Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

hétfő, január 12, 2009
19:54
 
Érvényes-e a szemléletváltozás?


András írta kommentben:

Égnek áll a hajam Balázs alábbi mondatától: „Ha viszont úgy szemléli a világot, mint ami teljesen rendben van úgy, ahogy van (emberrel vagy ember nélkül), és önmagára úgy tekint, mint akinek pontosan ugyanakkora jussa van a létezésre, mint bármely más élőlénynek – akkor járjon bár autóval, állítson bár karácsonyfát, csomagolja be jó sok papírba a karácsonyi ajándékot, hosszú távon akkor is a megoldás részévé vált, mert szemléletmódja szerint nem tekinti sajátjának a világ javait.”

Hogyan válhatok a megoldás részévé, ha azt gondolom ugyan, hogy a világ teljesen rendben van úgy, ahogy van, de közben továbbra is szorgalmasan vágom magunk alatt a fát (mert az a jussom)? Kevesebb szennyet és mérget bocsát ki az autóm, mert más a szemléletem? Kevesebb fa pusztul el azért, hogy jó sok (rövidesen szemétbe hajított) papírba csomagoljam az ajándékot – mert más a szemléletem?

Történt-e ekkor egyáltalán szemléletváltás? A „világ rendben van” gondolattal ebben az esetben valójában nem csupán a tetteimet racionalizálom? Nem csupán nyugtatgatom magamat? Igaz, hogy pontosan úgy teszek, mint a többiek, és az is igaz, hogy a tetteim eredményei is ugyanazok, de ez így jó, ahogy van. És különben is: nekem más a személetem.


Gyanítottam, hogy ezzel a gondolattal többeknél ki fogom húzni a gyufát, és a jelek szerint tényleg nem árt némi pontosítás.

„A világ teljesen rendben van úgy, ahogy van” – mit jelent ez a mondat? Pontosabban: mit értek alatta én? Semmi mást, mint amit Daniel Quinn ért: a világ . Nincs elrontva gyárilag. Teljesen korrekt, megbízható módon működik, ahogy mindig is működött. A világnak nem volt szüksége az emberre, hogy jöjjön, és rendbe rakja a dolgokat.

És ami eggyel hajmeresztőbb: a világ ma is ugyanilyenkorrektül és megbízhatóan működik. Zajlik benne a természetes szelekció a formák és rendszerek minden szintjén. A természet van, az ember pedig a természet része. Akkor is, amikor műanyaggal veszi körül magát, akkor is, amikor atombombát robbant, akkor is, amikor tönkreteszi az élő környezetet. Mindez nem a természet ellen, hanem a természetben zajlik. Az ember élete porszem a földi evolúció történetében, és a Föld nevű bolygó élete porszemnél is kevesebb a természet egészének életében. Kicsi az ember ahhoz, hogy bármit is a „természet ellen” tegyen. Olyan ez, mintha a papucs orrán pamutbojt :) egyik fonalszálacskája úgy döntene, hogy ő más irányba fogja vinni az egész bojtot, sőt az egész papucsot, sőt a papucsot viselő embert, házával együtt. Megpróbálhatja – nem fog sikerülni. Legfeljebb kiszakad a bojtból és elvész, elfelejtik. Az ember is megpróbálhat a „természet ellen” élni, de nem fog neki sikerülni. Egy rákos sejt elpusztíthatja a gazdatestet, de nem pusztíthatja el az emberiséget. Ugyaníg az emberiség dominánssá lett Elvevő kultúrája elpusztíthatja önmagát, elpusztíthatja a fejlett élet nagy részét vagy egészét – de nem pusztíthatja el „a világot” (vagy „a természetet”), mert a világ/természet olyan komplex, önszabályozó rendszer, amely fölötte áll a részeivel történt bármely eseménynek.

Legyalulhatjuk az atmoszférát a Földről? Talán igen – ettől azonban a világ továbbra is „teljesen rendben van úgy, ahogy van”, hiszen teljesen rendben volt azelőtt is, hogy a százmillió galaxis egyikének egyik spirálkarjában egy eldugott csillag körül keringő bolygók egiykén kialakult volna az atmoszféra. Kialakult? Tök jó. És? Megszűnik? Úgy is tök jó. És?

Ez a világ szempontja – nem az emberé. Az ember (mármint az az ember, akit D.Q. régi szemléletűnek hív) a maga szempontja szerint saját megjelenését az evolúcióban az univerzum története központi eseményének tekinti, és ezért úgy véli, joga van a világ javaihoz.

A megváltozott szemléletű ember nem gondolja úgy, hogy joga lenne a világ javai közül bármihez is. Nincs több joga, mint bármely más – élő vagy élettelen „ létezőnek, amely részt vesz az anyagcsere örök körforgásában. Ebben a szemléletben minden élettel töltött perc, minden falat étel, minden korty víz és minden slukk levegő ajándék, amint én magam is ajándék leszek azoknak a férgeknek, akik majd a holttestemen híznak kövérre. Akkor is ajándék leszek nekik, ha nem ágyban, párnák közt, végelgyengülésben múlok ki, hanem gyilkos erőszak öl meg (mint a radványi sötét erdőben Bárczi Benőt).

Agere sequitur esse – mondja a skolasztika, és alighanem igaza van: a cselekvés a létezést (létmódot) követi. Másként: a (valamilyen) létezés megelőzi a (valamilyen) cselekedetet. A létezést viszont (emberi szinten) mi haátrozná meg jobban, mint a szemléletmód? Akinek megváltozott a szemlélete, annak meg fog változni a cselekedete is. Nem aznap, nem egyszeri döntéssel, hanem éréssel, döntések sorozatával. És az sem biztos, hogy egyértelmű az alany: vajon én pusztítom az életközösséget a Földön? Nem, ezt nem vállalom be. Része vagyok egy rendszernek, és lehet, hogy ezt nagyon utálom, de attól még ugyanúgy a része is maradok. Tehát az én megváltozott szemléletemből nem következik olyan cselekvés, ami leállítaná a pusztítást. A pusztítást az emberi közösség végzi, tehát csak az emberi közösség állíthatja le. Ehhez az emberi közösség szemléletének kell megváltoznia.

Nem gondolom azt továbbra sem, hogy a fenti értelemben megváltozott szemléletű ember a saját szintjén rohamszerűen eldob mindent, és keddről szerdára megváltoztatja az évtizedek alatt kialakult életmódját. Ezt elvárni szerintem olcsó moralizálás. Mondok egy példát: szelektív hulladékgyűjtés. Igneyen van, minimális többletodafigyelést igényel. Tomival csináljuk is, és ma már rutinszerűen dobjuk a műanyagot ide, a fémet amoda, a papírt emide stb. Csináljuk – de nem évek óta. Mondjuk, úgy másfél-két éve. Pedig Tomi azelőtt is környezettudatosnak tartotta magát, én pedig már vagy nyolc éve, hogy ovlastam az Izmaelt, vagyis a „döntő” szemléletváltozáson ennyi ideje túl vagyok. Akkor most mi van? Amit azokban az években írtam „a világ megmentéséről”, amíg nem gyűjtöttem szelektíven a hulladékot, addig nem volt érvényes? És mikor lesz érvényes?

Egy ideje igyekszem kihúzni a mobiltöltőt a konnektorból, ha épp nem használom, és este, ha hazamegyek a munkahelyemről, gyakran kikapcsolom az amúgy standby állapotban lévő nyomtatót. Gyakran – de nem mindig. Ez még nem vált rutinná. Akkor? Most már érvényes a szemléletváltozásom, vagy még meg kell várni, amíg leszokom a húsevésről, a karácsonyfáról, és többé nem viszek vágott virágot Tominak? Bő három-négy hónapja odafigyelek, hogy a táskámban mindig legyen egy nagyobbacska szatyor, hogy ha hirtelen rámjön a vásárolhatnék, akkor ne kelljen nejlont kérnem. De korábban nem csináltam, még akkor sem, amikor a könyvem már rég kész volt, és csak nyomtatásra várt. Akkor most mi van?

Úgy gondolom, hogy ha valaki épp jó sok papírba csomagolja a karácsonyi ajándékot, de a szemlélete alapvetően megváltozott, ami a világ és az ember viszonyát illeti, akkor előbb-utóbb szöget fog ütni a fejébe, hogy talán lehetne másképp is. És keres alternatív megoldásokat. Vagy nem keres, de rosszul érzi magát, és ezt a rossz érzését elmondja másoknak is. Akik viszont esetleg keresnek, sőt találnak megoldást. Olyan megoldást, aminek a gyakorlati átvételéhez a sok-papírba-csomagoló emberünk talán már öreg és rugalmatlan, de a gondolatát – a mémet – átveszi, sőt tovább is adja.

Így változik – az én elképzelésem szerint– az emberi közösség szemlélete. És fenntartom, hogy ez a szemléletváltás mentheti csak meg azt a valamit, amit mi világként ismerünk és szeretünk. A megváltozott szemlélet megváltozott létmódot eredményez, a megváltozott létmód pedig magával hozza a cselekedet megváltoztatását.

Ha az én szemléletem változik csak meg (aki bekapcsolva hagyom a nyomtatót), akkor annak eredményeképpen csak a nyomtató bekapcsolva hagyása maradhat abba. Ha az emberi közösség (aki pusztítja az élő környezetet) szemlélete változik meg, annak eredményeképpen abbamaradhat az élő környezet pusztítása.

Ezért írtam – és tartom fenn –, hogy akinek megváltozott a szemlélete (a fenti értelemben), az „járjon bár autóval, állítson bár karácsonyfát, csomagolja be jó sok papírba a karácsonyi ajándékot, hosszú távon akkor is a megoldás részévé vált”.

Címkék: ,


Hozzászólások:


Kedves Balázs!

Nálam nem húztad ki a gyufát, csak égnek állt a hajam. Nem ugyanaz. :-) Magyarán nem botránkoztam meg, nem háborodtam föl stb.

Azzal egyetértek, hogy a világnak nincs szüksége emberi rendrakókra. Inkább azt találom hajmeresztőnek, hogy mindenbe belekontárkodunk.

Egyrészt az volt nehezen emészthető – nekem az jött le a leírtakból –, hogy az ember megváltozott szemlélettel („a világ jó úgy, ahogy van”) szépen tovább pusztítja a bolygót.

Erre azt írod, hogy az egyéni szemléletváltást nem követik azonnali életmódbeli változások, hanem ez egy érési folyamat. Rendben, bár nem tudom kizárni a hirtelen nagy változásokat sem – amikor például valakinek egy meghatározó élmény hatására megváltozik szinte az egész élete.
(Igaz, nem ez a jellemző.)

Tehát az ember így hosszú távon a megoldás részévé válik, és hangsúlyozod a hosszú távot. Jó, így már értem. (Bár ott bújkál bennem a kisördög: Mi van akkor, ha az ilyen szemléletváltozás igazából nem is szemléletváltozás? Például nem azért nem tarolom le az erdőt, mert mondjuk a fákat a rokonaimnak tekintem, hanem azért nem, mert „óvnunk kell a természetet”. Az előbbi esetben lényegében képtelen vagyok az erdőirtásra, az utóbbiban meg csak visszafogom magam, mert eszembe jut, amit a fejembe vertek. De ezt tényleg csak mellékesen jegyzem meg.)

Továbbra is nehézséget okoz viszont az, hogy úgy tűnik, jelentéktelennek tartod az egyén szerepét – szemben a közösség szerepével. Az nekem is világos, hogy ha csak te változol, mindenki más pedig marad a régi, akkor az fenét sem ér a pusztítás megállítása szempontjából.

Viszont ha az én szemléletem – meg a tiéd, meg az övé, meg az övé, meg az övé… – nem változik meg, akkor hogyan változik meg az emberi közösségé?

Én vagyok az emberi közösség – meg te, meg te, meg te, meg te… Nélkülünk nincs közösség.

Azt írod még, hogy nem te pusztítod a világot, hanem a rendszer, amelynek része vagy. Az iméntiekből sejtheted, hogy
szerintem mindannyian felelősek vagyunk. Én, te, mi – ebben a civilizációban mindannyian hozzájárulunk a világ pusztításához. Igen, ekkora vagy akkora mértékben én pusztítom a világot. Ez nem önmagam (vagy magunk) szapulása, nem bűntudatkeltés, hanem pusztán a helyzet beismerése.

De most már szétmegy a fejem, úgyhogy jó éjt!

András



Az már most világosnak tűnik, hogy akárhogy is, de Balázs hozzájárult a hosszútávú szemléletváltáshoz. Mert ami az utóbbi néhány bejegyzésben zajlik, az pontosan ez a folyamat. Eszmecsere, amely bizonyos véleményeket ütköztet. A szemlélet alakítása a vélemények ütköztetése nélkül - bár nem lehetetlen, de vagy nagyon befolyásosnak kell lenni hozzá, vagy egyedül kell élni a bolygón (ld. Kis herceg) - elég nehéz küldetés, sőt a szemlélet alakulásának folyamata is meglehetősen lassú, vagy nem hatékony. Üzleti környezetben a csoportos "brainstorming" is mindig hatékonyabban működő eszköz egy ötlet kidolgozására és véglegesítésére, mint a magányos farkasok harca a tömeggel szemben.

Én ezt a mostani párbeszédet olyan brainstorming-nak élem meg, amely mindenképpen a világunk javát szolgálja. Nem azért, mert elértünk valami jelentőset vagy megmondtuk az egyetlen és igazán frankót - az eredményünk éppen negyvenkettő -, amitől aztán holnap más lesz a világ, hanem azért, mert beszéltünk róla, mert foglalkoztat minket a kérdés, mert folyamatban van a szemléletváltás. És ilyetén módon ez valóban csak hosszútávon fog beérni.

Arra pedig, hogy az egyénnek mekkora jelentősége van, csak annyit tudok mondani: "sok lúd disznót győz". Egy lúd nem győz disznót, de ha egyik sem csinál semmit (mégcsak nem is foglalkoztatja a gondolat, hogy legyőzze a disznót), akkor talán a ludakban fel sem merül, hogy egyáltalán nekik le kell győzniük azt a szerencsétlen disznót.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta