Róma, részletesen – II. rész
Ez most már tényleg csak vázlat lesz, címszavakkal. Emlékeztető. A lelkesedő kifejezéseket már mind leírtam a korábbi két posztban, egyszerűen nincs erőm új és újabb bravúros megfogalmazásokat találni arra, hogy leírjam, mennyire szép, megdöbbentő, felemelő, hihetetlen stb. volt mindaz, amit láttunk.
Vasárnap
Porta Portese: zsibvásár.
Capitolium. Marcus Aurelius lovasszobra. A capitoliumi farkas. (Megtudtam, hogy a farkas etruszk műalkotás, Romulus és Remus figurája a barokk korban került oda.) A Tövishúzó szobra. Szókratész mellszobbra. Michelangelo mellszobbra, amely a halotti maszkja alapján készült. Nagy Konstantin kolosszusának darabjai (fej, láb stb.)
Forum Romanum. Titus diadalíve a menórával. A szenátus épülete.
Colosseum (kívülről), mert egyszerűen nem fért volna bele az időbe. Millióan álltak sorba ezen a derűs, februári nyári napon.
Santa Maria Maggiore templom. A kis Jézus állítólagos jászla.
Santa Maria della Vittoria templom. Bernini: Szent Teréz extázisa. (!!!)
San Pietro in Vincolo templom. Szent Péter állítólagos bilincsei, ami hagyján, de: Michelangelo Mózes szobra. (!!!) Különösen érdekes volt látni Freud tanulmányának ismeretében, amelyet újfent el kell olvasnom, immár a szobor ismeretében.
San Clemente templom, alatta altemplom, alatta egy III. századi Mithrász-szentély.
Trastevere. Vacsora egy kis étteremben: „menu turistico” + grappa + bor + cappuccino. (Tudom, hogy magyarul ma már kapucsínó-nak írják, de ez akkor is cappuccino volt.)
Esti séta a Tevere mentén.
Hétfő
Santa Maria in Cosmedin templom. Bocca della Verità, avagy az igazság szája. Ehhez kapcsolódik egy csomó legenda, és vázlat ide vagy oda, nem állom meg, hogy a legismertebbet ide ne írjam. A Bocca eredetileg minden bizonnyal egy római gőzfürdő vízköpője volt, és ki tudja, milyen úton-módon került a templom előcsarnokába. De igen hamar elterjedt a híre, hogy ha hazug ember dugja be a kezét a szájába, a Bocca azonnal leharapja. Féltékeny férjek rendszeresen rángatták el hozzá a feleségüket, hogy meggyőződjenek hűségükről. Történt egyszer, hogy egy férj, mit tesz isten, okkal volt féltékeny. Az asszony megtudta, hogy ura a Boccához akarja vinni, és hát féltette a kezét szegényke... Úgyhogy a szeretőjével megbeszélték a haditervet. Amikor a templom felé mentek, a szerető eszelősnek tetette magát, és előbb a férjet támadta meg a nyílt utcán, majd az asszonyt ölelte magához, végül elszaladt. Az incidens után odaértek a templomhoz, ahol is az asszony kijelentette: „Esküszöm, édes uram, hogy rajtad és ezen az eszelősön kívül más férfi soha nem ölet engem!” Majd bedugta a kezét – és sértetlenül húzta ki. A legenda úgy szól, hogy a Bocca annyira megharagudott amiatt, hogy így átverték, hogy azóta – sértődöttségből – juszt sem hajlandó senkinek leharapni a kezét.
Circus Maximus. (Ma kutyafuttató.)
Marcus Aurelius oszlopa.
Fontana di Trevi. (!!!) Na igen. Ehhez azért el kell mondanom, hogy a Trevi kútról azt persze tudtam, hogy oda kell bedobni a pénzt, ha vissza akarok menni Rómába, látni viszont soha nem láttam, mármint képen, vagy ha mégis, akkor nem tudtam, hogy az a Trevi kút. Úgyhogy valami olyasmit képzeltem, hogy egy hangulatos terecske közepén áll egy kis kerek szökőkutacska, esetleg valami szobrocskával a tetején. Hát nem. És jól ledöbbentem, amikor megláttam az egész teret kitöltő építményt a maga teljes valójában.
Pantheon. (!!!) Ehhez is egy anekdota. A timpanonján gyönyörű bronz berakás volt eredetileg, és csodák csodája, túlélte az ókort. Aztán a Barberini pápa, VIII. Orbán leszedette a szajrét, és abból készíttette el Berninivel a Szent Péter szentélyének csavart oszlopait és baldachinját. Ekkor terjedt el Rómában az a mondás, hogy „amit nem tettek meg a barbárok, azt megtették a Barberinik”.
Tazza d'Oro kávézó. (Nyamm...)
Piazza di Navona. Bernini szökőkútja sajnos körbe volt kerítve, felújíthatják, vagy mi.
Il Gesù, a jezsuita rend főtemploma. Sajnos csak kívülről, mert sziesztára bezárják. Pedig ezt nagyon megnéztem volna. Ez is egy indok, hogy visszamenjek.
Termini. Megvettük előre a vonatjegyet a repülőtérig, bár az információnál a bácsi olybá tűnt, mintha életében nem használta volna még a számítógépet, és nem nagyon tudná, mi a különbség kiindulási állomás és célállomás között.
San Giovanni in Laterano, vagyis a Lateráni Bazilika, és előtte a tér. Szent Ferenc és társai szobra „a tér közepén”, az útikönyv szerint „a templom előtt”, de amikor ott voltunk, alig tudtuk megtalálni, olyan messze volt. Tényleg a tér közepén van, de a tér nagyon nagy. A Lateráni Bazilika, a kiírás szerint „a Város és a világ minden templomának anyja és feje”; sokáig ez volt a pápa főtemploma (és hivatalosan még mai ez a pápa plébániatemploma). Úgy is néz ki. Monumentális az épület, és legalább 4-5 orgonát számoltam össze benne. Itt őrzik állítólag Péter és Pál koponyáit.
Az útikönyv megemlített egy érdekességet: ha valaki a jobb oldali hajó második oldalkápolnájának első oszlopánál mond valamit suttogva, akkor az, aki a hajót a főhajótól elválasztó negyedik oszlophoz illeszti a fülét, pontosan hallja azt, az aránylag nagy távolság (legalább öt méter, de lehet, hogy több) ellenére. Kipróbáltuk, működik. Nagyon vicces. És – írja a könyv – senki nem tudja, mi a jelenség magyarázata.
Némi bevásárlás egy szupermarketben, egy pizza a Potter Pizzeriában (igen, úgy és azért Potter, ez kiderül a P betű villám alakú szárából), aztán fel a Szent István Házba a csomagmegőrzőben hagyott cuccért, aztán irány a Trastevere állomás, majd a repülőtér. A check in teljesen olajozottan ment, a beszállás kevésbé (vagy húsz perccel később kezdődött, mint ahogy ki volt írva), de a gép azért időben elindult, és némi turbulencia dacára baj nélkül hazaértünk, valamivel éjfél előtt.
A gépről még nézegettem egy kicsit a kivilágított Rómát, és majd a szívem szakadt. Tegnap pedig, amikor este leszálltam a villamosról, hogy bemenjek a bótba kenyérért, és a jeges szél a lelket is majd kifújta belőlem, eszembe jutott ismét Róma: a februári napsütés, a narancsfák...
Címkék: Nyaralás