Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

vasárnap, június 29, 2008
11:39
 
Utálok félni


– Te jó ég, miféle emberek járnak ide?!

A döbbent és elborzadó kérdést én tettem fel, jó sok évvel ezelőtt, amikor mindenféle életviharzásaim után és közepette először találtam magam abban a melegbárban, amely enyhén szólva nem arra profilírozta magát, hogy elegáns pincérek Gerbeaud-szeletet és habos kávét szolgáljanak fel a süppedős fotelokban halkan csevegő vendégeknek.

A válasz azonnal adódott.

– Miféle emberek? Pontosan olyanok, mint én.

Szétcsúszott illúziókkal, átdefiniált reményekkel, nem szűnő vágyakkal. Olyanok, akik azért születtek, hogy egy szépülő világ szépségei legyenek – és az életük most épp ott tart, ahol. Olyanok, akik számtalan álmukat feledték el, hogy helyet adjanak új álmaiknak. Akik vagy keresik az élet értelmét, vagy épp nem keresik, mert belefásultak a keresésbe. Titkolt fájdalmak és titkolt örömök őrei.

Olyanok, mint én.

Vagy te.

Ismétlem: ez a válasz annak idején azonnal megszületett bennem, amint a kérdést föltettem magamnak. De most ismét föltettem a kérdést. Nem azért, mintha aznap éjjel én ott jártam volna az Actionben. Hanem azért, mert bárkik ott jártak. Olyanok, mint én. Vagy te.

Telefonon hívták fel a bárt, és miután meggyőződtek arról, hogy igen, vannak bent emberek, Molotov-koktélt dobtak a bejáratra. Az előtér kiégett. Személyi sérülés nem történt, de ez nem a támadók szándékán múlott. Történhetett volna, és az áldozat lehetett volna bárki. Én vagy te, illetve olyanok, mint én vagy te.

A Pride.hu fóruma tele van olyan bejegyzésekkel, hogy „menjünk el minél többen felvonulni; mutassuk meg a fasisztáknak, hogy nem félünk!”

„Nem félünk!” – ez a visszatérő motívum a kommentekben.

Én már vagyok olyan öreg, hogy ne akarjak illúziókat táplálni. Dehogynem félünk. Nagyon is félünk.

A Molotov-koktél ügyében a rendőrség nem emberölési kísérlet, hanem rongálás miatt indított vizsgálatot. Nekem ez volt az utolsó csepp. Bár évek óta nem mentem el a melegfelvonulásra, az idén éppen ezért fogok elmenni. Mert utálok félni.

Ha ezt olvasod, kérlek, olvasd el a blogom bal felső sarkában található mottót. Gondolkodj el rajta – és utána gyere vagy ne gyere el te is. Függetlenül attól, hogy meleg vagy-e vagy sem.

Kösz.

Címkék: , , , ,


péntek, június 27, 2008
01:41
 
Gy. k., F. k. és Hd. sz. k.

Azaz: Gyengébbek, figyelmetlenek és humor-deficitben szenvedők kedvéért:

1. Az előző posztomban írott párbeszéd fiktív.
2. Az úgynevezett mondanivalója nem egy összeesküvés-elmélet.
3. Akiket a szerző a szöveggel kicikizni óhajtott, az nem a két beszélő és nem egyik vagy másik politikai párt.

Több segítséget nem adok a dekódoláshoz.

Címkék: , , ,


csütörtök, június 26, 2008
18:26
 
Lehallgatási botrány


– Halló, dicsértessék...
– Szevasz, Zsoltikám, csak én vagyok.
– Á, Viktor! De örülök, hogy hallom a hangod! Mi újság?
– Te, Zsolti, gondolkodtam, és arra jöttem rá, hogy helyzet van. Tudod, ezek a genyák megválasztották a Gabeszt elnöknek – és hát nem rögtön elkezdett följönni a Szadesz?
– Igen, borzasztó... Én is olvastam, már nem hogy mérhetőek, de lassan minket is elhagynak... Ha te nem lennél, édes Viktorom...
– Hagyjuk ezt most... A lényeg, hogy valamit sürgősen kell kezdeni a libsikkel, mielőtt elkezdenének megint egységbe forrni. Meg kell osztani őket. Szembe kell fordítani őket önmagukkal.
– Milyen igaz, Viktor, milyen igaz!
– Rád gondoltam.
– Rám?! Ó, ez megtisztelő! Amit csak akarsz, kedves Viktor, amit csak akarsz... Mit tegyek, zsidózzak egy nagyot megint a Parlamentben? Ha a Lacival összedugjuk a fejünket, akkor összehozunk egy olyan napirend előtti felsz...
– Zsolti, térj észhez! Nyári szünet van!
– Ó, hogy ne bassza meg... Akarom mondani, azt a kutyafáját! Akkor viszont mit kéne tennem?
– Tudod te azt jól. A szokott nyári programod, csak kicsit ráerősítve.
– Ja, persze! A buzik, igaz?
– Hát hogyne. De most nem lesz elég, ha szokás szerint faszságokat beszélsz, mert a statisztikák azt mutatják, hogy ilyenkor mindig megugrik irányukban a szimpátia. Nem tudtom, én nem szoktam ugyan olvasni, de valaki valami Piszkos Fred-effektust emlegetett ezzel kapcsolatban.
– Ugyan, Viktor, hagyjuk ezeket az avítt zsidó kacatokat. Mi a teendőm?
– Zsoltikám. Az a helyzet, hogy be kell épülnöd a buzeránsok közé.
– Hö?!
– Na, nem feltétlenül neked személy szerint, de be kell vinned a legmegbízhatóbb embereidet.
– De hát minek, Viktor? Ugye csak viccelsz?
– Szó sincs róla. Ez komoly dolog. Pártmegbízatás. és lovagi becsületszavadat kell adnod, hogy a lehető legszakszerűbben fogsz eljárni.
– Hát jó... Mit kell tennem?
– Ahogy mondtam, össze kell szedned a legrátermettebb srácokat. Ezeknek ki kell menniük a buzifesztiválra.
– Tojás, Molotov-koktél, mint tavaly? Ilyesmikre gondolsz?
– Jaj, ugyan már. Azt a részt a Budaházyék intézik. Nem. Ezeknek a fiúknak be kell épülniük a köcsögök közé, és belülről kell kompromittálni őket.
– De hogyan?
– Rengeteg lehetőség van, de a fődallam ugyanaz. Gusztustalannak kell lenni. Undorítónak, visszataszítónak, hogy korra, nemre, vallásra, pártállásra és szexuális orientációra való tekintet nélkül mindenkinek, aki látja őket, kiforduljon a bele.
– Bármilyen eszköz megengedett?
– Bármi. Flitter, boa, műfasz, műpina, reverenda amit akarsz. Mindegy, csak látványos legyen. Pávatoll fordított kereszt, vízkereszt, vagy amit akarsz.
– De Viktor, a buzik sem teljesen hülyék! Rá fognak jönni, hogy agent provocateur-ök vagyunk, és úgy kirúgnak a menetből, mint...
– Nem értesz semmit, Zsoltikám. Nem fognak kirúgni. Egyrészt a buzik nagy része alapból liberális. Muszáj nekik az lenni, mert máshol nem tűrik meg őket. Nézd meg a szocikat: többségükben ugyanúgy behánynak tőlük, mint mi. És mivel liberálisok, szépen előjönnek majd az úgynevezett liberális értékeikkel: hogy befogadónak kell lenni, senkit nem rekeszthetünk ki, hogy nincs jogunkban megmondani, mi a jó és mi nem...
– És ez elég lesz szerinted?
– Normális esetben nem lenne az. Hiszen épp az a lényeg, hogy amit a srácok csinálnak, az valóban undorító legyen. Viszont mi alaposan felkészülünk, és a buzitöbbség soraiban is elhelyezzük az embereinket.
– És azok mit csinálnak majd? És mitől nem fognak lebukni?
– Attól, hogy betű szerint ugyanazt fogják mondani, mint amit a liberálisok általában.
– Csak...?
– Csak épp nem józanul és reflektáltan, hanem gépiesen.
– Ennyi?
– Ennyi. A végtelenségig fogják ismételni, hogy „nem rekeszthetünk ki senkit, nem rekeszthetünk ki senkit, nem rekeszthetünk ki senkit...” És senki nem lesz, aki hatékonyan szót tudna vagy merne emelni ellenük. Mint a Fidesz kézikönyvében – tudod, mire gondolok...
– Persze: „Négy láb jó, két láb rossz.” Hm... Lehet, hogy működni fog. És mit vársz ettől?
– Na mégis?! Hát szavazatokat.
– ?
– Az emberek többsége még annyit sem tud a buzikról, mint te. Bármit meg lehet etetni velük. Ha az átlagszavazó látja majd azt a disznóólat, amit mi majd a felvonulásukból csinálunk, simán azonosítani fogja a buziság egészével. És innentől kezdve önműködő a dolog: ha valaki a buzik vagy a buzijogok mellett szól bármit is (márpedig még a Gyurcsány is azt hiszi, hogy ez a trendi), akkor a mi átlagszavazónk szépen elkezd öklendezni. És inkább szavazna a saját anyja gyilkosára, mint azokra, akik ezt az okádékot támogatják. Ilyen egyszerű.
– Nahát... Viktor, ez zseniális!
– Ugyan, kérlek, semmiség...
– És hogy kezdjek hozzá?
– Banyek, hát mindent én szervezzek meg helyetted? Mit tudom én. Kérj kölcsön néhány embert a Tomcattől. Kopasz fejen jobban megtapad a lila paróka.

Címkék: , , ,


szerda, június 25, 2008
20:10
 
Melyik század is ez?


A Pride.hu-ról idézem a következőket az idei ünneppel kapcsolatban, amikor is a Meleg Méltóság Menetében a szexuális kisebbségek tagjai – egyszer az évben, végre – szabadon és önfeledten, görcsök nélkül vállalhatják önmagukat.

Biztonság a 2008-as pride-on – Tájékoztató felvonulóknak

Rendőri biztosítás
Idén a rendőrség a tavalyinál erősebb biztosítást ígér, ezért a várható támadások ellenére mindenkit az eljövetelre bíztatunk. Egy-egy rendőri osztag fog menni felvonulás előtt és mögött, az út felől gépkocsioszlop fogja védeni a tömeget, a járda felől pedig mozgó kordon.

Az Erzsébet téri gyülekező és a Felvonulás téri műsor ideje alatt a rendőrség kordonnal fog védeni bennünket. A rendezvény után a távozókat a Felvonulás tér és a Hősök terén lévő kisföldalatti állomás közötti útvonalon fogja a rendőrség védeni.

Arra is ígéretet kaptunk, hogy a BRFK fel fogja hívni a VI. és XIII. kerületi kapitányságok figyelmét a területükön található szórakozóhelyekre, bulikra (Dessewffy u., Copacabana Beach), és a rendőrségek járőrözni fognak ezeken a területeken, és komolyan fogják venni a segélyhívásokat.

Csatlakozás a menethez
Mivel a menetet rendőri alakzatok fogják körbezárni, így ahhoz csak a kiindulási pontnál az Erzsébet téren lehet majd csatlakozni. Az Erzsébet téren a várakozási terület kordonnal lesz körülvéve, csak az ide belépők tudnak majd a menetben részt venni. A késők, vagy az Andrássy úton bámészkodók nem fognak tudni csatlakozni, és nem fogsz tudni visszatérni, ha például kimész WC-re vagy vízért. Az Erzsébet téren 15.00-16.00 óráig lesz a gyülekezés, ez alatt az idő alatt kérjük, hogy mindenki érkezzen meg, aki részt akar venni.

Biztonsági javaslatok
A megnyugtató rendőri ígéretek ellenére a tavalyi tapasztalatok alapján mindenkit kérünk az alábbi biztonsági javaslatok betartására.

A rendezvényre tilos üveget, szúró-vágó eszközt, fegyvert és a testi épség megsértésére alkalmas egyéb eszközt hozni. A belépőket az Erzsébet téren ellenőrizni fogjuk.

A felvonulás alatt
- Ne dobálj semmit az ellentüntetőkre, mert ez további támadást eredményezhet, illetve ekkor a rendőrség feloszlathatja a felvonulást.
- Az ernyő és a bukósisak jó védelmet nyújthat az ellentüntetők tojásai és sörösüvegei ellen.
- Kényelmes cipőben gyere, amelyben futni is tudsz.
- Nem ajánljuk a felvonulást gyerekeknek, időseknek, mozgásukban korlátozott személyeknek.
- A felvonulás a várakozással és a beszédekkel együtt körülbelül 3 órát fog tartani, és érdemes úgy készülni, hogy ennek nagy részét a napon fogjuk tölteni. Ezért hozz magaddal megfelelő mennyiségű vizet, használj naptejet és napszemüveget, kalapot, sapkát vagy kendőt a nap ellen, és jól szellőző öltözékben gyere.

Távozás
- A rendezvény után menj egyenesen a Hősök terén lévő kisföldalatti-állomáshoz, lehetőleg csoportban. A rendőrség ezt az útvonalat védeni fogja.
- Ne menj be a Városligetbe, ez még világosban is veszélyes lehet.
- Ha a Copacabana Beachre, a Margit-sziget északi csúcsán lévő rendezvényre mész, oda és vissza is a 26-os busszal vagy taxival menj. Semmi esetre se sétálj át a Margit-szigeten. Állj össze másokkal, hogy olcsóbb legyen a taxi, remek ismerkedési lehetőség.
- Gondold át, milyen ruhában, sminkben, cipőben jössz. Olyan öltözékben gyere, amelyben rendőri védelem nélkül is biztonságban haza tudsz menni, vagy hozz váltóruhát, amit mások előtt is át tudsz venni.

Éjszakai szórakozóhelyek
Idén nem lesz egyetlen központi buli, de mivel a VI. kerületben több meleg szórakozóhely van, a szervezők nagyobb rendőri jelenlétet kértek a Dessewffy és a Nagymező utcába, valamint a Margit-sziget északi részére.

Általános tanácsok
- Lehetőleg csoportban közlekedj. Ha egyedül vagy, vagy a barátaid már elmentek, kérj meg másokat, hogy csatlakozhass hozzájuk, amíg forgalmasabb helyre nem értek.
- Lehetőleg taxival közlekedj. Ha kevés a pénzed, állj össze másokkal.
- Bízz a megérzéseidben: ha valaki vagy valami gyanúsnak tűnik, próbáld meg elkerülni, vagy kérj segítséget.
- Olyan cipő (és ruházat) legyen rajtad, amelyben tudsz futni.
- Legyen nálad elég pénz taxiba ülni.
- Legyen feltöltve a mobilod árammal és pénzzel, hogy segítséget tudj kérni.
- Programozd be a mobilod első gombjára a 112 segélyhívót vagy a 107-es rendőrségi számot.
- Ha a rendőrség nem megfelelően intézkedik egy bejelentésre, kérd el a rendőr nevét és jelvényszámát, jegyzed fel a bejelentés idejét, és utólag jelentsd a szervezőknek az info@patent.org.hu címen vagy a 70/2525254 telefonszámon. Figyelem, ez nem segélyhívó szám, ha bajban vagy, a 112-t vagy a 107-et hívd.

PATENT egyesület - Szivárvány Misszió Alapítvány


Mindezekkel kapcsolatban két dolog jut az eszembe (a többi ezer mellett).

Egyrészt apám szokta mondani: - Hasznos a futás, de bassza meg az anyját, aki kerget.

Másrészt egy vicc, az I. világháború idejéről.

Nemtomhogyhíjják nagyhercegnő őfensége látogatást tesz egy katonai kórházban. Az egyik század kórtermében döbbenten látja, hogy az egyik katonának hiányziuk a karja, a másiknak mindkét lába, a harmadik két szemére megvakult, stb. Zavartan kérdezi:

– Melyik század is ez? – Mire a betegek, kórusban:
– Jelentjük: huszadik század!

Na.

Ez meg itten a huszonegyedik.

Köszönet érte mindenkinek, aki – gondolattal, szóval, cselekedettel vagy mulaztással – részt vállalt abban, hogy ma itt tartsunk.

Címkék: , ,


kedd, június 24, 2008
15:17
 
Agy meleg van...


Vannak azért nagy kincsek az interneten. A legújabb, amelyet leltem, az „Ökölcsapás az agynak” alcímet viselő Napi Borzasztó Szóvicc. A blogger ezzel a felvezetővel biztatja a nagyérdeműt: „Ide írd meg a legborzalmasabb szóvicceket! Kép is jöhet. Vagy akár szobor, makramé, akármi, csak fájjon.”

Két gyöngyszemet idézek csak.

Egyik:

– Mi a tekintélyt parancsoló sörhas ellentéte?
– Az énbentnappalt óhajtó borhát.



Másik:

(Nehéz légzés, enyhe hörgés)

– Luke, én vagyok az apád.
– Apám, én vagyok a lukad.


Amikor ilyeneket olvasok, úgy érzem, érdemes élni.

Címkék: , , ,


vasárnap, június 22, 2008
09:51
 
Egynapos nyaralás, soron kívül


Hihetetlen dolog elé néztünk most hétvégén. Nem is tudom, mikor fordult elő ilyen utoljára. Nem kellett semmit csinálnunk. Nem kellett vizsgára készülni, nem kellett tescózni, nem kellett vendégségbe menni, nem kellett vendégfogadásra készülni, nem volt pszichodráma, nem volt konferencia, nem kellett sürgősen elintézni azt, hogy. Döbbenetes.

Már csütörtök este nekiálltunk töprengeni, hogy mit is kezdjünk ezzel a szorongató helyzettel, milyen megoldást találjunk rá. Némi brénsztormingolás azt ötöltük ki, hogy – számomra meglehetősen énidegen módon – elmegyünk kirándulni. Nem Bercikével autókázni, hanem eggyel klasszikusabb módon: tömegközlekedve. Hajóval és/vagy vonattal. Péntek délelőttre Tomi összeszedett néhány variációt, végül a nyertes pályázónak Visegrád bizonyult. Emlékezetem szerint 16 éve voltam ott utoljára. Úgy pedig, hogy hajóval, úgy 30 esztendeje, egy osztálykirándulás keretében.

A hajón ücsörögve Tominak elmeséltem a vonatkozó hajdani emlékemet. A kirándulás keretében szabadfoglalkozás volt valahol valami réten: lehetett focizni vagy fogócskázni vagy másképp rendetlenkedni. Ennek során egy páran találtunk a földben valami kis lyukat, amiről nyolc évünk minden bölcsességével és romantikus hajlandóságával eldöntöttük, hogy ez bizony rókalyuk. És elhatároztuk, hogy megfogjuk a rókát. Úgy döntöttünk, hogy egyéb fegyver híján erre kétségkívül a legjobb módszer az, hogy valamelyikünk ugróköteléből hurkot csinálunk, letesszük a lyuk köré, és amikor kijön a róka, megrántjuk, és meg lesz fogva. Így is tettünk, de a róka nem jött. Na, akkor ki kell csalogatni, mondtuk, és én magamra vállaltam a feladatot, hiszen ismertem a szakirodalmat: Csilicsali Csalavári Csalavéren edzett lélekkel és tudattal letérdeltem a lyuk szájához, és olyan szívdöglesztő kukorékolásba kezdtem, hogy a nem rókafogással foglalatoskodó osztálytársaim is csodájára jártak. Mindenki le volt nyűgözve tőle – kivéve a rókát, akit teljesen hidegen hagyott a tudományom, és cseszett előjönni. (Már ha valaha is volt róka abban a bizonyos lyukban, amit utólag erősen kétlek.)

A hajó, amivel Tomival mentünk, sétahajó volt. Választhattunk volna szárnyashajót is: az egy óra alatt odaért volna. Mi viszont úgy gondoltuk, hogy nem teljesítménytúra, nem időre megyünk, hanem élvezni akarjuk a hajókázást meg a látványt. Így is tettünk, s a 9 órai indulás után 12:30-kor zálltunk ki Visegrádon.

Előre tervezett program hiányában először is ebédelni indultunk, és gondosan begyűjtött információk alapján e célból a Don Vito Pizzériát választottuk. Kellemes, hangulatos étterem, kifejezetten az amerikai maffiózós fílinget idézve. A némileg viseltes (és véleményem szerint egyébként teljesen korrekt) étlap címlapja például negyedkörívben vagy hat helyen ki van lyukasztva, mintha golyószóróval átlőtték volna. Az étlap nem idiótán jópofizós, mint oly sok helyen, viszont van benne egy-két eredeti meglepetés, amelyeket Tomival felettébb élveztünk. Az egyik ilyen a vegetáriánus ételek között található Börtönkoszt fantázianevű fogás volt: a szokásos zárójeles, dőlt betűs magyarázatból kiderült, hogy ez „száraz kenyér, langyos víz”. Kicsit kokettáltam vele, mert költséghatékony megoldás lett volna, az ára ugyanis ki volt húzva. Vagyis ha a vendég ezt kéri, akkor az étterem állja a cehhet.

Versenylófej angolosanA másik poént először beszoptam. A marhahúsételek után a nyúlételek, majd a halételek következtek, ezt követően pedig – egy pillanatra a szívverésem is elállt – lóételek. Hova kerültem?! Azután jobbán megnéztem, és kiderült, hogy csak egy fogás szerepel a kategóriában:, Csődör az ágyban fantázianévvel, a következő leírásal: „lepedőbe göngyölt versenylófej angolosan”. Ettől elsőre még jobban kiakadtam (Lófej? Atyaúristen!), amíg le nem esett, hogy épp át vagyok baszva. A felismerést elősegítette a nevezett fogás ára: 600.000 $. Amikor rájöttem, hogy mi van, hosszan és hangosan röhögtem.

Kaja után fogtuk magunkat, és úgy döntöttünk, felugrunk a fellegvárba. Mit mondjak: jó nagyot kellett ugrani hozzá. Az összes létező testfelületünkről ömlött a víz, mire fölértünk. És mivel olyannyira nem terveztük meg, hogy mit is akarunk majd csinálni, szandálban indultunk el, amely lábbeliről minden külön értesítés helyett, tapasztalati alapon ezúton közlöm, hogy nem meredek erdei ösvények meghágására tervezték.

A kanyargó Dunára és a hegyekre nyíló kilátás azonban csodálatos volt, semmi mással nem helyettesíthető élmény. Csak az árnyékolta be, hogy óhatatlanul felötlött bennem: anyám vajon részesült-e, részesülhetett-e ebben az élményben. Bizonytalan vagyok a válaszban: elvégre kocsival föl lehet menni a fellegvár bejáratáig, és utána már csak mérsékelten emelkedik az út. Anyámban pedig hihetetlen erők munkáltak, és a két botjával egészen elképesztő helyekre is képes volt elevickélni. Ugyanakkor egészen bizonyos, hogy sem a hajdani várépítők, sem pedig az Úristen, amikor a hegyeket és a hegyekről való panorámát alkotta, eléggé el nem ítélhető módon nem gondoltak a mozgáskorlátozott turistákra.

Miután jól kiláttuk magunkat, beiktattam egy menetet a közeli bobpályán. Nem csináltam még ilyet, és ki akartam próbálni. Egyszer jó volt, élveztem is, de elég volt. Tomi eközben odalent várakozott: benne nem égett olthatatlan vágy az efféle mozgásos élményekre, főleg így kaja után.

Lefele könnyebb volt, bár némileg megzavartak az útjelző táblák. Azt figyeltük meg ugyanis, hogy itt Visegrádon valamilyen törés lehet a téridőben: a táblák szerint helytől és helyzettől függetlenül minden 25, 30 vgy 35 percre esik mindentől. A felegvár a kikötőtől, az alsó vár a fellegvártól, Visegrád-központ pedig bárhonnan. Erre a legbeszédesebb példa az volt, amikor elindultunk lefelé, a táblán láttuk, hogy a központ 30 percre van, majd tízpercnyi gyaloglás után egy ugyanilyen tábla tájékoztatott, hogy a központ 35 percre van. (Pedig, szemben a klasszikus székely viccel, mi nem az ellenkező irányba mentünk.)

Aztán komppal át Nagymarosra, és jött is a vonat, és villámgyorsan itthon voltunk. Este zuhany után, egy üveg bor baráti társaságában megnéztünk egy Columbót (mindketten Columbo-függők lévén, a minap megvettük DVD-n a sorozat fellelhető részeit), majd azzal a büszke érzéssel haltunk be az ágyba, hogy nahát: tudunk mi spontának is lenni, ha úgy hozza az élet.

Címkék: , , ,


vasárnap, június 15, 2008
20:54
 
Álompatkány Gestalt-módra


Azt már Jungnál is olvastam, hogy az álmunknak minden szereplője valójában mi magunk vagyunk. Ezzel a lenyűgöző, ám önmagában elméleti kijelentéssel viszont nemigen tudtam mit kezdeni. Nemrég azonban elolvastam Fritz Perls egy könyvét a Gestalt-terápiáról, s ő nemcsak ugyanezt mondja, hanem a terápiás ülések jegyzőkönyve útmutatóul is szolgál, hogy mit is lehet ezzel az infóval kezdeni.

Ma éjszaka többek között patkányokról álmodtam. Tudvalevő, hogy viszolygok a patkányoktól és, utálom őket: nem kicsit, nagyon. Amint Winston Smithnél, úgy úgy valószínűleg az én esetemben is patkányok lennének a „101-es szobában”. Amikor Zakynthoson voltunk Tomival, komoly, pánikkal elegy hisztériás rohamot kaptam több ízben, amikor este az utcán, a szeméttárolók környékén patkányokat láttunk mocorogni, meg amikor átsurrantak előttünk az úttesten. Brrr... Most is kiráz a hideg...

Szóval álmomban patkányok motoztak valami fal mellé kitett szemeteszsákok alatt. Voltaképpen nem is láttam őket, csak tudtam, hogy ők azok, mert minden látható ok nélkül mozogtak a zsákok. Nem sokkal ezután fölébredtem, és elég nyomorultul éreztem magam, úgyhogy megpróbáltam valamit kezdeni a rohadt dögökkel.

A „valamit kezdés” a Gestalt-terápiában azt jelenti, hogy éld meg az álom egyes elemeiről, hogy az te magad vagy, és beszéltesd őket, egyes szám első személyben. Lehetőleg megszólító módot alkalmazz, és vidd őket egymással való beszélgetésbe. Fritz Perls könyvében egy nő, akinek visszatérő álma egy pályaudvarról szólt, megélte, hogy ő a pályaudvar, elmondta, hogy milyen ő, hogy érzi magát, mit csinál... Egyszer már kipróbáltam az elmúlt napokban ezt a módszert, amikor valami olyasmit álmodtam, ami nagyon nem fért össze az énképemmel. A dolog érdekessége, hogy nem ad választ a klasszikus „Mit jelent az álom?” c. kérdésre, amely valójában nem más, mint intellektuális maszturbáció. Az álom nem „jelent” semmit: az álom egyszerűen van, történik, hozzám tartozik. És vagy tudom integrálni az életem, a személyiségem egészébe, és akkor jó – vagy nem (és akkor nem jó). Az, hogy az integráció megtörtént-e, többek között azon mérhető le, hogy sikerült-e az álommal végzett munka után megnyugodnom, vagy továbbra is feszültséget érzek: azt, hogy valami „nincs kész”; sürgetést hogy van még valami dolgom vele.

A patkánnyal kapcsolatban, úgy gondolom, aránylag nyugalmat találtam ma reggel. Ennek előzménye az volt, hogy álombeli patkányom szájába – elemző gondolkodás nélkül, gyorsan és spontán – kb. ilyesféle szavakat adtam:

– OK, szóval én egy patkány vagyok. Ritkán láttok engem, mert a sötétben élek, szemét között bujkálva. Mivel nem találkoztok velem, nem ismertek, s ezért féltek tőlem. Holott eszem ágában sincs bántani benneteket: Nem akarok konfrontálódni senkivel. Nem akarok én semmi mást, mint élni: ott és úgy keresem az életfeltételeimet, ahol és ahogy tudom. Valójában jobban félek tőletek, mint ti tőlem. Tudom magamról, hogy ronda vagyok és büdös: nem közétek való – ezért is választom inkább azt, hogy csatornákban bujkálva, elrejtőzve élek...

Reggel természetesen nem írtam le mindezt, úgyhogy most, sok órával később csak reprodukálni tudtam, úgy ahogy. De valami ilyesmi volt, az biztos. És ahogy írtam: aránylag túltettem magam az álom okozta feszültségen. Félreértés ne essék: ettől nem kedveltem meg a patkányokat (úgyhogy senki ne lepjen meg egggyel szülinapomra). Mint ahogy nem kedvelném meg az atombomba-robbanást sem, ha véletlenül arról álmodnék, és hideg verítékben úszva aztán úgy próbálnék békét találni, hogy alkalmazom a fenti módszert: „Én az atomrobbantás vagyok, és úgy érzem magam, hogy...”

Az elvégzett munka esetén a megdolgozott munkadarab nem a patkány (vagy a pályaudvar vagy az atomrobbanás), hanem én magam vagyok.

A patkányokat – rohadt dögök – a történtektől függetlenül rendületlenül utálom továbbra is.

Címkék: ,


péntek, június 13, 2008
23:15
 
Péntek 13.


Van még háromnegyed óra a mai napból, amely alkalomból idézem egyik 15 éve, a pszichiátrián írt versemet.


Bosszú


Engedvén az eddig szunnyadó,
gyilkolni képes rosszindulatnak:
előre megfontolt szándékkal áthaladtam
egy fekete macska előtt.

Címkék:


csütörtök, június 12, 2008
17:00
 
Ja, mégsem


Hol zsarnokság van... – ott többnyire hülyeség is járul hozzá.

Nem tudom, mi a rosszabb ennek az országnak: ha a dolog hátterében a szervezetlen kapkodás és a hülyerendőr agyatlan, homofób pöcsfejség áll – vagy ha valójában a már említett Kádár-korszakot idéző kézivezérlés a magyarázat: „Gabikám, bazmeg, ez így nem lesz jó, kérlek szépen; nem engedhetjük meg magunknak, hogy még több szavazatot veszítsünk, tessék azonnal visszacsinálni ezt az izét!”

„(...)A Budapesti Rendőr-főkapitányság tiltó határozatát 2008. június 12-én visszavonta, tekintettel arra, hogy a gyülekezéshez való jog és a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő társadalmi érdek biztosítása prioritást élvez.

A Szivárvány Misszió Alapítvánnyal ismételten megindult egyeztetések lehetőséget biztosítanak a közlekedés forgalomszervezéssel történő zavartalan biztosítására. (...)”

(A BRFK közleménye)


Tetszenek ismerni az ősrégi rallys viccet? Gyanítom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek eszébe jutott a tegnap és ma lejátszódott tragikabaré kapcsán.

   – Mi a Mitfahrer utolsó mondata?
   – „Illetve...”


Egyébként a magam részéről köszönöm Lévai Katalin EP-képviselőnek és Demszky Gábor főpolgármesternek, hogy fölemelték szavukat ebben a helyzetben.

Címkék: , , ,


 
Distinkció


Annyiban egészíteném ki az előző posztot, hogy a főrendőr intézkedésének a szellemiségét tartom fasisztának, pontosabban – Umberto Eco kifejezését használva – ősfasisztának.

Ami az ideológia megvalósítását illeti, a látszatindokokkal való bürokratikus gecizést – az nem náci vagy fasiszta kivitel, hanem színtiszta kádárizmus. Pontosan az, amit a kádárizmusban azok is utáltak és hánytak tőle, akik a rendszer egészét (és a Nagy Öreget) szerették.

Címkék: ,


 
Hol a fasizmus mostanában?


Itt. * (Katt a linkre!)

Tóth Gábor dandártábornok


*Rövid összefoglaló:

Tegnapi határozatában Tóth Gábor rendőr dandártábornok, Budapest Rendőrfőkapitánya betiltotta az idei melegfelvonulást. Azon „indokkal”, hogy a menet állítólag „akadályozza a közlekedést”. Az útvonal ugyanaz lett volna, mint már évek óta. Két idézet a szövegből:

„Felhívom a szervezők figyelmét, hogy amennyiben a rendezvényt tiltó határozatom ellenére megtartják, úgy a gyülekezési jogról szóló törvény 14.§ (1) bekezdés értelmében a rendőrség azt feloszlatja, és a szervezőkkel szemben eljárást kezdeményez.”

Valamint:

„Határozatom jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs.”

Címkék: , ,


szerda, június 11, 2008
20:55
 
Nem Photoshop: apoteózis :-D


Mindenki ismeri azt a játékot, hogy „Mi a különbség a két kép között?”. Most ennek a fordítottját játsszuk: Mi a hasonlóság az alábbi két kép között? (Nagyításért katt a képekre!)

1. kép



A kép a Wikipédia c. oldal általam készített Szondi-teszt c. (kiemelt) szócikkének elejét ábrázolja.

2. kép



A kép a Kvízpart.hu c. oldal Kincses Kalendárium c. kvízének egyik képernyője; a nevezett kvízzel véletlenül ma délután játszottam egyet.

Tehát: Mi a hasonlóság a két kép között?

Megfejtés
Ez itt ni:



Ez az ábra a Szondi-tesz ún. összesítő profilját ábrázolja. Az ábrát hajdan én töltöttem föl a Wikipédiára, ami hagyján, de én készítettem, mi több, ezt a konkrét tesztsorozatot én magam vettem fel valakivel, sok esztendővel ezelőtt. Az ún. vizsgált személlyel ma is jóban vagyok; a tesztlap eredetije otthon lapul egy dossziém mélyén. Amikor a Wikipédia-cikket írtam, csaknem biztos voltam benne, hogy élő ember nem fog semmit kezdeni a nevezett cikkel. Erre ma viszontlátom az internet egy teljesen másik pontján, egy játékban!

Hát, sok van, mi csodálatos. A neten már számos dolgot megtaláltam saját magamtól – de azért az, hogy a saját kézírásom köszön vissza egy játékból, ez szíven ütött. :))

Címkék: , ,


 
A „Gestalt-ima”


A Gestalt-terápia mögötti élet- és világszemléletet fejezi ki az alapítójától, Fritz Perls-től származó alábbi néhány sor, amely „Gestalt-ima” néven vált közismertté:

Én teszem az én dolgomat, te pedig teszed a te dolgodat.
Én nem azért vagyok ezen a világon, hogy a te elvárásaidnak eleget tegyek.
És te nem azért vagy ezen a világon, hogy az enyémeknek eleget tegyél.
Te te vagy, és én én vagyok, s ha mi véletlenül egymásra találunk, az csodálatos.
Ha nem, akkor nincs mit tenni.


Sokszor elmondtam már ezt a pár sort (amely csak első látszatra ellentétes az erőszakmentes kommunikáció világképével, amely úgy tekint a másik emberre, mint egymás gazdagításának forrására), és még sokszor el kell mondanom. Van vele dolgom bőségesen.

Címkék: , , ,


csütörtök, június 05, 2008
11:02
 
Szimbola


– Itt jó lesz, kedves Tintoretto úr... közel vagyunk az ablakhoz. Mi a tisztelt keresztneve?
– Kázmér.
– Szép név. Tintoretto Kázmér. És miféle mestersége is van?
– Szimbolista vagyok.
– Igazán? Zenél is? Én sajnos nem játszom semmiféle hangszeren.
– Sajnálhatja. A szimbolizmus igen finom muzsika.
– Magával hozta az izét... a szimbolát?
– Itt van a kis dobozban... Hosszú hangszer. Három darabból rakom össze.


(Rejtő Jenő: A tizennégykarátos autó)


Bevett terápiás technika, hogy amikor a kliens módosult tudatállapotban mindenféle küzdelmek és vergődések után végre megtalál egy olyan helyzetet, ami jó neki, amiben megéli, megtapasztalja a biztonságot, az erőt a szeretetet, akkor hagyjuk, hogy maradjon meg ebben az állapotban, töltekezzen – aztán csináljon belőle egy szimbólumot. Egy olyan szimbólumot, ami magába sűríti mindazt a tapasztalatot, amire épp az imént szert tett: a küzdelmeit, a nehézségeket, és azt, hogy ezeken ő igenis úrrá tudott lenni, hogy képes volt megküzdeni velük.

Ezen a ponton a tudattalan nagyon érdekes dolgokat képes művelni: az így megtalált szimbólum többnyire olyan, hogy a terapeutának elvi esélye sincs arra, hogy előre megtippelje. De gyakran maga a kliens is csodálkozik, hogy egy gazdag, sokrétű, felemelő (mondhatni: transzcendens) tapasztalatot a tudattalanja miért épp olyan jelképbe sűrít össze, mint mondjuk „egy sötétkék színfolt”, „egy bumeráng”, „egy pöttyös bögre” vagy „egy bohócorr”.

Az sem szükséges egyébként, hogy a kliens elmondja a terapeutának, mi ez a szimbólum. Teljesen lényegtelen (pontosabban kontraproduktív) azt firtatni, hogy „mi az értelme?”. Mindenesetre ha a tudattalan megalkotta a szimbólumot, akkor a kliens lehetőséget kap arra, hogy képzeletben végighaladjon a saját életvonalán, előre, hátra, megálljon, ahol így találja jónak, és ennek a szimbólumnak a segítségével (amelyről ne feledjük: a saját tapasztalatainak sűrítménye) megadja múltbeli vagy jövőbeli önmagának mindazt a segítséget, amire a felidézett helyzetben szüksége van.

És persze ezt a szimbólumot megőrizheti a transz utánra is: tudatosan vagy tudattalanul magával viheti, és vele lehet a valós élethelyzetekben. Erőt meríthet belőle, és a segítségével képes lehet olyan adaptív viselkedésekre (valamint olyan maladaptív viselkedések elkerülésére), amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak számára. Nincs ebben semmi csoda: csupán a terapeuta elkötelezetten kísérő attitűdje lehetővé teszi a kliensnek, hogy hozzáférjen a saját erőforrásaihoz (resource). Azon erőforrásokhoz, amelyek mindig is megvoltak neki, csak épp nem találta a hozzájuk vezető utat.

Ja: és nem kell ehhez formális hipnózis. A pszichodráma során uganez megtörténhet.

Szombaton megvolt életem második protagonista játéka. A témáját természetesen nem írom le. Azt azonban igen, hogy a végén, hosszas vergődés után megéltem egy olyan mély állapotot, amelyben csontig hatolóan tapasztaltam meg az erőt, a szeretetet és a biztonságot. És ezekkel az érzésekkel fölfegyverkezve képes voltam tudatosan szembenézni olyan „Gonosz Hatalommal”, amely korábban kizárólag tehetetlenséget, pánikot (és persze acting outot) váltott ki belőlem.

A drámavezető megkérdezte, hogy akkor itt megállhatunk-e. Én majdnem azt mondtam, hogy igen, de aztán úgy voltam vele, hogy nem: még valami dolgom van. Ezt a megélést haza akarom vinni magammal a drámatérből. A másik vezető, aki egyéni terápiában hipnózist alkalmaz, itt beszállt, mert megértette, mire van szükségem, és „megengedte,” hogy – a fent leírt kotta alapján – csináljak magamnak egy szimbólumot, menjek vele végig az életutamon, őrizzem meg, stb.

Megtettem, megtörtént.

És megtörtént az, amit fent írtam: borzasztóan meglepődtem, hogy mivé sűrűsödött össze a pszichodrámában átélt élmény. Azóta ezzel foglalkozom magamban, és sürgető késztetést érzek, hogy írjak erről hosszasan, elemzően. Ugyanis akkor, szombat délután ez „csak” egy intuitív választás volt a tudattalanom részéről. Azóta viszont, ahogy forgatom magamban, egyre mélyebben értem meg, és egyre döbbentebben csodálkozom rá az egybeesésekre.

A kérdéses szimbólumot ugyanis nem én találtam ki, hanem egy másik, általam nagyon is jól ismert valóságban létező jelkép. Három részből áll, s a három részének abban a bizonyos valóságban megvan a külön jelentése és története. S az az életállapot, amelyet a három elem egyesítése (vagyis a komplett szimbólum) kifejez, képessé tesz a „Gonosz Hatalommal” való szembenézésre. Ez a szimbólum abban a valóságban is magába sűríti az erőt, a szeretetet és a biztonságot. S e három egysége jelenti azt a tudatosságot, amely végül a személyiségfejlődés csúcsának tekinthető.

A kérdéses szimbólum már csaknem egy éve megragadott (akkor persze még nem tudtam ilyen módon, személyes élményekre hivatkozva megfogalmazni, hogy miért). Jó ideje ki van ragasztva a monitorom tetejére, és hónapok óta ez a mobiltelefonom háttérképe. Az iwiw-es profilomban is megtalálható. Persze mindennek nem voltam tudatában akkor, szombaton. Később állt csak össze bennem.

A következőről van szó:



Címkék: ,




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta