Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

hétfő, október 18, 2010
13:32
 
Bécsnek büszke vára


Röviden a hétvégéről:

A bécsi szelet finom, de drága.
A bécsi szelet nem szeretem, főleg ha az eső is esik.


Hosszabban ugyanarról:

BécsTomival és Steóval Bécsben töltöttünk egy hosszú hétvégét. Nyilván sokan vannak, akik számára egy ilyen mondat izgalmassági faktora egyenértékű azzal, hogy „vacsorára vettem magamnak tíz deka párizsit”, de az élményeit mindenki a maga mércéje szerint méri. Tomi utoljára 1999-ben járt Bécsben (történetesen Steóval), én 1995-ben voltam ott egy hetet, és mivel vendég voltam, akire gondosan ügyelnek, kalauzolnak, hoznak-visznek, ez az élményem meglehetősen kevéssé autonóm. Gyakorlatilag alig van emlékem azokról a napokról; mondhatni, most voltam ott először úgy, hogy saját benyomásokat legyek képes kialakítani.

Amilyen marha nagy világjáró vagyok, Bécs a második európai főváros, amit látni volt szerencsém, úgyhogy összehasonlítási alapként állandóan Róma lebegett a szemem előtt. (Lásd itt, itt és itt.) Talán a legnagyobb különbséget úgy tudnám megfogalmazni, hogy amíg Rómából úgy jöttem haza, hogy majd’ megszakadt a szívem, és visszavágytam oda, Bécsből úgy, hogy „oké, jó volt”.

SchönbrunnRómában állandóan azt éreztem, hogy körülvesz a múlt, minden szépségével és minden borzalmával. Bécsben azt éreztem, hogy Budapest vesz körül, csak épp tisztább, szabályozottabb, drágább, külföldiül vannak a feliratok, és nehezebben igazodom el. Mindkét városban vannak monumentális építmények. Rómában ezt autentikusnak éreztem, Bécsben hivalkodónak és manírosnak. A Schönbrunn kertje gyönyörűen rendben van tartva: gyönyörűbben, mint ami az én ízlésemmel találkozik. A lépcső tetejéről látni egy-egy fasort balra és jobbra. A fák lombkoronája a fasortól kifelé eső oldalon szép, egészséges, gömbölyű; a fasor felé eső oldalukon valamilyen munkagéppel leborotválták, dermesztően egyenesre és függőlegesre. Tökéletes a kilátás a fasor teljes hosszában, kétségtelen. És körülbelül annyira természetes látványt nyújt, mint egy rizsporos paróka. A fasor előtt egymástól centiméterre azonos távolságban (nem mértem le, de biztos vagyok benne) sorakoznak az antik jeleneteket idéző szobrok. Minden precíz, minden a helyén van, és az egész – szemben a Róma minden tenyérnyi darabkájában lüktető eleven tűzzel – valahogy teljesen élettelen. Ha egy szóban akarnám megragadni a két város közti különbséget, azt mondanám: az egyik klasszikus, a másik klasszicista.

Az összbenyomásom az, hogy Bécs olyan, mint egy élemedett korú, a kispénisz-komplexusát túlkompenzálni igyekvő, kényszerneurotikus férfi. Nem csoda, hogy innen indult világhódító útjára a pszichoanalízis.

Freud

Bécsben minden korrekt. (Legalábbis minden, amit láttunk.) Nincs lehúzás, nincs ügyeskedés, nincs lábtörlő-használati díj (egy láb letörlése 60 cent, mindkét lábé – akciósan – 1 EUR). A lehúzás magukba az árakba van beépítve: egyszerűen megfizethetetlenül drága minden, legalábbis a mi pénztárcánknak. A sima kávé átlagára 2 EUR; a legolcsóbb kávéval egy kínai gyorsétteremben találkoztunk: 1 EUR volt; átszámolva ez is 275,– Ft. (Róma egyik legjobb kávézójában 80 centért kávéztunk.) A bécsi fizetésekhez képest ez persze nem sok, én pedig már évekkel ezelőtt megfogalmaztam a Birtalan-féle közgazdasági alaptételt, amely szerint az áru annyiba kerül, amennyiért megveszik, vagyis teljesen értelmetlen dolog azon rinyálni, hogy valami „szemérmetlenül drága”. Ha nem vennék meg annyiért, nem annyiba kerülne. Valószínűleg megtalálják a gazdájukat azok az (egyébként igen ronda) órák is, amelyeket egy kirakatban láttunk, és átszámolva 15 millió forintba kerülnek. És valószínűleg nem a mi személyünkben találják meg a gazdájukat. Az viszont kétségtelen, hogy olcsón ennünk sehol nem sikerült Bécsben. Igaz, rosszat sem ettünk sehol.

Még egy valamit említenék, mert számomra sokatmondó a három város (Budapest, Bécs és Róma) összehasonlításában. Ez pedig a zebrán való átkelés mikéntje.

Budapesten többnyire megvárjuk a zöldet – kivéve, ha nem. Az autósok a zebra előtt nem lassítanak – kivéve, ha igen. Ha tilosban készülünk átmenni, körülnézünk, hogy van-e a környéken rendőr, aki ezt nehezményezné. Aki akár pirosban, akár zöldben átmegy, az csöndben vagy hangosan anyázik, ha épp el akarják gázolni; az őt elgázolni igyekvő ugyancsak anyázik – függetlenül, hogy a gyalogos szabályosan vagy szabálytalanul lépett le elé.

Bécsben azt láttam, hogy autósok is, gyalogosok is a pirosnál állnak, a zöldnél mennek. Éjszaka is, üres utcán is. Az egyszeri járókelő kötelességtudóan áll a járda szélén, és noha égen-földön sehol egy autó, megvárja a zöld jelzést. Így tesz, mert így kell tenni.

Rómában nincs KRESZ, vagy ha van is, hát nemigen foglalkoznak vele. Aki át akar menni, az határozottan lelép a járdáról, az autós pedig úgy áll meg vagy megy tovább, hogy ne üsse el, és mindketten biztonságban érezhessék magukat. Autósok és gyalogosok nem a szabályokra figyelnek, hanem egymásra.

Práter, hullámvasútA schönbrunni állatkert mindezen averzióim ellenére óriási élmény volt: az óriáspanda, a koala, a hangyász, a fókák, a császárpingvinek, és mindenek fölött a két és fél hónapos afrikai babaelefánt felejthetetlen. A Práterben életemben először (és utoljára) felültem egy olyan szörnyeteg masinára (nevezetesen egy hullámvasútra), amely át is fordított, fejjel lefelé. A menet első húsz másodpercéről őrzök vizuális emléket, utána csak annyi van meg, hogy Tomival fogjuk egymás kezét, és szorosan zárt szemmel versenyt ordítunk a halálfélelemtől.

Hosszas tűnődés és egyeztetés után úgy döntöttünk, hogy bár fejenként 8,5 EUR nagyságrendekkel több, mint amit megengedhetünk magunknak, egyszer élünk, úgyhogy mégis felülünk a Bécs jelképéül is szolgáló óriáskerékre. Aztán még egy kicsit tűnődés és egyeztetés után arra jutottunk, hogy éjjel, tök sötétben ennek az égvilágon semmi értelme nem volna, úgyhogy ilyenformán ezt a programot skippeltük.

Utolsó nap már nemcsak hűvös volt, hanem kifejezetten hideg, az eső is esett, és az utolsó centjeinket számolgattuk, hogy vajon akkor futja-e még arra, hogy valahová beüljünk a cudar idő elől úgy, hogy mindhárman tudjunk kávézni. Végül a tervezettnél egy két órával korábbi vonattal jöttünk haza. Szerencsére a helyjegy átírása zökkenőmentesen (és ingyen) ment.

Eredendően proletár szívem összbenyomása az, hogy Bécs olyan város, ami rendben van, ami élhető, sokaknak nyilván szerethető is – de számomra nem vált szimpatikus. Lehet, hogy életem során járok még ott, de nem gondolnám, hogy a szívem fog visszahúzni.

Címkék:


Hozzászólások:


Van panda a bécsi állatkertben ???



Nem tudom, hogy most van-e. Tegnapelőtt még volt. :P



De ugye nem olyan mint a Fészkes fenevadakban ? :)



Sajnos arról nem tudom, hogy mi fán terem, úgyhogy fogalmam sincs. De a kérdésfeltevés alapján valószínűsítem, hogy nem. :)

Ez megvolt már?



Aki Bécsből a Riesenradot tartja felkeresendőnek, az önveteményezzen…

Angoltudás esetén esetleg érdemes lenne két WP-cikket tanulmányozásra keríteni: ezt meg ezt,
a gazdaságtani Birtalan-tételek sorának kiegészítése céljából.

Egyébiránt Bécsben talán nem is az a cél,
hogy nyolcvan centért kerítsünk kávét megivatalra…



Ha nem láttad volna a filmet mindenképp ajánlom a címe: Fészkes Fenevadak. Remek vígjáték és kivételesen nem a fing, az altesti poénok, és a céltalan trágárságok dominálnak.
Így a poént nem lövöm le. Ha nem tudod megszerezni egy pár sörért cserébe kölcsön adom.
Ja és igen, azt ismerem, nem rossz. :)



„Bécs a második európai főváros, amit látni volt szerencsém, úgyhogy összehasonlítási alapként állandóan Róma lebegett” – neked Pest már nem is elég európai? mondjuk nekem se mindig, de neked mégiscsak a szülővárosod :D

Egyébként sok, amit írtál, nagyon ráillik, de azért légyszi, a kedvemért nézd meg egyszer tavasszal vagy nyáron is, olyankor jobban kijön az a századfordulós, békebeli eleganciája.

Egyiptomi gyűjtemény a Kunsthistorischesban megvolt? (ha nem, ne merd bevallani :P)



Fönt hivatkozott Siegmund Freud megmondhatná, miért volt számomra kiemelkedően szívmelengető a hely (mármint Bécsben), ahol a villamossínek lemennek a föld alá, a föld alatt van a megálló, és a járatok ott is ágaznak el szanaszét.



Lord_Soth: Megpróbálom megszerezni. Ha nem megy, marad a sör. :)

Alensha: Az elegancia így is kijött. A gond az, hogy alapvetően nem szeretem az eleganciát. Feszélyez. Erre vonatkozott a "proletár szívem" szintagma. - Annyi pénzünk nem volt, hogy egy múzeum gondolatával akár csak gondolatban eljátsszunk.

Jgy: Megmondhatná, és vagy igaza lenne, vagy nem. De jobb esetben nem ő mondaná meg, hanem megkérne, hogy kezdj el szabadon asszociálni, és juss el te magad a megoldáshoz...



"Eredendően proletár szívem összbenyomása az, hogy":
1) Balázs igenis ELEGÁNSAN szokott viselkedni a honlapján: most kénytelen vagyok önmagával szemben megvédeni;
2) a "proletár" fogalma és az elegancia nem zárják ki egymást: szerintem egy "PROLETÁR" is lehet ELEGÁNS.
Üdv:
"Tapsifüles"



Jó kis dilemma, amikor önmagamtól védenek meg. Kivel kell akkor ellenkeznem, kinek igazat adnom?! Nekem vagy magamnak?! :D



Nekem a furcsa élményem volt Bécsben. "Tanulmányi" kiránduláson voltunk az Oktoberfesten, visszafelé bécsi városnézéssel, megnéztük a látnivalókat, vacsora, előrerendelve, kivétel nélkül mindenki bécsiszeletet kért.Kaptunk két szelet RÁNTOTT KARAJT, 44 vendéglátós, akiknek volt fogalmuk a külömbségről.Azt hittük hazaértünk...



Igenigenigen. Ilyen Bécs. Nagy kár, h nem volt pénzetek múzeumra, mert azok viszont zseniálisak. Pozsony?
Prága? (Róma, sóhajt. van annak értelme, h honvágyam van Rómába?)
LL



Bécsről bennem is nagyon hasonló benyomás alakult ki...Kicsit túlságosan (németesen) rendezett, emiatt nem tűnik otthonosnak szerintem. Ha Budapesten hasonló állapotban lennének a házak, és hasonló tisztaság lenne, akkor azt hiszem, nem lenne kérdés, hogy melyik város a kellemesebbb...


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta