Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

kedd, március 30, 2010
18:42
 
Télapós vers, így a nagyhéten



Virgács

Őrzi-e még bárki is azt a tekercset?
Van-e ma valahol magnó,
mi lejátszani képes?


Egy Hungária körúti bérlakásban,
kicsit tán megszeppenve a hatalmas szerkezet
váratlanul elém tartott mikrofonjától
Mondj valami aranyosat! –,
de három évem ösztönösségével,
elfogódottság nélkül nyilatkoztattam ki:

„A Télapó úszik a Dunában!”

Nem tudom, a rákövetkező évek
előhozták-e egyszer is e délutáni bohóckodást;
emlékként csupán a tézis cseng fülemben,
kuncogó cérnahangon hallva saját magamtól:
„A Télapó úszik a Dunában!”

Azt sem tudom, télre járt-e éppen
(ami kellően indokolná mondatom alanyi részét),
vagy inkább nyár volt:
egyike a nyaraknak, mikor hétvégenként
rendszeresen kirándultunk Trabanttal a sződligeti Duna-partra,
s térdig gázolva, bukfencezve a kavicsos mederben,
hűlő sörök és dinnyék társaságából figyelhettem:
odabent – valahol messze – emberek úsznak;
felnőttek, bátrak, s nyilván mindenhatók.

Lappangó szürrealizmusom korai hajtása,
avagy az említett enyhe szeppenet
hozta-e össze egyetlen bizarr képbe
addigi életem két evidens tapasztalatát:
a Dunában-úszást és a Télapót
– ma már szintén csak találgatni lehet.
Annyi bizonyos: emlékeimben a kisfiú hangja
egyértelműen, osztatlanul vidám;
a hang gazdájában még nem merülhetett föl,
hogy a hirtelen ötlete szülte kép mögött
a történet nem okvetlenül aranyos.

Szánját, kedves szarvasait az ár messze sodorta;
botját egy bugyborékoló sóhajjal most engedi el,
de a vasalt csizma,
a súlyos bársonykabát,
s a víztől elnehezedő hosszú, fehér szakáll,
– még ha a teli puttonyt le is küzdi a hátról –
önmagában is végzetes.

Alábukik, merül a mélybe
(húzza magával a Jézuskát, a Nyuszit),
hol nem várják fényes gyerekcipők és -szemek;
hol a kavicságy alatti iszapba kötve
pár sörösüveg és dinnyehéj emlékezik csak
egy parton bukfencező kisgyerekre,
egy ócska Trabantra
s egy valahai családra.




Pótlólagos megjegyzés: nem tartozik ugyan szorosan a vershez, de anyám ma lenne 66 éves.

Címkék:


hétfő, március 29, 2010
12:40
 
Digitális könyvtár, kihelyezett egység


Fájó hiányossága az internetnek, hogy nem található meg rajta az a vers, amellyel 19 évvel ezelőtt Eörsi István köszöntötte a Magyarországra látogató II. János Pál pápát. Pontosabban megtalálható, de vagy nem teljes terjedelmében, vagy pontatlanul. Többnyire jobboldali, nemzetféltő oldalakon idéznek belőle egy-két sort, és küldik el az immár néhai költőt a liberális-szadeszes-zsidó (a vers megjelenése idején: fideszes, hiszen ez akkoriban volt, amikor OV a Parlamentben csuhásozott) kurva anyjába.

A vers közvetlen előzménye az volt, hogy amikor Lengyelországban törvényt készültek hozni az abortusz kérdésében, a pápa – aki, mint tudjuk, egy szuverén európai állam államfője – direkt módon szólt bele egy másik szuverén európai állam jogalkotási folyamatába. Ez természetesen kivétel nélkül minden demokratikus gondolkodású embernél kicsapta a biztosítékot, függetlenül attól, hogy mit gondolt akár az abortuszról, akár a katolikus hittételekről.

Segítség a vers értelmezéséhez: a pápa versbeli, sokakat megbotránkoztató megszólítása („Wojtyla úr”) erre a diplomáciai orcátlanságra volt hivatott rámutatni. Elvégre egy valóban független ország számára egy idegen államfő „utasítása” (függetlenül annak morálisan esetleg pozitív tartalmától!) semmivel sem lehet relevánsabb, mint a sarki fodrász hajnyírás közben kifejtett véleménye. Egy ország belügyeit illetően nincs olyan, hogy „Őszentsége” – ezt egyébként Szili Katalinnak is sikerült elfelejtenie öt évvel ezelőtt, amikor a magyar Országgyűlés elnökeként írott levelében „Szentatyám”-nak szólította az új pápát és „gyermeki tiszteletéről” biztosította.

A pápaság és a szexualitás kérdése – tudomásom szerint – az Eörsi-vers kapcsán lett komolyan először exponálva Magyarországon, mármint a rendszerváltás után. És ez még az az időszak volt, amikor a világban még nem terjesztette a Vatikán azt a tudatos hazugságot, hogy a gumióvszer tehet az AIDS terjedéséről, mivel – úgymond – annak pórusai nagyobbak, mint a HIV-vírus, így azok keresztüljutnak rajta. [Halló! Tessék egyszer egy kotont feltölteni a csapnál, mint annak idején, kamaszként: a mindössze 3 atomból álló víz (H2O) sem hatol át a gumi anyagán! Egy vírus meg több ezer atomból áll!]

Mint mondom, Eörsi István verse megelőzte az Apostoli Szentszék óvszerellenes (tehát az AIDS terjedését elősegítő) kampányának világméretűvé válását. De a feeling már megvan benne, és lényege az azóta történt pápaváltás ellenére ma is aktuális – azaz aktuálisabb, mint annak idején. Hiszen aki ma, 2010-ben azt állítja, hogy a katolikus egyház szexuáletikai kérdésekben hitelesen mondhat bármit is (azon túl, hogy „Bocsássatok meg!”), az vagy közveszélyesen tájékozatlan, vagy a hétpróbás aljasságig menően cinikus.

Az Eörsi-vers természetesen a tegnapi püspökkari körlevél kapcsán jutott ismét az eszembe, és úgy gondoltam, legfőbb ideje, hogy teljes terjedelmében – és pontosan – is hozzáférhető legyen a neten. (Írott verzió hiányában fejből pontosítom a neten található szövegvariánsokat; aki rendelkezik Eörsi-kötettel, és segít pontosítani, akár a központozást is, annak előre is köszönöm.)


Látogatás előtt

Wojtyla úr, az a gondom,
hogyha Ön hazánkba jön,
költségesebb lesz a kondom,
s kétségesebb az öröm.
Ön mint szex-specialista,
megmondja, mit nem szabad –
készen a tilalmi lista,
s behúzom a farkamat.

Wojtyla úr, Ön mint pápa
pont hozzánk jön – ez hiba:
Szerintem Eritreába
kéne látogatnia.
Csontvázaknak prédikálva
ott hirdethetné tovább
minden magzat éhhalálra
formált megszentelt jogát.


(Eörsi István)

Címkék: , ,


vasárnap, március 28, 2010
13:21
 
A család multinacionális ellenségei


Néhány nap múlva társadalmi életünk egy nagyon fontos eseményéhez érkezünk: országgyűlési választások lesznek hazánkban

tájékoztatja erről virágvasárnap ünnepe alkalmából híveit a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Ebben önmagában nincs semmi meglepő: az MKPK hosszú évek óta kampányol lelkesen, direkt módon és kendőzetlenül a Fidesznek. Tartalmilag újat persze régóta nem tudnak mondani, csak az unalomig ismert patterneket rakják időnként más sorrendbe, illetve szóhasználatukba beépítenek időnként egy-egy új aktuálpolitikai közhelyet. A mai körlevélben is csak három említésre méltó dolgot találtam.

Az egyik a fenti idézett bevezető mondat. Egyszeri olvasásra talán nem szembeötlő, mire gondolok. A következőre: a mondat nem úgy kezdődik, hogy „Mint tudjuk...” vagy „Amint köztudott...” Nem. A katolikus hívő önállótlan, tájékozatlan csecsszopó, aki a püspök atyák jóságos figyelmeztetéséből szerezheti be elemi értesüléseit arról, hogy mi is történik körülötte a világban. Ha végiggondoljuk, hogy e kezdőmondat egy informatikai társadalomban hangzik el, a kampány kellős közepén, akkor megérezhetünk valamit abból a kortévesztő, paternalisztikus attitűdből, amelynek általános volta tömegek előtt hitelteleníti el a katolikus egyház minden megnyilvánulását.

2006-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia imaévet hirdetett a nemzet lelki megújulásáért. Ebben a körlevélben írtuk: „Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket.” Sajnos helyzetünk azóta még tovább romlott, de a lelki megújulás vágya is erősödött.

Valószínűleg a poén itt sem világos mindenkinek elsőre. Nálam is csak azért ül, mert karizmatikus környezetben edződtem, ahol nagy súlyt fektettek a tanúságtételre, az evangelizációra. „Képzeljétek, testvérek! Már félórája stoppoltam eredménytelenül, amikor elkezdtem imádkozni, és öt percen belül fölvett egy kocsi!” Valahogy így néz ki formailag egy átlagos keresztény tanúságtétel: ez rámutat arra, hogy Isten hatalmas, Isten meghallgat engem, ergo, testvér, ha te is szeretni fogod Istent, akkor neked nagyon jó lesz ám.

Na, akkor most olvassuk el újra a fenti szöveget. Segítségképpen kiemelem a vicces motívumot:

2006-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia imaévet hirdetett a nemzet lelki megújulásáért. Ebben a körlevélben írtuk: „Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket.” Sajnos helyzetünk azóta még tovább romlott, de a lelki megújulás vágya is erősödött.

Világos a tanúságtétel, ugye? A „keresztény Magyarország” egy egész éven keresztül imádkozik, és íme, a helyzet tovább romlik! Az ima erejét és Isten hatalmát ilyen briliáns módon lejárató megfogalmazás valószínűleg az egyház esküdt ellenségeinek sem jutott volna eszükbe. Le a kalappal a püspök atyák előtt!

A harmadik gyöngyszem az obligát buzizással a már nem létező SZDSZ-be próbál rúgni rutinszerűen:

Keresztény hitünkkel ellenkezik minden olyan liberális, a kereszténység alapértékeit támadó-kigúnyoló világnézet, amely tagadja az élet szentségét, az egy férfi és egy nő közötti házasságon alapuló családot, és amely – miközben állandóan hivatkozik az emberi jogokra – ugyanakkor mégis a pénzt és a multinacionális tőke uralmát állítja a középpontba.

A magam részéről tudnék mondani egy olyan intézményt, amelyet a multinacionális (lefordítva: soknemzetiségű) tőke mozgat, s mint ilyen, a földi halandó számára elképzelhetetlen pénzek fölött disponál, ugyanakkor, bár szavaival védi, de facto menetrendszerűen lejáratja „az egy férfi és egy nő közötti házasságon alapuló családot”. Teszi ezt egyrészt azzal, hogy a házasságnak a vallásos moralitás ranglistáján csupán ezüstérmet ad: az, hogy a dobogó első foka a cölibátusé, minden katolikus hívő számára olyan hittétel, amelyet ha nem vall, kiközösíti önmagát az egyházból:

Ha valaki azt állítaná, hogy a házas állapotot a szüzesség vagy nőtlenség elé kell helyezni, és nem jobb és boldogabb a szüzességben vagy nőtlenségben megmaradni, mint házasságot kötni: legyen kiközösítve

– deklarálta dogmatikusan (azaz tévedhetetlenül és visszavonhatatlanul, tehát 2010-ben is érvényesen) 1563. november 11-én a Tridenti Egyetemes Zsinat.

Másrészt, hogy támogatja-e vagy rombolja a családot az az intézmény, amelyiknek aktuális vezetője személyesen felelős pedofil bűncselekmények százainak elhallgatásában és az elkövetők hivatalban tartásában – döntse el mindenki maga, hite és vérmérséklete szerint.

Ha van kiskorú gyereke, döntés közben nézzen mélyen a szemébe.

Címkék: ,


szerda, március 24, 2010
09:30
 
Hová jutna a világ...?


...ha egy politikai párt választási programja nem jelszavakból, indulókból és ígéretekből állna, hanem többdimenziós helyzetértékelésből és érvekkel alátámasztott stratégiából?

...ha a politikai döntéseket nem vallásos vagy kvázi-vallásos, ideológiai (következésképpen jelentős részt érzelmi), hanem racionális alapokon hoznák, a tények tükrében?

Ha valami ilyesmi véletlenül megvalósul Magyarországon, akkor még az a botrányos fordulat is bekövetkezhet, hogy valóban Lehet Más a Politika.

A fenti linkre kattintva .pdf formátumban letölthető az LMP A fenntartható jövő, a befogadó társadalom és a megújuló demokrácia stratégiájaválasztási programja című választási programja.

Vigyázat! Az anyag nem színes, nem szagos, nem hangos, nem mozog. Nincsenek benne 3D-s látványelemek. Egy 228 oldalas tanulmány, 8 oldalnyi bibliográfiával a végén.

Címkék:


szombat, március 20, 2010
12:28
 
Talán végre


Délelőtt el kellett intéznem valamit a városban.
Hazafelé levettem a kabátomat, és csak póló volt rajtam. (Mármint fölül.)

Címkék:


csütörtök, március 18, 2010
10:12
 
Szössz



Inkább

Felmászok a létra,
rálátok a létre –
hőkölök is hátra.

...Nemzetinél? Hétre?

Címkék:


szerda, március 17, 2010
12:28
 
A vallum és a Szemünk Fénye


Az is bolond, aki bolonddá lesz Magyarországon! Legalábbis kurva nehéz neki a bolondságáról papírt szerezni, és mire megszerzi, sanszos, hogy tényleg belehülyül.

A munkahely elvesztése után a házi orvos fölveheti az embert egy hónapra ún. passzív táppénzre, amely a hivatalos nettó bér kb. 50%-a. Ahhoz, hogy a TB az emberhez hozzá vágja ezt a horribilis összeget (esetemben cca. 45 ezer forintról van szó), még a nagyon jóindulatú házi orvosnak is be kell írnia valami diagnózist a Megfelelő Rovatba. Incike, az asszisztens mondta, hogy a krónikus refluxom nem lesz jó, mert arra max. 7 nap jár. (Nyilván egy hét után meggyógyul a krónikus [!] refluxot okozó rekeszsérv; ha valaki Kompetens Személy olvassa ezt a posztot a TB-nél, árulja már el a csodagyógymódot – köszi előre.) Én bátortalanul javasoltam, hogy esetleg írjanak be depressziót, minekutána ennek felettébb sok jelét produkálom amúgy is. Na jó, de ehhez kell az ideggondozói szakvélemény. Úgyhogy kaptam beutalót, menjek, szerezzek diliflepnit. Valamit rebesgettek, hogy időpontot kell kérni, de ez nem volt világos.

Mindez múlt hét kedden történt, de mivel valóban irtó nehezen vakarom össze magam mostanában bármilyen hasznos tevékenységre, ma reggel hívtam csak fel az ideggondozót, hogy mi is a helyzet az időponttal. A telefon végén a néni első kérdése (miután lakcím alapján kiderítette, kihez tartozom) az volt: „Táppénzben van az orvosnál?” Ezt persze nem értettem: hiszen pont ahhoz kéne nekem az ideggondozói igazolás, hogy táppénzt kapjak. Az nem úgy megy ám, mondja ő, táppénzben vagyok-e, vagy sem?! Ekkor már kezdtem magam kínosan érezni, de elmondtam, hogy fölvettek táppénzre, viszont kellene a papír, hogy... itt a beutalóm... Na igen, de rajta van-e, hogy „táppénzben van”?! Mert ha ez a mondat nincs rajta (külön pecséttel ellátva), akkor csak április végére kaphatok időpontot. Ha rajta van, akkor már jövő hétre. Nincs rajta, de esküszöm mindenre, hogy... Az nem számít, menjek vissza a házi orvoshoz, hogy írja rá ezt, és pecsételje le. Merthogy az idő-vallum (sic!) miatt ez csak így megy, különben csak április vége, és a doktor úr amúgy sincs most hivatalosan, hanem csak helyettesít, tetszek érteni. Nem tetszett, ami hagyján, de nem is értettem. Rákérdeztem még egyszer: tehát akkor így telefonban nem is tud időpontot adni? Személyesen kell bemenni időpontkérés végett is?! Még hogy telefonban?! Hogy képzelem azt? Hiszen látnia kell a papírt, hiszen telefonon mindenki azt mond, amit akar, és értem, ugye, hogy az idő-vallum, hogy április vége, hogy jövő hét, és menjek be ma időpontért 13 órára, nem ám akármikorra, mert csak akkor lesz bent a váltás, aki helyettesíti a helyettesítőt, aki nem tud adni, mert aki tud adni, annak az időpontjai, a vallum, a táppénz, a pecsét, a jövő hét, az április, a vége...

Sikítottam, lélekben legalábbis. És csaknem fölrobbantam az idegességtől. De mivel arra volt dolgom amúgy is, 10 óra előtt nem sokkal benéztem: hátha el lehet intézni, hogy... A recepción a vallumos néni volt személyesen, aki, miután rájött, hogy mi beszéltünk nem sokkal korábban telefonon, rám ripakodott, hogy de hiszen megmondta, hogy 13 órára menjek, mert aki tudna időpontot adni, az most nincs bent, csak akkor lesz váltás, és a beutalómon rajta van-e, hogy... Hát ez így nem jó, vissza kell menni, rá kell íratni, le kell pecsételtetni...

Simán kiborultam, és (igazolt hisztériásként) levágtam egy kisebb cirkuszt, amire a vallumos néni picit megszeppent, és kedvesen megkért, hogy nyugodjak meg, foglaljak helyet, megcsinálja ezt a két beteget, aztán megpróbál segíteni... Miután a két beteget megcsinálta, kvázi megsúgta nekem, hogy ő elhiszi, hogy valóban táppénzben vagyok, és hogy holnap du. 5-re van egy szabad időpontja, mert valaki lemondta. Úgyhogy akkorra menjek.

Nagyon hálás voltam neki (de tényleg), megköszöntem szépen, és hazajöttem. Közben két dolog járt a fejemben.

Egyrészt az, hogy a zsiráfnyelvet arra fejlesztették ki, hogy összekapcsolódjunk a másikkal. Ha a másiktól nem azt várom, hogy ő és én a szív szintjén kapcsolódjunk egymáshoz, hanem hogy adjon egy kibaszott időpontot, ami ahhoz kell, hogy megkapjam azt a nevetséges pár tízezer forintot – akkor, bár szomorú, lehetséges, hogy hatékonyabb a sakálbeszéd valamely válfaja (pl. a játszmázás). Bár persze ez sem ennyire egyértelmű: a jelen helyzetben nem közvetlenül a sakálkodásom (vagyis a levágott hiszti) vezetett el közvetlenül a célig. Az csak arra volt elég, hogy áttörje a vallumos néniben több évtized alatt kiépült bürokratikus falakat. A falon túl valóban rálátott az érzéseimre és a szükségletemre, és a vágyott időponthoz ténylegesen az ő empátiája révén jutottam hozzá. Úgyhogy azt hiszem, túl összetett ez a kérdés ahhoz, hogy egyszavas válasszal lehessen rá megfelelni.

Másrészt végiggondoltam, hogy bár nekem ordas nagy szerencsém volt, alapesetben mi történhet azzal az emberrel, aki kiborul, és – valamelyest felkészült emberként – tudja, hogy neki egy ideggondozói szakvéleményre lesz majd szüksége a passzív táppénzhez. És aki nem olyan asszertív, mint én voltam ma.

1. Elmegy az ideggondozóba. Ott várakozás után sorra kerül, és megtudja, hogy beutaló nélkül szóba sem állnak vele. Menjen a házi orvoshoz.

2. Elmegy a házi orvoshoz. Kivárja a sorát, rosszabb esetben összeszed valamit a váróban, az orvos, ha már ott van, megvizsgálja (fonendoszkóp, vérnyomás, hasi tapi) – és végül megkapja a beutalót az ideggondozóba.

3. Elmegy az ideggondozóba. Ott várakozás után megnézik a papírját, és adnak neki egy másfél hónappal későbbi időpontot, ami persze neki nem jó, hiszen a táppénz intézéséhez sürget az idő. Ja, ha korábbi időpont kell, menjen vissza a házi orvoshoz, és írassa rá a beutalóra, hogy táppénzen van.

4. Elmegy a házi orvoshoz. Talán már van annyi rutinja, hogy nem várja végig a sort, és tudja, hogy elég az asszisztenshez bejutnia, így másfél óra helyett félóra alatt végez.

5. Elmegy az ideggondozóba. Kivárja a sorát, és megtudja, hogy rossz időpontban ment időpontért: menjen vissza máskor (teszem azt, aznap 13 órára).

6. Elmegy az ideggondozóba (teszem azt, aznap 13 órára). Várakozás után megkapja az időpontot egy héttel későbbre.

7. Elmegy az ideggondozóba a megbeszélt időpontra. Megtörténik a vizsgálat. Megkapja a szakvéleményt.

8. Elmegy a házi orvoshoz, viszi a szakvéleményt. Kivárja a sorát és megkapja a táppénzes papírját.


Nyolc lépcső. Nyolc út, amihez nyolc elmenetel kell, amihez nyolc nekikészülődés szükséges. Magamról tudom (aki végeredményben csak aránylag enyhe tünetekkel küzdök), hogy micsoda stressz akár csak egy ilyen útnak is nekivágni. De mi van azzal, aki súlyos depresszióban szenved? Akinek emberfeletti erőfeszítést jelent kikelni az ágyból? Mi van azzal, aki a közlekedési – vagy épp szociális – fóbiája miatt minden egyes ilyen utat úgy él meg, mint egy-egy karóba húzást? Vagy ne menjünk messzebb: mi van azzal, aki mozgáskorlátozott (mint anyám volt), és a hasonló kalandtúrák kivitelezéséhez segítségre szorul?

Ja, és akkor még nem történt semmilyen gyógyító beavatkozás, semmilyen segítségnyújtás. Ez csak az adminisztráció. Persze ha belegondolunk abba, hogy milyen segítségre számíthat valaki a körzeti ideggondozóban, akkor addig jobb neki, amíg megússza az effajta intervenciót. Igaz, hogy e vonatkozásban a legutóbbi információm bő tíz évvel ezelőtti. Akkor egy barátunk keveredett el a nevezett intézménybe, akinek akkoriban az volt a szokása, hogy – miután az élete teljesen szétcsúszott – hetente átlag 2-3 ízben próbált öngyilkos lenni. Gyógyszerekkel: altatókat és nyugtatókat vett be, ha nem zárták (zártuk) el előle gondosan. Végül nagy nehezen rávette magát arra, hogy beszél egy szakemberrel a pszichés problémáiról. Az ideggondozóban a doktor meghallgatta, majd a következő szakszerű és empatikus reakciót volt képes produkálni:

– Hát... Hát én most mit csináljak magával? Nem is tudom... Írok fel magának nyugtatót, rendben?



Amikor az embert stressz éri (pl. kirúgják), válogatott pszichoszomatikus tüneteket képes produkálni: fájdalmakat, viszketéseket és egyebeket. Persze egy tünet csak akkor tekinthető pszichoszomatikusnak, ha a szervi eredetű okokat kizárták – így kerültem ma reggel egy kis piros tégely vidám társaságában a kerületi ÁNTSZ anyagleadó szekciójához.

E ponton megjegyzem: teljesen természetesnek tartom, hogy bölcsődék és óvodák esetén időnként indokolt a csoportos bakteriológiai vizsgálat. Az is magától értetődő, ha az ilyen intézményeket hangulatos fantázianevekkel látják el alapítóik. Mindazonáltal meglehetősen meghökkentem – főként, mivel meglehetősen jó vizuális fantáziám van –, amikor a soromra várva azt hallottam, hogy az anyagminta-átvevő asszisztens hölgy az alábbi mondattal tájékoztatja telefonon kollégáját:

– Megjött a hét darab széklet a Szemünk Fényéből.

Az ilyen mondatokért érdemes élni.

Címkék: , , , ,


 
Virágok a valóság sziklakertjébe


E címmel jelent meg Gyimesi László recenziója Művirágok a szimbolizmus oltárára című verseskötetemről az Ezredvég című irodalmi folyóirat márciusi számában (amelynek tartalomjegyzékében hibásan szerepel a könyvem címe, grrr.) Idézem a bevezető bekezdéseket:

Ízlelgetem: Művirágok a szimbolizmus oltárára. Művirág? Dehogy. A szimbolizmus oltárára? Hol itt a szimbolizmus, hol itt az oltár? Napok óta bajlódok a cím megfejtésével. Aztán abbahagyom, számomra nincs igazi megoldás. Miért kerülhetett a formás kis kötet élére ez a kétségkívül figyelmet keltő, talányos cím? Talán maradjunk ennyiben: csak. Mert olyan jól hangzik. És ezredfordulós hiányokat takar – valódi virágok, vérbő szimbólumok, fennkölt oltárok izgató hiányát. Ez a hiányérzet ugyanis végig benne van a költeményekben, a régebbiekben és az újabbakban, az elmélyült gondolati versekben éppúgy, mint az alkalmi majdnem-rögtönzésekben.

A már nem is olyan fiatal költő második verseskönyvével jelentkezik, az első annak idején méltán aratott sikert (B-változat, 1995), de a várt és sürgetett folytatás sokáig elmaradt. Két etikai-teológiai munkát adott közre (Halállal lakoljanak?, 1997; és Válaszd az életet!, 2004), majd nemrégiben egy meghökkentő című (Aszalt szilva naplementekor – mémtörténetek) kötetben adott számot – önmagának és olvasóinak – szellemi fejlődésének történetéről, sokirányú munkássága eredményeiről. Ebben a gyűjteményben akadtak versek is, régiek, újak, így a szerző tisztelői biztosak lehettek benne, előbb-utóbb újra megszólal a költő Birtalan Balázs.

Bő egy évet kellett várnunk erre, mondhatnám, megérte, de valójában nem egy évről, hanem közel másfél évtizedről, a költői hallgatás 15 évéről kell beszélnünk. Így már tűrhetetlenül hosszúnak érezhettük a várakozást. Érthető tehát, hogy most nem csupán új verseket kaptunk, hanem egy hosszú időszak gyűjteményes kötetét, nem időrendben, hanem szigorú szerkesztési szabályok alá rendelve...

Tovább olvasom...

Címkék: ,


csütörtök, március 11, 2010
19:56
 
Egy kampányplakát és parafrázisa


Bokros Lajos + Orbán Viktor


(Saját kreáció, szabadon felhasználható.)

Címkék: ,


kedd, március 09, 2010
12:54
 
Meghalt Raj Tamás


Raj Tamás


Megint valaki, akiről pedig annyira megszoktam, hogy van. :-(

Címkék:


 
Egyetlen baj


Korábban is írtam már olyan banális sztorikról, amelyekről azt vélelmeztem, hogy a legtoleránsabb és legmelegbarátabb heteró sem képes (tisztelet a rendkívül nagy empátiával rendelkező ritka kivételnek) teljes mélységükben átélni, és főleg nem borítékolni azt, hogy ilyesmi történhet, és ha megtörténik, akkor az mennyiben is releváns: hogy éli meg az illető meleg. A legújabb ilyen apróságot tegnap gyűjtöttem be.

Steo meg én együtt járunk egy dramaturg-tanfolyamra. Ezt de facto úgy kell elképzelni, hogy van egy 60 körüli hölgy, aki magyarszöveg-írást (szinkront, feliratozást, hangalámondást) tanít nekünk, plusz egy most érettségizett lánynak. Kapunk házi feladatnak egy-egy filmet, abból ki-ki lefordít, amennyit bír, a tanító nénink pedig szépen rápróbálja a filmre, és mondatról mondatra átnézetnek, ill. kijavíttatnak a magyartalanságok, pontatlanságok, a szájmozgáshoz képest túl hosszú vagy túl rövid magyar megoldások. Hatalmas szakmai rutinja van, de persze nem tévedhetetlen, és ezt ő is tudja magáról: gyakran megesik, hogy valamelyikünk (többnyire én) ellenvéleményt fogalmaz meg egy-egy meglátással szemben. Ezek értelemszerűen nyelv(észet)i, stiláris kérdések. Ilyenkor nem ritkán hivatkozom Nádasdy Ádám cikkeire, okfejtéseire, logikájára. Így történt tegnap is egy szó kapcsán.

A hölgy (nevet szándékosan nem akarok írni) bólintott rá, helyben hagyta, nevetett is, és kedvesen megkérdezte, hogy miért idézem én annyit Nádasdyt. És választ se várva elmondta, hogy mennyire imádja őt, és hogy Shakespeare-t is fordít, és hogy milyen egy klassz ember, stb.

– Egyetlen baj van vele, hogy egy kicsit homokos, de neki még az sem árt – mondta, aztán folytatta, hogy láttuk-e a Mindentudás Egyetemén, hogy...

És ment tovább az óra. Steóval gondosan nem néztünk egymásra. Én egy másodperc alatt felmértem, hogy ettől az embertől az idővel megkapandó munkák tekintetében részben függő viszonyban vagyok, úgyhogy nem tehetem meg, hogy akár csak verbálisan is ráborítsam az asztalt.

Így aztán ültem, és kb. háromnegyed óráig csak csökkentett üzemmódban voltam képes jelen lenni. Igyekeztem nem agyvérzést kapni, hanem képzeletben előhívtam néhány badacsonyi resource-omat: Minden rendben van; süt a nap, hullámzik a víz; a hegy, az olaszrizling íze, a házi szalonna illata; a csend, a vadkacsák...

Végül sikerült lehiggadnom. És konstatálnom, hogy ez ismét egy olyan történet, aminek semmilyen törvényi intézkedéssel nem lehet elejét venni; egy olyan történet, aminek a súlya a sok nyálverő hülyének, akik azt gajdolják, hogy a melegeket nem éri hátrányos megkülönböztetés, a kibaszott kurva életben nem fog bemenni a haja alá.

Címkék: , , , ,


hétfő, március 08, 2010
00:26
 
Terápiás párbeszéd


– Az életem romba dőlt.
– Értem, az életed rodba dőlt.


(Nem kéne ilyenkor már lefeküdnöm?)

Címkék: ,


péntek, március 05, 2010
13:02
 
Két mai


– Azért valahol ez már perverz dolog, ha két ember ennyi együtt töltött idő után még mindig ennyire szerelmes egymásba, nem? – szoktuk kérdezgetni egymást Tomival, amikor összevetjük saját kapcsolatunkat azzal, amit a környezetünkben látunk. Brúnó tegnap mondta, hogy mennyire összefolynak az évek: ő úgy tippelte volna, hogy Tomi és én úgy 4-5 éve lehetünk együtt.

Nem. Tomival ma vagyunk 9 évesek.



Találós kérdés az elmúlt napok és hetek tapasztalata alapján:

– Mi az összefüggés a könyv és a kéz között?
– Az előbbi tördelését egy idő után szükségszerűen kíséri az utóbbi tördelése.


 

Címkék: ,


kedd, március 02, 2010
23:55
 
Három lába van és három keze – mi az?


Akartam ehhez valami szívhez szólót és/vagy okosat írni, de egyrészt nem sikerült, másrészt azt hiszem, fölösleges is.

Címkék: , , , ,


 
Csak hajtogatom a magamét...




Origami

Képzeletem mély tárnájából
szállt föl a fényre,
valódi mivoltának rejtélye
gyötört napok óta,
s március éjjel
a hegyre kinézvén
váratlan bizonyossággal villant be
a fájón prózai válasz:

E kék papírmadár
csupán egy kék madár.

Címkék:


hétfő, március 01, 2010
14:12
 
Kis alkalmazott táplálkozástan


Az élő organizmus – pl. az amőba – egyik ismérve, hogy amennyiben a környezeti feltételek ezt lehetővé teszik, anyagcserét folytat környezetével.
Ha a környezeti feltételek nem teszik lehetővé, megszűnik létezni.

A funkcionális részekre tagolt élőlény – pl. a tulipán –, amennyiben az élőhelyén van elég tápanyag, tápanyagot vesz fel.
Ha az élőhelyén nincs elég tápanyag, elhal.

Az idegrendszerrel bíró lény – pl. a földigiliszta –, amennyiben táplálékhoz jut, táplálkozik.
Ha nem jut táplálékhoz, elpusztul.

A központi idegrendszerrel rendelkező állat – pl. a kutya –, amennyiben talál ennivalót, eszik.
Ha nem talál ennivalót, megdöglik.

A kultúrát létrehozó főemlős – pl. az ember –, amennyiben a környezete megtermi az élelmiszert, étkezik.
Ha a környezete nem termi meg az élelmiszert, meghal.

A civilizáció nevű kultúrában élő ember – Keleten és Nyugaton egyaránt –, amennyiben a környezete megtermi az élelmiszert és a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyzete ennek véletlenül kedvez: kielégíti gasztronómiai igényeit. Amennyiben a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyzete ennek nem kedvez, akkor függetlenül attól, hogy a környezete megtermi-e ténylegesen az élelmiszert: éhezik.

S eközben a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyzetétől függetlenül elfelejti, hogy eközben valójában végig anyagcserét folytat környezetével.

Címkék:


 
Költségvetés


Kampányidőszakban senki nem mentesítheti magát a költségvetési kérdések alól, úgyhogy én is alkalmazkodom az elvárásokhoz.


Ló badzset


Ha valakinek nem lenne egyértelmű, a fenti táblázatban a ló badzset látható.

 

Címkék:




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta