Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

hétfő, április 25, 2011
12:18
 
Így készült...


– Pali bácsi, leadta már a jövő heti ebédrendelését?
– Jaj, még nem.
– Ki van készítve az asztalára, csak alá kell írnia.

Megosztás

Címkék: ,


hétfő, április 18, 2011
13:37
 
Magyar Köztársaság





























Megosztás

Címkék: ,


szombat, április 16, 2011
13:46
 
Rákosi elvtárs azt mondta egyszer panaszosan:


„Tízmillió fasisztával nem lehet szocializust építeni!”

Ez jutott eszembe a Véleményvezér szavazásának végeredményét látva:



86%-nyi rohadék komcsival igen nagy szarban van a Nemzeti Együtt-elhülyülés Rendszere.


Megosztás

Címkék:


hétfő, április 11, 2011
15:17
 
Schmitt társalkodói szerepet szán az ellenzéknek


Helyesírási hibák élőszóban, avagy ilyet szólt ma Schmitt Pál a képviselőkhöz (az idézett szöveg kínosan pontos; a pontosság az én művem, a kínosság nem; a kínosságok kiemelése viszont megint igen):

„...Arra kérem tisztelettel mindannyiukat, hogy tiszteljék meg országunk lakóságát azzal, hogy esküjükhöz híven az önökre testált népakaratot felelősséggel birtokolják. Őszintén bízom benne, hogy ha előbb nem is, de a részleteket szabályozó sarkalatos törvényeknek mindannyian társalkodói lesznek, és ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövő nemzedékek sorsát meghatározó keret majd megteljen igazi tartalommal. Tisztelt képviselők! Köztársaság elnökeként örömmel tölt el, hogy az alaptörvény hamarosan megszületik, s ezzel egy új életnek tesszük le a lapjait.

Ugyancsak ma hangzott el a Parlamentben Varga István fideszes képviselő szájából, hogy „ma van a költészet napja, mert ma van Márai Sándor születésnapja”.

Asszem, jobban teszem, ha elmegyek balneológusnak Ausztráliába.

Megosztás

Címkék: ,


 
Költészet napja




Para, frázis

............................................
............................................
2011-ben ígyen
Iktattak ki az alkotmányból.





Megosztás

Címkék: ,


hétfő, április 04, 2011
10:33
 
Míg jelt nem ír hazánkra újból


Sok dologban változott a véleményem az elmúlt években, de azért akad, amiben ugyanúgy gondolkodom. Ez az írás az utóbbira példa: egy négy évvel ezelőtti posztom betű szerinti ismétlése. Még a címe is ugyanaz. Nem tudok újat mondani azóta, ezt viszont fontosnak tartom ahhoz, hogy megismételjem.



Délután bejött egy plusz munka, ezért tovább kellett maradnom az irodában. Ez némileg elkeserített, mert mindenképp haza akartam érni, még az elsötétítés és a kijárási tilalom előtt (a papírjaim némi kívánnivalót hagynak maguk után). Így nem tudtam elmenni K-hoz, pedig reggel kaptam egy biztosnak tűnő tippet a házmestertől, hogy tőle lehet lisztet szerezni. Már épp indulni akartam, amikor megszólaltak a szirénák. Mire lefújták a légiriadót, esélyem se volt, hogy odaérjek K-hoz. Aztán újabb öröm: tudtam ugyan, hogy a híd fel van robbantva, ezért kerültem egyet, de kiderült, hogy a villamost is kilőtték. Gyalog vergődtem haza (épp hogy megúsztam az igazoltatást). A kapualjban összefutottam a házmesterrel, aki mondta, hogy nézzek más forrás után, ha lisztet akarok, mert délután K. egész családját elhurcolták. Őt magát lelőtték, mert cirkuszolni próbált...


...Hát, valahogy így blogoltam volna én kb. 62 (2011-es update: 66) évvel ezelőtt. Meg kell hagyni, elég izzadságszagú a fenti szöveg. Ha máshol olvasnám, akkor is jó eséllyel rájönnék, hogy a szerzőjének fogalma sincs arról, hogy háború. Olvasott róla, filmeket is látott, de nincs személyes tapasztalata. Ez van. És az is van, hogy én tökéletesen elégedett vagyok e hiányosságommal.

Nem én vagyok az a valaki, akit meg kell győzni arról, hogy az egész civilizációnk gyári hibás, magyarán úgy szar, ahogy van. (Bővebben lásd: Izmael) Továbbá, noha nem éltem át az ötvenes éveket, sem az 56 utáni megtorlásokat, nem kell meggyőzni arról sem, hogy 45 után Magyarországon diktatúra volt (kemény is, puha is). Az utórezgéseit kamaszként még volt szerencsém megtapasztalni. Azt is tudom, hogy idegen hatalom megszállása alatt állt az ország; énekeltem én eleget gimnazistként, berúgva, hogy „Ellopták az oroszok a tyúkot, megbaszták a béna nagymamát...” (Apró megjegyzés: liberálisként számomra minden hatalom eleve idegen). Tudom, hogy a rendszernek nagyon sok halálos, még több mentális áldozata volt; tudom, hogy gazdaságilag tönkrement az ország (ahogy a táborban a többi barakk is). Ezt mind tudom.

A mai rendszer egyik politikai alaptétele, szinte dogmája, hogy 1945-ben nem felszabadulás történt, hanem szovjet megszállás. Ocsmány és/vagy stupid kommunista bérenc, de minimálisan is „politikailag inkorrekt” aki 1945 tavaszával kapcsolatban kiejti a száján a „felszabadulás” szót.

A képből csak az marad ki, hogy 1945 óta (néhány véres napot-hetet leszámítva) Magyarországon gyakorlatilag béke van. Ha máshonnan nem is, a fenti fiktív naplórészletből kiderül: a háborúban is lehet kialakítani modus vivendit. Az ember meglehetősen adaptív állat ahhoz, hogy egészen szélsőséges viszonyok között is képes legyen létezni. Mégis, én nem tudom, nem akarom egy napon említeni a háborút és az – akár erőszakkal is fenntartott – békét.

Igaz, jobb a torta tejszínhabbal, mint anélkül. És jobb az ebéd tortával, mint anélkül. Sőt, jobb a nap étkezéssel, mint anélkül. Lehet lefelé haladni az igények, szükségletek hierarchiájában, egészen a vízig és oxigénig. Ebben a hierarchiában azonban – legalábbis ami az én személyes rendszeremet illeti – a béke mint állapot (ismétlem: az akármilyen béke is, beleértve akár a gondolatrendőrség által fenntartott békét is!) feltétlenül és nagyságrendekkel felülmúlja a háború állapotát.

Nem akarok emellett érvelni. Lehet, hogy másoknak más szükségleteik vannak. Az viszont tény, hogy Magyarországon ma a bukott forradalmaknak (egyúttal össznemzeti vérfürdőkenk), a tartalmilag nehezen definiálható „magyarnak-lenni”-ségnek van ünnepe – annak a nagyon konkrét, kézzel fogható dolognak viszont, hogy ezen a földön évtizedek óta, tartósan békében élünk – annak nincsen. Pedig nemrég még volt.

Hülyén érzem magam évek óta, minden április 4-én. Pontosabban hiányérzetem van. Nem a piros zászlókat hiányolom, nem a „felszaba-dítónk-hősine-vééét” dicsőítő énekeket és a díszszemléket. De úgy gondolom, nagyon nagy baj van abban az országban, amelyben politikai okokból nem lehet ünnepelni azon egyszerű tényeket, hogy nem kell hozzászoktatnunk magunkat az ellőtt lábú, kilőtt szemű stb. veteránok látványához; hogy az „elesett a fronton” kifejezés lassan ugyanolyan idegen és avítt már, mint pl. a „hűbéreskü” hogy nem fognak az utcán legéppisztolyozni sem engem, sem a családomat; hogy nem kell félni attól, hogy hazaérve a házunk helyén csak egy bombatölcsért találok; hogy nem fenyeget a gázkamra ... – egyszóval nem lehet nyilvánosan, teljes társadalmi konszenzussal ünnepelni és örülni a békének.

Itt a blogomban, nagy titokban, pironkodva bevallom: én azért magamban ünneplem ezt, és örülök neki. És most lehet elmagyarázni a kommentekben, hogy miért hibásak az érzéseim, és miért hagyjam abba az örülést.


Megosztás

Címkék: ,


péntek, április 01, 2011
01:15
 
Így írok én 2.


Úgy látszik, vannak javíthatatlan emberek. Közéjük tartozik Jgy is, aki a tavalyi Birtalan-paródia után az idei április 1-je alkalmából is megörvendeztetett engem és visszaeső olvasóimat néhány jól sikerült hamisítvánnyal. Meg kell mondjam, némelyikük birtalanabb, mint ha én magam írtam volna.

Köszönöm szépen!




Elefánttánc

Randall P. Mosenberg 1990-ben publikált tanulmánya elején leszögezi, hogy nem a zsiráfnyelv ellenében, hanem azt kiegészítendő írta meg dolgozatát. Miről van szó?

Mosenberg szerint a zsiráftánc szükségtelenül sok lépésből áll, mivel a hatékony kommunikáció már két lépésben megvalósulhat. Az EMK analógiáit követve ő is választott egy emblematikus állatot, ez pedig az elefánt. Lássuk, hogyan kommunikál?

Ahogy mondom, az elefánt két lépésben kommunikál.

1) Keres magának egy porcelánboltot;
2) Bemegy oda.

Ennek a kommunikációs technikának három alosztálya van a porcelánbolt természetének megfelelően. Porcelánbolt lehet minden olyan helyzet, körülmény, amelyet a) a partner szeretne elhallgatni, b) köztudott, csak az elefánt nem tud róla, c) mindenki tudja, éppen ezért kár feszegetni. Lássunk egy-egy példát a három pozícióra.

a)
Elefánt: Nagyon helyes ez a gyerek. De vajon hogy lehet, hogy semennyire sem hasonlít rád?
Partner: Nos… öhm…

b)
E.: Ej, öreg cimbora, egyszer már szívesen felugornék hozzád. Imádom azt a saját gyártású lambériádat.
P.: Azt hittem, tudod, hogy a múlt héten porig égett a házunk.

c)
E. (lehetőleg társaságban): Szívből remélem, senki nem érezteti veled, hogy hipofizer törpe vagy. (Itt egyébként már egy lépés is elég volt.)

Láthatjuk, a tranzakció mindhárom esetben sikeresen lezajlott, a kommunikáció megvalósult, méghozzá anélkül, hogy a fárasztó megfigyelés-érzés-szükséglet-kérés lépéseket meg kellene tennünk. Van, aki azt állítja, az EMK hatékonyabb. Igaz. Csakhogy jelenlegi, Elvevő kultúránkban az idő pénz. Az elefánttánc lehet, nem hatékonyabb, de mindenképpen gyorsabb.



Hozzászólások:


Fluor Albus szerint:
Nem igazán látom, ebben a kommunikációban hol az elefánt empátiája.



Gyéjé szerint:
Nekem úgy tűnik, a háromfajta porcelánbolt voltaképpen egy.



Balázs szerint:
Fluor Albus: Az empátia az elefántban is megvan, csak máshogy. Mondjuk, az elefánt kinyitja Cholnoky Világatlaszát, rálép az egyik oldalra, és megkéri a partnerét, lépjen rá a másikra, mert egy térképen akar lenni a partnerrel. Így empatikus az elefánt.

Gyéjé: Elszomorít, hogy a porcelánboltok közti különbség nem vált világossá. Talán át kéne fogalmaznom a posztot.




Két vers


Csokoládékrémes retró

                            Mottó: Egyél vajat, ne avasat,
                                       Amíg meleg, üsd a vasat.
                                       Alkony hátad,
                                       Hajnal hasad.

                                            (Lord Juan Vasziljenko;
                                                 ford. Kamarás Tamara)


Már nem emlékszem pontosan mikor történt
biztos nem voltam idősebb háromévesnél de legfeljebb öt
na mondjuk hogy nyolc de arra megesküszöm hogy tizenkettőnél kevesebb;
szóval a huszadik születésnapomra készültem
(persze ez is csúsztatás mint minden a költészetben hiszen
én nem készültem az ünnepre
nem én készültem
készülni a rokonságom készült
én csupán vártam a pillanatot amikor majd
elfújom a gyertyákat
(persze soha nem sikerült egy lélegzetre az összeset elfújnom
(leszámítva az egyévest de hát ez ugyebár magától értetődik logikus gondolkodás rulez)))
hogy majd felszeletelik azt a tortát de valami közbejött
már nem emlékszem mi talán Dezső
bácsi eltüsszentette magát
rá a tortára, az én tortámra, a csokoládékrémre
mire Irma néni azt mondta:
– Nem baj, Balázs, a katonaságnál még ilyet se kapsz
Mit mondjak, szép kis születésnapi köszöntő, ma már persze mindegy, de
akkor mintha rám csapták volna az ajtót
ami biztos nem igaz, de tény, hogy az orrom és a homlokom
napokig lapos volt, és ezekre a sík felületekre
hézag nélkül rá lehetett fektetni egy vonalzó élét
és aztán a vonalzó éle nyoma látszott meg napokig
de mindegy az idő azóta elgurult fogaskerekű szekerén
minden fog és lyuk egy-egy másodperc
bár azt a tortát biztos még mindig szeletelik.



A középdöntő kérdés

Nincs igazság abszolút,
nyeld le ezt a kapszulát.
Hajózkodik a tegnapra,
vonatkozik a mára:
Százados úr, sejeha’
most alul vagy felül a lovára?




Hazafiatlan agymenés

– Apu, mi az, hogy megistenálni?
– Nem tudom, kicsim. Hol hallottad?
– Az iskolai ünnepélyen énekelték, hogy istenáld meg a magyart.




Öreg néne őzikéje

Mrs Old, don’t; your night says always „ő”!




Cím nélkül

Hogyan köszön a mára már meghaladott pszichiátriai kezelést végző orvos női kliensének?
– Sokkolom.




Paródia vége. Innentől megint én jövök. És ezek után csak remélem, hogy én magam is megütöm majd a szintet.

Megosztás

Címkék: ,




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta