Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

hétfő, március 09, 2009
11:47
 
Az ünnep mint jel


Kaptam egy kérdést, hogy voltaképpen mi bajom a nőnappal. Próbálom kicsit általánosabban megválaszolni, hogy mi bajom az ünneppel mint olyannal.

Az évente ismétlődő mindenféle ünnep az én értelmezésemben mindig valaminek a jele. Jele annak, hogy az ünnepelt valami vagy valaki kiemelten fontos az ünneplő személy vagy közösség számára. Nemcsak aznap, hanem az év minden napján. Psota Irénről hallottam (nem tudom, igaz-e vagy sem), hogy beállított Ruttkai Évához a születésnapján egy malomkerék-nagyságú rózsacsokorral, mondván: „Az év többi napján is pontosan ugyanennyire szeretlek téged.”

A jel mindig két összetevőből áll: a jelölőből és a jelöltből. Legalábbis gimnáziumban így tanultuk. Általánosban ugyanezeket még úgy hívták, hogy jeltest és jelentés.

A születésnapi köszöntéssel és ajándékkal – mint jelölővel – kifejezzük afeletti örömünket, hogy az ünnepelt egykor megszületett, következésképpen van, és hogy ez nekünk jó dolog: számunkra szebb a világ attól, hogy ő benne él. Ez az attitűdünk a jelölt.

Az eucharisztia ünneplése (magyarul a mise) is jel: maga a szertartás a jelölő, a jelölt pedig az a tény, hogy létezik egy közösség, amelyet az egymásért a halált is vállaló szeretet köt össze.

A nőnapi egy szál virág is jelölő. A jelölt pedig az a tény, hogy társadalmunkban a nők egyenjogúsága immár megvalósult tény: a nők egyenlő munkáért egyenlő bért kapnak; az anyaság erkölcsileg és anyagilag ugyanolyan megbecsült hivatás, mint a villanyszerelés vagy ügyvédkedés; a nőket a társadalomban általánosan tisztelik, és ha valaki egy kocsmában olyasféle megjegyzést talál tenni, hogy „hű de szívesen lerendezné azt a bigét ott a szomszéd asztalnál”, akkor asztaltársainak reakciója erre nem cinkos felröhögés, hanem őszinte felháborodás.

Ha a jelölt nem létezik, akkor hiába a jelölő, a jel nem valósul meg.

Ha a másik ember élete közömbös számomra, adott esetben teher, akkor a születésnapi köszöntés mint jelölő nem tud mire rámutatni. Ilyenkor az egész cécó nem több képmutatásnál, esetleg valamilyen önös érdek áll mögötte: várok valamit cserébe a köszöntésért.

Ha nem létezik valódi testvéri szeretetközösség mint jelölt, amire a szertartás mint jelölő rámutathatnak, a szentmise is céltévesztett. Én többek között ezért nem járok évek óta szentmisére: egyszer borzongatóan mélyen átéltem annak valóságát, hogy azok, akikkel a Miatyánk után kezet rázunk, és egymásra mosolyogva örök békét kívánunk, egyrészt ismeretlenek számomra, másrészt ha tudnák, ki vagyok, akkor jó eséllyel habozás nélkül elküldenének a liberális kurvaanyámba.

És ha valakinek netán az a benyomása támadna, hogy civilizált társadalmunkban a nők tényleges helyzetében nem valósul meg maradéktalanul a fent vázolt állapot (az EU-ban a nők átlag 20%-kal kevesebb pénzt kapnak ugyanazon munkáért, mint a férfiak), az beláthatja, hogy a nőnap ünneplésében sem valósul meg a jelfunkció: a jelölő egy olyan állításra mutat rá tényként, amely állítás igazságértéke zérus (magyarul hamis).

A jelölt nélküli jelölők (vagyis pl. az üres, hazug ünnepek) alkalmazása pedig a körülöttünk lévő látszatvalóság fenntartásának alkotórésze. Ugyanazon látszatvalóság, amelynek elemeként az amerikai lexikonokban nem szerepel az éhezés szó. Vag amely látszatvalóságban a vészesen fogyó fosszilis energiákkal való rablógazdálkodásnak a kőolajtermelés (!) becenevet adjuk. Vagy – ha már a beceneveknél vagyunk – amikor a melegellenes pogromot „ellentüntetés”-nek, a Molotov-koktélos gyilkossági kísérletet „rongálás”-nak nevezi a média.

„Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét – írja a Katolikus Egyház katekizmusa a melegekről. Tehát nem az igazságtalan megkülönböztetést (azt fenn lehet, sőt fenn is kell tartani), csak a jelét. Mert az kínos.

A nőknek továbbra sem adunk egyenlő bért, továbbra is potenciális szexuális segédeszközként tekintünk minden egyes példányra – ellenben ezt a valóságot felvállalni kínos. Ennek jelét kerülni kell. S mi sem egyszerűbb megoldás ennek az elnyomó hazugságépítménynek a fenntartására, mint egy másik, ellentétes előjelű jelölő: amelyik egy olyan ltászatvalóságra (mint jelöltre) mutat rá, amelyben a nőket valóban tisztelik, amelyben a nők valóban kivívták egyenjogúságokat.

Mindaddig, amíg ezt ünnepeljük, biztos garanciánk van, hogy mint tény, soha ne váljék valóra.

Címkék: , , , ,


Hozzászólások:


Nahát, érdekes, én sokkal egyszerűbben fogtam fel ezt az ünnepet. Annak kifejezéseként, hogy jó, hogy vannak nők. Ki-ki életében ez különböző jelentéssel bírhat (ők adják a legjobb ötleteket, ők gondoskodnak rólam, ha beteg vagyok, ők mondják meg, ha hülyeséget csináltam - direkt nem csak olyanokat sorolok, amik beleillenek a hagyományos szerepkörbe).

Ez után a post után jobban értem az averziódat, tőlem viszont távol áll, hogy a nőséget az egyenjogúság kérdésévé szűkítsem le. (Ráadásul az egyenjogúsági mozgalomnak legalább annyi fájdalmas következménye van a nőkre nézve, mint pozitív. Azt biztosan nem akarnám ünnepelni, hogy hurrá, egyenlőek lettünk!)



Noha nem végeztem szisztematikus felmérést, a természetes élőhelyemen tett megfigyelések alapján annyit mondhatok, hogy te vagy az egyetlen általam ismert nő, aki nem rühelli a nőnapot. Az egyik kolleganőm mesélte, hogy a barátja azt kérdezte, hova menjenek el vacsorázni nőnap alkalmából. Basszus, sehova -- dúlt fúlt nekem a kolleganőm --, inkább mosogasson el!

Nem akarok neked rosszat, de szívesen visszatérnék erre a témára azután is, hogy lehúztál néhány évet egy munkahelyen, napi hat-nyolc órára összezárva férfiakkal, akiknek többsége a következőképpen áll hozzád:

a) meg akar dugni
b) semmi pénzért nem akarna megdugni
c) vitában meghallgat ugyan, hogy mit beszélsz, de legyint, mert nő vagy
d) a főnököd ugyancsak meg akar dugni, pénzt viszont nem ad neked ugyanannyit, mint férfikollegáidnak

És emellett március 8-án letesznek az asztalodra egy szál virágot, és ha ezért nem mosolyogsz elg hálásan, akkor félhangosan megállapítják a hátad mögött, hogy egy frusztrált, baszatlan picsa vagy.



A b) pontból kifelejtettem, hogy ezt természetesen fennen hangoztatj, részletes indokokkal (amelyek nem én-közlések).



Balázs, ha nem 6-8, de négy órát már dolgoztam munkahelyen, ahol (heteró) férfiak is voltak, érdekes módon nem tapasztaltam ezt, de mondjuk, hogy az én valóságészlelésemmel van baj.

Hogy "baszatlan picsa", életemben egyszer hallottam, igaz "viccelődő" hangsúllyal - tőled.



Azért nem ennyire borzasztó nőnek lenni.

De sajnos majdnem. Kifejezetten megkönnyebbülés, hogy korom és kilóim szaporodtával kikerültem a nagyon széles szexuális húspiacról, és így nem vagyok már kitéve igen otromba szexuális közeledéseknek. (Ajánlom figyelmetekbe Polanski Iszonyat című filmjét, valamint Németh László Iszony című regényét.)

A divatos 20-30 éves kort több mint 10 évvel kellett meghaladnom ahhoz, hogy a szexualitásom valóban csak az intimszférám része legyen.

Így baromira utálom a nőnapot, mert bár mostanra már eljutottam a személyiségfejlődésnek arra a fázisára, hogy szeretek nő lenni (annak minden egyenlőtlenségével is), de határozottan nem szeretem annak a személytelen hímsovinisztaságát, hogy valaki női mivoltom miatt köszöntsön.

Mondjuk inkább köszöntsön a személyes kedvességem, a vasárnapi túrós sütemény, vagy ágybéli intmitások okán, olyasmi miatt, ami engem a köszöntő nézőpontjából minden más embertől - és nem csak a férfiaktól, hanem a nőktől is - összetéveszthetetlenül megkülönböztet.

Éljen az egy és megismételhetetlen individuum! :)



Hogy "baszatlan picsa", életemben egyszer hallottam, igaz "viccelődő" hangsúllyal - tőled.

Én is ebben a társadalomban szocializálódtam. Ez persze nem mentség, csak magyarázat. A mentségem legfeljebb annyi lehet, hogy nálam hasonló kiszólásokkor biztos lehetsz, hogy nem a frusztrált, nyálcsorgató heteró pasi beszél belőlem.

De szerintem ugorjunk.



a nőnap kislány korom óta csupa jó és kedves dolgot jelent: amikor kisiskolás fiúcskák pénzt dobnak össze nagy titokban, és reggel a padon találjuk az ibolyacsokrokat, pár évvel később, már át is tudják adni, pár évvel később már bele se pirulunk, aztán diferenciálódik, az egyencsokron túl kapunk még valakitől külön, és azon megint pirulni kell. És az apák és a nagypapaák is adnak már az egészen kicsi kislányoknak, és ebből meg lehet sejteni, hogy én is nő vagyok, vagy leszek, mint a mama.
Szeretem a nőnapot. Az idén is szerettem. rülök minden köszöntésnek, és még annak is nagyon, hogy legyen akármilyen nap, a melósok az utcán utánamszisszennek, csettintenek, cuppantanak, füttyentenek, csak mert nő vagyok, és ez észrevehető, sosem éreztem magam szexuális segédeszköznek, és tudok bízni abban, hogy időskoromra is marad valami látható és izgalmas nőiesség bennem, és lesz aki ünnepli.



Ámen.



Assam megjegyzésére annyit: így kap más jelentéstartalmat egy "ünnep". Várom már, mikor lesz férfinap, hogy engem a férfiségemért köszöntsenek. Mikor lesz apák napja, hogy köszöntsenek azért, mert apa vagyok. És jól fogom érezni magam azon a napon, a többi napon meg jó esetben majd elviselem, hogy egy évben csak egy napig számít, hogy ki vagyok. Mikor lesz fű, fa, virág, állatok, stb. napja, hogy ne csak a Földet ünnepeljük, amikor éppen Föld napja van. Mert erre az analógiára építve a Föld is örülhet, hogy az év 365 napjából egyszer kiemelten fontosnak tartjuk a létezését. Kár, hogy "felhőtlen" örömét (vicces kontextus) nem tudja kifejezni, de még nagyobb kár, hogy a másik 364 napban (is) olyan terhelésnek van kitéve, amit nem egyensúlyoz az az egy nap ünneplés. Jelentősége annyi van, mint a halottak napjának: a megemlékezés értéke, hiszen úgy sem változik semmi. De nyugodt lelkiismerettel térhetünk haza, hogy "ej, na most megtettük a magunkét".



én nem nagyon tapasztaltam életemben negatív megkülönböztetést azért, mert nő vagyok (lehet, hogy szerencsém van és túl normális férfiakkal vagyok körülvéve :) de ezeket a mindenféle napokat én is üres formaságnak érzem. a nőnapot is, az anyák napját is, a gyereknapot is. még a névnapokat is. a Valentin-nap meg egyenesen brutálgáz. szerintem mindegyik ilyet a virág- és giccsárusok tartják fenn :)



Egyetértek Balázzsal is meg Alenshával is... Nálam a "nők ünneplésének napja" nem szól másról, mint arról, hogy ha már az év 364 napján megalázzuk, eltapossuk, visszatartjuk a nőket, akkor egyetlen egy napon mégis legyen nekik... NEM véletlen, hogy nincs "férfiak napja" - hiszen övék (miénk) az egész élet... És a legszebb a történetben, amikor a nők mindezt el is fogadják, sőt, örülnek neki. Én bizonyosan nem örülnék, ha nő lennék.

A Valentin-nap pedig "nevetséges és értelmetlen kommersz kiszipolyozás".


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta