barátomat és ismerősömet!

Címkék: ,


csütörtök, február 21, 2008
13:14
 
ORR-tográfia


Az imént levelet küldtem az Index ügyeletének. Nem azért másolom ide, mert a levél frappáns, hanem mert a levél kiváltó oka méltó a megörökítésre.

Kedves Index!

A címoldalon olvasom, 13:02-kor:
"Az Interpol segítségével ütöttek rajta egy orrgazdasággal gyanúsított antikváriumon."

Gondolom, egy "orrgazdasággal" gyanúsított antikvárium bűne az lehet, hogy kizárólag Gogol-műveket forgalmaz. :-/

Üdv:

    Birtalan Balázs


Emitt a corpus delicti, mindenki örömére, aki kimardt volna belőle:


Orr-gazdaság

 

Címkék: , ,


hétfő, február 18, 2008
14:03
 
A nyúlon túl, avagy tizenkilenc évvel később


Egy kiváló desszert receptje: végy egy nyulat. Edd meg. Ha a nyúlon túl vagy, végy pár szem epret félbe vágva, és a következőképpen fogyaszd: mártsd cukrozott tejfölbe, majd szórd meg tengeri sóval és frissen őrölt(!) fekete borssal. Zseniális az íze.

Ezt feltétlenül föl akartam jegyezni a tegnapi napról. Ugyanakkor a „nyúlon túl” kifejezés némi erőltetéssel képletesen is értelmezhető: a nyúl sajátosan húsvét-szimbólum, húsvét természetesen a Krisztus-esemény középpontja, az egyén személyes Krisztus-eseményének formális kezdete a keresztség – szóval: a keresztelésen túl.

„Tizenkilenc évvel később” – ez a Harry Potter-sorozat epilógusának címe, amely az 1998-ban lezáródott történetet követően, 2017-ben játszódik. Nekem a mai napon aktuális a „tizenkilenc évvel később”, a fenti értelemben vett nyúl vonatkozásában: 1989. február 18-án – egyébként 19 éves koromban; Harry Potter ugyanebben az időpontban még csak 8 éves volt, és nem tudta magáról, hogy varázsló – keresztelkedtem meg.

Mi változott ezalatt az idő alatt az életemben? A szemem színét leszámítva nagyjából minden. Meghalt anyám, megszületett a húgom, elkezdtem és abbahagytam egy teológiát, meg még egy teológiát, meg egy pszichológiát, fölvállaltam a melegségemet, voltam kapucínus novícius, kispap, öngyilkos, könyvesbolti eladó, melegmozgalmár, elindítottam Magyarországon a keresztény-meleg életet, volt pár kapcsolatom meg párkapcsolatom, megjelent két és fél könyvem, abból az egyik verseskötet, foglalkoztam hipnoterápiával, készítettem honlapot, szerkesztettem online lexikont, verseskötetet és közjegyzői okiratot, megtanultam és elfelejtettem gitározni, szereztem jogosítványt, majd sok évre rá megtanultam vezetni, vettem egy lakást, majd sok évre rá felújítottam, írtam mesekönyvből bábdarabot, írtam virtusból számítógépes programot, játszottam pszichodrámán, játszottam szimbolán, voltam balett-táncos és kőfaragó, sikáltam hajót, rántottam az ampát, okos urak közt játszottam a bambát – bambák között meg az okos allúzionistát. Na igen: és egy néhányszor átrendeztem a világnézetemet.

Tizenkilenc éve fenntartás nélkül, univoc értelemben alkalmaztam magamra a „római katolikus” és a „keresztény” jelzőket. Ma az univocitás lehetősége sem merül föl: az előbbi jelző egyértelműen nem érvényes rám, az utóbbi jelző nem egyértelműen érvényes rám. Tizenkilenc éve nagyon sok kérdésem volt, és kevés kivétellel mindre tudtam is a választ. Ma is nagyon sok kérdésem van, de kevés kivétellel egyre sem tudom a választ. Tudok persze ma is válaszokat, de azokhoz nemigen tudom hozzápasszítani a kérdéseket. Továbbá, mint a régi politikai viccben: van ugyan véleményem, de többnyire nem értek egyet vele. Tizenkilenc éve nyelveken szóltam, és vágytam a nyelvek magyarázatára. Ma egyre ritkábban szólok, és vágyom az elvek magyarázatára. Tizenkilenc éve, noha nem értettem a lényeget, tűrhetően el tudtam mondani másoknak. Ma, a fentiek dacára úgy hiszem, tűrhetően értem a lényeget, de nem tudom elmondani másoknak. Tizenkilenc éve tudtam, mi az élet egyetlen helyes útja. Ma tudom, hogy az életnek nincs egyetlen helyes útja. Tizenkilenc éve a tanúságtétel foglalkoztaott. Ma a Gödel-tétel.

Van egy roppant fárasztó nyulas vicc, amit Viki tud igazán jól előadni (főleg azért, mert aranyos, ahogy ő maga nevet rajta).

Apuka és kisfia az állatkertben sétálnak.
   – Apuapuapu! Mi az ott, nyúl?!
   – Nem, kisfiam, az zsiráf.
   – Jó nagy nyúl!


A „jó nagy nyúl” egy ideje szállóige körünkben; üptre mondjuk mindenre, ami „jó nagy”. Nos, a fentiekhez hozzátartozik még annyi, hogy tizenkilenc éve büszke meggyőződésem volt, hogy én egy valamilyen (erkölcsi?kozmikus? metafizikai?) jó-nagy-nyúlon bizony, hogy immár túl vagyok. Ma ilyen értelemben vett büszkeségről szó nincs, meggyőződés helyett halvány kontúrok látszanak csupán, viszont mind biztosabb vagyok, nem tudom, hogy hol vagyok a nyúlhoz képest, innen-e vagy túl – de azt tudom, hogy a nyúl lényegesen nagyobb, mint tiuzenkilenc éve gondoltam. Akkora, hogy jószerével értelmezhetetlen vele kapcsolatban (számomra) az innen és túl kérdése.

Címkék: , , , , ,


csütörtök, február 14, 2008
13:58
 
Nempátia


Telefonbeszélgetés egy aránylag jó ismerősömmel, a kéthetes szabadságom utolsóelőtti napján. Vagyunk olyan nexusban, hogy – az operatív dolgok megbeszélése után – megemlítsem neki, hogy úgy érzem, depressziós vagyok; további kérdésre elmonom, hogy alvászavaraim vannak, és a szabadságom alatt (egy-két elintéznivalót leszámítva) végig itthon voltam, pedig terveztem, hogy majd megyek ide-oda, csinálok ezt-azt, de semmihez sincs kedvem stb.

Erre ő (nem szó szerint idézem):

   – Olyan hülye vagy! Miért vagy te depressziós?! Olyan rövid az élet, te meg ilyenekre fecséreled el, ahelyett, hogy örülnél! A te intelligenciáddal! Én bezzeg soha életemben nem voltam depreszsiós, örülök a családomnak, mindennek, és ha vannak nagyon nehéz időszakok, akkor is, ezek olyan forrásként szolgálnak számomra, hogy állandóan eltölt egy belső derű! Hát nem sokkal jobb boldognak és vidámnak lenni, mint besavanyodni?! Hát dehogynem!

Hát ja.

Címkék: , , ,


péntek, február 08, 2008
04:59
 
Torkos csütörtök


Azaz nem is annyira torkos: inkább légcsöves vagy tüdős vagy mi. Ha valaki emlékszik a Keménykalap és krumpliorr filmváltozatára, abban mondja az elején a beteg Péterke nevű kislány(!): „a doktor bácsi azt mondta, mellhártyám van és középfülem”. Nos, nekem meg felső légutam van, bő másfél napja. Köhögök, mint egy hurutos teve. De hogy azért a cím is stimmeljen: a torkom is kezd fájni, hurrá. Így jó betegnek lenni, szabadság alatt.

Egyébként 5 óra 4 perc van, és azért írok épp blogot, mert nem tudok aludni. Hogy a köhögéstől vagy a depressziótól, nem tudom. Azt már aránylag rég megtanultam (mondjuk, úgy az elmúlt egy-két évben), hogy ha nem megy az alvás, akkor nem kell úgy csinálni, mintha menne. Sokkal fárasztóbb (értsd: kimerítőbb, de nem álmosítóbb) vízszintesben, csukott szemmel nem aludni, mint függőlegesen, nyitott szemmel. Úgyhogy ilyenkor föl kell kelni, és legrosszabb esetben majd következő éjszaka pótolja az ember a kiesett órákat. Bár ami engem illet, következő éjszaka minden bizonnyal HP7-et fogok olvasni, magyarul.

Előtte azonban jó eséllyel beiktatok egy orvoshoz menést. Remélem, gyorsan végzek vele: amióta (és ameddig még) van vizitdíj, egyre kevesebb unatkozó nyugdíjas tölti a szabad idejét az orvosnál. Apropó: pont a télvégi nyaralásunk idejére esik majd a népszavazás, úgyhogy át kell majd kérnem magam a jegyzőnél vagy hol, hogy Sárváron válaszolhassak határozott NEM-mel a három részre bontott, valójában egyetlen „Akar-e ön soron kívül kádárista jobboldalt látni az ország élén?” kérdésre.

Címkék: ,


vasárnap, február 03, 2008
19:35
 
Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására...


Köszönöm a köszöntést mindenkinek, aki gondolt rám. Cserébe hadd prezentáljam egy – úgy vélem, csaknem tökéletes – hedonista estebéd receptjét.

1. Legyen névnapod.

2. Legyen egy társad, aki szeret téged, és aki tudja, hogy te mit szeretsz.

3. Kapj tőle ajándékba egy jó nagy libamájat. (Plusz egy külön nejlonzacskóban vele azonos tömegű libahájat, de ez már technikai részletkérdés.)

4. Tanakodjatok hosszasan (szigorúan együtt!), hogy hogy a bánatba' kell vajon elkészíteni a libamájat úgy, hogy finom legyen. Nézzetek utána az interneten, kérdezzétek meg a családtagokat, barátokat, ismerősöket. És ha valaki blazírtan a képetekbe rakja, hogy „hát, én többnyire úgy szoktam csinálni a libamájat, hogy...” – akkor ne akadjatok ki, és ne engedjétek elrontani az örömötöket, hogy ne mondjam: áhítatotokat.

5. A májat végül mossátok meg, és közösen(!) áztassátok be bő egy napra tejbe. Ha laktózérzékeny vagy, akkor természetesen laktózmentes tejbe. A tejet sózzátok meg, reszeljetek bele két nagy gerezd fokhagymát, és tegyétek hűtőbe; lehetőség szerint dobjatok bele egy marék jégkockát.

6. Vásároljatok be némi kiegészítőt: sajtokat, aszalt szilvát, aszalt fügét, paprikát, paradicsomot, újhagymát. A fügét és a szilvát előző este áztassátok be teába, majd a tárgynap reggelén konyakba, illetve brandybe. Legkésőbb ekkor tegyétek be a hűtőbe a badacsonyi nyaralás emlékeként őrzött kései szüretelésű olaszrizlinget.

7. Ha elérkezik a pillanat, egy lábast béleljetek ki a felkockázott libahájjal, tegyétek rá a tejből kivett, papírtörlővel nagyjából megszárítgatott májat, és a maradék hájjal borítsátokk be. Egészen kicsi lángon, fedő alatt süssétek kb. fél órán keresztül. A párod egyrészt vigyázzon, hogy oda ne kapjon, másrészt vágjon fel és sózzon le egy kisebb fej lilahagymát, te pedig ezenközben (ne előbb, hanem most!) menj le a sarki közértbe friss (házi jellegű) fehér kenyérért.

8. Emeljétek ki a megsült libamájat egy üvegtálba, szűrjétek rá a zsírt, majd lefedve tegyétek ki az erkélyre. (Figyelem, ha valaki később olvassa: ez egy februári poszt: nyár közepén módosul az eljárás.)

9. A lángot vegyétek nagyobbra, és további kb. 7 perc alatt süssétek készre a libatöpörtyűt. Szedjétek ki kistányérra, és egy korty szilvapálinka után fogyasszátok el a friss kenyérrel (esetleg friss pereccel), valamint a hagymával.

10. Ha a máj kicsit meghűlt, tegyétek a hűtőbe, amíg a zsír meg nem dermed körülötte. Ez bő két óra, addig ihattok egy kávét, te pedig ledőlhetsz szundítani egyet, amíg a párod bogarászik a neten.

11. Félálomban jusson eszedbe: dió, méz! Ez feszélyezzen annyira, hog közben teljesen megéhezz, pattanj ki az ágyból, és lássatok neki a vacsora közvetlen előkészületeinek. Először is a fügéről és aszaltszilváról leöntött konyakot/brandyt keverd össze két kávéskanál mézzel, és dobj bele egy marék dióbelet. Majd vegyél egy nagyobb fej lilahagymát, vágd vékony szeletekre, sózd be alaposan, és hagyd így állni.

12. Utat engedve az elérzékenyülésnek, a májat emeljétek ki a zsírból, törölgessétek le, a párod vágja vékony szeletekre, és helyezze el a karácsonyra kapott nagy fehér tálon. Ezenközben te vágj kenyeret, és helyezd egy kosárba, majd takard le egy ruhával, hogy meg ne szikkadjon.

12. A párod hámozzon meg és filézzen ki(!) két narancsot, te közben serpenyőben piríts meg pár szeletnyi, kockákra vágott kenyeret. Ez azért szükséges, mert erre helyezed majd a camembert sajtot, amely így nem olvad rá a tálra. Ha kész vagy, a sajtot diszkréten szórd meg piros paprikával.

13. A libamáj köré helyezzétek el közös tetszésetek szerint a paprikát, paradicsomot, narancs- és almaszeleteket, valamint néhány szál újhagymát.

14. Egy másik tálon rendezd el a felkockázott Cheddar sajtot és kecskesajtot a maradék zöldséggel és gyümölccsel. Eközben párod tegye egy másik tálba a fügét, aszatltszilvát és narancsot, egy külön kis tálkába pedig a mézes brandybe áztatott diót.

Libamájas névnapi lakoma15. Az asztalt terítsd meg azzal a terítővel, amelyet még édesanyád kapott hajdan nászajándéba, és bele van hímezve a monogramja is. Mindegyik tálat vigyétek be, továbbá kerüljön az asztalra borsőrlő, valamint egy kis tálkában tengeri só. Nyissátok ki a bort is, hogy levegőzhessen egy kicsit.

16. Aperitifnek a következőt ígyátok: whiskys pohárba dobjatok 4 db jégkockát, csavarjatok rá némi citromlevet, és töltsetek rá kb. 4 cl Camparit. Kicsit lötyköljétek meg, hogy lehűljön.

17. Amikor végre asztalhoz ültök, legalább négy és fél percig ne tudjátok eldönteni, hogy mihez is kapjatok, hogy is kezdjétek el. Utána egyetek, válogatva vagy válogatás nélkül kóstolgassátok a különböző falatokat, és csukott szemmel érezzétek meg, amint a különféle sós, édes és savanykás ízek összekeverednek a szátokban. Amikor belekóstoltok a borba, gondoljatok vissza a nyaralásra, és egy pillanatra jussanak eszetekbe mindazok, akinek a munkája révén ez a palack bor most az asztalotokon lehet.

18. Próbálgassátok mindazt, ami az asztalon van: nem kell eőnek erejével a libamájra összpontosítani, az majd megtalálja a maga helyét. Időnként feltétlenül igyatok egy-egy korty vizet is.

19. Bő háromnegyed óra lakmározás és heveny rosszullét után tartsatok egy óra szünetet: szellőztessetek egy nagyot, majd igyatok egy korty Unicumot. Mielőtt folytatnátok, a párod tévézzen egy kicsit, te pedig blogold le az egészet. Ne felejtsd el megosztani azt a gondolatot sem, amely libamájjal a szádban született az imént:

Továbbra sem tudom, hogy mi az élet értelme, de most élvezem azt, a maga értelmetlenségében.
 

Címkék: ,


péntek, február 01, 2008
13:50
 
A felszabadulás ünnepe


Majdnem kész a program. Ez azt jelenti, hogy nekem már gyakorlatilag nincs vele dolgom, a maradék munkát (egy két kódrész megírása és az egész projekt ellenőrzése és javítása) már Zsolt fogja megcsinálni (aki egyébként a rendszergazdánk, és akit lassan tíz éve ismerek; tőle tanultam mindazt, amit programozásból tudok). Rám még a súgó szövegének a megírása vár, ami szintén nem kispályás ügy; terjedelmét tekintve egy kisebb könyv lesz, de ez már ráér. Az irodában a program fut a gépeken, lehet használni – hogy mikor lesz aztán annyira piacképes, túl minden felcicomázáson, hogy neki lehet állni eladni más irodáknak, az már egy következő kérdés. A lényeg, hogy a gép forog, én meg pihenek. A mai nappal kitört a bő két hét szabadság.

Itthon vagyok és leszek, és terveim szerint nem csinálok semmi hasznosat és fontosat. Azt remélem, hogy aludni fogok meg olvasni meg enni, esetleg lmászkálok sétálni vagy moziba – szóval pihenek, egyedül, és nem igazán tudom, hogy utoljára mikor fordult velem elő ilyesmi. Tomi bőszen dolgozik ugyanis, a (most már mondhatni:) szokásos hévízi téli nyaralásunk (amelynek a helyszíne ezúttal Sárvár lesz) átcsúszik március elejére.

Dima ShineSemmiképpen nem akarom, hogy feledésbe menjen: hétfőn végre átvettem a Tomitól kapott karácsonyi ajándékomat. Ez pedig nem volt más, mint egy cirkuszi előadás. Tomi eredeti elképzelése az volt, hogy „cirkusz, csak úgy” de aztán úgy szerveződött meg a dolog, hogy véletlenül pont a 7. Nemzetközi Cirkuszfesztivál döntőjére (úgy is, mint gálaműsorára) mentünk el – vagyis a legjobbak közül válogatottak közül is a legjobbakra. Hát, mit mondjak... Nem emlékszem, hogy valaha is történt volna velem olyan, bármilyen előadáson is, hogy felállva tapsoljak. Most megtörtént. Lenyűgöző volt nézni, hogy elvileg hozzám hasonló, halandó emberek mit képesek kihozni a saját testük és a természeti törvények összjátékából. És miközben 20 méter magasban, 720 fokban csavarták ki magukat, azon gondolkodtam, hogy nekem hellyel-közzel már az erőfeszítés, hogy lehajoljak bekötni a cipőfűzőmet. Egy-egy különösen hajmeresztő ugrabugrálásnál pedig érdekes volt reflektálnom önmagamra, amint épp teljes regresszióba kerülök, visszafojtom a lélegzetvételemet, és a szókincsem beszűkül annyira, hogy „húbazmeg, húbazmeg”. Ezzel ellentétben olyan is történt velem, ami szeirntem utoljára gyerekkoromban: hosszú perceken keresztül teljes felszabadultsággal, tele szájjal tudtam hahotázni egy amerikai komikus mókázásán. Egyszerű volt, amit csinált, és zseniális. Szerintem.

Közben persze eszembe jutott a történet a depressziós emberről, aki fölkeresi az orvost, és elmondja, hogy teljesen örömtelen az élete, semmi boldogságot nem talál. Az orvos próbálkozik a lelkére beszélni, de nem tud semmi okosat mondani. Végül így szól:

   – Uram, most már csak egy dolgot tudok önnek tanácsolni. Napok óta itt van egy cirkusz a város határában. És az előadás része egy fergeteges bohócszám: mindenkitől azt hallom, hogy az a bohóc annyira lenyűgöző, és olyan úgy meg tudja kacagtatni az embereket, hogy még a haalott is feltámad tőle. Nézze meg, és ha ő nem vidítja fel magát, akkor semmi! – Mire a beteg bánatosan így szól:

   – Doktor úr, nálam ez a terápia nem fog működni. Én vagyok az a bohóc.

Azt hiszem, kevés szívszorítóbb történetet ismerek, mint ez, s amint mondtam, eszembe jutott előadás közben. De az illúzió tökéletes volt, és nem adtam át magam a filozofálásnak, hanem megmaradtam gyereknek.

Az ajándék része volt az is, ami a cirkuszhoz – gyerekkor emlékeim alapján – kötelezően hozzátartozik: a szünetben perec és málnaszörp. Igaz, hogy tempora mutantur, s a málnaszörp már nem műanyagpohárban volt, hanem fél literes palackban, és az volt ráírva, hogy „Kinley gyömbér” – de attól az még igenis málnaszörp volt. Aki kételkedik vagy nem érti, hogy lehet ez, olvassa el a Fecskék és Fruskák sorozat köteteit. Vagy valami dogmatikai tanulmányt a transzszubsztanciációról.

A cirkusz élményét nekem fűszerezték a saját ilyen-olyan emlékeim és háttérismereteim. Borzongató volt végiggondolni, hogy most, 2008-ban ugyanabban a cirkuszban ülök, amelynek porondján hajdan az a – több mint húsz éve meghalt – Rodolfó lopta el egy perc alatt vagy hatszor a néző tárcáját és fésűjét (a többi néző fékezhetetlen röhögése közepette), akiről tudom, hogy rengeteget tett az artisták művészként való elfogadtatásáért; aki Rákosi előtt is bűvészkedett, és egyszer a képébe vágta, hogy márpedig szerinte igenis van Isten, de ő nem akarja Rákosi elvtársat megtéríteni, viszont Rákosi elvtárs is szíveskedjen őt békén hagyni (és mindezt túlélte); aki korábban Karády Katalinnal együtt haknizta végig az országot; aki még korábban zsidó munkaszolgálatosként bűvészkedett a fogolytársainak és fogvatartóinak egyaránt; akiből úgy lett bűvész, hogy csóró pesti utcagyerekként kihúzott egy fuldoklót a Dunából, akiről kiderült, hogy egy kínai mutatványos, és az hálából megtanította egy trükkre – és akit gyerekként idején megadatott, igaz, hogy teljesen felszínesen, mégis személyesen ismernem. A most már évek óta a pincében őrzött bűvészkellékeim között két olyan kártyatrükk rekvizítumai is ott vannak, amelyeket hajdan a már nyugdíjas Rodolfó mutatott meg és ajándékozott nekem... És ahogy néztem most az artistákat, felötlött bennem mindez: emlékek és olvasmányélmények, és egy kicsit odaképzeltem a porondra azt az embert, akinek a neve Magyarországon tán még mindig egyet jelent azal a szóval, hogy „bűvész”...

Címkék: , , ,




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta