Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szerda, április 28, 2010
00:20
 
Határátlépés


Szombaton volt az Integratív Pszichoterápiás Egyesület éves kongresszusa. Az idei kongresszus elsődleges témája a krízis volt. Számos érdekes előadás hangzott el. Én csak egyetlen motívumot szeretnék megörökíteni, mert sikított a lelkem a gyönyörtől, amikor hallottam.

Elöljáróban azon olvasók kedvéért, akik nemigen vannak képben a pszichoterápiát illetően, annyit szeretnék jelezni, hogy a klasszikus Freud-féle „díványos” pszichoanalízis egyike a létező millióféle pszichoterápiás elméletnek és eljárásnak, és korántsem egyenértékű a pszichológia vagy a pszichoterápia egészével. Az átlagos terápiákkal ellentétben az analízis szokásosan nem pár hónapig vagy egy-két évig tart, hanem sok-sok évig, akár évtizedekig is. És többnyire nem heti egy, hanem heti három alkalommal zajlik – kétségkívül jövedelmező elfoglaltság. >:-D Emellett jellemzője az analízisnek az is, hogy a fókusz csaknem teljesen a kliensnél van: ő beszél, mondja az asszociációit a maga ritmusában, a terapeuta jószerével be sem avatkozik.

Kácsándi Elvira élvezetes előadása a terapeuta kríziséről szólt, beleértve azokat a helyzeteket, amikor a terapeuta valamiért nem tudja vagy nem akarja tartani a terápiás kereteket, és átlép bizonyos határokat: hogy miként éli ezt meg, milyen szakmai, etikai, lelkiismereti okai és következményei vannak az ilyesminek, stb. Számos példát hozott erre, majd elmesélte azt a történetet, amit első kézből hallott egy pszichoanalitikustól, amikor valamilyen oknál fogva elkeveredett vendégként egy analitikus kongresszusra.

Az illető analitikus előadásában ugyancsak egy határátlépésről beszélt. Az eset egy olyan klienssel történt meg, aki már mintegy tíz éve járt hozzá, kb. az 1500. terápiás óra alkalmával. A kliens hetek óta (kb. 30 órája) úgy jött terápiába, hogy zokogott, és végigsírta az alkalmat. És ekkor bátor analitikusunk gondolt egy nagyot és merészet, és egy nagy levegővétellel sutba vágta a pszichoanalízis szakmai-etikai követelményeit, és a következő kérdést tette föl a páciensnek:

– Miért sír?

Amikor szombaton ezt a történetet hallottam, akkor értettem meg teljes mélységében azt az általam korábban is szeretett poént, amit hajdan egy idézetes könyvben olvastam. A szöveg angol nyelvi közegből származik, és így szól:

„Tizenkét évi terápia után a pszichiáterem mondott valamit, ami könnyeket csalt a szemembe. Azt mondta nekem: – No hablo inglés.

Címkék: , ,


hétfő, április 26, 2010
09:08
 
Kétharmad


A nagy összefüggések feltárását meghagynám másnak. Magam csak pár megjegyzésre szorítkozom.

Este a Vörösmarty téren természetesen OVáció volt. Ami tény, az tény: kijárt nekik az ünneplés, miután az első forduló hangulatát sikeresen elkúrta a bürokrácia. Az egyik megszólaló, úgy is, mint belvárosi polgármester, Rogán Antal volt.

Ezzel kapcsolatban fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy a parlamentbe jutott fasiszta párt vezetője hangsúlyozta este: ugyanazt fogják csinálni bent és kint, mint amit eddig. És hajlamos vagyok elhinni, hogy komolyan is gondolja: a Jobbik politikájában és világnézetében valóban nem történt változás azóta, hogy megjelentek a porondon. És Rogán Antal négy éve a Fidesz és a – ma fő ellenségnek számító – Jobbik közös jelöltjeként szerzett polgármesteri címet. Ismétlem: a Jobbik politikája és világnézete akkor is ugyanaz volt, mint ma.

Ugyanezen Rogán Antal a kétharmadot úgy interpretálta: „Ma az egész ország örül.”

Gyors számítás: az 1. fordulóban a választói névjegyzékben 8.034.394 választópolgár szerepelt. Közülük 2.706.292 fő szavazott listán a Fideszre (és KDNP nevű fantomvégtagjára). Magyarán 5.328.102 magyar ember fejezte ki távolmaradásával vagy másra adott szavazatával, hogy nem támogatja a Fideszt. Vicces egybeesés, hogy ez a szám az összes választó 66,31%-a. Másképp fogalmazva: az ország lakosságának több mint kétharmada nem szavazott bizalmat a Fidesznek.

Ezt interpretálta úgy a Fidesz: „Ma az egész ország örül.” E mondatot nem lehet másként értelmezni (erre négy évnyi bizonyítékom van az 1998–2002 közötti időszakból), mint annak megvallásaként, hogy nézetük szerint az a másik kétharmad (több mint ötmillió ember) nyilvánvalóan nem tartozik az országhoz. És amikor a Fidesz azt ígéri, hogy az ország érdekeit fogja képviselni, akkor mi, a nem-ország (akikről, mint maguk mondták, név szerinti listájuk van), pontosan tudjuk, mire számíthatunk.

Címkék:


szombat, április 24, 2010
21:21
 
Egysoros



Egyháztörténet

Lelkemet az Úrhoz MLM.


Címkék: ,


 
Most ez



Humpty Dumpty

a bőr sárgája
a haj fehérje
az élet repedező héja
ráütve a ketreces tartást igazoló bélyeg


Címkék:


péntek, április 23, 2010
19:05
 
Alkalmazott pszichopatológia


Van két régi pszicho-poén, biztos sokan ismerik:

– Hál istennek, nem vagyok szenilis, le is kopogom. Tessék, ki az?! (Graffiti)
– Nem vagyok skizofrén, a hangok is megmondták. (Graffiti)


Ezek évek óta igen közel álltak a szívemhez. És ma úgy gondoltam, legfőbb ideje, hogy én is hozzááruljak valamivel a pszichiátriai közkincshez.

– Nem vagyok hisztériás! Nem és nem és nem!
– Fáradt és kedvetlen vagyok ahhoz, hogy depressziós legyek, meg amúgy se lenne semmi értelme.
– Nem vagyok hipochonder, csak bemesélem magamnak.
– Teljesen olyan volt, mintha hallucinációm lett volna – persze valójában nem az volt.
– Nem vagyok paranoiás, csak az ellenségeim terjesztik rólam a hátam mögött.
– Nem szenvedek disszociatív identitászavarban. – Én sem! – Én sem!
– Ha valaki azt állítja, hogy pszichopata vagyok, azt legéppisztolyozom.
– Mintha valamikor már korábban is lett volna déja vu-m.
– Kikréem mgaamank a felétleezést, hoyg diszgfráiás vayogk!
– Annak puszta gondolata, hogy esetleg fóbiás lehetek, rettegéssel tölt el.
– Egyszerűen muszáj napjában hússzor meggyőződnöm arról, hogy nem vagyok kényszerbeteg.
– Heves szívdobogással, mellkasi nyomással és fulladással reagálok annak gondolatára, hogy esetleg valaha pánikbetegségem lehet.
– Belekarcoltam Gilette-pengével a karomba: „Nem vagyok borderline!”
– Szeretném, ha mindenki látná rajtam, hogy nem vagyok exhibicionista.
– A gondolat is nevetséges, hogy egy ilyen tökéletes ember, mint én, nárcisztikus legyen!
– Egész éjjel azért fohászkodtam, hogy soha ne legyek insomniás.
– Nem vagyok dependens személyiség – ugye?!
– Ugye te is úgy gondolod, Brumi, hogy nincs szeparációs szorongásom?!


A további kiegészítéseket szeretettel várom komment formájában.

Címkék: , ,


 
Szorgos népünk győzni fog


Kampánycsend előttre. A neten találtam az imént.


Orbán Viktor: Munkát kenyeret

Címkék: ,


hétfő, április 19, 2010
12:49
 
Vers



Mondatelemzés

lesz majd egy nap
hogy nem nyit neki ajtót
és később se jön
hiába várja
ténfereg a kitágult lakásban
egy egész csirkét
hogy egyen meg vacsorára
és mi lesz a második túró rudival
és ott a fogkefe
a sok ruha
és soha többé nem néz rá nagy szemekkel
az immár névtelen
néma plüsskutya
nincs szerelmsms
nincs badacsony
csak az a rohadt kétszemélyes ágy
és vajon itt fent a negyedik sorban
melyikünk lesz alany
melyikünk a tárgy

Címkék:


péntek, április 16, 2010
12:44
 
Meghalt Popper Péter


Bassza meg. :(
Mi jön még?
Ki megy még?!

Címkék:


szerda, április 14, 2010
21:16
 
Főmű


Van-e ilyenje egy írónak? Írója válogatja. Talán van, és a hálás utókor jókat vitatkozhat róla (a hálátlan nem foglalkozik vele), hogy melyik az. Ettől függetlenül az adott író még érezheti azt valamelyik munkájáról, hogy „igen, nekem ez a főművem”. Az utókor pedig majd vagy egyetért vele, vagy nem.

Mint több könyvének szerkesztője (s nem mellesleg úgy is, mint a fia), Birtalan Ferencről történetesen tudom, hogy ő maga mit tart eddigi élete főművének. Eddig tíz kötete látott napvilágot; a legutóbbi, a Szökőár után is hazatér a tenger (Kis indiánkönyv) két hete jött ki a nyomdából. A tizenegyedik ama bizonyos főmű. Ez holnap, csütörtökön jelenik meg. Címe: Versek regénye, s bár műfaji besorolása némiképp nehézségekbe ütközik, voltaképpen Birtalan Ferenc költői önéletrajzának tekinthető.

Mindkét könyv bemutatója 2010. április 16-án (azaz most pénteken) 17 órakor lesz a Rátkai Márton Klubban (Budapest VI., Városligeti fasor 38.) A köteteket Szepes Erika író, irodalomtörténész és Kaiser László költő, a Hungarovox Kiadó vezetője mutatja be. Közreműködik: Dénes Diána.

Minden külön értesítés helyett: mindenkit szeretettel várunk!


Alább a kötetek borítószövege olvasható. A Kis indiánkönyv borítóját Lieszkovszky Veronika, a Versek regényéét Leits Miklós tervezte. Előbbinek a címlapja Apa Felhőkutya című képének felhasználásával készült, amelynek eredetijét én őrzöm, s amelynek modelljéül – talán van, akinek ez érdekességszámba megy – Morzsa szolgált.

A kötetek honlapja (előbb-utóbb részletekkel) a könyvcímekre kattintva érhető el.

Birtalan Ferenc: Szökőár után is hazatér a tenger (Kis indiánkönyv)Szökőár után is hazatér a tenger
(Kis indiánkönyv)


Sorsszerű, ahogy Degan Alihastro költeményeivel találkoztam.

Egyetemista ismerősöm 2006-ban féléves ösztöndíjat kapott Lisszabonba. Könyvtári kutatásai során egy feltehetőleg dél-amerikai, 18. századi költő tizenöt versének másolatára bukkant. Rám gondolva készített belőlük nyersfordítást, s küldte el azzal: ha kedvem tartja, foglalkozzam vele.

A versek fordítása során úgy éreztem, gondolatviláguk nagyon közel áll hozzám, s arra ösztönöztek, hogy előbb egy szonettel, majd egy rendhagyó szonettkoszorúval állítsak emléket Alihastrónak, a költőnek, a volt portugálnak és Tengerszínszemű szerelmének.


Birtalan Ferenc



Birtalan Ferenc: Versek regényeVersek regénye

                    mert úgy akarom költő legyek
                    kőbánya nyugati csücskén
                    figyelem apró gyöngyszemek
                    gyúlnak az ég fekete tükrén


– idézi vissza sok évtized távlatából nyolcéves kori önmagát Birtalan Ferenc, aki 1945-ben, legkisebb fiúként született egy pesti házmesterlakásban, s – népmesei szerepével azonosulva – onnan indult neki a világnak, hogy bizonyítsa, elsősorban önmagának: igenis lehetséges „örömben, gyászban emberül” élni a XX. század második felében, Magyarországon. Kormos ablakú, zajos műhelyeken át vezető, halottakkal szegélyezett útját a szó, a vers világítja be. Reményt lát bennük, „szinte az egyetlen lehetséges utat, amely abból az összekuszálódott, romlásnak indult világból kivezethetett”.

És a versek valóban kivezetni látszanak a romlásból: 1985-ben a negyvenedik évében járó „fiatal költőnek” megjelenik első verseskönyve, s ezt kilenc további kötet követi – nem számítva a verseit tartalmazó antológiák és irodalomtankönyvek sokaságát, amelyek mind azt tanúsítják: Birtalan Ferenc nem maradt adósa gyermekkori önmagának.

Vajon tényleg nem? A Versek regényében erre keresi a választ. A megtett útról mesél, hol anekdotázva, hol megrendítően, de minden szavában hitelesen, kíméletlen őszinteséggel. Önéletrajz volna hát ez a könyv? Kordokumentum? Lírai hangvételű prózabetétekkel meg-megszakított versválogatás? Ha műfajba akarjuk sorolni, nem adja magát könnyen. Ám ha átadjuk magunkat az olvasás élményének, a sorok ellenállhatatlanul ragadnak magukkal egy olyan mesevilágba, ahol bár „a koldusok koldusok, a békák békák maradnak”, a „jótett helyébe jó” hatalma minden kétséget kizáróan beigazolódik.

Birtalan Ferenc számadása túlmutat saját versein. Magának a költészetnek állít diadalívet.


Egy új könyv megjelenése mindig nagy dolog. Apa minden egyes könyvének nagyon örültem. A Versek regénye megjelenése viszont kiemelt ünnep számomra, egyrészt mert tisztában vagyok fontosságával Apa életművében, másrészt mert ha elolvasom ezt a visszatekintést-összegzést (amint azt már sokszor megtettem), számos dolgot megértek, nemcsak Apáról, de önmagamról is.

Egyebek mellett ezért lehet e könyv érdekes olvasmány azoknak is, akik (valamilyen oknál fogva) e blog visszatérő olvasói.

Megismétlem hát a fenti meghívást: pénteken 17 órakor mindenkit szeretettel várunk a Rátkai Klubba, a fenti könyvek bemutatójára!

Címkék: , , ,


 
LMP Skywalker


Címkék: ,


hétfő, április 12, 2010
12:48
 
Kérdés az OVB-hez


Ha valaki véletlenül belebotlik egy OVB-tagba az utcán, ugyan, kérdezze már meg tőle (és írja meg nekem), hogyaszongya: „Mondja, kedves Potrien, mégis mi a volt a jogi különbség a tegnapi 19:01-es, 19:15-ös és 22:15-ös helyzetek között? És ha semmi, akkor miért nem mentek még el valamennyien a halál faszára?”

Címkék:


 
Tényleg lehet más


De hogy mennyire, az majd elválik.

Nem akarom leírni mindazt, amit mindenki más is leírt és le fog írni, úgyhogy csak hézagos reflexió lesz, kicsit sem a teljesség igényével.

Egyrészt a szubjektív sikerélmény: bejutott az LMP, önmagához viszonyítva magasan a küszöb fölött – örülök neki. Noha nem vagyok elvakult LMP-fan, hiszen, mint írtam már, náluk is látok nekem nem tetsző dolgokat, mégis úgy gondolom, nagyon fontos az ország egészének szempontjából, hogy sikerült bekerülniük a Parlamentbe.

Másrészt, visszatérve a címre és az első mondatra: az LMP-től függetlenül is egész biztos, hogy mostantól más lesz a politika; a rendszerváltás óta soha nem volt olyan, hogy egy kormányzó párt legyen. (Egyszer lehetett volna, de nem lett – az volt a vég kezdete az SZDSZ számára.) Olyan pedig pláne nem volt, és még csak nem is lehetett volna, hogy egy pártnak meglegyen a kétharmados többsége.

A következő két hét egyetlen igazán fontos belpolitikai kérdése: lesz-e kétharmada a Fidesznek? Ha igen, akkor onnantól kezdve gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy rajtuk kívül ki más ül még bent a Parlamentben. Akkor tényleg lehet más a politika – de nem úgy, ahogy az LMP szeretné. Hanem úgy, hogy Magyarországon de facto egypártrendszer lesz. Ez nem a baloldalon szokásos Fidesz-hiszti, hanem egész egyszerűen ezt jelenti a kétharmad. Ennek a lehetősége aggasztó – akkor is annak tartanám, ha bármely(!) más párt szerezne egyedül kétharmadot. Amitől a mostani helyzet igazán életveszélyes a demokráciára nézve, az az, hogy a Fidesz már bizonyította négy éven keresztül, hogy saját –nemes céljait– fontosabbnak tartja a demokratikus játékszabályok betartásánál.

Persze fölmerül annak a lehetősége is, hogy amennyiben viszont nem lesz kétharmada a Fidesznek, akkor kénytelen lesz alkuba bocsátkozni bizonyos kérdésekben a többi párttal. És ha valamihez történetesen szüksége lesz a Jobbik frakciójából származó gombnyomásokra, akkor vajon mi az a konc, amit oda fog vetni a fasisztáknak? Tiszta sor, hogy a buzik jogegyenlősége és méltósága. És teszik ezt majd szó, hang, gondolkodás és a legcsekélyebb skrupulus nélkül – erre a garancia, ha más nem, Semjén Zsolt és Tarlós István személye: mindkettő ott állt ma közvetlenül Orbán Viktor mellett.

Ez az esély kétségtelenül fennáll. És ebből az aspektusból nézve még az is elképzelhető, hogy a kétharmad lenne a veszélytelenebb, legalábbis ami a saját bőrömet illeti.

Azonban éppen hogy demokrataként és liberálisként mondom azt: ebben a helyzetben a saját bőröm másodlagos az ország egészének érdekeihez képest. Ami pedig az ország egészét illeti (beleértve mindazokat, természetesen, akik tegnap a Fideszre voksoltak), az nem más, mint hogy ez a kétharmad ne valósulhasson meg. Úgy gondolom, ez a szempont most erősebb minden másnál, beleértve az egyéni, ill. a pártszimpátiát és a gyomormozgásokat. (És persze igen, láttam az egyéni eredményeket és arányokat, úgyhogy tudom én is: mikronnyi az esély arra, hogy a kétharmadot meg lehessen akadályozni.)

Erről ennyit akartam mondani, azaz inkább kiírni magamból.

Az OVB által produkált kutyakomédiához inkább nem fűznék megjegyzést. És egy csomó más dologhoz sem, ami az este történt. Egy valamit azonban nem akarok említés nélkül hagyni. Ez pedig az, hogy az első kormánypárt, a rendszerváltó MDF a tegnapi szavazással végérvényesen eltűnt a magyar politikai térképről; Dávid Ibolya a sajtótájékoztatón bejelentette lemondását.

Az ezzel kapcsolatos érzéseim ambivalensek. Az MDF-et mint olyat azóta utáltam, hogy még 1989 őszén egy elkötelezett MDF-hívőtől hallottam életem első politikai zsidózását – majd sorra a többit, ugyancsak MDF-esektől. Azóta persze megváltozott minden mindenfelé, és kiderült, hogy Dávid Ibolya mégis ért valamelyest a focihoz, de az évek során az MDF semmi olyat nem tett, amitől nekem (úgy is, mint meleg állampolgárnak) meg kellett volna kedvelnem. Azonban – bár a kártyalapok furcsa keverése közben úgy esett, hogy ebben a kampányban ő lett az általam támogatott párt fő riválisa, így föl sem merült, hogy rá szavazzak – valahol mégis hiányozni fog nekem, mint egy nem kedvelt, ám megszokott bútordarab.

Hogy az általam soha nem kedvelt Dávid Ibolya valójában mennyire gerinces, azt nem tudom, de az utóbbi években tudatosan ápolta az Egyetlen Gerinces Politikus imázsát. És meg kell hagyni: konzekvensen csinálta és konzekvensen is fejezte be. Arra, ahogy este bejelentette a lemondását (és nem újságírói kérdésre ködösített, hogy majd az elkövetkező hetekben, az elnökségi, választmányi, jóégtudjamilyen ülés után kiderül, hogy mi lesz), azt tudom csak mondani: le a kalappal. Valószínű ugyan, hogy nem blatt volt, hiszen ő is tisztában lehetett az esélyeivel, és eldönthette jó előre, mit fog tenni. Ennek ellenére ez így volt méltó, így volt elegáns.

Hogy ne mondjam: így volt példamutató.

Címkék: ,


vasárnap, április 11, 2010
10:38
 
Fontos nap a mai


Fontos nap a mai.

Fontos, legalábbis a magyar embereknek.

Mármint azoknak, akik valóban magyarok.

Fontos, mert ezen a napon közösen tanúságot tehetünk arról, ami valódi érték.

Arról az értékről, ami az életet értelmessé, igazzá, széppé – egyszóval élhetővé teszi.

Fontos nap a mai, mert április 11. van, József Attila születésnapja: a költészet napja.

Vagy másra gondoltál?


Ars poetica

                   Németh Andornak


Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.

Szép a forrás – fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.

Más költők – mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.

Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.

Nincs alku – én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.

Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;

engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.

S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.

Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!


(József Attila)

Címkék: ,


péntek, április 09, 2010
17:52
 
Az LMP a bejegyzett élettársi kapcsolatról


A Lehet Más a Politika kampányában nem került elő a melegkérdés. Tippem ugyan volt, hogy mi lehet az állásfoglalásuk, de ha már egyszer az LMP ma amúgy is egésznapos „azonnali kérdések és válaszok óráját” tart, gondoltam, rákérdezek egyenesen. Így tettem – másfél órán belül itt volt a válasz.

From: Birtalan Balázs
To: Lehet Más a Poltika

Sziasztok!

Kering egy olyan hír, hogy bár a Fidesz nem tervezi formálisan eltörölni a bejegyzett élettársi kapcsolatot, de első intézkedései között lesz majd annak tartalmi kiürítése. Kérdésem: az LMP tervezi-e képviselni és védeni (és ha igen, milyen módon) a szexuális kisebbségek jogegyenlőségét, jogbiztonságát?

Sok sikert kívánva üdv:

Birtalan Balázs


From: Lehet Más a Poltika
To: Birtalan Balázs

Kedves Balázs!

Támogatjuk a regisztrált élettársi kapcsolat intézményét. Hosszú távon nincs alternatívája a jogegyenlőségnek, és ebben a házasság intézménye sem lehet kivétel. A teljes jogegyenlőség eléréséhez azonban elengedhetetlen, hogy ezt a jelenleginél nagyobb társadalmi elfogadottság övezze. Enélkül elképzelhető, hogy a házasság intézményével kapcsolatos jogegyenlőség fölösleges társadalmi feszültségeket szülne és a melegekkel szembeni intoleranciát erősítené. Addig is szükség van azonban az Európai Unió szabad mozgás és tartózkodás jogáról szóló irányelvének olyan irányú módosítására, hogy családtagként kelljen elismerni az azonos nemű házastársat vagy bejegyzett élettársat függetlenül attól, hogy az intézményt a fogadó ország joga egyébként elismeri-e.

Az LMP minden téren úgy gondolom kiáll a jogegyenlőség és a jogbiztonság mellett, ebbe illeszkedik bele a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos álláspontunk is.

Remélem, tudtam válaszolni a kérdésedre.

Legjobbakat!

Fabók Márton
LMP


Lehet Más a Politika!

Címkék: , , ,


 
A Fidesz kampányzárójáról még egyszer


Tegnapi posztjaim egyikének ezt a címet adtam:

Buzizás a Fidesz kampányzáróján

..., és idéztem Pelczné Gál Ildikót, aki „családi példánál maradva jelezte, nem két férfi vagy két nő jelenti a kerek családot, hanem egy férfi, egy nő és gyermekeik kapcsolata.”

Jgy kommentje erre, amiről véletlenül sem akarnám, hogy elsüllyedjen:

Amennyiben jól értettem a dúsérdemű hölgy szavait, úgy a posztod címe pontosabb lenne így:

Buzizás és meddőzés a Fidesz kampányzáróján

Köszönöm szépen, ez tízpontos volt – és nagyon fontos adalék a Fidesz hétköznapi, már-már megszokott ősfasiszta jellegének illusztrálásához.

(Ami természetesen nem áll ellentétben azzal, hogy a mai Fidesz napjainkban a '40-es–'50-es évek fordulóját idézően virtigli, vérbő kommunista párt.)

 

Címkék: , , ,


 
Tölgyessy Péter az LMP-ről


Tölgyessy PéterMAGYAR NARANCS: Milyen lehetőségei vannak az LMP-nek?

TÖLGYESSY PÉTER: A Lehet Más a Politika jelenlegi állapotában igazi posztmodern párt. Bizonyos értelemben túl modern a hazai viszonyokhoz mérve. Mondanivalója igencsak emlékeztet az érett késő kapitalizmus, a globalizáció keltette gondokra válaszul megszületett német Zöldek és a Linke programjára. Sokban rendszertagadó erő, a világkapitalizmus nagyszervezeteinek rendje helyett az emberközeli helyi piacok világát ajánlja. Egyelőre igazi értelmiségi mozgalom, nemigen mozgatta meg a szélesebb közönséget. Olykor az egyszeregyét sem érti a kispárti politikának, szinte sosem túloz. Így viszont alig produkál a tömegsajtó figyelmét magára vonó ügyeket. Sokan még a létezéséről is alig tudnak. Ám a semmiből indulva állított az ország valamennyi megyéjében és a fővárosban is pártlistát. Aktivistái elszánásukkal pontosan azt tették, ami hazánkban a leginkább hiányzik: tiszta ügyszeretetből akkor alapítottak pártot, amikor még igencsak szerény volt az esély a sikerre. Ha valamire, hát pont erre, a közvetlen érdek nélküli elszánásra volna szüksége a beteg országnak. Ki tudja, még meddig juthatnak, ha a zöldtémák mellett lényegileg megkísérlik átformálni a baloldalt, és ha egyik háborús oldalhoz sem tartozván, valóban más politikát kínálnak a választóknak. A hárompárti Országgyűlés jó eséllyel a háborús észjárás minden korábbinál koncentráltabb folytatása lenne. Pedig ez az egyik végső oka bajainknak. Viszont egy jelentős, még szeplőtlen, új szereplő belépése minden korábbinál erősebb megújulási kényszert teremtene minden párt számára.

Címkék: ,


csütörtök, április 08, 2010
21:17
 
Buzizás a Fidesz kampányzáróján


A Fidesz-KDNP eddigi kampányában úgy tűnt, Mikolát és Semjént sikeresen bezárták a hátsó szobába, hogy nehogy ezt a választást is elbassza nekik, így az elmúlt hetek konkrétan nem támasztották alá, amit tegnap írtam: hogy a Fidesz nyíltan és kimondottan melgellenes. Nemcsak retorikájában, de poltikájában is.

Köszönet Pelczné Gál Ildikónak, aki a Fidesz mai kampányzáróján volt szíves utólag tanúskodni az általam írottak mellett.

Pelczné Gál Ildikó párhuzamot vont az otthoni húsvéti nagytakarítás, és a kormányra váró feladatok között. Családi példánál maradva jelezte, nem két férfi vagy két nő jelenti a kerek családot, hanem egy férfi, egy nő és gyermekeik kapcsolata.

Forrás: Index.hu


Hölgyeim és uraim, a jövő elkezdődött.

 

Címkék: ,


 
Na most akkor lehet más vagy nem lehet?!


Lehet Más a Politika!


Lehet Más a Politika!

Címkék:


szerda, április 07, 2010
13:27
 
Egy karika kolbász a nagy bográcsba


Úgy vélem, tartozom annyival önmagamnak és azoknak, akik időről időre megtisztelik figyelmükkel a blogomat, hogy röviden leírjam: mit és miért fogok tenni most vasárnap.

Két dolgot készülök tenni. Egyrészt szavazni fogok, méghozzá érvényesen. Másrészt az LMP-re fogok szavazni.

Szavazni nem azért fogok, mert az vidám és kellemes dolog. Nem is azért, mert úgy gondolom, hogy a képviseleti demokrácia az emberiség legjobb találmánya. Nem is azért, mert az induló pártok bármelyikéről azt hinném, hogy elhozzák a földre a mennyországot.

Azért fogok szavazni, mert utálom, ha egy adott témáról való beszélgetés közben be kell fognom a pofámat. Márpedig az ahhoz való jogot, hogy a következő négy évben elmondhassuk a véleményünket, a kritikánkat arról, ami az országban zajlik, azzal az aktussal vásároljuk meg, hogy érvényes szavazatot adunk le. Aki nem így tesz, annak négy évig nincs erkölcsi alapja, hogy beleugasson a történésekbe.

Nem állítom, hogy ez jó dolog. Ismétlem: nem állítom, hogy a képviseleti demokrácia az ideális társadalmi berendezkedés a Homo sapiens számára. De jelenleg – tetszik, nem tetszik – ez van. Nincs alternatíva. Olyan ez, mint a tábori paprikás krumpli. Részt vettél az ebéd elkészítésében? Ott voltál? Pucoltad a krumplit, könnyezett a szemed a hagymától, karikáztad a kolbászt, kavargattad a bográcsban az ételt, ügyeltél a tűzre? Igen? Akkor mondd el, hogy ízlik az ebéd! Így sikerült, ezt esszük valamennyien – ha nem ízlik, mondd el, te hogy csinálnád. Vagy nem voltál ott, hanem vakartad a pöcsödet a sátorban? Akkor viszont kurvára fogd be a pofádat, mert ebben a helyzetben nem az a kérdés, hogy szeretsz-e itt lenni ebben a táborban, vagy szereted-e a paprikás krumplit egyáltalán. Lehet arról is beszélni, hogyne lehetne. De nem ebéd közben.

Lehet megkérdőjelezni a parlamentáris demokráciát. Lehet megkérdőjelezni az egész civilizációs rendszert. Aki ismer, tudja, hogy ez utóbbival elég sokat foglalkozom, és ha nem hülye, azt is tudja, ez utóbbi implikálja az előbbit. Mindent meg lehet kérdőjelezni – én is azt teszem. De ennek semmi köze a választásokhoz. Dönthetsz úgy, hogy kivonod magad az ebéd elkészítéséből (mondván, hogy úgysem az lesz, amit szeretnél), de akkor, mint mondtam, négy évig súlyosan kussolj minden belpolitikai kérdésben.

Még valami. A magyar választási rendszer – geci módon – sajnos úgy van kitalálva matematikailag, hogy aki nem szavaz, az is szavaz. Tisztességesebb helyeken a szavazólapon van egy plusz opció, a fehér négyzet: ha egyik indulóra sem akarsz voksolni, oda teszed az ikszet. Ezzel nem támogatsz senkit, viszont a szavazatod beleszámít az összesítésbe, és gyengíti az indulók eredményét. Ez az intézmény Magyarországon nem létezik. Magyarországon az van, hogy aki nem (vagy érvénytelenül) szavaz, az indirekt módon erősíti az indulókat, méghozzá elsősorban a szélsőségeket. Nem világos?

Tegyük fel, hogy egy szélsőséges pártnak az országban összesen ötezer szavazója van. Sok ez vagy kevés? Elvileg nyilván nem sok. De ha történetesen a választópolgárok nagy része szarik az egészbe, és csak 9.999 ember megy el szavazni (beleértve persze az említett szélsőséges párt ötezer emberét, aki párthűségből okvetlenül szavaz), akkor ez azt jelenti, hogy az említett párt egymagában elérte az 50%+1 fő eredményt, és kormányt alakíthat. Ha csak még egy ember elment volna szavazni (akárki másra!), akkor már nem alakíthatna kormányt. És ha 100.001 ember megy el szavazni, akkor ugyanezen ötezer szavazat már kevesebb lesz, mint az összeredmény 5%-a, tehát az illető párt be sem jut a parlamentbe. Ha több mint félmillióan mennének el szavazni, akkor ugyanezen ötezer ember szavazata már az 1%-hoz sem lenne elég, következésképpen állami támogatást sem kapnának a következő ciklusban. Vagyis aki otthon marad, az – akarva, nem akarva – e párt kicsiny abszolút eredményének relatív értékét növeli.

Lefordítom. Aki 2010-ben nem megy el szavazni, az ahhoz járul hozzá, hogy az újfasiszta Jobbik bejusson a parlamentbe. Ez nem vélemény, nem ideológia, nem hangulatkeltés: ez matematikai tény.

És hogy kire szavazok.

Természetesen a Jobbikra nem. Ha valaki melegként a Jobbikra szavaz, az olyan, mint ha valaki annak idején németországi zsidóként Hitlerre szavazott volna. Kis kiegészítés: Hitler hatalomra jutását nemcsak a zsidók szívták meg, hanem egész Németország. A fasizmus ideológiája szerint ugyanis mindenki eltiporni való kisebbség, aki nem tart velük.

Ugyanezen okból nem szavazok a Fidesz-KDNP-re sem. KDNP természetesen nem létezik: hogy mégis úgy tehet, mintha létezne, az a demokrácia megcsúfolása. De hát a Fidesz mást se csinált annak idején, mint megcsúfolta, gyengítette a demokrácia alapjait (háromhetente ülésező parlament, kétéves költségvetés stb.) A Fidesz egész felépítése alapjaiban hordozza magában azt a valamit, amit Umberto Eco ősfasizmusnak nevez. (Ha nem ismered a szót vagy nem érted az összefüggést, kattints a linkre – egy három évvel ezelőtti posztomra mutat.) Ettől nem független, hanem ennek szükségszerű következményeként a Fidesz masszívan, következetesen melegellenes politikát folytat. Ez sem vélemény, hanem tény: ha csokorba szedném egy évtizedre visszamenően a Fidesz-KDNP (inkluzíve Semjén Zsolt és Mikola István) homofób megnyilvánulásait, a lista egy nagyfelbontású képernyőről is lelógna – ellenpélda (tehát a melegek jogbiztonságát célzó megszólalás) pedig egy sem akad. Aki az első fordulóban a Fideszre szavaz, az nyilvánvalóan a melegek diszkriminációjára szavaz. (Akkor is, ha ő maga meleg.). Egyetlen esetben fogok szavazni a Fideszre: ha lesz második forduló, amikor is a Fidesz vagy a Jobbik jelöltje között kell dönteni.

Az MSZP-vel az a baj, hogy hányok tőle. Ez nem éppen reálpolitikai attitűd, de ez van. Elegem van a szarrágásukból, a provincializmusukból és a faszkodásukból: abból, hogy húsz éve képtelenek megszabadulni kompromittáló arcoktól. Az MSZP-nek már rég azzá kellett volna válnia, amivel jobbról vádolják: igazi „ballibsi”, azaz valóban baloldali, és ténylegesen liberális értékrendet képviselő, modern párttá. Ettől ők jelenleg kozmikus távolságra vannak. Az MSZP-re egy esetben szavaznék: ha nem lenne az indulók között olyan, bejutásra esélyes alternatíva, amellyel ellensúlyozni lehet a fent említett fasiszták és ősfasiszták szavazati arányát. És persze el tudom fogadni, ha valakinek jobb a gyomra nálam, és rájuk adja a protest szavazatát.

Az MDF-re nem szavazok. Önmagában 1 db Bokros Lajosra még szavaznék, de az ugyancsak deklaráltan melegellenes Dávid Ibolya által elnökölt, deklaráltan melegellenes pártra semmi esetre sem. Arról nem is beszélve, hogy mára az MDF ripacspárt lett, és a kampány finisére sikeresen leszorította bejutási esélyeit. Félreértés ne essék: örülnék, ha az eddig említett három párt mellett az MDF is bent lenne az országgyűlésben, de ez az öröm nem magának az MDF-nek szólna, hanem annak, hogy minél több párt jut be, annál jobban közelít a működés a tényleges demokrácia felé.

A Civil Mozgalomról (jól írom egyáltalán a nevét?) még azt sem tudom, van-e jelöltjük nálunk. Ha van is, hozzám nem jutott el semmilyen anyaguk. Sorry.

Marad a Lehet Más a Politika.

Nem azért szavazok rájuk, mert tökéletesek. Nem azért, mert meg fogják oldani az ország gondjait. (Ez már csak azért sem valószínű, mert ellenzékből ez nehéz, márpedig hogy ki fog kormányt alakítani, most először a rendszerváltás óta nem kérdés.) Nem is azért szavazok rájuk, mert úgy gondolom, hogy ott jobb emberek vannak, mint máshol. Ez egyrészt naivitás lenne, másrészt továbbra sem szeretem az embereket a jó–rossz kategóriába sorolni. Azzal is tisztában vagyok, hogy a hatalom szükségszerűen korrumpál, és ha valaki abba a helyzetbe kerül, hogy büntetlenül lophat, az csaknem biztos, hogy előbb-utóbb lopni is fog – tisztelet a kivételnek, ha ugyan van ilyen. (És te meg én vajon kivételek lennénk-e?! – bár ez a kérdés nagyon-nagyon messzire vezet...)

Azonban egyrészt ellenzékből kevesebbet lehet lopni, mint kormányról. Másrészt aki most költözik be egy házba, az még nem tudja olyan magabiztossággal, hogy hol az éléskamra, annak hol van a kulcsa, és hogy melyik polcon vannak a legfinomabb, dézsmálásra érdemes csemegék. Harmadrészt, ha ezt technikailag gyorsan ki is lehet tanulni, a kezdeti „bezzeg mi majd tisztán csináljuk” attitűd bizonyos ideig minden bizonnyal kitarthat, és elegendő motiváció lehet arra, hogy tényleg tisztán csinálják: elvégre a Fidesz és az SZDSZ sem az első parlamenti ciklusukban kezdtek nagyokat lopni. Az idealizmus alkalmanként kifejezetten hasznos lehet.

Emellett nem elhanyagolható szempont, hogy az LMP programjában nagy súllyal szerepelnek a számomra fontos értékek: az esély- és jogegyenlőség, valamint a környezettudatosság. Annak szakszerű megállapításához, hogy ezen értékek eléréséhez valóban adekvát-e a programjuk, nem tartom magamat sem elég okosnak, sem elég műveltnek. (Aki igen, az örüljön magának és becsülje meg magát.) Azt viszont tudom, hogy a jelen állás szerint – bár garancia nincs rá – az LMP bejutásra esélyes párt. És bár náluk is látok nem egy visszatetsző dolgot, mindent egybevetve a legjobb (vagy mondjam így: legkevésbé rossz) döntésnek azt tartom, ha mind az egyéni jelöltek között, mind a listán nekik adom a szavazatomat.

Végezetül, mintegy kiegészítésképpen, egy idézet Török Gábor politikai elemző blogjából:

A politika (...) nem azonos a részben romantikus, részben agyonkalkulált párkeresős húspiaccal: nem az identitásunkat, értékeinket és igényeinket kifejező legjobbat keressük, s amíg nem találjuk meg, inkább magányosan várjuk a nagy napot. Helyesen tesszük, ha ezeket az elvárásokat érvényesítjük a párválasztásban, a kedvenc focicsapatunk, zenészünk vagy más ideálunk megtalálásában, de aki a politikában keresi a tökéletest, óhatatlanul csalódott és kiábrándult lesz.

Javaslatom: tegyük lejjebb a lécet, hátha így lesz már olyan, aki átugorhatja. A közös tengerparti nyaralás és a leendő gyermekek szeme színének tervezése helyett gondoljunk inkább arra, hogy ki lenne alkalmasabb az indulók között – akár kormányon, akár ellenzékben – az ország ügyeinek intézésére. Bizonyára lesz olyan, aki ezt a bejegyzést (sajnos tévesen) összefüggésbe hozza majd a nagy mennyiségben elfogyasztott húsvéti tojáslikőrrel, én azonban akkor is azt tanácsolom, hogy a szerelemhez szükséges szókészletünk („igazi”, „tetszik” stb.) helyett a politikával kapcsolatban legyünk sokkal megengedőbbek és unalmasabbak. Ne a hibátlant, a rajongásunk tárgyát keressük, hanem az indulók közül azokat, akiknek a jelenléte megítélésünk szerint minél nagyobb számban fontos lenne a törvényhozásban. Nézzük meg a választékot, és házmesterben, nem szeretőben gondolkozva, hozzunk egy egyszerű döntést. Ha sikerült, már mehetünk is szavazni.

Címkék:


vasárnap, április 04, 2010
10:22
 
A változó és a változatlan


Vannak a világban változó és változatlan dolgok. Ilyen vagyok például én: változó és változatlan. Változó, hogy mit gondolok a világról, de (aránylag) változatlan, hogy hogyan gondolkodom róla.

Változott az életem során, hogy mit gondolok olyan kérdésekről, mint pl. hogy van-e Isten, hogy ha van, akkor milyen, hogy feltámadt-e Jézus, hogy ki alapította az egyházat, stb. De változatlan, hogy e kérdésekre csak olyan válaszokat tudok elfogadni, amelyek összhangban állnak mindazzal, amit a világról tudok: a disszonanciát borzasztó nehezen viselem. Ha azon kapom magam, hogy egy-egy válaszom ellentmond a világképem egészének, akkor revízió alá veszem mind az adott választ, mind a világképem egészét, és nem találok belső békét addig, amíg újra meg nem valósul a racionális összhang.

Ez nem azt jelenti, hogy a gondolkodásomban nincs helyük a paradoxonoknak, a gödeli kérdéseknek. Nagyon is helyük van. Csakhogy más egy gödeli kérdés, és más egy válasz felületességéből adódó, nyilvánvaló marhaság. Hasonlóan ahhoz, amit Ladocsi atya mondta volt nekem a szemináriumban, amikor egy enyhén szólva nem ortodox állításra azt találtam mondani, hogy eretnekség:

– Uram, különbség van az eretnekség és a hülyeség között. Ahhoz, hogy valaki eretnek legyen, ahhoz szükséges bizonyos intelligencia.

Úgyhogy semmi bajom azzal, ha egy kérdésről bebizonyosodik (vagy legalábbis valószínűnek látszik), hogy gödeli, vagyis hogy igazságértéke (igaz-e vagy hamis) természetéből adódóan eldönthetetlen az adott rendszeren belül. Ugyanakkor komoly erőfeszítéseket teszek magamban arra, hogy a banális ellentmondásokat kiküszöböljem a rendszeremből.

Mindez csupán bevezető ahhoz, hogy – húsvét alkalmából – leírjam: jó pár éve írtam egy Feltámadt-e Jézus? című esszét, amelyben akkori legjobb tudásom szerint összeszedtem az érveket és ellenérveket, és ezek ütköztetéséből logikus következtetés útján arra jutottam, hogy az ún. Krisztus-esemény nevű történelmi jelenség legvalószínűbb magyarázata az, ami kétezer év óta a húsvéti állítás: Krisztus feltámadt.

Azonban a helyzet az, hogy az akkori és a mostani legjobb tudásom nem ekvivalens. Új információk, új szempontok kerültek figyelmem fókuszába az elmúlt évek során, és az elfogadott régi válasz, valamint az aktuális világképem között elkezdtem megtapasztalni a fent említett disszonanciát. Ami pedig nem jó. Úgyhogy nekiláttam a revíziónak. Ez persze így kicsit elnagyolt állítás, hiszen ez nem „egyszer csak” egyik pillanatról a másikra történt; a revízió voltaképpen állandó folyamat nálam. A revízió aktuális tárgya azonban időről időre változik. És azóta, hogy tavaly először coming outoltam itt a blogomban, miszerint nem vagyok már keresztény, érzem a sürgető késztetést, hogy számot adjak e kijelentés racionális hátteréről. Ha egyszer nem vagyok keresztény, akkor ebből az következik, hogy nem fogadom el a hagyományos keresztény választ arra a kérdésre, hogy mi történt cirka kétezer évvel ezelőtt Jeruzsálemben. Tényleg nem fogadom el. De akkor mit állítok helyette? Racionális lényként nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy egy kézlegyintéssel ignoráljam a kérdést.

Úgyhogy revízióm tárgya jó ideje a Krisztus-esemény. Pasziánszozom gondolatban a rendelkezésre álló adatokkal, és keresem azt a legökonomikusabb megoldást, ami nem mond ellent a tényeknek. E tevékenységem javarészt az önmagammal (a fent említett cikkemben írottakkal) folytatott vitából áll. Az éjjel és nappal, ébren és álomban, egyedül és párbeszédben történő pasziánszozás eredményeként kezd kirajzolódni egy elfogadható magyarázat. Messze van még ez attól, hogy olvasható formába kerüljön, mert a kereszténységgel hagyományosan szembehelyezkedő válaszok olcsó voltával tökéletesen tisztában vagyok továbbra is.

Az említett cikkben négy tényből (premisszából) indultam ki, és a logika szabályai szerint jutottam el a következtetésre. A formális logika szabályai is olyasmik, amelyek a változatlan dolgok között szerepelnek. Úgyhogy amennyiben az akkori következtetésemet ma nem tartom helyesnek, két úton indulhatok el. Az egyik, hogy megkeresem levezetésemben a logikai hibát, hiszen igaz premisszákból a helytelen logika alkalmazása hamis következtetésre vezet. A másik út, hogy felülvizsgálom a premisszákat. Ugyanis hamis premisszákból a helyes logika alkalmazása ugyancsak hamis következtetésre vezet.

Én ez utóbbi úton indultam el, és meg kell hagyni, elég kalandos területre tévedtem. Megkockáztatom, hogy olyan helyekre is, ahol korábban még más nem járt (bár ezt persze nem tudhatom bizonyosan). Remélem, záros időn belül eljut e kalandpasziánsz olyan fázisba, hogy az másokkal is megosztható legyen.



Húsvét kapcsán még egy változó és egy változatlan dologról kell említést tennem. A változatlan a főtt csülök. A kifejezés feltehetőleg nem igényel magyarázatot.

A változó dolog csülök-ügyben annyi, hogy a húsvéti asztalra dekoráció gyanánt idén a virágcsokron kívül egy általam készített rajz is került:


Húsvéti malac


További szép ünneplést mindenkinek!

 

Címkék: , , ,


csütörtök, április 01, 2010
00:01
 
Így írok én


Mit is mondhatnék? Érheti-e nagyobb megtiszteltetés az egyszeri bloggert, mint hogy április 1-je alkalmából megajándékozzák egy komplett blogparódiával? Meghatottan köszönöm tehát az alább olvasható három posztparódiát Jgy-nek.



Adalék az EMK-hoz

Izgalmas gondolatkísérlettel állt elő Adrian Pushbutton, akit egyébként az EMK irodalma Marshall B. Rosenberg egyik leglelkesebb tanítványaként tart számon. A gondolatkísérlet – magyarra átültetve – a következő.

A. és B. ülnek egy szobában. A. keresztrejtvényt fejt. Egyszer csak odaszól B.-nek:
   – Segíts már, légy szíves. Azt írja, „fakopáncs”, hét betű.
   – Harkály – mondja B. rövid gondolkozás után.
   – Próbáltam, de nem jó, csak hat betűre jön ki.
   Ha B. éppen empatikus hangulatban van, és logikusan is gondolkozik, megérti, hogy A. j-vel akarta írni a harkályt, javaslatot tesz az ellipszilonos változatra, melyet A. elfogadhat vagy elutasíthat.


A fent vázolt jelenségnek Pushbutton a verbális-szkripturális disszonancia nevet adta. Hozzáfűzi, hogy a jelenség kezelését meg kell tanulnunk: alapból és rendszerint B. egy legyintéssel intézné el A.-t. A gyakori válaszok:

– Mit tudom én.
– Hát akkor hülye vagy.
– (röhögve) Próbáld ezt: szamárr.
– Biztosan hibás a rejtvény.

Mindez a köznapi életre lefordítva nem többet és nem kevesebbet jelent, mint annyit, hogy valaki mond nekünk valamit, amit mi máshogy tudunk, mint ő, és amíg ez a máshogy tudás nincs tisztázva, amíg nem ugyanazon a térképen vagyunk, addig a kommunikáció megakad. Azt már csak én teszem hozzá, hogy az esetek döntő többségében A. is, B. is keresztrejtvényt fejt, egyidőben. És ha egyikük a harkájjal, másikuk a papagállyal van megakadva, ott fokozott szükség lehet egymás megértésére a szív szintjén.



Vers


Mobil elmélkedés

Elmúlt már a délelőtt.
Nem érzem a térerőt.
Kihúnyó fény gombomon,
lemerülök, gondolom.

Az elmúlás nullái, egyesei;
gyűlnek bennem Isten sms-ei.
S mielőtt piros gombomat megnyomná,
átváltoztat stabiltelefonná.



Agyelszállás

Tegnap este találtam ki őket, jónéhány pohár kisüsti limonádé után. Kérdeztem Tomit, leblogoljam-e. Tomi vállat vont.

– Persze, blogold, másnak se legyen jobb.

Naszóval.

Hogy hívják a mezőt, amin majd macskás képregényeket előállító nagyüzem épül?
– Gyárfield.

Felnőttkorban vállalt körülmetélkedés után:
– Most már nincs olyan messze a makkom Jeruzsálemtől.

Honnan nyerjük a tükröket?
– A tükörmadár tojja.
(Teccikérteni: tükörtojás.)

www.punishment.com/jail itt lehet büntetéseket letölteni.




Eddig a paródia. Remélem, minden rendszeres olvasóm épp olyan jól szórakozott rajta, mint én magam.

Címkék: ,




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta