Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

hétfő, március 10, 2008
16:56
 
Szellem per négyzetméter – mi az?


A szakállas vicc megfejtése: lidércnyomás. (A linkre kattintva az azonos című, a jelen poszt témájához kicsit sem kapcsolódó rövid írásom olvasható.)

Szóval összességében: „Köszönjük néked, Sárvár” – de amíg ezen összegzésig eljutottunk, csaknem kihullott a csaknem megőszült hajunk.

Azzal kezdődött, hogy Tomi betegsége folytatódott. Szerda este hazajött (taxival, mert nemigen volt BKV-képes állapotban, nekem meg a vezetési rutinom nem terjed odáig, hogy Bercikével egyedül menjek keresztül Budapesten). Hazajött, lázas volt, de azért annyira nem, hogy kapásból lefújjuk a csütörtökre tervezett indulást, csak annyira, hogy végigbizonytalankodjuk az estét, hogy akor mi az ördögöt tegyünk. Nekem, ugye, a túlfeszített programozósdi után volt ugyan két hét pihi (amelynek jó része felsőlégúti diszfunkciókkal elegy depresszióval telt), Tominak azonban tavaly nyár óta folyamatosan krregett a verkli (megszakítva a karácsonyra eső beteségével), és nagyjából november óta egyedül az tartotta benne a lelket, hogy év elején majd valamikor megyünk nyaralni. A szokott 3-4 napos télközepi vagy -végi, termálvizes nyaralásra.

Három év hévizelés után újítottunk, és Sárvárt pécéztük ki, ahol utoljára bő húsz éve fordultam, meg, amikor a Diákköltők, Diákírók Országos Fesztiválján vettem részt (és kaptam első díjat vers kategóriában, de ez most más lapra tartozik). A szállást jó előre lefoglaltuk, de a nálunk lévő irodai felfordulás, a programozás, valamint Tomi vizsgái miatt januárból március lett. Sebaj: úgy döntöttünk, hogy ezt kapjuk magunktól a 7. évfordulónkra.

És akkor itt vagyunk indulás előtt pár órával, és azon tanakodunk, hogy tudunk-e menni vagy sem. A termálozós nyaralások fókuszában (meglepő módon) a termálvíz áll, valamint a szauna – lázas betegségnél és gyulladásnál mindkettő kontraindikált. Basszus. Na jó, abban maradtunk, hogy másnap (csütörtök) reggel eldől, hogy van Tomi. Lefeküdtünk – én meg egyszer csak azt vettem észre, hogy hideg van. Mi a manó, leállt volna a fűtés? Aztán egyre jobban fáztam... Meg még jobban... Alig tudtam kiverekedni magam az ágyból egy hosszú ujjú pizsamáért meg plusz pokrócért. Valahogy sikerült, de így is vacogott a fogam a paplan alatt... Ezt követte a nemalvás: hosszasan vitatkoztam valakikkel, valahol, számomra is gyöngének tűnő érvekkel próbáltam vehemensen meggyőzni a másikat... Szóval az volt, hogy „Trelleborg felé fut egy fél fekete eb”. Két és fél óra forgolódás után fölkeltem pisilni, közben megmértem a lázamat (jó kis tevékenységkombináció, tessék kipróbálni!); 38,6 volt. Aztán beájultam az ágyba, és reggel arra ébredtem, hogy semmi bajom; máig nem tudom, mitől szökött fel a lázam.

Abban maradtunk végül, hogy elindulunk. Tomi vezetett, épp hogy csak hőemelkedése volt. Berámoltunk Bercikébe, és az Egérútról épp ráfordultunk volna a sztrádára, amikor Bercike elkezdett köhögni meg rázkódni, és azt mondta, hogy ő bizony most inkább pihenne egy kicsit. Ez kb. délután fél egykor történt. Nem akarom részletezni: borzalmas két és fél órát töltöttünk a hideg kocsiban, valahol Budaörs és a préri között. Kijött helyszínre egy autószerelő, aki magabiztosan mondta, hogy pillanatok alatt meglesz a javítás, mehetünk tovább nyugodtan... Aztán már nem volt annyira magabiztos... Aztán hívott egy trailert, és Bercikét bevitték az autókórházba, mi meg álltunk hülyén, hogy akor most mi van, kérem szépen, mi Sárvárra szerettünk volna menni, pihenni, kikapcsolódni, jaj nekünk, mi lesz velünk, mi lesz Bercikével... Szörnyű volt.

Úgy terveztük, hogy 3-ra odaérünk. Ehhez képest a délután 5-ös vonattal indultunk el, és valamikor este 9 körülre érkeztünk meg, viharverten, elcsigázva, lázakkal meg köhögésekkel. Bercikének, mint kiderült, bedöglött az egyik trafója (ugye van olyanja a kocsinak, nem írok hülyeséget?), és a csere a szereléssel együtt, mint ma végre kiderült, 30 ezer forint, soron kívül. Aminek végeredményben nagyon örülünk, mert csütörtökön még 45-öt jósoltak. A másik, amiért nem győzök hálás lenni, hogy a defekt ott történt, ahol történt. Ha kétszáz méterrel arrébb (a sztrádán), vagy még később történik ugyanez, akkor... a hideg veríték még most is kiver, ha végiggondolom. Egész biztos, hogy aznap nem érünk oda Sárvárra. Egyébként a poszt írásának ezen pontján ért haza Tomi Bercikével, végre.

Na, a lényeg az, hogy odaértünk, és végeredményben sikerült pihennünk. Szaunáztam minden mennyiségben. Tomi is, de ő nem minden mennyiségben, mert folyamatosan küzdött azzal, hogy most épp lázas-e vagy sem. A szaunázási ismereteim bővültek azzal, hogy léteznek ún. különleges felöntések is. Nem a garatra, hanem a kövekre. A szaunamester finom aromákat kever a vízhez, és a bent ülő vendégek pofájába célirányos törölközőcsapkodással áramoltatja a forró levegőt. Emellett pedig lehet mindenféle kunsztokat csinálni: nekem a kedvencem a sós-mézes felöntés volt. Ez nem azt jelenti, hogy a kőre sót és mézet öntenek, hanem azt, hogy az izzadt embereknek tengeri sót kínálnak körbe, amivel alaposan bedörzsölik a testüket, majd pár perc (és újabb hőhullámok) után mézet kap a vendég, hogy azzal kenje be magát. A hatás frenetikus: a bőröm olyan sima és puha lett, mint a babapopsi.

A sárvári fürdő ún. Szauna-világa amúgy fürdőruha nélküli tér: az emberek vagy lepedőbe csavarva, vagy Ádám-, ill. Éva-kosztümben flangálnak a szaunák, merülőmedencék, aromakabinok, nyugágyak és zuhanyok között. A házirendben persze benne van, hogy erkölcstelen viselkedés nem megengedett – de hát istenem, az, hogy kinél hol kezdődnek és hol végződnek az erkölcs határai, az nagyon egyénre szabott. Az egyik aromakabinban például (ez egy hangulatos kis kamra, mozaikkal kikövezve) kiválóan lehetett látni az üvegajtón keresztül, hogy egy fiatal lány annak rendje s módja szerint leszopta a barátját. A látványnak a fél szauna csodájára járt – ehhez csak annyit keleltt tenni, hogy az ember megfelelően lassan sétáljon el a zuhany irányában. Aztán amikor egy öreg bácsi már vagy harmadszor sétált arra, a pasi őrjöngve kirobbant a fülkéből, hogy mégis, mi a kurva anyját képzel ez a vén kéjenc, és ha még egyszer elmegy az ajtó előtt, akkor... (a fenyegetés konkrét tartalmára nem emlékszem). Neki, úgy látszik, ezen a ponton húzódott az erkölcs határa.

A Hotel VitalMed egyébként minden dicséretet megérdemel. Nagyon hangulatos, kényelmes, a személyzet segítőkészsége pedig mintaszerű. Egyetlen gond van a szállással: az étkezés. Az étkezést ugyanis nem a VitalMed biztosítja, hanem a szállóval kvázi egybe épített Park Inn Hotel étterme. Erre az egyetlen adekvát jelző: kritikán aluli. Azt még egy negyedosztályú pesti kifőzdében is rosszul tűröm, ha langyos levest és félig nyers krumplit szolgálnak fel, de egy négycsillagos szálloda éttermében egyszerűen botrány.

A sok termálvízben való pancsolás egyébként minden bizonnyal nagyon jót tett az egészségünknek. Tényleg sikerült – mindent egybe vetve – jót pihennünk. A dolog pikantériája, hogy épp egy termálszállóban kell lennem ahhoz, hogy megfájduljon a jobb térdem. Néha diszkréten felordítok, máskor csak sajog. De nem tud nem eszembe jutni az ősi vicc, miszerint két úriember beszélget a gyógyvízben:

   – Mondja, jó ez a víz reumára?
   – Hogyne lenne jó?! Én is ettől kaptam!

Címkék: , , , , ,


Hozzászólások:


Nem féltetek Sárvárra menni? Hány, de hány Csaba lehet ott? (Bocs.)

Fernandel


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta